Gál Sándor: Februári alkonyat

rideg ónt fial az ég
fekete virágot
hegyél sörényén
suhog
a februári átok
nyihognak sötét csillagok
tölgyek dereka vérzik
hangtalan nyűszít a kín
s az árnyas félelem
itt a hiány se fénylik

ne gondold tovább magad