Komócsy József: Nászdal
Négy évszak – Ősz ciklusból
/IV./
Készen vár a menyasszonyágy,
Virágból vetve, kedvesem!
Majd én egy dalt mondok neked,
Hogy álmod édesebb legyen.
«Szedjük, szedjük a virágot!
Úgyis elveszi a tél.
,Siess, siess!’ ezt suttogja
Köröttünk az őszi szél.
Szedjük, szedjük a virágot!
Úgyis hervad mihamar.
Szerte nézünk, s a mit látunk:
Holnap már csak bús avar.
Szedjük, szedjük a virágot,
A mit az ősz meghagyott!
Mire újra visszatérnénk:
Kert, mező, berek halott.
Hol ma fényes harmat csillog,
Ott maholnap dér leszen…
Szedjük, szedjük a virágot –
– Tán sírunkra kedvesem!»
Készen vár a menyasszonyágy,
Virágból vetve, kedvesem!
Majd mondok egy regét neked,
Hogy álmod édesebb legyen…
«Egy ifjú élet és egy leány,
Szerették egymást oly nagyon!
Az ifjú én voltam s a lány –
Az meg te voltál angyalom.
Én meg te két csillag valánk:
Én dél egén, te északon;
S midőn az egyik tündökölt,
A másik halvány volt nagyon.
Útjok sohsem tallkozott,
Bár űzték egymást szüntelen;
Átkuk s boldogságuk vala
A magas, égi szerelem.
Míg egy szép őszi éjszakán
Csillaghullás következett:
Te elhagyád, szép kedvesem!
Hazádat, a fénylő eget.»
Készen vár a menyasszonyágy:
Aludjál halvány csillagom!
A menny magas, álmod mi mély!
Hallod-e altató-dalom?