Muskátli - 2018. december

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

Immáron a 2018/2019-es tanév kezdetével a Muskátli a ötödik évfolyamába lépett. A világháló segítségével a Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfalujából szállnak továbbra is a jó gyermekekhez és örökgyermekekhez a szebbnél-szebb versikék, mesék, megemlékezések.

A nemesradnóti Lidike Pihenőház alkotóműhelyében ez esztendőben is Az Én Ujságom hasábjait lapozgatva kerülnek elő az értékes írások. Így a mai kor vívmányainak köszönhetően ismét elérhetőek az oly kedvelt képes gyermeklap válogatott részei itt a www.szozat.org elektronikus lapon.

A Muskátli II., II. és IV. évfolyama nyomtatva is megjelenik. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Keressetek bennünket a facebookon is https://www.facebook.com/posa.emlekere a Pósa Lajos Emlékére oldalon.

2018. december / V. évfolyam / 4. szám

 

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Pósa Lajos:

Karácsony estéjén

karacsonyfa2

Szálljatok, szálljatok
A földre, angyalok!
Az én édes jó anyámnak
Sok örömet hozzatok!
Jó hírt a fiáról
Zengjetek ablakán,
Én is otthon leszek,
Ott csüggök ajakán.

Szálljatok, szálljatok
A földre, angyalok!
Kis fiúknak, kis lányoknak
Karácsonyfát hozzatok!
A fiúnak puska,
Kard is legyen rajta,
A hazát védeni
Avval tanulgatja.

Szálljatok, szálljatok
A földre, angyalok!
Szegényeknek és árváknak
Meleg ruhát hozzatok!
Egy kis tüzelőt is!
Ez szivök reménye...
Boldog arca süssön
A tüzelő fénye.


Forrás: Az Én Ujságom, V. évfolyam, 52. szám (1894. december 23.)

 

EMLÉKEZÉS

 

Mátyás király

Egry György: Életrajz, tükördarabokban



matyas kiraly Page 008 nagykep(Folyt.)

Rövid vártatva már megszólalt a várpalotából a híradó harsonája és tudtul adta, hogy Hunyadi Mátyást ünnepélyesen megválasztották Magyarország törvényes királyává.
Ó! Milyet dobbant erre a hírre egy édesanya szíve! …
Hogy megcsillant egy rab ifjúnak a szeme, túl Kárpátok határán! …
Csak egy gyönge liliom lett haloványabb a prágai várban… Katinka királyleány, Podjebrádnak a lánya.
Lesz-e olyan jó hozzám a magyar király, mint volt a fogoly Hunyadi Mátyás?
Mátyás gyöngéden fogta meg a lányka kezét.
Hunyadi nem játszik soha a szavával!
Akkor én is magyar nő leszek! – szólott repesve a kipirult virágszál. Dalolva perdül bársonyos szobájába, hogy madárkáinak is elcsacsogja szíve boldogságát.
Podjebrád György király uram kissé vastagabbján vette a dolgot.
Királyi fogoly: drága egy madár! Bizony, testvérek között is megér negyvenezer aranyat… Urak, urak! Tisztelt magyar urak! Ha majd királyt akartok tőlem vinni: ne feledjétek otthon a kincses tarisznyátokat!

Mátyás király

A magyar országgyűlés csakhamar fényes küldöttséget menesztett választott királyáért. A küldöttség kifizette a váltságdíjat s nagy pompával hozta haza a tizenöt éves Mátyást.
Lelkes öröm várta.
Ezernyi gond fogadta.
A nemes rendek ugyan nagybátyját, Szilágyi Mihályt állították melléje támaszul. De a kemény hadastyán nyakassága inkább csak keresztül-szalma volt a merész tettek vágyától hevített ifjú útjában.
Önállóságra született, szabad lelke mindjárt uralkodása kezdetén lerázta magáról a gyámság nyűgét. Egyedül akart mindjárt szembeszállni a tornyosuló veszedelmekkel, melyekből egy is elég lett volna, hogy próbára tegye a legerősebb vállat.
Király volt. De koronáját III. Frigyes császár tartotta magánál. Országának felső részét cseh rablók pusztították. Délen a török állott fenyegető mozdulattal. A legnagyobb rész meg ott sötétlett közvetlen közelében … A kétes jó barátok tömege, mint báránybőrbe öltözött környékezték. Elnyelni készek az első alkalmas pillanatban.
Ember legyen a gáton, aki ennyi veszedelem közepette meg tudja állni a helyét!
Mátyás diadalmasan vallotta meg királysága első tűzpróbáját.
Kardja villámával tönkre tette a rabló cseh martalócokat. Eszének mesterkedésével haza szerezte Bécsből a Szent István koronáját. Szíve nagyságával igaz barátokat csinált még a legirigyebb elleneiből is, kik lassan-lassan ércfalként tömörültek körülötte, hogy erős támaszai legyenek a haza védelmében.
Szilágyi Mihálynak eleinte nagyon zokon esett a mellőzés, mely őt királyi öccse részéről érte. Dúló-fúló mérgében nyíltan is föllázadt. Amiért Mátyás egy évre a világosi várba záratta. Később mégiscsak megbékélt s végig híve maradt hazájának, királyának.
Gyászos végéről érdemes megemlékeznünk.
Mint a töröknek pusztító réme, a Rigó-mezőn hadakoztában, foglyul esett a szultán kezébe.
A szultán négy várat, tömérdek kincset ígért neki, ha okkal-móddal besegíti őt a belgrádi várba.
Az ősz harcos még a halál révében is pusztító hálót csavarintott az ellenségnek. Színleg beleegyezett a dologba. Mindössze is azt kérte ki a szultántól, hogy előbb szolgáját küldhesse Belgrádba, a várnagy megvesztegetése végett. Ebbe a szultán belenyugodott.
A szolgától aztán ilyen tartalmú levelet küldött a várnagynak:
„Parancsolom és utasításba adom, hogy harcra készülj! S midőn a törökök a külső kapun a várba akarnak lépni, koncold le őket, hogy egy se lássa meg többet a nap világát!”
A várnagy sietve válaszolt a levélre.
„Minden a nagyságod akarata szerint lesz!”
A szultán szerfelett örvendett a várnagy kedvező válaszának s ötszáz katonát Belgrád átvételére küldött.
De biz ezek nagyon pórul jártak.
Amint beléptek a várba, a magyarok rögtön bezárták mögöttük a kaput… szálig lekaszabolták őket.
Ahogy a szultán megtudta seregének pusztulását: Szilágyi Mihályt tíz felé vágatta.
Mátyás bosszút esküdött nagybátyja haláláért. S hogy az ország igazait egyébként is mindenfelé megvédhesse: egy olyan haderő megteremtésén fáradozott, mely világraszóló becsületet szerezzen a magyar nemzet hatalmának.
Hallottátok-e már hírét a fekete seregnek?
Hallottátok-e már csodával határos hősi tetteit a Mátyás korabeli vitézeknek? Akik századokra világító vérbetűkkel írták föl az égnek csillagos boltjára, hogy:
    Halld meg, világ!
    Villámunk a kard.
    Ha levág: talál.
    Sujtása: halál.
    Ne bántsd a magyart!
Mátyásnak fekete holló volt a címerpajzsán. A holló fészkébe hordja a fényes kincseket. Mátyás is összehordta országa kincseit. Megannyi fényes kincsét észnek, erőnek, akik nélküle tán örökre ott maradhattak volna az ismeretlenség parlagosító porában.
És nem neveket válogatott ő: de embereket! Az érdemessel együtt osztozott kenyéren, boron, dicsőségen!
A csaták oroszlánja, Kinizsi Pál, nemrég még ott molnárkodott egy félreeső pataki malomban. Erejét csak a malomkő tudta, melyet a karján csákányozott… Egy-egy szálfa, mit lécként fektetett a patakra, hidalónak… Mert aki pökhendi emberfiát egyszer átpöndörített a fűzfa-sövényen: biz az többet senkinek sem beszélhetett róla.
Hogyan, hogyan nem, egyszer mégis arra került Magyar Balázs, a fekete seregnek akkor már első kapitánya. Lányának vizet kért a lisztes molnárlegénytől. Adott is vizet a legény szívesen.  Hanem a vizes korsó alá egy malomkövet is vett a tenyerébe, felszolgáló tálcának!


    (Folyt. köv.)

 

Forrás: Az Én Ujságom, XIII. évfolyam, 40. szám (1902.  szeptember  28.)

 

IRODALOM



Lőrincz Sarolta Aranka:

Kisangyal lámpása

 

karacsonyfaKarácsonyi mese

Kisangyal kikukkantott felhőpaplanja alól és megállapította, nem érdemes felkelnie. Zord, szürke az ég, a nap is visszabújt az ágyába. Az égbolt peremén kövér hófelhők gyülekeztek és gömbölyű hasukat előre tolva, lökdösték egymást.
  Jaj, mindjárt hullni fog a hó!- ijedezett Kisangyal.
Félelmében még jobban magára húzta világoskék felhőpaplanját és onnan kukucskált kifelé.  Egy ideig vacogott a paplan alatt, végül úgy döntött mégis felkel, meg kell néznie, van e még olaj a lámpásában. Tegnap sokáig égette, lehet, hogy kifogyott belőle. Valóban, a lámpa tartálya üres volt.   
  Most mi tévő legyek?- tépelődött Kisangyal.
 Egy baj kevés, jöhet több is. Amint sopánkodott ügyetlenkedett, meglökte kis lámpását, az meg zuhanni kezdett.  A zuhanásnál elkapta egy éppen arra forgó óriás csillag és felakasztotta a legmagasabb csillagnyúlványára. Kisangyal ijedt ámulással nézte a magasban lógó lámpát. Suhant utána rögvest, hogy elérje, de az óriáscsillag mindig másfelé fordult és Kisangyal sikertelen próbálkozásán kárörvendően hahotázott.
Ha, ha, ha, te kis bikfic, hiába próbálkozol, úgysem adom vissza!
Kisangyal keservesen sírni kezdett.
  Milyen szerencsétlen vagyok, ma semmi sem sikerül. Se olajam, se lámpásom és nemsokára itt az ünnep. Nem tudok világítani a földi pásztoroknak, és nem fogják megtalálni a Gyermeket, akit fel kell keresniük szent karácsony éjjelén. Jaj, jaj, mit tegyek!- sopánkodott, sírt egyre jobban Kisangyal.
  Kétségbe esve kiáltozni kezdett: Hé, nagy csillag, add vissza a lámpásomat!
 De az kárörvendő vigyorgással pörgött tovább a pályáján. Ekkor hirtelen előbukkant egy kicsike csillag, aki nem régen születhetett és csodálkozva megállt Kisangyal előtt.
   Miért kiáltozol olyan kétségbe esetten? Nem tudod, hogy a nagy csillagok senkivel sem állnak szóba, amikor elindulnak a pályájukon?
Tudom, de elvette a lámpásomat és nem akarja visszaadni. Látod, ott himbálódzik a legmagasabb nyúlványán.  Mindjárt itt a karácsony, világítanom kell a pásztoroknak. Látod, a földön milyen nagy a sötétség és még a hófelhők is itt gomolyognak, nemsokára sűrű hóhullás lesz. Kérlek, segíts nekem!
  Miből gondolod, hogy tudok segíteni?- kérdezte Kiscsillag.
  Hát, talán téged figyelemre méltat az óriás, mert te, ha kicsi is, de csillag vagy, mint ő.
Kiscsillag elmosolyodott és gyors forgással utolérte az óriás csillagot. Nem szólt semmit, ügyesen fölszökkent oda, ahol a lámpás lógott és gyors mozdulattal lekapta. Hipp, hopp, máris ott állt Kisangyal előtt.
   Itt a lámpásod, most már meggyújthatod!- mondta jó szívvel.
 Kisangyal egyáltalán nem vigasztalódott meg, továbbra is zokogott.
   No, mire vársz, gyújtsd meg hát!- nógatta Kiscsillag Kisangyalt.
Nincs benne olaj, brühühü.
Kisangyal könnyei olyan sűrűn hulltak, hogy a legsűrűbb havazás is megirigyelhette volna.
   Ó, hát csak ez a baj! No, ne sírj már!- vigasztalta Kiscsillag Kisangyalt.
   Majd világítok én a te lámpásodban, fényem nekem is van, akármilyen kicsi vagyok. Nyisd ki a lámpásod, én meg beleülök. Így, ni! Látod milyen szép sárga a fényem?
Kiscsillag fénye csodálatosan világított, amint a lámpás közepén elhelyezkedett, mint egy kismadár a kalitkában.
   Én még sohasem voltam a földön, ezért nagyon szeretném látni, de leginkább a Gyermekre vagyok kíváncsi.  Kérlek, vigyél magaddal!– könyörgött vágyakozva.
  Jól van, akkor elviszlek!- mondta beleegyezve Kisangyal, majd felkapta lámpását és már suhant is a föld felé.  A hófelhők nagy hasából éppen akkor kezdett hullni a hó, de Kiscsillag fénye minden sötétségen, sűrű hóhulláson áthatolt.  Idejében értek a pásztorok tanyájához, ahol már három nagy angyal javában ébresztgette az alvó pásztorokat. Amint meglátták Kisangyalt, indulni készültek az istállóbarlang felé, de még visszaszóltak:
   Hé, Kisangyal, jó, hogy megjöttél! Világíts a pásztoroknak, hová kell menniük!- adták ki a feladatot, azzal eltűntek az éjszakában.
  Kisangyal Kiscsillag fényével mutatta az utat a pásztoroknak, a sötét éjszakában és a sűrű hóesésben, egészen az öreg, istállóbarlangig. A lámpás fényének nyomában, lelkük mélyéig megrendülve bandukoltak a pásztorok. Amint az istállóhoz értek, bent nagy fényességet láttak.  Kisangyal gyorsan besuhant a többi fényes angyal közé és boldog áhítattal nézte a Gyermeket, aki békésen aludt a jászol szalmáján. Angyalszívét csodálatos érzés töltötte el, csak Kiscsillag szégyenkezett a lámpás közepén. Ó, hol volt az ő kis fénye a nagy angyalokéhoz képest. Sóhajtozott, mocorgott Kiscsillag és már bánta, hogy levágyakozott a földre.
  Ekkor felébredt a Gyermek és kezecskéjével Kisangyal lámpása felé nyúlt. Az meg csak ámult, bámult, hogy a Gyermeknek éppen az ő lámpásának fénye tetszik. Kivette Kiscsillagot és a takaróra helyezte. Ott sziporkázott Kiscsillag és a pásztorok őt és a Gyermeket nézték, nem a nagy angyalok fényességét. Kiscsillag megbátorodott és a takarón csodás csillagtáncba kezdett, a Gyermek pedig örömében felkacagott.
   Ilyen fényességes, áldott éjszakát még soha nem élt át sem Kisangyal, sem Kiscsillag. Boldog örömmel egymásra néztek és tudták, örökre barátok lettek. Kiscsillag ekkor értette meg, hogy másokon segíteni a legszebb és a legjobb dolog a világon.

***

Lőrincz Sarolta Aranka:

Karácsony van

Harangoknak érces hangja
hirdeti, hogy karácsony van.
Égből szállnak a hópelyhek,
angyalrajok zengedeznek.
Ég körívén úgy suhannak,
csodás módra táncolgatnak.
Karácsony van, karácsony,
csillag fénylik faágon.
Megszületett a Jézuska,
földre szállt, földre szállt.
Énekeljünk Glóriát, Glóriát.

Lőrincz Sarolta Aranka:

Decemberi ünnep

Fényesek, fényesek,
csillagrajok égen fent,
ünneplőbe öltöztek,
decemberi ünnephez.

Fényesek, fényesek
angyalrajok égen, fent,
ünneplőbe öltöztek.
karácsonyi ünnephez.

Tél világ, hideg táj,
kéményeknek füstje száll,
foszlós kalács megsült már,
decemberi ünnep vár.

Zimankós hideg van
ünnep lépked, kopogtat,
gyermekhangon dalolgat,
finom diót ropogtat.

Angyal száll, földre száll,
pásztornépnek trombitál:
Itt az ünnep, serkenj hát!
Túrót, sajtot is adjál!

Angyalsereg fényben áll
 énekelnek glóriát,
szent családra szállás vár,
istállóban pára száll.

Csendes éj, békesség,
karácsonynak szent ölén,
a Messiás földre lép,
decembernek fénykörén.

Lőrincz Sarolta Aranka:

Karácsonyi köszöntő

Jön az ünnep, lépeget,
Áldást hozzon teneked!
Karácsonynak üzenetét,
 kicsi Jézus szeretetét.

Ami fáj, az már ne fájjon,
örömének hangja szálljon!
Karácsony szent éjszakáján,
emberekre béke szálljon!

 


A versek, mesék itt, a Muskátliban jelentek meg először.

 

VALÓSMESE

 

Kiss József születésének 175. évfordulója (1843. november 30.)

 

A hetven esztendős költő

 

kiss jozsef 70 eves

Szív szerint ünneplő emberek élő koszorújában s jó illatú virágbokréták között áll a fehér hajú, hó szakállú költő: Kiss József.
Nézzetek, édes gyerekek, legalább itt, a képen, meleg tüzű szemébe s olvassátok ki belőle a költő szomorú és mégis boldog sorsát.
Mikor elindul az élet országútján, úgy teli van dallal a szíve, mint a fölötte repkedő pacsirták dalos torka. Megy, mendegél. Fütyörész, énekel. Minden dala olyan üde, mint a magyar mezők vadlilioma. Minden éneke olyan dallamos, mint a magyar erdők madarainak trillázó nótája. Mégis alig hallják meg sokáig a magyar költő dalolását. Csak ő maga gyönyörködik csudálatos melegséggel zengő verseiben, mint az éj csendjében zokogó fülemile. Észre se veszi, hogy tövises az út, amerre halad. Hulló vére csurog a porba. Csak dalol, énekel, muzsikál.
Mennél göröngyösebb útra téved, annál jobban szereti a röget, mely másnak termi a puha belű kenyeret. Mennél több szúrós bojtorján ragad poros ruhájába, mennél több sebző tövis vérzi lantot pengető kezét, annál keményebb hittel hiszi, hogy selymes pázsit is simul még az ő lábai alá, virág is hull még az ő dalos szerszámjára, puha bélű kenyér is kerül még az ő asztalára.
És dala egyre erősebben zeng, egyre szilajabban markol bele a magyar szívek kellős közepébe. Egyre nő, nő a költő névben, hírben, dicsőségben. Egyszer csak úgy néz rá egész Magyarország, mint az óriásra: ámulattal, tisztelettel, büszkeséggel.
Kiss Józsefet a magyar föld termette, mint a Tiszát. Olyan magyar is minden verse, mint a hegyekben szilajan zúgó, az Alföldön méltósággal hömpölygő Tisza.
Ti még, gyerekek, alig ismeritek egy-két versét. De ha nőttök: napról-napra több költeményével találkoztok majd és örök barátságot fogtok bizonyosan az ő hol játszi, hol méla, hol komoly, hol áhítatás strófáinak. Most csak véssétek jól lelketekbe az ő ünnepelt nevét. És jegyezzétek meg, hogy neki is meg kellett érnie, íme, a hetven esztendőt, hogy a tövisek virággá változzanak. Ilyen a költő élete!
Oh, de ő mégis boldog költő. Mert hány dalosunknak kellett úgy a sírba hanyatlani, hogy életében a dicsőség, az elismerés egyetlen szál virágát se tűzte senki szívére.
Nagy boldogság és szent öröm az, hogy ma már jobban megbecsüli a magyar életében is a költőt. S nemcsak a sírját borítja be a lelkesedés virágözönével, hanem a szeretet íróasztalát is teleszórja bokrétáival. A hetvenesztendős Kiss Józsefet az egész ország ünnepli. A ti kis szívetek is dobbanjon meg érte melegen.
Imádkozzatok hosszú életéért és még sok-sok felzendülő, lantján születő új daláért is!

Krónikás

Forrás: Az Én Ujságom, XXIV. évfolyam, 52. szám (1913. december 14.)

Kiss József apja Klein István szegény zsidó falusi boltos, anyja a pogromok elől Magyarországra menekült litván zsidó kántortanító leánya volt. 1850-ben a család a Gömör és Kis-Hont vármegyei Serkére költözött, ahol apja mint regalebérlő gazdálkodott. Fia itt ismerkedett meg az irodalommal Almási Balogh Sámuel református pap segítségével. Szülei rabbinak szánták, Miskolcon kezdett tanulni. 13 éves korában (1856) Bécsbe szökött. Hazatérte után a rimaszombati gimnáziumban, majd a Debreceni Református Kollégiumban tanult tovább.
1890-től A Hét című folyóirat alapító szerkesztője, ami a Nyugat előfutára volt. A Petőfi Társaság 1877-ben, a Kisfaludy Társaság 1914-ben tagjává választotta. Pályája kezdetén balladákat írt. Ezek a falusi zsidóság életét ábrázoló tematikájukkal keltettek feltűnést. Később abbahagyta a műfajt, új témájává a város, a modern ember problémái lettek. Leghíresebb verse az 1905-ös orosz forradalom hatására íródott. Verseiből egy egész ciklust megzenésített Szelle Károly. Sírja a Salgótarjáni utcai izraelita temetőben található Budapesten. (Wikipédia)

 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

Kiss József és Pósa Lajos kortársak voltak. 1913-ban az alábbi verset jelentette meg Az Én Ujságomban. Kiss József édesanyja a rimaszombati zsidó temetőben nyugszik.

kiss jozsef edesanyja sirja

Kiss József: 

Egy sír

Valahol messze,
Valaha régen,
Megástak egy sírt
Temető szélen.
Fája elsüppedt,
Hantja behorpadt,
Ki nyugszik ottan,
Azt én tudom csak -
Én tudom csak.

Nem jártam arra,
De oda szállnék;
Nem láttam soha,
De rátalálnék:
Valami titkos
Erő él bennem,
Az megmondaná:
Merre kell mennem -
Merre kell mennem.

Te alszol ottan,
Édes jó anyám!...
Kietlen gond közt,
Sivár éjszakán.
Ha éltem sorát
Meghányom-vetem:
Hej, azt a sírt be
Meg is könnyezem -
Be megkönnyezem!


Forrás: Az Én Ujságom, XXIV. évfolyam, 52. szám (1913. december 14.)

 

IMÁDSÁG

 

posalajosszobor

Pósa Lajos:

Özvegyasszony fohásza

Búra, búbánatra
Hajtom a fejemet,
Búra, búbánatra
Nyitom a szememet,
Könnyemmel áztatom
Minden lépésemet.

Nem füstöl a kunyhóm
Hideg a kéménye,
Nem süt a szívembe
A tüzelő fénye,
Meghal, mint a virág,
Didergő reménye.

Oszlopa házunknak
Ledőlött a sírba:
Nyomorúság van az
Asztalunkra írva,
Három kicsi árvám
A lelkét kisírja.

Déli harangszótól
Úgy félek, úgy félek!
Hidegen fú a szél,
Úgy fáznak szegények!
Jaj, mi lesz belőlünk,
Ha nem is remélek!

Isten, e világot
Kezed igazgatja,
Add: ne buzogjon már
Két szemem patakja!
Három kis árvámnak
Légy irgalmas Atyja!

Adj nekik ruhácskát,
Adj nekik kenyeret,
Tél hidege ellen
Jó meleg tűzhelyet!
Hiszen mind a három
Téged imád, szeret!


Forrás: Az Én Ujságom, XVI. évfolyam, 51. szám (1903. december 13.)

 

TERMÉSZET

 

Pósa bácsi:

Az itthon maradt madárkák

 

cinke

Hát ti mért nem mentek el
Fényes napkeletre?
Nem kellene koplalnotok
Itthon dideregve.

- Bár éhezünk, bár didergünk,
De jobb itthon mégis.
Szülőföldön édes nekünk
Még a szenvedés is.

 

 


Forrás: Az Én Ujságom, XXIV. évfolyam, 52. szám (1913. december 14.)

 

Szerkesztette: Pósa Homoly Erzsó

  

 

 

 

 

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang vers2020a A3 wass albert est plakat 2019SZENTKORONA iroszov konyvtar 11 26 attila20191214 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf