Migray József: Hét boldogság

I.
A szerelem

Minden kacag, ujjong, dalol,
A lombtalan fák új díszt öltenek,
Virág sarjad a föld alól
És lila színben úsznak a hegyek.
Napfényt keres állat s bogár:
Én – tág tüdővel s hajadonfőt megyek
S madárfütty, földszag, illatár
Segít, emel, hogy boldoggá legyek…
Lelkem derűs, zengő csoda:
Nem búsult és nem sírt soha!
Hűvös melegség árad véremen
S ha rámnevetnek lányszemek
Teremtő Istenné leszek
Örök varázskörödben, szerelem.

II.
Az asszony

Míg nézem a Hold lassú fölkelését
S az orgonák között, kinn valahol
Az éj csöndjében fülemüle szól:
Érzem mellettem párom szívverését.
Lelkemben minden lázadás, merészség
Virágillatba s dalba ömlik át
S eltűnnek a földi komédiák,
Hogy éljük egymás forró ölelését.
S nincs kínzó kérdése a földi létnek,
S célnak, oknak, sok örök miértnek?
– Az asszony a titok, az ok, a cél!…
A dal, az illat mind erről beszél. –
S a mámoros csók nemző gyönyörében
A végtelen lét ősi titkát élem…

III.
A gyermek

Kapuvá lesz szerelmünk, életünk,
Azzá teszik titokzatos kezek,
Láthatlan, hűvös szellemmesterek,
Vagy démonok, kik szövik végzetünk.
Szolgálnunk kell!… Hiába kémlelünk:
Nem láthatjuk a csendben érkezőt,
Csak ha belépett és szemünk előtt
Áll már külön titkával gyermekünk.
Új élet hírnöke, ki önpályát követ,
Fiú vagy lány s mit kér: ne tégy követ
Elhívatása elé akadálynak!…
Már én is állok, mint kemény karó
Növekvő törzseknél… S nekik ha jó,
Egyszer majd – mint fölöslegest kivágnak…

IV.
A szenvedés

Viselem a Föld minden terhét, gondját,
Baráti kéztől kapott mély sebet;
Vérezve nézem, hogy vadul mint rontják
Egymást lélekben törpe emberek.
S koronáik hol tölgyek s fenyők hordják,
Ott dacolnak a tiszta légben, fönn;
S míg vihar tördeli lelkem dús lombját,
Túlnézek a szűk földi körökön.
A szenvedéstől szívem nem remeg…
S mint elhúzódó terhes fellegek
Esője nyomán bő, új élet támad:
Szememből is, ha felszökött a könny,
Úgy hull utána rám, mint fényözön
A sok új szépség és életcsodálat.

V.
A megismerés

Nagy a világ, de mégis, mily parányi:
A tengerek, erdők, mezők, hegyek
S a csillagok, mik fönn keringenek,
Nem tudnak véled, Szellem, versenyt szállni.
Hol Te akarsz, ott mindig meg tudsz állni.
Legyen egy porszem, vagy egy kis virág,
A Nap, a Hold, vagy csillagmiriád,
Magasság, mélység s földön, égen bármi.
Nem zárnak Téged be a csontfalak,
Mi bennem végtelen vagy: Gondolat,
Őskútja minden nagynak és kicsinynek.
S ha önmagába mélyed Szellemem:
Istennel lényem egynek érezem
S köröttem Múltak s Jövendők keringnek.

VI.
A tett

Szellemben szállok egyre magasabbra
S uralkodom a durva anyagon
És élek, mint teremtő hatalom,
Az eszmehonból ihletet ragadva.
Letépem minden földi rabság láncát,
Hitet, örömöt szórok gazdagon,
Mint termő fák szirmát a fuvalom
S élvezve nézem az élet körtáncát…
Mert mind boldog, ki tettnyomot hagy hátra,
Mit el nem mosnak évek, századok.
S bár rég elmúltunk: szellemünk ragyog,
S ha nyomunk bárki csak egyszer is látja,
Kigyúl lelkében a rejtélyes tűz,
Mely minket tettre, alkotásra űz…

VII.
A halál

Ne sírjatok, ha testem összeomlott,
Ha ereimben megállott a vér,
S amit födött a büszke, szabad homlok:
A Gondolat, szent őshonába tér.
A testemet, mint elnyűtt koldusrongyot
Égesse tűz, avagy bomlassza föld:
Mi bennem örök égi dalként zsongott,
Nem hal az meg, csak új alakot ölt.
Halálomban – szabadság int felém:
Bolyongani a szellemek egén.
Míg int az öröm s lelkem abbahagyja…
S a testemet – mint rengő harmatot
Teremtik éjek s bíbor hajnalok:
Egy szerelemnek napja – visszaadja.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf