Márai Sándor: Megáradt, tavaszi folyók…

Éjszaka hallom néha a megáradt tavaszi folyókat.
Sietnek ablakom alatt az öreg hidakon keresztül.
Az olasz hegyekből és kertekből áprilisi levegőt hoznak magukkal,
Mimózafák és babérfák sűrű szagát hozzák el magukkal,
Kis olasz városok exerementumait görgetik magukkal.
Úgy mondják, a tengerbe sietnek ők. De mi hajt titeket, drága barátaim,
Ti hangos, okos, erős folyók, mi hajt a végtelen felé?
Hallgatózom és állok az éjszakában az öreg hidakon.
Sötét szél csapkodja arcomat.
Merre a tenger? Szabadság? Egyesülés? Értelmes csönd?
Idegen, illatos virág? Szépség méltóságos szigetei?
Ó, értem, öreg folyók, ezt az áradt vágyat értem én!
Áradni a szűk tájból a tavaszban, biztos akarattal a semmibe!
Vale, barátaim! Vigyétek egy megáradt vágyódás üdvözletét
Kis olasz város öreg hídjairól, egy vágynak, ami felétek egyedül
Árad még, megáradt tavaszi folyók! Megáradt, haragos, bölcs tengerek!

                                                                                                 1924. május 4.