Komócsy József: Mámoros dal, Mert szerettél, Te szereted a mámort…

Komócsy József:

Mámoros dal

             Dithyrambok ciklusból

/1/

Mámoros dal
Részegíti lelkemet!
Szívem százszor
Visszhangozza nevedet!

Nappal az égő
Rózsákat kérdezem,
S a szikrázó
Csillagokat éjjelen:

Mondjátok meg
Ti rózsák, ti csillagok:
Honnét jönnek,
Hogy támadnak e dalok?

Rózsa mondja:
A lány testvérem nekem!
Csillag mondja:
Én szépségét hirdetem!


Komócsy József:

Mert szerettél

       Fény és árny ciklusból

Mi lesz egykor e világból,
E gyönyörű szép világból,
Ha az ég, föld tűzbe borul,
Az egész mindenség lángol, –
Megharsan a trombitaszó,
    A tornyok leomlanak,
Láng, füst, por-oszlop kél ott, hol
    Ma oly büszkék e falak?

A hold, csillagok elmúlnak,
Szétoszlik a ragyogó nap, –
Az óra fövenye elfogy:
Nem lesz tegnap, nem lesz holnap!
Szörnyű fényt áraszt az éjben
    Az Igazság sugara,
Nem marad elrejtve semmi:
    Igazság az Úr maga!

Megnyílik a sírok odva,
A halottak mind kikelnek:
A koldusok, a királyok –
Egymás mellett megjelennek;
Deli szüzek, vén bűnösök
    Egymást ott megismerik.
És az Úrnak színe előtt –
    Remegve áll mindenik!

Én is elmegyek majd akkor
A Józafát mély völgyébe,
S odaállok a vádlóknak
Véghetetlen seregébe, –
És szívem sebét föltárva,
    A Bírónak mutatom, –
És hideg csontkezed fogva,
    Így teszem meg panaszom:

Uram! e kéz egykor más volt:
Hófehér hab, lágy patyolat,
Szirász rózsalevélkéi
Nyíltak a kis körme alatt!
Megcsalá a pillangókat:
    Rászálltak virág helyett –
Érintésén részegítő
    Kéj fogta el szívemet!

E csont-koponyából hajdan
Két égő csillag sugárzott,
Melynek lángja felgyújtotta
A szívekben a világot:
Véremet is lángra gyújtá,
    Szívemet megégeté…
Tekintete lángörvény volt
    S én vágyva vesztem belé!

Mily varázsló emlékezet!
E penészlő csontváz felett –
Hindosztán édes virányát
Hintette szét a kikelet:
Mosolygása rózsaméz volt,
    Csókja szédítő gyönyör…
Ah, e csóknak íze, lángja,
    Engem még ma is gyötör!

Szavában bűbájos dal volt,
Lélekfogó édes ének:
Angyalid így nem dalolnak,
Így – nem ama vad szirének,
Kik elveszik a hajósnak
    Megmaradt kevés eszét…
Hajós voltam, s ő szavával
    Hívő lelkem tépte szét!

Nézd csontjait uram! – ezek
Báji alatt meghajoltak,
Mint a liljom kecses szára,
Pedig harmat, illat volt csak!
Mozdulása lebbenés volt:
    Érte megtagadtalak…
Ítélj uram, ím előtted
    Áll e rút csontváz alak!…

Kárhozatom szép forrása,
Így vádollak én majd téged,
Kinek bűbájos emléke
Lelkemen örökre éget!
És ha az Úr elítél majd,
Nem kérek csak egy kegyet:
    Mert – bár csak egy pillanatra –
De szerettél: – én rám adja
    A te büntetésedet!…


Komócsy József:

Te szereted a mámort…

         Fény és árny ciklusból

Te szereted a mámort, mely a zajból
Lelkedre száll s aztán elkábít;
Én a csöndnek vagyok barátja:
Folytatni lelkem álmodásit.

Te szomjazod a fényt, hívságod
Határt nem ismer, csapongsz szerte;
Nekem árny kell, hogy vizsgálhassam
Szívemet a bús, méla csendbe’.

Hagyd el a fényt, hagyd el a zajt most:
Jöjj, elmélkedjünk pillanatra,
Mielőtt szívünk édes lángja
Végsőt lobbanva, kiapadna!

Jöjj, még egyszer szárnyaljon szívünk
A mérhetetlen múltba vissza,
Hol emlékeink serlegéből
Lelkünk a bűvös italt issza!…

Oh, ne hidd, hogy elméd szikrája
Gyújtotta egykor szívem lángra,
S bár szép valál, mint istenasszony,
Szívemnek nem voltál bálványa!

Szerettelek… szeretlek most is,
Mert asszony vagy, ki örül, szenved;
S mert szemedben ragyogni láttam
S arcodon égni a szerelmet.

Leszálltam szíved mélységébe,
Lángodtól én is lángra gyúltam,
És élni kezdtem, mint egy bűvölt,
Ábrándban, ifjan, megújultan.

Aranyidők! Valóban álom!
És álomnál édesb valóság:
A tó, melyen suhanunk, Moeris,
Hullámai keblünk csókdossák.

A boldogság szigete úgy vonz!
És mi kikötünk tündérpartján.
Csodás virágok, fák, gyümölcsök!
– S a legédesbet leszakajtám.

«Jó- s gonosztudás» fája volt az,
Melyen ez édes gyümölcs termett:
Izében a menny minden üdve
S a pokol minden kínja rejlett.

De szívünk csak az üdvöt érzé,
Hisz’ egy világ volt birtokunkba’!
S napfényes délben sötét éjre,
Hol a szív, mely gondolni tudna!

És mily szép volt a mi világunk!
Nincs olyan ragyogó nagy elme,
Aki ahhoz hasonlót még csak
Képzelni is – nem: tudni – merne!

Emlékszel-e? Hát elmúlt mindez!
Hol a pillangó hímes szárnya?
Csak menj: selyemruhád uszályát
Hordozd meg az utcák porába’!

Te szereted a mámort, mely a zajból
Lelkedre száll s aztán elkábít!
Menj utadon. Én nem követlek.
Folytatom lelkem álmodásit.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf