Zempléni Árpád levéltáros, költő, műfordító

zempléni árpádZempléni Árpád [családi néven Imrey] a tokajhegyaljai Tállyán született Zemplén vármegyében 1865. június 11-én. Különös, szinte érthetetlen sors jutott ki Zempléni Árpád költészetének a magyar irodalomban. Egy igazán tehetséges, kitűnően felkészült költő, aki élete néhány évében      
igen népszerű volt az olvasók körében, ugyanakkor halálától kezdve úgy kiesik az irodalmi köztudatból, hogy szerintem a XXI: században a szakembereken kívül talán pár tucat ember ismeri munkásságát. Legtöbben azt sem tudják, hogy élt, és költeményeit – amelyek nemcsak  
irodalomszakmailag jól alkotódtak, hanem az irodalom szerelmeseinek számára is nagyon érdekes olvasmányok – egy évszázada nem adták ki újra, nem olvassa szinte senki. Költészete keretében Zempléni a magyar fajhoz tartozó, forrongó lelkű költőt mutatja, aki kora hatásainak hódolva, szellemében megfürödve juttatta kifejezésre erotikába tévedő érzéseit, háborgó szíve lázongó, sötét indulatait. Ezért a magáraébredés pillanatában elfordult múltjától és egy vélt vagy valós eszméért küzdjön hittel, erővel, ábránddal és termelje a hazaszeretet gyöngyét az új irány forradalmi mozgolódásai közepette, melyben a keleti nap sugara tükröződik, amely valónak álom, álomnak bűbájos mese. Költészetének fénykora egybeesik a Nyugat nagy kezdeti korszakával, de semmi közük egymáshoz, holott törekvései nem egy ponton találkoznak. A Nyugathoz képest azonban Zempléni Árpád hazaszerető, konzervatív. Olyan magányos jelenség volt, hogy senki se vállalta fel egészen: a magyar faj, az ősök és rokonai dicsőítése elválasztotta a baloldaltól, szociális hajlama a jobboldaltól, epikája a modern költőktől, modernsége a megújulni nem képesektől. Így hullott ki a magyar irodalomból, a magyar lírából az, aki egyéni arculatú jelentékeny költője volt.


Éji futás

És a vonat fut a puszta sötétben,
Zúgnak alattam a vaskerekek,
Elmenekül a fasor a vak éjben,
Nyargal utána a partmeredek.
Én kivigyázok az ablakon, őrként,
Mért fut e vad riadalban a táj?
Nyugtalanít, ki elől iramodnak?
Űzi az ellen? az éj? a halál?
Harsog a gép, kürtője liheg, mögötte
Hosszú vonalban a füstje halad;
Pislog, özönlik a szikra közötte,
Jön, ragyog, elhal, a korma marad.
Szikra-e? tűzmag-e? ködbeli ember?
Raj szúnyog égve repült-e belé?
Zúg a vonat, fut a puszta sötétben,
Fut a halálba, a végzet elé.
Nesztelen így fut a végtelen éjben
Csillagok ezre, fogózva napokba;
Láncra fűzött golyók hosszú füzérben
Buknak együtt ki a mélybe suhogva.
Távoli csillagerő, hatalom, kény,
Vonja magához a földsereget,
S rajtok az élet, erény, szerelem, bú,
Tudva, velök a halálba siet.

    Kistermetű, sörényes, pápaszemes és rajongó arculatú férfiú volt, aki többnyire olyan széllelbélelt köpönyegben járt a Belváros sikátoraiban, amint Petőfi idejében jártak a poéták. A Földhitelintézetnek volt a levéltárosa, amely intézetnek már csak azért is köze volt mindig a magyar irodalomhoz, mert itt kezelték annak a régi írói Segélyegyletnek a tőkéjét, amely egyletnek egykor Vadnai Károly, később a Szózat havilapban szintén bemutatott Kozma Andor lett az intézője, ahol elaggott császárpárti, divatjamúlt íróknak segélyeket osztanak ki. „A Képíró utcában, a Szana Tamás egyemeletes házikójában lakott – írta róla egykor visszaemlékezésében Krúdy Gyula – amely a hagyomány szerint ugyancsak a Szendrey-vagyonhoz tartozott, amelyet Petőfinek kellett volna öröklendenie, mint akárcsak ama Hét bagolyról nevezett másik házat a Képíró utcában. Külsőleg azon szentekhez és prófétákhoz tartozott, amilyeneknek a nyolcvanas és kilencvenes években mutogatták magukat az írók Pesten, mikor még élénkebb emlékezetben voltak a dicső elődök hóbortos, bozontos, de megkülönböztetett alakjai, valamint a százgalléros köpenyegek, amelyek nélkül pesti írót aligha lehetett elképzelni. Én még láttam Zempléni Árpádot, a költőt, olyan szürke pantallóban, amelyen a vitézkötés a boka táján volt alkalmazva, amilyen ruhadarabot [»kimondhatatlannak« nevezték], akkor kezdték viselni a magyarok, amikor a kuruckodó, feszes magyar nadrág már kényelmetlen viselet kezdett lenni. De Zempléni Árpád szívében mindvégig kuruc maradt, mégpedig olyan kuruc, akinek voltaképpen csak napjainkban jött el a maga ideje, amikor a turánizmus gondolatáért különböző társadalmi és irodalmi egyesületek alakulnak, amikor leszegényedettségünkben, leégettségünkben, árvaságunkban leginkább szükségünk volna a magyar rokonainkra, mint annak az embernek, aki valahol valamerre tönkrement, és elindult a nagyvilágba keresni valami atyafit, akinek segítségével talpra állana. Zempléni Árpád nem érte meg a turánizmus hitének elterjedését, mint ahogyan a vallásalapítók sem érik meg eszméik győzelmét.” Zempléni a népnemzeti stílust megújítani kívánó, összetettebb formaeszményt követő, a szubjektivitás modernebb aspektusainak is hangot adó szándékokat mutat költészetében. Érdekes törekvése az ősinek és az újnak szintézise, elbeszélő költészetének mitikus archaizmusa és ennek beolvasztása a korszerűbb látásmód kereteibe. Hosszú utat kellett megtennie a költőnek, míg a „Turáni Dalokig” érkezett. Csalódnia kellett a nyugati eszmékben: a liberalizmusban, a szocializmusban s a néptestvériség eszméjében, amelyeknek pedig versei tanúsága szerint a múlt század utolsó éveiben oly lelkes híve volt.

Idegen nemzetek,
Hamis hitetlenek
Ősi fészked feldúlják;
Barmodat mellyesztik,
Örökséged vesztik,
Jószágodat prédálják;
Vitézi nevedet,
Régi hős híredet
Méltatlanul gázolják.

Nimród Fiaihoz/részlet [a teljes vers: http://www.szozat.org/index.php/lira/tartalom/2661-zempleni-arpad-nimrod-fiaihoz]


 Imrey András fia Árpád, aki később változtatta a nevét Zemplénire középiskoláit a sárospataki református kollégiumban végezte el, majd Budapestre került, és az egyetemen filozófiát tanult. Már ebben az időben kezdenek megjelenni fővárosi és vidéki lapokban versei, esztétikai tanulmányai és gondosan fogalmazott, tanulmányjellegű politikai cikkei. Következetesen akarja folytatni a negyvennyolcas hagyományú nemzeti szabadságeszméket. Eszmevilága tulajdonképpen a polgári radikálisokhoz áll közel, de elkülöníti tőlük a nemesi hagyományok romantikus szeretete. Költészete is rokon az akkor már elavultnak számító romantikával, elbeszélései aprólékos lélektani megfigyelésekkel tűnnek ki.

Végig az országon

Bejártam én az országot végig,
Rónák táját, kék hegyek vidékit,
S hogy bejártam, csak azóta látom,
Nincs szebb ország ezen a világon.

Künn a síkon apró fehér falvak,
Ezer szemök a sok fényes ablak,
Míg odaérsz, oly nehéz kivárni,
Ha bejártad, nehezebb elválni.

Sárga búzák, virító zöld rétek
Borítják el a nagy messzeséget,
Mint óriás, aki tengert lábol,
Hadonászik a szélmalom távol.

Zöld akácok beszegik az utat,
Köztük végig könnyű hintó futtat,
Ifjak, lányok vidám társasága
Kocsin mennek szép Tündérországba.

Komoly hegység túl ötven határon,
Rajta erdő, tetejébe várrom,
Ide látszik sejtelmesen, kéken,
Mint egy csipke a kék bársony égen.

Addig megyünk, mendegélünk lassan,
Fönjárunk már a sötét havasban.
Zúg a fenyves, távol patak morog,
Hűvös szellőt sóhajtnak az ormok.

Lomha felhő telepszik a völgyre,
Tornyok gombja fényesen áttörte,
Mintha volna tenger alól hangzó,
Felhallatszik a déli harangszó.

A magasból némán szerte nézünk,
Csodálatos elfogódást érzünk,
Ilyen szépnek képzelni se mertük,
Amilyennek a hont megismertük.

Néma csendben suhannak a felhők,
Déli álmot alszanak az erdők,
Gyönyörködünk széltében hosszában
Az imádott, tündérszép hazában.


Kevesebb szín, erő jellemzi prózáját, mely éles megfigyelésről, de kevés fordulatosságról tesz tanúságot. Levegője magyar, ha elbeszéléseit tekintjük, elvakult és félrevezetett, ha újságcikkeit szemléljük. Több erőt, mélyebb elmerülést, tárgyilagosabb megítélést mutatnak esztétikai dolgozatai. Lavotta János, Pálóczi Horvát Ádám, Mikszáth Kálmán életrajzai tömör összefoglalások. Ugyanakkor egyre többet fogad magába a modern nyugatiakból. El is kezdi fordítani többek közt Leconte de Lisle, Verlaine és Carducci költeményeit, de mellettük egy időben csak úgy árasztja a francia és olasz romantikusok és modernek, költők és prózaírók műveinek hű és formailag színvonalas fordításait. Műfordítói munkássága nem kisebb értékű, mint az ekkoriban nagyon divatos és úgyszintén a romantikához kapcsolódó Ábrányi Emilé, fordításai nagy nyelvérzékre, vallanak, különösen kitűnő a Fogazzaro Miranda lírai regény. Első versesköteteiben, még a múlt század végső évtizedében, inkább a formakultúra az érdekes, az egyéni hang még készülődik.        
De 1899-ben megjelent „Kis emberek” című novelláskötetéből kiderül, hogy a lélektani rezdülések éles szemű megfigyelője, ebben a műfajban az akkor még harcosan haladónak számító naturalisták rokona. Nem érdektelen, hogy legkorábbi tervei közé tartozott Vajda János költői nagyságának felfedezése. Tanulmányozza Vajda életművét, és tanulmányokat ír róla. Ebben egyenest a Nyugat elődje. Vajdát igazán majd Adyék fedezik fel, és jelölik ki méltó helyét költészetünkben. A francia dekadenseket is Zempléni Árpád [és a Szózatban ugyancsak részletesen ismertetett Czóbel Minka] népszerűsítő törekvései után igazi hatással csak a Nyugat építi be a hazai irodalmi kultúrába. De kétségtelen, hogy az irodalomban megjelenő Zempléni és a készülődő modern magyar költészet kezdetben egy úton jár. Olyannyira, hogy Zempléni Árpád 1901-ben megjelenő Didó című verses regényében már a későbbi Adyval rokon hangok jelennek meg. De éppen 1908-ban, amikor a Nyugat megindul, Zempléni merőben új költői útra indul.
Tanulmányait nem fejezte be. Autodidakta volt, aki sokat tanult, de tanulmányait nem szűrte át teljesen, akin kora, olvasmányai erős nyomokat hagytak. A Magyar Földhitelintézet tisztviselője lett. Levéltárosként ott volt a gondtalan, problémátlan, vezetői címmel ellátott, de intézkedési hatáskör nélküli, viszonylag jól fizetett állás. Még elegendő szabad időt is biztosít íráshoz, olvasáshoz. Élhet mindhalálig költői szenvedélyének. Az addigra már nagy filozófiai és nyelvi műveltségű költőnek ekkor teljesedett be az irodalmi pályafutása. Lírai köteteiben nagy számmal találkoznak elmélkedő, bölcselkedő és szatirikus versek. A világ folyásával, az emberiség erkölcsi színvonalával korántsem volt megelégedve — s legkevésbé volt elragadtatva a hazai állapotoktól. Legmélyebb elkeseredésében néha kíméletlenül, de ekkor sem igazságtalanul leckézteti nemzetét:

Cogito

Gondolkozom, tehát vagyok.
Nem gondolkozik, aki nincs,
S ki nem gondolkozik, a’ sincs.
Ergo: nincsenek magyarok.
Biztos ismertető jel ez:
Ma is él Arisztotelész,
Minket meg biztat Széchenyimk:
Magyarország nem volt, de lesz.


Ugyancsak Krúdy írta róla: „Zempléni Árpádnál, aki a turánizmus gondolatát előbb a Földhitelintézet bolthajtásos, udvari szobáiban, a hűvös levéltárban propagálta tintás ujjú hivatalnoktársai között: majd kilépett vala a turánizmus ideáljával tágasabb terekre is, amilyen volt például az a kis Bástya utcai kocsma, majd tovább: a Kecskeméti utcai Elked vendéglőbe, amelynek mindig voltak íróvendégei a Vasárnapi Újság közelsége miatt. Itt a zónapörköltek, a takarékosan fogyasztott söröspoharak, a búfelejtő csendes poharazások mellett fejtegette Zempléni Árpád eszméit, hogy a magyaroknak valahol, valamerre rokonaik vannak, mert nem lehet az, hogy a két sátoraljával az egész magyarság elhagyta volna Ázsiát. Zempléni Árpád a szabadság költője volt, mint minden valamirevaló magyar poéta, aki számított valamit a magyar Parnasszuson. Ámde valódi sikerei, feltűnései és ragyogásai akkor kezdődnek, amikor kibontogatja a turánizmus zászlaját, kihirdetvén a finnekkel való rokonságunkat. Ugyan választhatott volna gazdagabb atyafiságot is a költő – mondogatták azok, akik soha sincsenek megelégedve a meglevő dolgokkal.”

Keletre, magyar!

Keletre, magyar!
Tekints keletre!
Ott lelsz te dicső, nagy
Rokon felekre!

Nem lenézéssel
Fogadnak ott.
Hagyd önmagának
Napnyugatot.

A sápadt árja
Lenéz, gyötör,
Kihasznál, megvet,
Éltedre tör!

Véreddel védted
Nyolc századon át
Nyugat épségét,
Hitét, honát.

Új népek nőttek,
Új államok…
S vén őr! mi jutalmad?
Gyaláznak ott!

Letiltanák szádról
Az ősi szót.
Hazugok, gyávák,
Rágalmazók!

Keletre, magyar!
Tekints keletre!
Ha élni kívánsz
Új ezredekre!

Az árja gőgtől
Ne várj te jót:
Vagy ellenséged,
Vagy árulód.

Mert sváb a német,
Ha frank, ha szláv.
Meríti hajódat
Alább, alább.

Ma pénze öl meg,
Holnap vasa!
Nincs szörnyűbb, mint a
Fehér basa!…

Keletre, magyar!
Fordulj keletre!
Ott lelsz te virágra,
Új kikeletre!

Újulást elméd
Ott nyer csupán!…
Ne fuss az árja
Divat után!…

Megfojtja lelkes’
Az árja kény…
Fordulj el tőle,
Sivár a fény!…

Keletre, magyar!
Fordulj keletre!
Ott lelsz segítő
Rokon lelkekre.

Testvéreid közt
Napkeleten
Keress barátot
Hős nemzetem!

Bán Aladár „A turáni dalok” recenziójában kiemelte: „Zempléni Árpád méltán hihette, hogy legelső irodalmi intézeteink helyeslése és dicsérete kifejezője a magyar olvasóközönség ízlésének s bevezetője elismerésének. Ezért eszményi lelkesedéssel maga vette kezébe a kötet kiadását, melyben férfikorának s költői fejlődésének delén lép elénk. Hit és bizalom volt szükséges e vállalkozáshoz, két okból. Az egyik az, hogy a mai olvasóközönség nem igen kedveli a komoly munkával fölépített epikai műveket. Minden téren inkább a látszólag könnyen termett, szokatlan színekkel bővelkedő alkotások nyerik meg tetszését; melyeket nem elég puszta józan ésszel, hanem inkább sejtelmes megérzéssel kell felfogni. Zempléni költeményei nem ebből a nemből valók ; kitartó tanulmánynak eredményei azok. A másik ok a tárgyválasztás. Vannak, a kiknek nem tetszik, hogy Zempléni a «turáni», vagyis az uralaltáji s a velük állítólag rokon [szumír, babiloni, japán] népekhez fordult költői tárgyakért és indítékokért. Pedig abban, ha a költő új térre indul, magában nincs hibáztatni való, kivált ha a nemzete múltjával kapcsolatban álló, rokon népek szellemi világát újítja fel. Más kérdés: mily sikerrel teszi, mennyire tud ez által meghatni és gyönyörködtetni.  A kötet 45 költeményt foglal magában, melyekből négy óda, a többi elbeszélő és leíró költemény. Tartalomra nézve 18 magyar, 11 finnugor, 17 pedig egyéb (babiloni, egyiptomi, japán, török-tatár) népek köréből veszi tárgyát.”Zempléni turanizmusának pedig oka és tartalma az osztrákellenesség volt. Halála után Szabó Dezső, majd Kodolányi János a magyarságot védő németellenességében találhatjuk meg Zempléni turanista törekvéseit. Egyre jobban izgatják a népek ősi mítoszai. Akárcsak valamikor Wagner, ő is felismeri [talán éppen Wagner hatására], hogy a mondavilág örökölt mozzanataival az emberi helyzetek alapvető törvényszerűségeit lehet kifejezni. Alighanem tévedtek a Nyugat körüli kortársak, amikor Zempléni mondaidézésében a romantika elkésett hajtását látták [elismerve a költő kétségtelen tehetségét]. A valóság az, hogy Zempléni költői hevületében sok a rokon vonás a Vörösmarty-típusú látomásos romantikával, de mítoszszemléletében egy merőben új klasszicizálás jelenik meg: a modern életérzés kifejezése ősidőktől örökölt motívumokkal. Így költészetét a XX. század világszerte divatos mitologizmusának korai kezdeteként foghatjuk fel. Kitűnően ismeri a világ mítoszkincsét, idővel „Istár és Gilgamesz” címen elbeszélő költeményt ír az akkoriban felfedezett mezopotámiai ősmítoszról is. De érdeklődése főként a magyarral rokonnak vélt népek csaknem ismeretlen regevilága felé fordul. Nyelvészi és régészi alapossággal foglalkozik az osztják és vogul hősénekekkel. „Bosszú” című osztják mondai tárgyú elbeszélő költeménye megjelenik 1908-ban, majd egy évvel később „A kalapács ugyanebből a regevilágból”.


Bálványszem fekete,
Kalt szeme fekete
Éj borult ránk.
Nyakat elvágható,
Fejet levágható
Álmot alvánk.
Rén-gulya reggeli szava ébreszt.
Nevelő vén apám,
Fejdelmi bácsikám
Itatni küldi már Ob vizéhez.

Bosszú, Osztyák hősi ének/ részlet

 Ezek a művek olyan feltűnést keltenek, hogy amikor 1910-ben Turáni dalok címen ezeknek az ugor ősvilágot idéző költeményeknek gyűjteményes kötete lát napvilágot – olyan könyvsiker kerekedik, hogy a kiadó nem győzi újra meg újra kiadni. Zempléni egy történelmi másodpercre ünnepelt, sőt divatos költő lesz. Tóth Árpád könyvbírálatában ezt írja: „A modern költészet izgatott vonalú fejlődéséből csaknem teljesen kimaradt a verses eposz minden jelentkezésére. A magyar epika meghalt, még mielőtt utolsó nagy művelője, Arany János, megtért volna hős zengő elődei Keveházába. Az öregedő Arany örökre búcsút int hű Toldijának és Csabájának s byroni kesernyésségű verses regényt kezd, felemás epikát, ahol a megénekelt hős már maga a költő. Ennek a kevés dicsű korszaknak a költői neveltje Zempléni Árpád is, akinek új »vogul regé«-je most jelent meg. A füzet azonban, noha magán hordja a jellemzett korszak némely bélyegét, meglepő bizonyságot tesz Zempléni Árpád oly költői jelességeiről, melyek régebbi műveiben nem nyilvánultak meg ily közvetlen és meggyőző erővel; Igen érdekes, hogy Zempléni írói egyénisége azóta körvonalazható tisztábban, mióta különös vogul témáival bíbelődik. Régebbi »turán«-kodásai meglehetősen színtelenek voltak, naív sovinizmus, száraz régészkedés, pepecselő terjengősség unalmasította el őket. Vogul mondákból készült újabb elbeszélő versei ellenben rendkívül frissek, erőteljesek és plasztikusak. A mondák primitív, kerek és határozott konstrukciója rendbe szorítja az elcsapongó verselést, a vogul milieu pedig, noha a költőt nyilván itt is soviniszta indulata ragadta a nyelvtestvér-nép mondáihoz [akárcsak »turáni« korszakában a sankt-galleni eset megírásához], - a vogul milieu a maga nagyon is »halszagú« légkörével lehetetlenné tette a felesleges magyarkodást. E negatív, fék-szerű és kordában tartó hatás mellett kiváló pozitív értékeket is szabadított fel Zempléniből a vogul mondákkal való foglalkozás, melyeket addig nem igen mutatott fel költészete: hatalmas, nyers humort és meglepő bájú millieu-rajzoló ügyességet; »Vasfő és Ime« mindenképpen jeles párja »A bosszú«-nak, Zempléni első vogul eposzának. Kár azonban, hogy az új regében a nyelvkezelés halványodott s visszaütött az Arany-epigonok korszakának olcsó csengésbongására. Mert kétségtelenül kedves és ügyes költői fogás ugyan az »izenet-vizemet«, »sistereg-kisgyerek«-féle rímek játékos zenéjével helyettesíteni az ugor alliterációkat, s trochaikus lejtéssel gördülékennyé tenni az ősi nyolcas-sort. De nem ártott volna az sem, ha »A bosszú«-ban oly kitűnő módon alkalmazott ősi, primitív keménységű szóképzések az új regében is túlzengték volna tömör bikahangjukkal a verselés nagyon is olcsó modernségű csilingelését” [Tóth Árpád: Zempléni Árpád: Vasfő és Íme].
A tekintélye is egyre nő, a Kisfaludy- Társaság 1911-ben, a Petőfi- Társaság 1902-ben, választotta meg tagjának. Zempléni Árpádot a finnugor rokonságban kételkedők sok gúnyban, vállveregetésben, jóindulatú sajnálkozásban részesítették, amelyek néha szélesebb hullámokat is felkavartak, mint Vikár Béla, a finn nemzeti eposz magyar fordítója is részt kezd venni a turáni mozgalomban. A Kalevala valóban talált olvasókra Magyarországon, megindult a Turán című nyelvészeti újság.
Zempléni regős volt, akinek lantja a legszebb hangokat épp a magyar nemzet legsötétebb éveiben zengte. Regős volt, amint annak alakját a folklór jeles mestere, Sebestyén Gyula „A regősök” [1902] című kötetében főkép a vogul-osztják hagyományok alapján megrajzolta. A regős eszerint énekléssel bűvölő sámán, pogány pap volt, aki révületében az elődök szellemei közé szállt, hogy ott lelke megteljék azoknak jövőbe látó bölcsességével s a múlt hagyományainak csodatévő erejével. S Zempléni hosszas keresgélés, tévelygés után végre csakugyan rátalált arra a forrásra, melynek mélyéből legtisztább ihletét merítette: a vét vagy valós rokon népek hagyományos költészetére s ezzel örök emléket állított nevének. Már az első világháború kitörése óta sokat betegeskedett, az őszirózsás forradalom már nem érintette meg, 1919. október 13-án, 54 éves korában visszaadta lelkét teremtőjének. Zempléni Árpád ravatalánál barátja és írótársa Szász Károly mondott búcsúztató beszédet 1919. október 14-én.  „„Megilletődött szívvel lépek e koporsóhoz, hogy a Kisfaludy- Társaság nevében búcsút vegyek a »Turáni Dalok« lobogó lelkű lantosától, a »Bosszú« halhatatlan nevű költőjétől. Oh, szeretett barátunk te, milyen szívből jövő meggyőződéssel hirdetted mindig és biztattad vele a Kárpátok alján testvértelenül álló szegény magyar nemzetedet:   
   
 …Keletre magyar . . .
     Ott lelsz te virágra,
     Új kikeletre . . .
     Ott lelsz segítő
     Rokon felekre . . .”

Móricz Zsigmond így búcsúzott: „Senkire sem tudok rámutatni ez igazság tipikusabb mintájára mint Zempléni Árpádra. Zempléni Árpád szemmel látottan emelkedett föl a mélykultúra kincseivel megrakva a magas kultúrába. A mélykultúrát azonban tanulni nem lehet: abba a lélek fejlődésének első korát kell eltölteni, másképp nem tehet rá szert senki. Tehát Zempléni Árpád a társadalmi rétegződés mélyéről kellett, hogy jött légyen. Zempléni Árpád ott állott és ott él. Táltos szépségében és megrendítő magában: és ott marad a magyar irodalom legfőbb becsei közt. Értékeket hozott, nagyokat, kettős nagy kincseket, kettős tüzes nyelveket: költői műveket, amelyek a szívet és a fantáziát egyformán foglalkoztatják és az ember boldog életérzését nagyszerűen emelik. S a magyar fajnak nagy bizonyságait, amelyek az emberiségben való elhelyeztetésünkre jobban világítanak, mint bármely költőnk eleddig. Ez a nagy költő meghozta a magyar népkultúrából a magyar faj ősiségét. Ez a bátor és nagy ember, aki egészen eltűnt és egyéni életében a lassú éhhalálig lényegtelenné lett: íme fölemelkedett s bennünk is fölemelte az elfelejtett Igét, fajunknak csillagos magasságáig, a turáni csillagokig.”
         Egyik életírója Lakatos László, már tizenöt évvel halála után, 1934-ben méltán panaszolja, hogy e nagytehetségű költőnk, aki életében széles körben vívott ki magának elismerést, halála után hamar ködbe, feledésbe merült. És ez a félhomály tart napjainkig is…

Magyar lecke

Tanuljon meg magyarul,
Szép asszonyka, szentem!
Akkor majd nem ért balul,
S meg is hallgat engem.

Megtanítom örömest
Egy pár csöndes estén.
Hogyha kedves férje rest,
Majd nem leszek rest én.

Nagyon olcsón oktatom,
Egy pár csók az ára,
De azt aztán kikapom
Óráról órára.

Ha a munka kárba vész
S nem tanult haszonnal,
Visszaadom az egész
Tandíjat azonnal.

 

M u n k á i:

 — Költemények 1891. első, 1892. második, 1893. harmadik kiadás.
 — Új Versek. 1893—1897.
 — Zempléni Árpád. Válogatott Versek, Költemények. Új Versek. 1884—1892—1897—1898.
 —  Kisemberek. Elbeszélések 1899.
 — Didó. Verses lírai regény [két kiadás, 1901.]
— Wesselényi Emlékezete. Pályanyertes óda, melyet br. Wesselényi szobrának leleplezésére írt és Zilahon elszavalt 1902 szeptember 18- án.
— Washington. Óda. 1906 szept. 16-án szavalta Budapesten, a leleplező-ünnepélyen. A budapesti „Washington Szobor- Egyesület” pályázatán az első díjjal tüntették ki.
— Bosszú. Osztyák hősi ének. A Kisfaludy-Társaság 1907. évi Bulyovszky-díjával jutalmazta [1908- ban kétszer, 1911-ben harmadszor kiadva]
 — A Kalapács. A Magyar Tudományos Akadémia gróf Nádasdv-díjával jutalmazott elbeszélő költemény 1909.
— Istar és Gilgamosz. Babiloni rege 1910.
— Turáni Dalok [1900—1910.] Mondai és történelmi hős énekek, két kiadás, 1910.
— Miranda. Fogazzaró Antal verses lírai regénye. Műfordítás olaszból 1911.
— Zempléni Árpád: Mikszáth Kálmán Emlékezete 1911.
— A Halál Vőlegény. Elbeszélő költemény. A Kisfaludy-Társaság 1911. évi dec. 6-i ülésén t a r t o t t székfoglaló felolvasása 1912.
 — A Hermelin. A Kisfaludy-Társaság 1913. évi Bulyovszky díjával  jutalmazott kisebb elbeszélő költemény, két kiadás, 1914-ben.
 —Vasfő és íme. Vogul rege. A Magyar Tudományos Akadémia gróf Nádasdyféle elbeszélő költemény-pályázatán 100 arannyal jutalmazott pályamű.

  —Cikkek, elbeszélések, novellák, versek a: Debrecen, Debrecen-Nagyváradi Értesítő, Debreceni Híradó, Pesti Hírlap, Képe? Családi Lapok, Vasárnapi Újság, Regényvilág, Élet, Tokaj-Hegyalja, Petőfi Album, Hasznos Mulattató, Auróra, Budapesti Hirlap, Egyenlőség, Középkori Képcsarnok, Újságírók Almanachja, Nagybánya és Vidéke, Oj Szemle, Ukránia, Háborús Antológia, Túrán, Tornaügy című folyóiratokban és napilapokban.

Források:
Arcanum, Budapesti Szemle 1908-1910, Irodalomtörténet 1926. 3-4, Kisfaludy Társaság Évlapjai, Krúdy Gyula: Zempléni Árpád, Móricz Zsigmond: A magyar költő, Magyar Életrajzi Lexikon, MEK, Pallas Nagylexikon, Turán 1913, 1919, 1927, 1939; Új Idők 1903, Új Magyar Szemle 1920, Vasárnapi Újság 1905, 1919,


Összeállította – cspb

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf