Nagy László: Szerelem, csonttörő élet

Csillagdobáló szemeink
iszonyúan beszakadtak.
Szelíden s dologtalanul
susogunk puszta falaknak.
Túlságosan is jók vagyunk:
félünk a végső hazától,
végetnemérő homálytól,
ahol csak a nyüvek laknak.

Zaklatott, zsúfolt fejünknél
váza áll, virágszál bókol,
tündéri bibe-csipesszel
gyötrelemnek mélyire csókol.
Most orvosodnak, virágnak,
vallhatsz haramia, költő,
s te is, ki rózsákra lőttél
pisztolyoddal passzióból!

Kint űztük egymást, most íme,
itt vagyunk, szögezve ágyra,
nyüszítő, nyavalyás népség,
betegek köztársasága.
Morajod, bizonytalanság,
megnő, ha borulunk lázba
s fölrémlik szál fehér ingben
rossz testünk meghurcolása.

Vattabálák, szörnyű csipkék
teléből mikor megyünk ki?
Micsoda végzés parancsol
feküdni, mindig feküdni?
Büntetés, vagy próba újra?
Merénylő csillagú késsel,
nagy lámpák bűvöletével
kutatok, magamat dúlva.

S hiába. Vaskérdőjellel
besütve dobog a szívem.
S dobogunk, elhagyott élet,
álmodott fénymezeidben,
tücsköktől feketén izzó
dombokon, mennyei lázban,
szoknyazivatarban s bú-bajt
pukkasztó hadakozásban.

Ne rettegjétek, barátok,
hány vörös vérsejtem ég el,
itassatok bikavérrel,
testben tán pirkadni láttok.
Itt belül vad havazások
függönyén délibáb táncol:
játékod, csonttörő élet:
bolondulok érted: hiányzol.

szozattv


szozat a tiszta hang dedik2019 POLGI könyvbemutató 2019 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf