Juhász Gyula: Április bolondja, Költők, barátim…

Juhász Gyula:

Április bolondja

Benned születtem, édesbús, szeszélyes
Tavaszi hónap, felleges derűs,
Mikor a rétek lelke már fölérez,
S brekeg a vízben száz bús hegedűs.

A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
Holdtölte volt- tavaszi anda hold-,
S a szőke fényben az éjet betöltőn
A vizek népe mind nászdalt dalolt.

Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,
Mely egyhangún szép, és gyönyörbe olvad,
És sírva vigad, mint a honi ének.

Mások világgá zengő zongoráját
Én nem irigylem. A magad cigányát
Lásd bennem, ó, magyar, ki neked élek!              

Juhász Gyula:

Költők, barátim…

Költők, barátim, merre, merre éltek?
Szeretném megszorítni kezetek,
A régi, régi szép napokra kérlek,
Csak legalább egy sort üzenjetek!
Együtt indultunk a költői hegyre,
Lelkes, bolondos és dalos csapat,
Énekre hangolt bú és balszerencse,
És mentünk felhők, csillagok alatt.

Jó Kosztolányi, a kedves Szabadkán,
A kertben, egyszer, ó emlékszel-e,
Piros bokrok közt és zöld lombok alján
Hallgattuk, mit zeng a tücsök nesze.
A magyar ég oly szelíden borult ránk,
Mint édesanya arca altatón,
S elringatott a magyar szomorúság,
Mint ladikot a hullám tiszta tón.

Babits Mihály, a Vitéz utca sarkán
Hiába nézek én egy ablakot.
Te messze mentél, és ideges, halvány
Álarcodnak fénye rám rég nem ragyog.
Ama fekete, fekete világról
Mikor hallgattam furcsa éneked,
Nem gondoltam, hogy a jövőnkbe látott
Nagyon sötét és bánatos szemed!

Kedves Karinthy, miért nem jössz le hozzám,
Nevettetőn, hogy könnyezzek bele?
Ady Endre… a távol azúrország
Hol vár reánk? Én is siessek-e?
Talán egy-két új verset elsírok még,
Reménytelen egy-két női szeretek…
Talán megérem, hogy lesz itt honom még?
Költők, barátim, hát feleljetek!