Muskátli - 2019. július

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

Immáron a 2018/2019-es tanév kezdetével a Muskátli a ötödik évfolyamába lépett. A világháló segítségével a Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfalujából szállnak továbbra is a jó gyermekekhez és örökgyermekekhez a szebbnél-szebb versikék, mesék, megemlékezések.

A nemesradnóti Lidike Pihenőház alkotóműhelyében ez esztendőben is Az Én Ujságom hasábjait lapozgatva kerülnek elő az értékes írások. Így a mai kor vívmányainak köszönhetően ismét elérhetőek az oly kedvelt képes gyermeklap válogatott részei itt a www.szozat.org elektronikus lapon.

A Muskátli II., II. és IV. évfolyama nyomtatva is megjelenik. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Keressetek bennünket a facebookon is https://www.facebook.com/posa.emlekere a Pósa Lajos Emlékére oldalon.

2019. július / V. évfolyam / 11. szám

 

Kedves Gyerekek!

Megjelent a Muskátli IV. évfolyamának bekötött példánya. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy beszerezhető Nemesradnóton a Lidike Pihenőházban, a Muskátli szellemi műhelyében.  

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Pósa Lajos:

Aratáskor

Cséplőgép Krenák Lajos festménye

Drága gyöngy a szántóvető
Hulló verejtéke:
Arany kalász kép a nyomán,
Pirosszemű kéve.

Kösd kévébe, szántóvető,
Két kezed munkáját:
Te érdemled meg igazán
Az Isten áldását.

Olyan, akár egy nagy kenyér,
A megrakott asztag:
Szeg belőle koldus, király,
A szegény és gazdag.


Forrás: Az Én Ujságom, 1905. július 16., XVI. évfolyam, 29. szám

 

EMLÉKEZÉS

 

Mátyás király

Életrajz, tükördarabokban

Írta: Egry György

 

matyaskiraly

Elbúsulta magát egyszer a budai varga. Búbánatában nekiment a Dunának.

    Nincsen só a levesbe:
    Szőke Duna, temess be!

Meg is teszi neki a Duna ezt a szívességet, ha az utolsó percben egy különös dolog nem állítja meg az elszánt vargát.
Lent, a vízaljban halászott egy éhes róka. Akkor fogott ép egy testes csukát. Hanem a fogásban nem volt köszönet. Róka bekapta a csuka álkapcáját… csuka bekapta a róka orrát. Egyik sem bírt a másiktól megszabadulni.
Elrikkantja magát a varga.
-    Eh! Ráérek én meghalni máskor is. Király elé viszem előbb ezt a csodát. Hátha még szerencse fia is leszek vele.
Kapta, vállára vette az összeakadt jószágokat. És ment a királyi palotába.
Azt mondja ám neki itt az első ajtónálló:
-    Beeresztelek, de a fele jutalom az enyém!
Csappan a varga kedve. Azért beleegyezik: mást-mit tehet vele. Hanem mikor a másik ajtónálló is azzal áll elő, hogy ő is csak a jutalom feléért bocsátja tovább: már akkor a szegény feje azt gondolja magában:

    No, ide is hiába jöttem,
    Beborult már az ég fölöttem.

-    Hanem iszen, ha már ennyire vagyok, dikics és bicske! Majd kanyarítok egyet a bőrön.
A másik ajtónállónak is oda ígérte a jutalom felét. És így mégiscsak bejuthatott a királyhoz.
Megtetszett a királynak a varga ajándéka; száz aranyat is akart adni a markába.
-    Nem, uram, királyom! – mondja most a varga. – Fényes száz aranynál jobb lesz száz kemény bot!
-    Meg vagy bolondulva! – csodálkozik Mátyás. – Száz aranyat akarok adni, te meg száz botot kérsz!
-    Eszemen vagyok, felség. Azt is tudom, hogy mit beszélek. Száz bot legyen a jutalom! Ami különben már úgy sem az enyém. Egyik felét lefoglalta az első ajtónállója, másik felét a másik ajtónállója… Adassa ki nekik felséged, alázattal kérem!
Nevető jó kedve támadt a királynak. A száz kemény botot tüstént kiparancsolta a két ajtónállónak. A száz aranyat pedig megkétszerezte: úgy adta oda a vargának.
                *

-    Nincs rosszabb a sajtnál. – Mondta Mátyás egy vacsora alkalmával, melyen többek között sógora is ott volt, a nápolyi herceg. Ez illőképpen védelembe vette a sajtot és tagadta a király állítását.
-    Akarod, hogy megmutassam? – kérdi Mátyás.
-    Sőt erre kérem is felségedet.
-    Jól van. De aki megharagszik…
-    Fejét verje a falhoz. – Egészítette ki a mondást a herceg, az ismert magyaros szólásmóddal.
A király magához intette az asztalmestert és valamit mondott neki…
Nagyot nézett másnap a herceg az első étkezésnél. Szomszédjai elé egyre másra tálalták a jónál jobb fogásokat; őt magát azonban csak sajttal traktálták. És így ment az ebéd; így ment a vacsora. Mindig csak sajt… Mindig csak sajt.
Pár napig a herceg csak mulatságnak vette a mulatságot. De már a harmadik nap megköszönte szépen.
És elhárítván a feléje nyújtott sajtot, mosolyogva szólott a királyhoz:
-    Igazad van, felség. Amikor más nincsen: nincs rosszabb a sajtnál.
                *

Egy vándorfestő ment egyszer Mátyás udvarába.
-    Felség! Én a művészek művésze vagyok. Engedd, hogy megörökítsem vásznamon dicső személyedet.
-    Szívesen, művész úr. – Mondta Mátyás. – Mindjárt meg is alkudhatunk a műved árára. Száz aranyat kapsz; ha jól találsz. Kétszázat: ha jobban találsz. Még egyszer annyit: ha legjobban találsz.
A boldog piktor sebbel-lobbal dűlt neki a munkának. Egy hét múlva az elkészült képpel jelent meg a király előtt, ki ez alkalomra egybe gyűjtötte udvari embereit is, hogy azok mondjanak ítéletet a mű felől.
Mindnyájan fölségesnek találták a festményt. Pedig nyilván látszott, hogy az: a legarcátlanabb hízelgés műve. Mert a vászonra festett deli arcnak egyetlen vonása sem vallott az igazi Mátyásra.
-    Már úgy látom: magam maradok a pártomon. – Gondolta magában a király. És bosszúsan babrált az erszényekkel, melyek jobbja mellett duzzadoztak az asztalon.
Akkor lépett be Hajnóczi Máté, a legifjabb apród, kezében egy üres csuporral.
-    Nos! Hát te mit szólsz ehhez a képhez? – kérdi Mátyás. – Jól vagyok-e eltalálva rajta?
-    Biz ennél százszor is rútabb felséged! – Mondja a fiú leplezetlen nyíltsággal.
Elszörnyednek a sima hízelgők… Haragra lobban a sértett művész… Mátyás azonban nemes örömmel vonja magához az apródot.
-    Tied a jutalom: az igazmondásodért!
A hoppon maradt piktor képét pedig a tűzbe dobatta.
                *

Gömörben vadászott egyszer Mátyás király. A vadászatot követő áldomáson vígan csendültek össze a poharak. Éltették a királyt, mint a nemzet atyját. Ittak egymásért is, szép köszöntő szókkal. Egyről azonban, a népről, mindnyájan megfeledkeztek.
Ebéd végin Mátyás maga után inti jóllakott híveit. Egy-egy kapát adat mindegyiknek a kezébe. Aztán ott, a hegynek meredek oldalán, példájával maga is elöl járván: jó sort kapáltatott a nemes urakkal.
Mikor már jobbra-balra düledeztek a fanyalodott munkások, Mátyás letette a kapát és egy tölt poharat vett a kezébe.
-    Most már igyunk, urak! És éltessük a földművelő népet. Máskor pedig ne feledjétek el, hogy az ő verejtékük harmatán zsendül számunkra a mindennapi élelem!
*
Hanem tövig nyűhetném így a tollamat, mégsem fogyna el a sok mondanivaló.
Rátérek hát a végire: a legszomorúbbra.

        Mátyás halála

Az éjszakának fekete hollója delelő magasán kapta el egyszer a napot. Ó de kétségbeejtő sötétség lett az egész világban!
Delelő magasán kapta el a Mátyás napját is az enyészet hollója. Ó de fekete éjszaka lett az egész országban!
De amaz a másik nap megint csak felküzdötte magát az égre:
Ragyog. Ma is ragyog.
A Hollós király napja:
Letűnt! Örökre letűnt!
Az emberfölötti munka, melyet a nagy ember úgyszólván szakadatlanul végzett, letörte végre is az izmos vállakat. Rövid hervadás után, megdöbbentően sújtott rá a vég. Oroszlánnak a halála volt a halála.
Az 1490. Év húsvétját Bécsben szándékozott megünnepelni. Fiának, János hercegnek ügyét kívánta itt rendezni. Kit a külföldi uralkodók nem akartak elismerni törvényes utódjául.
Virágvasárnapján még ott volt a Szent-István templomában; misét hallgatott. Ennek végeztével lovaggá ütötte az udvarában időző velencei követet.
Délfelé fáradtan tért vissza a termeibe. Éhes volt. Enni valót kért. Felesége fügével kínálta meg. Mátyás beleharapott egybe. Rossznak találta. Eldobta. Egy óra múlva ágyba fektették… Harmad napra meg: a koporsóba!
Sűrű könny, a síró nemzet könnye áztatta az utat Bécstől Székes-Fejérvárig. Itt végződött a Mátyásutolsó diadalmenete. Itt zárult be fölötte a székesegyház sírboltja: hogy eltemesse Magyarország legmagyarabb, legigazabb, legnagyobb királyát !!!

        Utó-hang

A sors tündére zokogva lehelte csókját egy hideg márvány homlokra.
Lásd, lásd! Ha én, vezetlek: én, tovább vezetlek. Gondozó karomon fele úton nem botlik meg a lábad. S meglátod vágyadnak gyémánt koronáját…
Nem teszlek nagyobbá, sem hatalmasabbá… Magasabbra vinni: nekem sincs hatalmam.
Tetéztem volna fényed csupán egy sugárral: éltedet beragyogó, édes boldogsággal…
Most már aludj békén!
Mert álmod: nem halál!
Ami fölött a nép ma úgy zokog:
Tagadni fogják késő századok…
Nem halt meg Mátyás! Csak az igazság van oda! ...
Azt is megtalálja a magyar! Csak igazán keresse!
    
        (Vége)

 

Forrás: Az Én Ujságom, 1902. november 2., XIII. évfolyam, 45. szám

 

VALÓSMESE

 

Az Én Ujságom lapszámait olvasva mindig valami olyan történetet igyekszünk itt újra közreadni, ami elgondolkodtat, rámutat valamiféle igazságra, megdöbbent. Nem nehéz ez a kutatás, hiszen telis teli van a Pósa Lajos által szerkesztett gyermeklap ilyen tanúságos mesével, verssel.  
S bár mintha az idő elszállt volna ezen írások felett, hiszen ma már egészen más jellegű pl. az emberek munkavégzése, szokásvilága, mégis hasznos lehet. Ilyen az aratás is. Kedves gyerekek, talán már el sem tudjuk - a mai óriási teljesítményű szinte önműködős gépek világában - képzelni a kézi aratást, a kasza pengését és suhanását a vetés között. A föld megművelése egykor nagyon sokat jelentett az embereknek. Hogy mi is az a szántás, vetés, eke, rend, érett kalász, kéve, keresztek, kurjantó nóta, már csak ilyen mesékből tudhatjuk meg, mint az alábbi.

 

 

Kada Elek:

A legszebb munka

Mikor jóízűen fogyasztjuk a rétest, vagy mohón falatozunk a lágy cipóból, eszünkbe se jut, hogy ha földművelő munkás ember nem görnyedt volna a szántásban, a vetésben, verítéket nem hullatott volba az aratásban, hát hírét se hallanánk a rétesnek, ízét nem éreznénk a lágy cipónak. Jó búzából válik a jó tészta, de a búza nem olyan fajta növény, mint a paraj, mely vadon nő, aztán nem marad utána egyéb, mint a korhadó dudva; hanem olyan, amelynek szorgalom az ágya, áldást osztó a hervadása.
A jó magyar ember nemcsak ésszel meg karddal szolgál a hazának, hanem ott fogja meg a dolog végét, ahol éri. Akinek a sorsát úgy intézte az Isten, hogy nem a könyvből, hanem a földtől tanulja meg a megélhetés mesterségét, hát az kezébe veszi az eke szarvát s görnyedő testtel puhítja a vetés ágyát. Nehéz dolog, de tisztességes, becsületes munka.
Hát még ha elgondoljuk, hogy mennyit retteg az a szántó-vető ember a munkája gyümölcséért! Minden munkának az áldását az Isten tartja a kezében. A szántó-vető ember is, mikor már elvetette a búzát, naponta felfohászkodik az éghez, hogy adjon esőt, amely növessze a gabonáját, s hárítsa el a fagyot meg a jeget. Hanem aztán meghallgatja a fohászát az Isten s ad bőven áldást, hát akkor vígan peng a kasza s aratás után van olyan dáridó, hogy messzire elhallik a híre.
Mikor már rendbe hullott az érett kalász a kasza alatt, kévékbe van kötve a búza, s az egymásra rakott kévékből keresztek dúsan lepik el a letarolt földet, összegyűl az arató nép. Kaszás legények, kalászokat szedő lányok egy csomóba verődnek, hálát rebegnek a jó Istennek, aztán körbe telepedve megülik a víg áldomást. Gazda kedve szabadjára ereszti az ételt, italt, s a lakoma után a lányok, legények összefogózva táncos lépéssel, kurjantó nótával térnek haza felé. A Manci meg a Zsuzska napkeletétől naplementig sürögtek a munkában, de azért ők vezetik a csapatot, s olyan vígan ugrándoznak, hogy még a lóháton ballagó gazda is kedvet kap a gyaloglásra. Azt a gazdát úrnak teremtett az Isten, de azért ilyan barátságosan vesz részt a jó kedvben, mintha az a szegény munkás ember is a testvére volna. Nem tudja, de érzi is, hogy nem a ruha, nem a vagyon hanem a becsületes munka teszi az embert, pedig akár úr, akár nem úr, egyenlőnek ismeri az Isten.
A jó kedv gyorsan lépésre serkenti a csapatot, s nem csoda, ha az öreg István bácsi öreg élete párjáak maradozva kullog utánuk. De meg más részről azért is olyan kullogó a menekülésük, mert a Palkó gyerek még hátrébb maradt. Kis nyulat fogott, azt köti be keszkenőjébe. Az a kis nyúl pedig olyan kincs, hogy még a nótáért sem adja oda. Hanem mikor készen van a bekötéssel, hipp-hopp, akkorát ugrik, hogy el is hagyja az István bácsit. Mire beér az aratók csapatja a falu alá, a Palkó gyerek már olyan éleseket kurjongat a csapat előtt, mintha az ő parancsolatjára mozogna az egész világ.
Falu népe is vígan köszönto a haza érkező munkás népet. S amint messze távolban lassanként leszáll az alkony, magasan úszó bárányfelhők szinte megállnak az égen, hogy megbámulják azt a világon párját ritkító magyar néőet, amely nemcsak karddal védi, hanem verítékes munkájával gyarapítja is a hazát.

 

Forrás: Az Én Ujságom, 1913. július 27., XXIV. évfolyam, 32. szám

 

IRODALOM



egeszupcKedves Gyerekek! Megjelent Lőrincz Sarolta Aranka néni Póka Halas bácsi méséi mesekönyve nyomatásban is. Szeretetettel ajánljuk figyelmetekbe. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

 

 

 


Lőrincz Sarolta Aranka:

Póka Halas bácsi meséi

 

Saci és Öcsi Gondolatországban

afolyonal10

A folyónál
10. rész

Zétény csendben, elgondolkozva ült Póka Halas bácsi mellett a farönkön. Elképzelte az Álom-folyó mélyét, ahol a halak élnek. Csodás világ lehet a vizek mélye. Mindenképp meg kell tanulnia úszni, hogy oda lemehessen, mint Póka Halas bácsi, és megismerje a halakat, az igazi csend világát.
Póka Halas bácsi arra várt, hogy Zétény megszólaljon, mert közben eszébe jutott, hogy hozott magával valamit otthonról. Kotorászni kezdett kabátja nagy zsebében. Papírba csomagolt kenyérszeletet vett elő, kettétörte, és a felét a fiúnak adta.
–Ha akarod, megeszed, ha nem, akkor dobhatsz egy darabot a folyóba, meglátod mennyi hal fog oda gyűlni, hogy a kenyeret megegyék.
Zétény elvette a kenyérszeletet, és a felét letörve a folyóba dobta. Pár perc múlva gyűrűzni kezdett a kenyérdarab körül a víz, és látni lehetett a halfejeket, amint a kenyérből tördeltek a szájukkal, aztán távolabbra úszva megették. Újra visszajöttek, és keresték a további ennivalót. Amikor látták, hogy több ennivaló nincs, a halfejek is eltűntek.
–Póka Halas bácsi, azt mondtad, hogy tanuljak meg úszni, mert az nagyon fontos, de mondd, te mikor tanultál meg úszni? – kérdezte kíváncsian Zétény.
Póka Halas bácsi erősen a fiúra nézett, összehunyorította a szemét, mintha a választ kereste volna valahol messze a múltban, végül megtalálta.
–Akkor tanultam meg úszni, amikor olyan kisfiú voltam, mint te. Már mondtam, nagyanyám nagyon féltett a víztől, ezért sokáig a víz közelébe sem eresztett. Vizet csak az udvarunkon lévő mély gémeskútban láttam, vagy ha a tehéncsorda összegyúrta az udvart, és a lábnyomaikban összegyűlt az esővíz. A falunk egyik végén folyt a kanális, de oda nem engedtek. A másik falu végén volt egy sóderos tavacska, oda jártak fürödni a nagylányok és a legények. Számomra ez a víz is elérhetetlen volt. Amikor nagyobb lettem, elmentünk a falunkból lakni a városba, itt egy kisfolyó mellett kezdtem az úszóleckéimet. Egyszer, nem tudva, hogy a folyó medrét mélyre kikotorták, beléptem a vízbe, és azonnal el is merültem. Szerencsére egy nagyobb fiú meglátott, és kihúzott a vízből. De én nem adtam fel, gyakoroltam az úszást minden nyáron, keresztbe átúszva a folyót, míg végre sikerült. Ezért neked is azt ajánlom, hogy soha ne add fel, légy kitartó mindenben, akkor az álmaid valóra fognak válni, és még búvár is lehet belőled! – biztatta, bátorította a fiút Póka Halas bácsi.
Zétény csendben hallgatta Póka Halas bácsi gyermekkori történeteit, és érezte, hogy sokáig elhallgatná, mert ezekből a történetekből nagyon, de nagyon sokat lehet tanulni.
Póka Halas bácsi tovább folytatta.
–Tudod, engem annyira vonzott a víz, hogy még biciklizés közben is a folyó víztükrét bámultam. Ebből baj lett, mert biciklizés közben nekimentem egy nagy platánfa törzsének, és az ütközést a fejem, vagyis az orrom bánta.
Zétény kutatva nézett Póka Halas bácsi fejére és az orrára, de nem látott rajta semmi különöset. Póka Halas bácsi mosolygott.
–Látom, keresed az orromon a sebet, de hol van az már, nagyon messze, a múltban, több mint egy fél évszázad telt el, azóta.
–És mikor lettél búvár? Erről mesélj nekem!
–Majd arról is mesélek. Hosszú története van a búvárságomnak. Tudod, nekem semmit sem adtak készen, mindenért alaposan meg kellett dolgoznom. Ha valami kellett a búvársághoz, és nem volt pénzem rá, akkor kitaláltam, hogyan oldjam meg saját magam. Ezt tanuld meg te is, légy okos, figyelmes és találékony! Kitalálni és elkészíteni azt, ami elérhetetlen a számodra, hogy megvalósulhasson az álmod. Ez az, ami mindig előbbre visz, hidd el nekem, kisfiam – magyarázta jóindulattal Póka Halas bácsi.
Zétény úgy érezte, hogy Póka Halas bácsi magyarázatait örökké elhallgatná. Volt, amit megértett, de volt, ami még érthetetlen volt a számára, ezért gyermeki lélekkel visszatért a meseváráshoz.
–Póka Halas bácsi, neked is volt olyan varázsbotod, mint az Öreg Pipásnak a mesében?
–Varázsbotom nem volt, de varázserőm volt, itt a fejemben! – mutatott Póka Halas bácsi a homlokára.
–És ezt a varázserőt senki el nem vehette tőlem, csak az kapott belőle, akinek én önszántamból adtam.
–Még a boszorkánynak sem volt hatalma feletted? – álmélkodott a fiú.
–Nem bizony, mert nem hagytam magam, tudtam harcolni a rossz erők ellen.
–Hát ez nagyon érdekes, mesélj nekem olyan mesét, amiben boszorkány is van, és le is tudja valaki győzni ezt a boszorkányt!
–Hát legyen akkor a következő mesém egy boszorkányos történet – egyezett bele Póka Halas bácsi.
Azzal megtömködte a pipáját, és belefogott a következő mesébe.

Mácsonya boszorkány gonoszsága

macsolyabosziSaci Öcsivel kint játszott az udvaron. Ilyenkor mindig hangosabbak voltak a szokottnál. Lármájukra még a verebek is hangosabban kezdtek csiripelni a kerítés melletti orgonabokron. Ennek túloldalán a szomszéd ház volt, itt élt egy idős asszony, egyedül. Mogorva, magának való volt, senkivel sem szeretett beszélgetni, de különösen haragudott, ha a gyerekek játék közben lármáztak a háza közelében. Hát még, amikor a labdájuk átrepült az orgonabokor és a kerítés fölött, egyenesen házának ajtaja elé.
–Már megint átdobtátok a labdát! Nincs jobb dolgotok, mint ide dobálni! Nem fogom visszaadni, ha még egyszer átdobjátok! – kiáltotta mérgesen.
Saci és Öcsi megszeppenve álltak a kerítés mellett, és ilyenkor anyát vagy apát kérték, hogy menjenek át a labdáért, mert ők nem mernek, félnek a mérges nénitől. Apa és anya mindig megkapták a szidást, hogy nem vigyáznak a gyerekeikre, és ne adjanak nekik labdát, hanem zárják be őket egy sötét szobába.
Saci és Öcsi szomorúan mentek be a konyhába, és csendben leültek az asztalhoz.
–Mondtam, hogy vigyázzatok a labdával! – szólt anya szigorúan Sacira és Öcsire.
–Jól van, de ők gyerekek, és ha játszanak, akkor mindenről megfeledkeznek. A labda gömbölyű, és oda gurul, oda száll, ahova nem is akarják. Különben is, semmi kárt nem csináltak, csak átrepült a labda a nénihez – fogta pártját apa a gyerekeknek.
A gyerekek megkönnyebbülve sóhajtottak apa pártoló szavaira.
–Anya, kérünk Öcsivel egy jó nyugtató gyógyteát! – szólt Saci, és örült, hogy ilyen könnyen megúszták a dolgot. Inkább elmegy Timával Gondolatországba, ott nincsenek ilyen gonosz nénik – gondolta magában.
Anya nemsokára hozta is a két csésze, párolgó teát, és letette a gyerekek elé az asztalra.
–Még van egy kis dolgom kint, a kertben, addig igyátok meg, csak vigyázzatok, mert még forró, magatokra ne öntsétek! – figyelmeztette anya Sacit és Öcsit.
A párolgó tea fölött nemsokára megjelent Tima. Szép világoslila színű ruha volt rajta, olyan, mint az orgonavirágok színe, és mosolygott, mint mindig. Tapsolt kis kezével, és apró lábai máris táncra perdültek. Toppantott, körbe - körbe forgott, a kis szoknyája csak úgy fodrozódott rajta. Amikor a táncát befejezte, intett a két gyereknek, siessenek kicsivé változni, hogy repülhessenek Gondolatországba. Saci és Öcsi picivé változva, beültek a kis gondolathajóba, és suhantak is, mint a gondolat, Gondolatország felé.
–Újból meglátogatjuk az Öreg Pipást. Biztos emlékeztek rá, hogy a múltkor meghívott egy újabb látogatásra. Az Öreg Pipás nagyon szereti a gyerekeket – magyarázta Tima Sacinak és Öcsinek.
Erre a magyarázatra Öcsi, szokása szerint, máris kérdezni kezdett. Most éppen rablók jutottak az eszébe, azért erről kérdezte Timát.
–Mit csinál az Öreg Pipás, ha valaki el akarja rabolni a Halas Bölcsők ikráit? Segítséget hív, vagy ő egyedül is megbirkózik a rablóval? Ilyenkor az agancsos botját is segítségül veszi?
–Jaj, Öcsi, egyszerre csak egyet kérdezz, mert Tima nem tud azonnal minden kérdésedre válaszolni! – méltatlankodott Saci.
Tima mosolygott, és máris sorolni kezdte Öcsinek a válaszokat.
–Az Öreg Pipást nem olyan könnyű megtámadni, mert igen erős. És ott van a kezében az agancsos botja, azzal a támadót azonnal lefegyverzi. Ne félj, az Öreg Pipás tudja a feladatát, eddig nem is történt semmi baj, ezután sem fog! – nyugtatta Tima Öcsit.
Öcsi örült a hallottaknak, mert nagyon büszke volt arra, hogy a múltkor a kezében foghatta az Öreg Pipás agancsos botját.
Közben megérkeztek a folyó partjára, kiszálltak a gondolathajóból, és figyelni kezdték a már ismert Álom-folyót.  Smaragdzöld vize valahogy most zavarosabb volt, mint a múltkor, mintha valami miatt haragudott volna a folyó. A part menti fákat erősen ropogtatta a szél, amely a túloldalról fújt, Boszorkányország felől.
A gyerekek felnéztek az Öreg Pipás kunyhójának kéményére, és csodálkozva látták, hogy ömlik belőle a csúnya, sötétszürke füst, amelyet a gonosz szél még jobban felkavart. Vajon mit csinál az Öreg Pipás, hogy ennyire füstöl a kéménye, tépelődtek a gyerekek.
–Amikor ennyire füstöl az Öreg Pipás kéménye, akkor erősen gondolkodik, ezért meg kell várnunk, hogy a gondolkodást befejezze –találta ki Tima Saci és Öcsi gondolatait.
–Jól van, ne zavarjuk őt, üljünk le ide, erre a kis tisztásra! – mondta Saci, és máris letelepedett. Öcsi is követte őt, csak Tima nem, ő izgatottan járkált fel s alá.
–Talán csak nincs valami baj? – töprengett hangosan Saci.
–Én azt hittem, hogy Gondolatország olyan, mint az Álom-folyó, ahol semmi baj nem történhet.
–Ide talán nem ér el a gonoszság, hiszen nagyon erős őre van az Álom-folyónak, maga az Öreg Pipás, és vele senki sem versenyezhet – folytatta Öcsi az okoskodást.
–Gondolatország sem Álomország, mert a gonoszság itt is létezik, és ha nem vagyunk elég éberek, akkor máris támad – mondta nagy bölcsen Tima.
Ekkor váratlanul az Öreg Pipás kunyhójából csúfondáros visítás hallatszott. A gyerekek úgy megijedtek, hogy félelmükben összebújtak.
–Jaj, Tima, mi lehet ez a csúfondáros hang? – kérdezte halálra váltan Saci.
Tima még válaszolni sem tudott, máris újabb visítás, vijjogás hallatszott ki az Öreg Pipás kunyhójából.
–Hiiijí, hiiijí! – vijjogott mind erősebben a hang.
Mintha fekete héja madarak vijjogtak volna az égen, amikor a magasban körözve lesnek, hova csapjanak le.
–Ez Mácsonya, Boszorkányország fejedelemasszonya! – kiáltotta halálra váltan Tima.
–Most mi legyen, mit csináljunk! – suttogta rémülten Saci és Öcsi.
–Menjünk közelebb, és nézzük meg, mit csinál az Öreg Pipás kunyhójában, biztos, hogy nem jóban töri a gonosz fejét! –suttogta Tima, és félelmében reszketni kezdett.
A gyerekek óvatosan, hogy Mácsonya boszorkány észre ne vegye őket, odaosontak a kunyhó ablakához, és belestek. Amit láttak, az szörnyű volt. Mácsonya főboszorkány éppen akkor varázsolta álomba az Öreg Pipást. Gonosz, szürke szemeivel ide-oda pislogott, két karmos kezét a magasba emelte, és gyors forgásba kezdett maga körül, miközben varázsigéket rikoltott.
Csúfra csúfság, mákony, dohány, szívjad, szívjad, füstölögj!
Öreg Pipás, aludjál csak, fel ne ébredj, üstökös!
Álom-folyó mélye vár rám, zsákom, zsákom megtömöm!
Halas Bölcsők halikráját nagy hasamba tömködöm!
–Jaj, Mácsonyának a Halas Bölcsők halikrái kellenek! – suttogta rémülten Tima.
A gyerekek kővé meredve nézték Mácsonya boszorkány gonoszságát, az Öreg Pipás tehetetlen álomba esését, de megakadályozni nem tudták.
Mácsonya sietve magára öltötte az Öreg Pipás halformájú búvárruháját, és csak a megfelelő pillanatra várt, hogy az Álom-folyó mélyébe merüljön. Az Álom-folyó vize haragosan hánykolódott a mederágyban, mert a hullámok sehogy sem akarták, hogy Mácsonya lejusson a Halas Bölcsők ikráihoz. De minden hiábavaló volt, az Öreg Pipás búvárruhájában olyan erő volt, amit a folyó hullámai nem tudtak legyőzni, csak sajnos most, az Öreg Pipás halas búvárruháját Mácsonya öltötte magára. A főboszorkány forgott, keringett a folyóparton, míg végül nagy lendülettel belevetette magát a vízbe.                                                                      
A folyó víztükre kettévált, Mácsonya boszorkány pedig elmerült az Álom-folyó habjaiban.
Amint Mácsonya eltűnt, a gyerekek gyorsan besurrantak az Öreg Pipás kunyhójába, és megpróbálták az Álom-folyó őrét felébreszteni, de mindhiába, az mély álomban, élettelenül feküdt a földön.
–Jaj, mit tegyünk?  Mácsonya boszorkány, mérgező mákonnyal altatta el az Öreg Pipást, és Gondolatországban ennek nincs ellenszere! – jajongott tanácstalanul Tima.
–Akkor nincs más megoldás, el kell mennünk a boszorkányok földjére, egyenesen Mácsonya várába, és meg kell keresni a varázskönyvét! Abban biztos megtaláljuk a mérgező mákony ellenszerét! – mondta határozottan Saci.
–Igen, de haza kell mennetek, vár a mamátok – felelte aggodalmaskodva Tima.
Gyorsan tapsolt, mire azonnal megjelent a kis gondolathajó, hogy Sacit és Öcsit hazavigye.
–Jaj, Tima, én inkább maradnék segíteni neked, csak Öcsi menjen haza anyához és apához! Egyedül nem tudod ezt a félelmetes feladatot teljesíteni! – könyörgött Saci Timának.
De Tima hajthatatlan maradt.
–Saci, neked is haza kell menned, de ne félj, holnap érted megyek. Először elmegyünk Pókafalvára megtudni, mi a teendő. Ott a Vének Tanácsa dönt majd, csak ezután megyünk Boszorkányországba Bendegúzzal együtt, a varázskönyvért– nyugtatta Tima Sacit.
–Engedjétek meg, hogy holnap újra én is veletek mehessek Gondolatországba, hátha én is tudok nektek segíteni! – könyörgött Öcsi egészen addig, amíg Tima és Saci bele nem egyeztek.

 



Lőrincz Sarolta Aranka:

Nyári éjszaka


Leomlik a földre
nyár éjszakája,
rétek zöld füvének,
virágok kelyhének
harmatos párája.
Hegyek ormán
fehér csipkés
 felhő párnák,
álmos napot,
vörös napot betakarják.
Éjszaka köpenye
 szétterül a réten,
virágillat száll,
 a nyáréji légben.
Fák lombos sátrában
 madarak álmodnak,
 kócos, kis fészkükre
kerek hold rátapad.
Sötét ég körívén
 hunyorgó csillagok,
 tónak tükörképén
 szép fényük felragyog.
Völgyeknek köldökén
tücskök ciripelnek,
illatos füveknek
altatót üzennek.
Nyári éj elfáradt,
álmosan botorkál
bokrok közt elalszik,
 hol szúnyograj muzsikál.

            ***

Lőrincz Sarolta Aranka:

Nyári hőség

Nyári tikkasztó hőség,
Gyümölcsfákon termés bőség.
Szunyókál a csend az út porában.
Sárguló kalásztenger,
Vízparton hűsöl az ember,
Csobban, hullámzik a folyó árja.
Kék ingét felvette az ég,
Nem látszik semmi se még,
De valahol készül a vihar kabátja.
Egyszer csak szél zúg,
A fák lombja széthúz,
Esőcsepp loccsan az út porába.
Felkapja fejét a csend,
Eliszkol, nyoma veszett,
Szélvihar, zápor fut a nyomában.


A versek, mesék itt, a Muskátliban jelentek meg először.

 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

Pósa bácsi:

Vakáció, meleg cipó


– Vakáció,
Meleg cipó!
Kicsi kocsi,
Füles csacsi.
Hipp-hopp, hipp-hopp,
Csacsi koma!
Vígy el ide,
Vígy el oda!
Vagy amarra,
Vagy emerre…
Bánom is én:
Akármerre!
Vakáció,
Meleg cipó!

– Hová szaladsz,
Csacsi koma?
– Tudom is én,
Szarka koma!
Csak azt tudom:
Valahova.
Kis árkon át,
Nagy bokron át
Röpítem a
Laci komát,
Mert bezárták
Az iskolát.
Vakáció,
Meleg cipó!

 

Forrás: Az Én Ujságom, 1905. július 2., XVI. évfolyam, 27. szám

 

IMÁDSÁG

 

posalajosszobor

Pósa Lajos:

Nyári fohász

 

Pósa Lajos: Nyári fohász
Én Istenem, mindenütt csak
Jóságodat látom:
A virágon, a gyümölcsön,
Az arany kalászon.

Vedd hálánkat, édes Atyánk.
Ennyi sok jóságért:
A virágért, a gyümölcsért,
Az arany kalászért.

 

Pósa Lajos:

Szántóvető imádsága

 

Megáldottad, Atyánk,
A kezünk munkáját,
Barázdás orcánknak
Verjétkhullását.

Lesz már asztalunkon
Mindennapi kenyér,
Hálát adunk érte
Ha barna, ha fehér.


Forrás: Az Én Ujságom, 1913. július13., XX IV. évfolyam, 30. szám

 

TERMÉSZET

 

Herman Ottó:

A halászcsér

 

halászcsér

Teste jó rigó nagyságú, de hosszú szárnyaival és hosszú farkával nagyobbnak látszik. Lába uszóhártyás és piros; csőre éles-hegyes és piros. Fejeteteje és a tarkó tiszta fekete; dolmánya gyönyörűen kékes-hamvas; torka, begye és melle szép fehér. Szárnytolla feketés. Farka villás, mint a füstifecskéé; a leghosszabb külső toll, mely a villa ágát alkotja, sötét szürke, a fark többi tolla és a farcsík fehér. Szeme csillaga vörösbarna. Fészkét telepesen a folyómenti fenyéreken készíti; itt leginkább a kavicsos részen kapart, lapos gödröcske, mely puszta, minden alom nélkül való. Fészekalja két-három agyagsárga, vagy barnasárga, viola-szürkésen és barnásan hintett, foltozott tojás.
Ragyogó tisztaságával és gyönyörű, igazán lengedező röpülésével nagy folyóink és nagy tavainknak dísze és ékessége, mely nélkül a tó és levegőege mintha kihalt volna. Naphosszat kevés pihenéssel, mely a part kövesein, vagy karózatokon esik meg, folyton méregeti röptével a vizeket, behuzott nyakkal, lefelé szegezett csőrrel csak itt-ott keveset forgatva a fejet, hogy a víz szinét megvigyázhassa. Mindig egyforma magasságot tart s a mint a préda megközelíti a víz színét, hirtelen lefelé szegezi és szétveti a farkát, szárnyával pedig verdesve egy helyen függöget, élesen odatekintve, a hol a préda mutatkozott. Egyszerre csak leveti magát mint valami kő, úgy hogy a víz nagyot locscsan, - de már akkor be is kapta prédáját, mely rendesen a kicsinyke széljáró-küszhal. Egészben csekély számánál fogva nem jön számba halászatuk, tehát nem is károsak.

 

Forrás: Az Én Ujságom, 1905. július 16., XVI. évfolyam, 29. szám

 

 

Szerkesztette: Pósa Homoly Erzsó

  

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 10 20 Ertektar Budapesti Székely Kör   2019. október 16. Takaró Mihály 1 elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf