Tűz Tamás: A boldogság rostjai

Dr. Buzády Tiboréknak

Én így látlak
                     zöld izzással robbansz elő a teljes
sötétségből              fénybe borulsz és borítasz mindeneket
remek teremtés vulgárisan szólva nem e világból való
nyugtalan tenger              törvényen kívüli látóhatár
keserű magányunkat körülleheli tervektől zsongó
szellemed              te álmodsz               gondoltam sokszor
de nem mertem szemedbe mondani pedig előre meg-
fogalmaztam kétségeimet               elvi szinten haladtam
amit a tapasztalat kellően alátámasztott                 eleve
kizártam a sikert a babérkoszorút
                                                     a Wagner-i
birodalomból jöttél elő emberfölötti akarással
mint a tengerből kilépő félistenek               csak szem-
üveged jelezte hogy egy vagy velünk               álltam
tekinteted aztán leültél a zongorához s egy operett-
dallamot vertél ki rajta                játékos szellem vagy
nyugodtam meg míg kint az udvaron szép fehér kuvaszod
Csigó csörgette hosszú láncát s a stockholmi öböl
sötét vize fölött feljött az esti csillag
                                                          ha már
szóba került elárulom
apró borzongásaim elenyésztek hét országra szóló
derűtökben             mert ott volt már melletted eleven
parázs-szemű Évád kit zsoltáros hangú déltáji
ligetekből szöktettél föl az északi fény reszkető
függönye alá               a szél kivágta négy égtáj ajtaját
eltemetett évek kriptafedele nyílt föl
múltba süllyedt régi jó korok nyers öröme tört be
Stockholm utcáira               forró             telt               feszes
ritmusok               külön pólus voltatok ott ti ketten
féktelen erő               csodálattal néztem tenyérnyi
váratokat               Csigót leoldottam a láncról
pórázra kötöttem s mint a szélvész röpített föl
a dombra              aztán szabaddá tettem egészében
percek alatt befutotta az erdőt lement a vízhez
lafatyolt egy ölebet csaknem cafatokra tépett
aztán
a mediterrán öblök kékje               Ostia                        Nápoly
magány és félelem közt remegő homorú-tükör
arcomon úgy húztak át mint víg szüretelők
puttonnyal hátukon              letaposott fürtök vére
festette vörösre szerzetesi álmomat
                                                        most a
Grimm-mesékből bújtatok elő színpadi varázslatban
hétszeri ajtónyitás után mikor már csaknem
álom szállt szememre              egyetlen iramodással
ott teremtetek a királyi palota kapujában mikor
már semmi vigasztaló sem suhant alá benső lejtőimen
fölhorzsolta íriszemet tündöklő jelenlétetek
mintha láz tört volna reám mintha habos tej
pezsgett volna a páfránylevelek alatt
magány és félelem
fojtó levegőjében szanaszét repültek szekfűszeg-
szagú álmaitok                ahogy múlt az idő sűrű pihékben
hullt a hó a Fekete Erdő fenyveseire átgörögtek
alattatok              Klasszikus értelemben              a lét
mélységei csikók a mitológiából rúgtak haraptak
kútra igyekvő lányok              balett              adagio
vivace             a kollektív pszichózis rózsás arcai
rinocéroszok egyszarvúak kétszarvúak             tudjátok
ti is az ontológiát vannak stigmáitok csömör jól-
lakottság              idővel megszűnik a lidércnyomás
a hangyaboly önkényes rendje
                                                úgy olvassátok e
verset amint a cím is jelzi mintha a világegyetem
szövetéből téptem volna ki szorongásos napjaimban
mint aki huzatot kapott a hipotézisek keresztútján
jót evett-ivott az ördögfiókák csárdájában
úgy olvassátok
mint tanúságot ütköző erők vérontó játékáról
jó félszázada tart a lázas orgia               nekitüzesednek
a konkvisztádorok sűrű indák közül törnek elő
mindjobban kivehető a tubarózsák fényköre
látni vagy elpusztulni              írta Teilhard
csak semmi misztifikáció udvari költőcskék
zúgnak a petárdák vagdalkoznak a fakardok
összeomlóban az óvilág de ti kordont húztok
a mandulafák virágaiból a halálthozó álomkór elé
nyugalmat parancsoltok szerelemről daloltok
az önkény legvégső mozzanataiban letérdeltek
és megcsókoljátok a földet tüzet gyújtotok
alighanem az történt hogy már a palatáblán
rögtönöztétek a jövendő tervit éjjel csillag-
ködökbe véstétek a holnap rejtélyes ábráit s míg
szunyókáltak a nagyapák kiosontatok megkeresni
a világegyetem kulcsát kihegyezett irónnal
ültetek a nyugalom leple alatt roppant lassúsággal
jegyeztetek föl minden mélységet-magasságot
közben kamarazene szólt talán talán Bartók harmadik
vonósnégyese kizökkentetek az ívlámpák meztelen
izzásából merész ugrás a végtelenbe zenekísérettel
vulkanikus kitörés egyetlen rohammal akartátok
bevenni álomban egyelőre a magatok világának
sziklatornyait               korán sötétedett              az
orvosi rendelő bezárt               hűlő szagok az asztalon
székeken műszereken              a nyitott ablakon becsap
a távoli mocsaras erdők lehelete                most
nyakadba veszed a várost betegeidhez mész              én
várlak lenn a kocsiban éjfélre jár mire indulunk
haza              a részegek még tétováznak melyik
korcsmába húzzanak át a kasszafúrók most indulnak
homályos sejtésekkel         kozmikus ellentmondások
éleződnek az északi fény lobogói alatt              szórt
fények a macskaköveken hosszas töprengések esze-
veszett remények             elhomályosult az összefüggő
világkép a végső magyarázat
                                             lassan eszmélünk föl
bepárásodott távlatainkból              szíven talált
gödölyék sikolya tör föl a Csillagbárány karámjába
ekkor látom csak
hogy a kozmikus pusztaságban könnyű győzelemre
készülődnek az élet kezdetei

szozattv


szozat a tiszta hang Meghivo Horvath I. NET re freedomforeurope attila LSApokabacsi drvargatibor Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 versmaraton jankocsm Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf