Muskátli - 2019. január

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

Immáron a 2018/2019-es tanév kezdetével a Muskátli a ötödik évfolyamába lépett. A világháló segítségével a Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfalujából szállnak továbbra is a jó gyermekekhez és örökgyermekekhez a szebbnél-szebb versikék, mesék, megemlékezések.

A nemesradnóti Lidike Pihenőház alkotóműhelyében ez esztendőben is Az Én Ujságom hasábjait lapozgatva kerülnek elő az értékes írások. Így a mai kor vívmányainak köszönhetően ismét elérhetőek az oly kedvelt képes gyermeklap válogatott részei itt a www.szozat.org elektronikus lapon.

A Muskátli II., II. és IV. évfolyama nyomtatva is megjelenik. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Keressetek bennünket a facebookon is https://www.facebook.com/posa.emlekere a Pósa Lajos Emlékére oldalon.

2019. január / V. évfolyam / 5. szám

 

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Ambrus diák:

Téli világ

tél

Az angyalok havat szitálnak,
Fehérvirágos a fa ága…
Oly gyönyörű a téli tájnak
Szemet kápráztató világ!

Úgy csalogat a liget, erdő!
Nézd, mintha csak virítana!
Fel-felsóhajt egy-egy didergő:
De jó is volna egy meleg tanya!

 


Forrás: Az Én Ujságom, XX. évfolyam, 2. szám (1909. január 10.)

 

EMLÉKEZÉS

 

Mátyás király

Egry György: Életrajz, tükördarabokban



matyas kiraly Page 008 nagykep(Folyt.)

Bezzeg, ahogy ezt a dolgot megneszelte Mátyás, nem hagyta többé Palkót a pataki malomban. Maga mellé vette őt is a fekete seregbe. Annak lett az nemsokára dísze-virága; mázsás kardokkal küzdő, rettegett vezére.
Mikor aztán az ifjú király ilyen erősségre támaszkodhatott, nem volt többet háborúnak réme, mely megretteghette volna.
Tizenhét éves korában váltotta be Katinkának adott szavát.
Akkor vette feleségül a halvány cseh királylányt.
Díszben pompázó, zenétől zengő Budavára volt tanúja a királyi násznak. Sajnos, hogy az örömnek itten gyúlt csillaga: hulló csillag lett rövid két esztendő múlva.
Prágának gyönge liliomszála magával hozta kora hervadását. Amit nem válthatott meg a hitvesi szeretet.

Mátyás a háborúban

Mintha csak azt várta volna a török, hogy szép hazánk ügye valamennyire föllendüljön: a görögök ellen vívott harcait bevégezvén, ismét észak felé fordította hódító tekintetét.
Tamás, bosnyák király, akinek országocskáját először fenyegette a meginduló áradat, követeket küldött a szultánhoz, hogy vele tizenöt évre békét kössön.
A szultán úgy játszott vele, mint a macska az egérrel. Hitegette, csalogatta… két napra rá pedig nyakára küldötte Mahommet pasát húszezer lovassal.
A szegény királynak csak, ép hogy annyi ideje maradt, hogy veszedelméről pártfogóját, Mátyást értesíthette.
Mátyás, mint a zúgó vihar termett Jajcza vára alatt. Ki is csavarta a csalárdul nyert győzelem zászlóját a török kezéből. De, pártfogoltján, Tamáson, már nem segíthetett. Azt, oda érkezte előtt, lefejeztette Mohammed szultán.
No, hanem elálmélkodott a török, mikor Hunyadi János fiában újra maga előtt látta a régi tiltó gátat.
Hát még mikor ennek az eseménynek a kapcsán, a következő évben, még egy hatalmas csapást mért a tar fejekre! …
Mohammed jónak látta fölszedni a sátorfáját, szégyennel húzódott vissza országába.
Diadalt, messze hangzó elismerést szerzett Mátyásnak ez a hadjárata. De egyben fel is költötte a német és cseh szomszédok irigy féltékenységét.
-- Magasra tör a magyarok királya. Nem engedjük! Szárnyát szegjük!
III. Frigyes homályosodni látta császári koronáját. Podjebrádnak fájni kezdett a seb, mit neki Mátyás a rabló lovagok leverésével okozott. Katalin királyné korai halála sírba vitte a rokonságot. Idegen: tehát ellenség lett a szerető ipából.
Mátyás ezt mondta:
-- Állok elébe minden zivatarnak!
S hogy szavának súlya is legyen: mögéje állott az országgyűlés is, mely katonát és pénzadót szavazott meg a bekövetkező háborúk viselésére.
Ebből aztán egy kis hiba kerekedett.
Mert hát, hogy az adó mindig olyan szikra volt, mely rendesen bele kapott az elégedetlenség taplójába: az erdélyi részen hangosan kezdtek fészkelődni.
-- Ha király a király: csináljon háborút a maga pénzén.
Lázongást ütöttek be az országgyűlés végzése ellen. Pedig hát ez elvégre is mi más, mint a nemzet akarata.
Közéjük is nézett egyszeribe Mátyás. De már puszta megjelenése elég volt, hogy szent legyen a béke. A pártütők sietve kértek bocsánatot, mit a király meg is adott nekik. Mert Hunyadi Mátyás soha sem bántotta azokat, kik a békülés szép szavával közeledtek feléje.
Megtudván pedig itten, hogy a határszéli szászokat, oláhokat a Havas Alföldről bujtogatták: haraggal rontott Moldva- Bányára, hogy István vajdát emberségre tanítsa.
Csaknem verembe ejtette az imént említett nagylelkűsége.
-- Uramnak vallak! – jött elébe a kétszínű vajda szolgai alázatossággal. Kértére Mátyás kegyelmet is adott.
Éjszakának idején azonban a magyarokra gyújtotta a várost és az így támadt zűrzavarban szörnyű módon öldökölni kezdte az elámított sereget.
Isten különös kegyelme őrizte a magyarokat, hogy valamennyien oda nem vesztek. Magáról Mátyásról is – ki egy vállába lőtt nyíltól vérezve küzdött – a Bánfi Miklós karja fogta föl a halálos csapást…
Hanem azért mégis a moldovánok siratták meg legjobban ezt a keserves napot.
Az 1468. évnek tavasza ott találta Mátyást Morvaországban. És tizenhatezer főnyi seregével ez országot jórészt hatalmába ejtette. E háborúval nyitotta meg Mátyás a cseh-magyar háborúknak nyolc évig tartó sorozatát, melyben a magyar vitézség végre is részére vívta ki Csehország koronáját.
Ezekben a háborúkban oly fényesen csillogtatta Mátyás hadvezéri tehetségét, hogy messze országok fejedelmei küldötték táborába fiaikat, a hadviselés megtanulására.
1475-ben megostromolta a Szerémség féken tartására nemrég épült Szabács várát, melyet az újra fölkerekedett törökök tartottak megszállva.
Saját élete kockáztatásával kémlelte ki előbb az ellenség hadállását, hogy a sikert annál biztosabbá tegye. Ez a vakmerő vállalkozás különben is elengedhetetlen szokása volt a nagy uralkodónak. Látni fogjuk majd egy érdekes példáját.
Szabács után Szendrő visszavétele következett. Hanem, mivel ez hosszabb munkába került, előbb menyegzőjét tartotta meg második nejével, Ferrante nápolyi király leányával, a szép Beatrixszel.
Egykorú történetírók áradozva szólnak erről a királyi nászról.
„…Valóságos diadalmenet volt Beatrix útja. Velence nagyszerű ünnepéllyel fogadta megérkezésekor. Pettauban, Horvátországban a vőlegény ősz anyja, Szilágyi Erzsébet szorította keblére; az ország határán a legelőkelőbb leventék dandára fogadta. Karmazsin-bársony sátorban várt rá királyi vőlegénye. Az összesereglett nép harsogó üdvrivalgásai közt vonult be Székes-Fejérvárra; ágyúdörgések közt, csillogó díszű vendégsereg jelenlétében koronázták meg Beatrixet.
Másnap Budára indult a menet, melynek festői díszét nagyban emelték ragyogó kíséretükkel az idegen udvarok követei is. Mátyás oldalán lovagolt sógora, a nápolyi herceg. Gyönyörű magyar díszöltönyben, hófehér paripán ült a fejedelmi ara, koronával fején, amelynek gyöngyeinél azonban – mint egy szemtanú mondja – inkább fénylettek fekete szemei s méltóságos, valóban királynői volt tartása; s mégis oly szelíd, mint égből szállt angyal.
Vigalmak, díszebédek s táncmulatságok váltották fel egymást a pazar fénnyel újonnan bútorozott budai palotában s csak december 22-én (1476.) ment végbe a menyegző.
A münsterbergi, bajor, ratibori és sagani hercegek tartották a királyi pár feje fölé a mennyezetet. Ékes beszéd kíséretében tette egymásba kezüket az ősz Gábor érsek. Visszatérőben ez alkalomra vert pénzt szórt a nép közé a kincstárnok. A nászebédnél a bosnyák király s a münsterbergi herceg hordoztak fel étkeket az új párnak. Ebéd alatt átnyújtották a királynénak a külföldi fejedelmektől s egyes városoktól érkezett ajándékokat, melyeknek értéke többet tett ki százezer aranynál…”

 


    (Folyt. köv.)

 

Forrás: Az Én Ujságom, XIII. évfolyam, 41. szám (1902. október  5.)

 

IRODALOM



Lőrincz Sarolta Aranka:

Póka Halas bácsi meséi

 

Saci és Öcsi Gondolatországban 4. rész

LSA a folyonal

A folyónál

Végre Póka Halas bácsi olyat mesélt, amit már Zétény nagyon várt. Ez a mese régi vitézekről, fegyverekről, őselődökről, nemzetség családfákról szólt. Zétény elképzelte Tima Sokablakos Soktornyú Ódon Várának folyosóit, termeit, a vitézek ruházatát, fegyvereit, de mégis az ősök vándorlásán akadt meg a gondolata. Hogyan is történhetett mindez, ő ezekről még nem hallott, nem olvasott, ezért újabb kérdéssel állt elő.
–Póka Halas bácsi, honnan tudsz elődeink vándorlásáról? Vannak erről leírt történetek? Hol lehetett az őshazánk? Miért vándoroltak el onnan az őselődök? – kérdezte sorjában Zétény.
–Nagymamám azt szokta mondani, hogy legyünk büszkék az elődeinkre, de én sohasem tudtam kik voltak az elődeink – tette még hozzá elgondolkozva.
Póka Halas bácsi, összeszedte a gondolatait és megpróbált Zétény kérdéseire szép sorjában válaszolni.
–Nagyon sok történet van leírva az őselődök életéről, vándorlásukról, és arról is, hogy miért hagyták ott az őshazát. A fegyverkészítőkről és más kézműves foglalkozásokról is vannak leírások – sorolta Póka Halas bácsi és örült, hogy Zétény érdeklődik az ősök iránt.
– Először is tudnod kell, hogy elődeink mindent kézzel készítettek, mert akkor még nem voltak gépek, hogy segítsenek a szerszámok, a fegyverek, a ruházat, a használati eszközök elkészítésében– magyarázta türelemmel Póka Halas bácsi.
Zétény nagy figyelemmel hallgatta.
–Akkor azokat a fegyvereket is kézzel készítették, amelyeket Saci Tima Sokablakos Soktornyú Ódon Várában látott, a lándzsát, a buzogányt, a kardot, a fokost és az íjat is?
–Igen, a fegyvereket is mind kézzel készítették, de minden használati eszközt is, amelyre szükségük volt.– magyarázta Póka Halas bácsi.
–Én bizony Saci helyében beléptem volna az ősök nagy könyvébe, és elindultam volna a múlt titokzatos útján! Ez lett volna még a nagy kaland! Tudod, Póka Halas bácsi, én nagyon szeretném megismerni az őseimet, szeretnék velük beszélgetni, hogy eltanuljam tőlük a harcművészet fortélyait és a fegyverkészítést! Póka Halas bácsi, te ismerted az őseidet? –kíváncsiskodott tovább Zétény.
–Igen, nekem sikerült megismernem őket. Sokat olvastam róluk, így gondolatban vissza tudtam menni az időben. Megismertem, hogyan éltek, harcoltak, milyen szokásaik voltak. Abban az időben az ősnemzetségünk törzsszövetségben, nemzetszövetségben élt. A közösség azért volt közösség, hogy minden munkát, ami a létfenntartásukhoz szükséges volt, együtt, egymást segítve végezzenek. A nemzetszövetség feje a Vének Tanácsa volt, amelybe idős, tapasztalt embereket választottak. Ők irányították a fiatal, erős harcosokat, vadászokat az élelemszerzésben, a vadállatok elejtésében, az ellenséges támadások kivédésében. Amit elejtettek, azt közösen feldolgozták, elkészítették, aztán közösen el is fogyasztották. Ez volt a tor. Ha medvét ejtettek el, akkor medvetort tartottak, ha vaddisznót, akkor vaddisznótoron vettek részt, ha pedig csak egy gödölyéje volt a törzsnek, akkor gödölyetort ültek. A tüzet a tűzőrző lányok őrizték, mert a tűzre nagy szükségük volt a hús megfőzőséhez, megsütéséhez, a téli hidegben pedig melegedtek a tűz mellett. A fiatalok sem unatkoztak, ők a vének tanácsának vezetésével a rovásírást tanulták, ezzel megörökítették a nemzetszövetség hősi történeteit. Ismerték a gyógynövényeket, és ezzel a tudással az aranyasszonyok gyógyították azokat, akik megbetegedtek. Minden bajra, betegségre tudták, melyik gyógynövény való.
A kisfiú ámulva hallgatta Póka Halas bácsit. Csendben gondolkodott, hiszen ilyet még senki sem mesélt neki.
 Ekkora közeli vízimalom kereke váratlanul zakatolni, kattogni kezdett, mintha valaki megindította volna. Zétény felfigyelt a kattogásra, és Póka Halas bácsira nézett.
–Mi ez a kattogás, zakatolás?
–Talán beindult a vízimalom kereke? – csodálkozott el Póka Halas bácsi.
–Gyere, menjünk, nézzük meg! – mondta, és felállt a kidőlt fatörzsről. Kezét nyújtotta a fiúnak, és ketten egymás mellett lépegetve megindultak a malom irányába.
–Innen nem messzire van a vízimalom, ott, ahol kiszélesedik a folyó, csak a fák eltakarják – magyarázta útközben Póka Halas bácsi Zéténynek, aki érdeklődve figyelt.
–Látod, ott forog a kereke! – mutatott a fák mögül előbukkanó régi malomra és a vizet forgató nagy kerékre.
A régi malom épületében azonban nem volt mozgás, senki emberfiát nem látták. Kihalt volt a malom, csak a vízben lévő kereke élt, kattogott, zakatolt folyamatosan, amint a víz egyfolytában rácsorgott a lapátokra.
–Nincs itt senki – mondta Póka Halas bácsi.
–Akkor ki indíthatta el a malom kerekét? – kérdezte csodálkozva Zétény.
–Talán a szél mozdította meg, és ez elég volt arra, hogy az első lapátra víz kerüljön, máris mozgásba lendült a kerék – magyarázta Póka Halas bácsi.
–Én meg azt gondolom, hogy a tűzőrző lányok járhattak itt – mondta titokzatos mosollyal Zétény.
–Látom, szeretnél egy mesét a tűzőrző lányokról – mosolygott Póka Halas bácsi.
–Igen, szeretnék – vallotta be őszintén Zétény.
–Akkor üljünk le ide, a tisztás szélére, és figyelj, s már mondom is a mesét!

A Szélmalom-domb tűzőrző lányai

Saci kinézett az ablakon, és látta, hogy az égen nagy vihar közeledik. Az erős szél faleveleket sodort az udvar közepére, aztán tördelni kezdte a fák ágait, és szerteszéjjel dobálta. A sötét viharfelhők gomolyogtak, morogtak, fekete magjukban fényes, sárga villámok cikáztak sorra egymás után. A villanásokat mindig hatalmas dörgés követte.
Anya sietve lépett a konyhába, egy nagy halom kimosott száraz ruhát hozott be az udvarról.
–Jaj, kicsim, szerencse, hogy még idejében össze tudtam szedni a száraz ruhákat. Ez a nagy erejű szél mind leszaggatta volna a szárítókötélről, és széthordta volna az udvaron, de még a kertbe is jutott volna a kimosott száraz ruhából.
–Anya, kérlek, főzzél nekem gyógyteát! – kérte Saci, mert eszébe jutott Tima, most különösen nagyon szeretett volna vele találkozni.
–Jól van, kicsim, csak lerakom a száraz ruhát a szobában, és máris odateszem a tűzre a vízzel teli teáskannát.
–Milyen teát szeretnél? – szólt még anya vissza a szobából.
–Levendulateát kérek! – mondta Saci.
Igaz, hogy még nem virágzott a levendula, de látta, hogy polcon még van a tavalyi szárított virágból. Most nagyon megkívánta. Szerette a levendula illatát, de legjobban arra vágyott, hogy a teáskanna párájából előbukkanjon Tima a kis gondolathajón, és elvigye magával Gondolatországba.
Mire anya visszajött a konyhába, már pöfögött is a teáskanna és lassan emelkedtek ki belőle, a páragömbök. Sacinak nem kellett sokat várnia Timára. Ott ült a legszebb párgömbön, és gyönyörű lila ruhájában olyan volt, mint a kinyílt levendulavirág.
–Hahó, Saci, itt vagyok! – kiáltotta, és máris táncolni kezdett. Lendítette a karjait, forgott körbe-körbe, szaltót vágott, és nagy ugrásokkal úszott a levegőben. Ahogy táncolt, finom levendulaillat kezdett terjengeni a konyhában. Amikor kitáncolta magát, meghajolt Saci előtt.
–Ó, de csodálatos voltál, köszönöm Tima a táncodat! – kiáltotta elragadtatva Saci.
– Nosza, pattanj a kis gondolathajóra, és máris megyünk Gondolatországba! – sürgette a táncoló kislány Sacit.
–Tudod, hova megyünk? A Szélmalom-dombra! A nagy szélmalomban él a három tűzőrző lány, Hajnalka, Örsike és Szenderke – mondta vidáman Tima.
–Majd látni fogod, hogy ők szebben táncolnak, mint én – folytatta örömmel, amint a lányok táncára gondolt.
Egyáltalán nem volt féltékeny és irigy, hogy a tűzőrző lányok tánca szebb, mint az övé, sőt már előre örült, hogy láthatja a három lány csodálatos táncát.
A Szélmalom-domb legtetején állt a szélmalom, hatalmas lapátjaival, és csak arra várt, hogy megindítsa a nagy szél. Most azonban szélcsend volt. A három tűzőrző lány egymással szemben ült, és mélyen lehajtották a fejüket.
Tima tisztelettel hajolt meg előttük, és köszöntötte őket.  
–Légy üdvözölve, Hajnalka! Szépséges arcod, mint a hajnal fénye fényesedjen a keleti égen!
Légy üdvözölve, Örsike! Lábad táncra álljon, karcsú derekad ringjon, karjaid szálljanak, mint a madár!
Légy üdvözölve, Szenderke! Nappal sose szenderegj, légy éber, szemed pillantása legyen, mint a sólyomé!
Saci ámulva hallgatta Tima üdvözlő szavait, amit a három tűzőrző lány kedvesen fogadott.
Az üdvözlő szavak után felálltak, és akkor látta Saci, hogy csodálatosan szépek. Mintha három mesebeli királylányt látott volna, egyik szebb volt, mint a másik. A napra lehetett nézni, de rájuk nem. Az első lány, Hajnalka szőke volt, haja, mint az érett búzakalász, és hajfonata a derekáig ért. Örsikének barna haja volt, amelyet két vastag varkocsban viselt a fején. Szenderke éjfekete haja három összefont brekocsban repkedett a feje körül, mint a holló szárnya.
A tűzőrző lányok felállva tisztelettel hajoltak meg Tima és Saci előtt.
Saci ekkor vette észre, hogy a lányok előtt egyenlőszárú keresztfa fekszik, amelynek négy mezőjében kis tűzszikrák pislákoltak.
–Látod, ez a tűz magja, amely a napból pattant ki! – mutatta Tima.
Saci, amint észrevette a hunyorgó parazsat, ijedtében fel is kiáltott.
–Jaj, kialszik a tűz!
–Ne félj, nem fog kialudni, a tűzőrző lányok ezt nem engedik! Ezek a tűzszikrák az Égi Atyától származnak. Amikor úgy látod, hogy már alig pislákol, a tűzőrző lányok megverik szalagos dobjaikat, és táncolni kezdenek. A magasban ekkor megjelenik egy sólyom, és lehozza az égi tűzmagot, amelytől a lángok magasra csapnak. Ezután megjön a nagy szél, a sólyom pedig a szél szárnyán újra fölszáll a magasba, és viszi magával Gondolatország minden lakójának gondolatát, vágyát, kérését az Égi Atyához.
Alig fejezte be mondandóját Tima, a három tűzőrző lány, Hajnalka, Örsike és Szenderke ujjai már verték is szalagos dobjaikat. Először lassú ütemben peregtek a dobok, a szépséges tűzőrző lányok karcsú dereka ringott jobbra, balra. Aztán felgyorsult a dobpergés, és a tűzőrző lányok maguk körül egyre gyorsuló ütemben forogni kezdtek, miközben egy ősi rigmust énekeltek.
Hujji, hujj, égi tűz, világok világa,
Gyüjj le közénk, hujji, huj, virágok virága!
Án-tán-té-nusz, lángoló nap, égi mező lángja!
Szó-ra-ka, ti-ke-tu-ka fényes madár szárnya!
Nőj, növekedjél, égi fához érjél, hujji, huj! Hujji, huj!
A három szépséges tűzőrző lány énekük végén egyszerre dobbantott, majd letérdelt az egyenlőszárú keresztfa előtt.  Derekuk még mindig hajlongott, ringott jobbra, balra, és amikor egyszerre mind a két karjukat az ég felé tárták, megjelent a sólyommadár, csőrében háromágú lánggal, melyet a keresztfa négy mezőjében pislákoló parázsmagra ejtett.
–Látod, nincs semmi baj, a tűzőrző lányok tudják a feladatukat! – ujjongott Tima, és ő is a lányok táncához csatlakozott. Hajnalka, Örsike, Szenderke és Tima olyan gyönyörűen táncoltak, hogy Saci sem tudta megállni táncolás nélkül. Mind az öten körbe-körbe forogtak, hajladoztak, toppantottak, míg a tűzőrző lányok abba nem hagyták a táncot.
–Most elköszönünk a tűzőrző lányoktól, mert mindjárt megjön a nagy szél, és beindítja a szélmalom lapátjait. Azt már ne várjuk meg, mert a magasba kap, megpörget, és az égi magasságokba repít. Így sohasem érnél haza, pedig vár a mamád! – mondta Tima Sacinak.
Tima, a tánctól kipirulva, vidáman tapsolt, és a kis gondolathajó már ott is volt, hogy Sacit hazaröpítse anyához.


A versek, mesék itt, a Muskátliban jelentek meg először.

 

VALÓSMESE

 

2019-2020 II. Rákóczi Ferenc-emlékév

 

Havas István: Hajh, Rákóczi!

 

II. Rákóczi Ferenc Mányoki

Idegenben, számkivetve
Porladozik drága teste.
Más virág nyit a sírhalmán,
Valahol a kék Mármora-
Tenger partján.
Porladnak a drága hamvak;
De hős lelke meg nem halhat.
Szárnya nő a sötét éjbe
S haza száll, mint szabadságunk
Örök fénye.

Megérinti a fűszálat,
Szíve dobban a rónának;
Megérzi a Tisza árja
S halkan mozdul a fenyvesek
Koronája.

Pásztortüzek fénye mellett
Nagy nevére lelkesednek:
Hajh, Rákóczi, hajh Bercsényi,
Szívünkben ti mindörökké
Fogtok élni!

S a pusztában hangok szállnak:
Én vagyok az örök bánat,
Én sírok a magyar dalba,
Az én szívem hazajáró
Nagy fájdalma!

Én voltam a harcok lelke,
A magyar nép fejedelme;
Szívetekhez vagyok forrva
S a poromat idegen föld
Súlya nyomja!


Forrás: Az Én Ujságom,XIII. évfolyam,5. szám (1902. január 26.)


Idén lesz 315 éve annak, hogy II. Rákóczi Ferencet 1704. július 6-án Gyulafehérváron erdélyi fejedelemmé választották. Ehhez az évfordulóhoz kapcsolódva kezdődnek majd az emlékév eseményei, amelyek egészen 2020. szeptember 17-ig, Rákóczi egész Magyarország vezérlő fejedelmévé választásának 315. évfordulójáig tartanak.


 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

Pósa Lajos:

Ki nem gyönyörködik…

 

Ki nem gyönyörködik
A madár dalában
S a kacagó gyermek
Gügyögő szavában:
Annak rózsafán se
Nyílik többet rózsa;
Mert, ha csak rá néz is,
Mindjárt lehull róla.


Forrás: Az Én Ujságom, XX. évfolyam, 2. szám (1909. január 10.)

 

IMÁDSÁG

 

Móra Ferenc:

mora ferenc head

Téli imádság

Már megmutattad nagy hatalmadat,
Az ember félve jár eged alatt,
Reszketve bújik meg hajlékiba,
Mint száraz lomb közt az alvó csiga,
Egész határunk rívó puszta lett -
Uram, parancsold vissza a telet!

Nézd a rózsafának ott a kert szegén,
Tán a tavaszról álmodott szegény,
Mikor a fagy orozva szállta meg
És forgácsokra tépte a hideg,
Soha se hajt az többet levelet :
Uram, parancsold vissza a telet!
Hát ez az istenadta kis madár,
Kit vigaszunkra itt hagyott a nyár
S most megfagyottan néz az égre fel
Világavesztett kis szemeivel,
Az ártatlan neked mit véthetett?
Uram, parancsold vissza a telet!

Kis lányom arca, nézd, milyen fagyos,
Ma angyalodhoz nem hasonlatos,
Dermedt kis ajka fájósan remeg,
Szeméből könnyet pereg a hideg,
Ó mennyivel szebb, amikor nevet –
Uram, parancsold vissza a telet!


Forrás: Az Én Ujságom, XXIII. évfolyam, 6. szám (1912. január 28.)

 

TERMÉSZET

 

Pósa Lajos:

A vörösbegy

 

vorosbegy

„Ki kocogtat az ablakon
Hideg téli reggel?
Tán valaki dévajkodik
A Pista gyerekkel?
Akárki, csak menjen odébb,
Pistika nincs itthon.
Majd megmondom, ha hazajön,
Hogy levelet írjon.
Ejnye, ejnye! Nincs szavamnak
Semmi foganatja?
Jégvirágos ablakomat
Egyre kocogtatja.
Tán valami vándorlegény?
Hát szívesen látom.
Kerüljön az ajtó felé,
Vándorló barátom!

E’ bizony nem vándorlegény,
Hanem egy madárka.
Sárgapiros mellénye van,
Barna kis kabátja.
Nem utazott el az idén,
Itt maradt közöttünk.
Gyere be, no, ne dideregj!
Mi jól befűtöttünk.

Erdő, mező, liget, berek
Most hideg szállásnak,
Még csak sovány bogyót sem ad
Étkül a madárnak.
Fürge, dalos kis vörösbegy,
Éhes vagy-e, mondd hát?
Adj neki csak, Pista fiam,
Búzaszemet, morzsát.

Hallod, hallod, köszönetét
Hogy elmondja dallal!
Vígan zendül éneke, mint
Virágos tavasszal.
Szeresd, fiam, a madarat,
Légy mindig barátja!
Rossz ember az, hidd el, aki
A madarat bántja.”


Forrás: Az Én Ujságom, II. évfolyam, 2. szám (1891.január 4.)

 

Szerkesztette: Pósa Homoly Erzsó

  

 

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 marcius 20 puski sandor 1 Rátkai 03 21 drvargatibor drvargaeger l dinnyes NÉE Program 2019 2019tavaszESZTERGOM Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 versmaraton jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf