Paksy Gáspár: Lepsényen túl

Fölcsillámlik végre a Balaton tükre,
Tíz-húsz pesti gyerek fölsívít egyszerre.
Ott terem az utas mind az ablak körül,
Ki csak egy rést lel, mondhatatlan örül.

Aranyos egy tájék! Tündéri szép álom!
Van-e ilyen szépség még egy a világon?
Ilyen sóhajtások röpködnek a légben,
S lelkesedés pírja lobban ki sok képen.

Híres magyar földön elbűvölő látvány,
Hogyha tud még a szív örülni hazáján.
Rég letűnt időknek visszatérő fénye
Boldogságot áraszt az utas szívére.

Csodáld a Balatont édes magyar népem,
Merengj el csak rajta, hosszasan és mélyen.
A hon keble ápol, szépsége elbájol,
Nem jutott-e neked elég a világból?

Merüljön el lelked hazád tengerébe,
Hunnia igéző, csodaszép szemébe.
Gyönyörű kék szeme sóváran néz feléd,
Hogy búban-örömben sohase felednéd.

A tiszta kék éggel a Balaton rokon,
Onnan egy darabka leszakadt egykoron.
Azúrkék palástja hazánkat csókolja,
Fölöttünk az Isten dicsőséges trónja.

Valahány magyar szív elmereng e tájon,
A hon szerelmétől mindörökre fájjon.
S ha árulás szennye tapadt a lelkére,
Balaton hulláma mossa hófehérre!...

                            1907