Rónay György: A kisfiú, akivel senki se játszik
Lecsüggesztett karral ácsorog
nyirkosfalú magánya kietlen
folyosóján, hideg szürkületben,
s könnye súlyos csöppekben csorog
végig arcán, míg a vad dobok
tam-tamjára messzi dzsungelekben
skalpok esnek, és rettenthetetlen
hősök kúsznak, mint a párducok,
őrhelyükre… ő csüggedten áll csak,
majd, elunva pince-éjjelét,
vállat von, kőpárnájára fáradt
mozdulattal ejti le fejét
s aludni próbál, hogy végre szép
hajnalt álmodjék, de csak magának.