W. Rajka Teréz: A hervadt báli csokor

Oh jer napvilágra néma rejtekedből
Hervadt csokor, virág múmia;
Szép idők emlékét ujitsuk együtt föl,
Miért kellett már elmúlnia ? . ..
Emlék8zel-e ? — oh ha emlékezni tudnál,
Mikor én s te virulók valánk;
Az élet tavasza, s egy ragyogó vig bál
Boldogsága mosolygott ránk.
Keblemnek te akkor ékes bokrétája,
Beád milyen büszke voltam én ;
Égő szerelemnek valál te postája,
Bűbáját már akkor érezem.
Ajkam mosolyából az ifjú mint leste:
Tudom-e, hogy küldőd ő vala;
Én leszek vagy senki, — tudta már ez este, -
Életének őrző angyala.
Repültek az évek, azóta a fákról
Tizszer hullt le a hervadt levél.
S mi bucsúzunk már a tünő ifjúságtól,
Te is rom vagy, csak emléked él.
Porladj itt virágom néma rejtekedben,
Az a két szív rég együtt dobog;
S a feledés fátyla rád csak akkor lebben,
Ha majd égő fáklyánk ellobog…