Mátyás király és a tanító
– Nógrádi népmonda nyomán –
Mikor Mátyás király uralkodott, tudjuk, hogy járta az országot. Egyik este bekerült egy faluba. Bemegy a kocsmába, s ott érdeklődik, hogy hol kaphatna ő szállást egy kicsit olyan jobb helyen.
Azt mondja a kocsmáros:
- Hát itt csak egyedül a tanító van, nagy családdal, szegény ember, de nagyon jószívű. Próbálja meg, hátha adna szállást.
Elmegy Mátyás király a tanítóhoz, szívesen is fogadja, és megígéri neki a szállást is. Kérdi a tanító, hogy nem éhes-e.
Mire Mátyás azt mondja:
- Hát bizony nem vagyok jóllakva!
Akkor a tanító engedelmet kér, hogy egy kis időre kimehessen. Elszalad a kocsmába, vesz keserű túrót, kolbászt, paprikás szalonnát és egy kis puha kenyeret. Azzal megy vissza, tányérra rakja, egy kis savanyúságot is tesz mellé, viszi be a vendégnek. Ők ketten hozzáfognak a vacsorához, jól befalatoznak. Vacsora után elbeszélgetnek egy kicsit a község sorsáról, a gyenge tanítói fizetésről, aztán pihenőre térnek.
Mátyás korán szokott kelni. A legelső útja a kocsmába vezetett. Ahogy ott szétnéz, látja, a söntés oldalán a kántor kabátja felakasztva, ami este rajta volt, mikor ő odaérkezett. Kérdezi Mátyás a kocsmárost, hogy nem eladó-e a kabát.
- Nem eladó. Este a tanító zálogba hagyta itt, ennivalót vitt érte, mert valami vendége volt.
Mikor Mátyás megérkezett Budára, írt a tanítónak, hogy ekkor és ekkor Mátyás király előtt megjelenjen Budavárban. A tanító megijedt, hogy mit akar őtőle a király, honnan ismeri őt a király. Bizony szívszorongva készült a nagy útra.
Közben Mátyás király intézkedett, s arra a napra egy sereg nagyurat beidézett a várba. Meghagyta az uraknak, hogy mindegyik a kabátja belső zsebébe nagyobb csomó pénzt tegyen, kinek milyen a tehetsége. Meg fog jelenni egy ember az ebédnél. Ebéd után ő kezdi az idegen emberrel a táncot, és utána mindenki azt tegye, amit ő.
A tanító pont ebédre érkezett meg. Reszketett, félt, hogy mi lesz ővele. Akkor ijedt csak meg nagyon, mikor a király közölte vele, hogy együtt ebédelnek. Bizony szegény tanító féltében alig mert az ételhez hozzáfogni. Mátyás király újból és újból ösztökélte, hogy csak fogyassza az ételeket, és igya rá a jó tokajit.
Mikor az ebédnek végére jártak, a cigánybanda rákezdett egy magyar csárdásra. A király feláll, leveti a kabátját, a tanítónak a nyaka közé teszi, s elkezdi a táncot. A király példáját követve a nagyurak is vetik le a kabátjukat, sorba mennek táncolni a tanítóval. De a pénzzel megtömött kabátokat mindegyik a tanító nyak közé dobja.
Már annyi volt a kabát, hogy majd összeroskadt alatta.
Mikor a táncnak vége volt, azt kérdezi tőle a király:
- Emlékszik-e arra az estére, amikor egy vándorlónak szállást adott, és a kabátját bezálogosította a kocsmába ennivalóért? Tudja meg, kedves tanító úr, hogy én voltam a vándorló, akinek szállást adott. Azért a nagy szívességért, amit nekem tett, ez a kabát mind a magáé a szebben levő pénzekkel. Amíg maga él, nem lesz rá szüksége, hogy még egyszer a kabátját elzálogosítsa. Most Isten nevében menjen haza, és ne feledkezzen meg Mátyás királyról.