Kiss József születésének 175. évfordulója (1843. november 30.)
A hetven esztendős költő
Szív szerint ünneplő emberek élő koszorújában s jó illatú virágbokréták között áll a fehér hajú, hó szakállú költő: Kiss József.
Nézzetek, édes gyerekek, legalább itt, a képen, meleg tüzű szemébe s olvassátok ki belőle a költő szomorú és mégis boldog sorsát.
Mikor elindul az élet országútján, úgy teli van dallal a szíve, mint a fölötte repkedő pacsirták dalos torka. Megy, mendegél. Fütyörész, énekel. Minden dala olyan üde, mint a magyar mezők vadlilioma. Minden éneke olyan dallamos, mint a magyar erdők madarainak trillázó nótája. Mégis alig hallják meg sokáig a magyar költő dalolását. Csak ő maga gyönyörködik csudálatos melegséggel zengő verseiben, mint az éj csendjében zokogó fülemile. Észre se veszi, hogy tövises az út, amerre halad. Hulló vére csurog a porba. Csak dalol, énekel, muzsikál.
Mennél göröngyösebb útra téved, annál jobban szereti a röget, mely másnak termi a puha belű kenyeret. Mennél több szúrós bojtorján ragad poros ruhájába, mennél több sebző tövis vérzi lantot pengető kezét, annál keményebb hittel hiszi, hogy selymes pázsit is simul még az ő lábai alá, virág is hull még az ő dalos szerszámjára, puha bélű kenyér is kerül még az ő asztalára.
És dala egyre erősebben zeng, egyre szilajabban markol bele a magyar szívek kellős közepébe. Egyre nő, nő a költő névben, hírben, dicsőségben. Egyszer csak úgy néz rá egész Magyarország, mint az óriásra: ámulattal, tisztelettel, büszkeséggel.
Kiss Józsefet a magyar föld termette, mint a Tiszát. Olyan magyar is minden verse, mint a hegyekben szilajan zúgó, az Alföldön méltósággal hömpölygő Tisza.
Ti még, gyerekek, alig ismeritek egy-két versét. De ha nőttök: napról-napra több költeményével találkoztok majd és örök barátságot fogtok bizonyosan az ő hol játszi, hol méla, hol komoly, hol áhítatás strófáinak. Most csak véssétek jól lelketekbe az ő ünnepelt nevét. És jegyezzétek meg, hogy neki is meg kellett érnie, íme, a hetven esztendőt, hogy a tövisek virággá változzanak. Ilyen a költő élete!
Oh, de ő mégis boldog költő. Mert hány dalosunknak kellett úgy a sírba hanyatlani, hogy életében a dicsőség, az elismerés egyetlen szál virágát se tűzte senki szívére.
Nagy boldogság és szent öröm az, hogy ma már jobban megbecsüli a magyar életében is a költőt. S nemcsak a sírját borítja be a lelkesedés virágözönével, hanem a szeretet íróasztalát is teleszórja bokrétáival. A hetvenesztendős Kiss Józsefet az egész ország ünnepli. A ti kis szívetek is dobbanjon meg érte melegen.
Imádkozzatok hosszú életéért és még sok-sok felzendülő, lantján születő új daláért is!
Krónikás
Forrás: Az Én Ujságom, XXIV. évfolyam, 52. szám (1913. december 14.)
Kiss József apja Klein István szegény zsidó falusi boltos, anyja a pogromok elől Magyarországra menekült litván zsidó kántortanító leánya volt. 1850-ben a család a Gömör és Kis-Hont vármegyei Serkére költözött, ahol apja mint regalebérlő gazdálkodott. Fia itt ismerkedett meg az irodalommal Almási Balogh Sámuel református pap segítségével. Szülei rabbinak szánták, Miskolcon kezdett tanulni. 13 éves korában (1856) Bécsbe szökött. Hazatérte után a rimaszombati gimnáziumban, majd a Debreceni Református Kollégiumban tanult tovább.
1890-től A Hét című folyóirat alapító szerkesztője, ami a Nyugat előfutára volt. A Petőfi Társaság 1877-ben, a Kisfaludy Társaság 1914-ben tagjává választotta. Pályája kezdetén balladákat írt. Ezek a falusi zsidóság életét ábrázoló tematikájukkal keltettek feltűnést. Később abbahagyta a műfajt, új témájává a város, a modern ember problémái lettek. Leghíresebb verse az 1905-ös orosz forradalom hatására íródott. Verseiből egy egész ciklust megzenésített Szelle Károly. Sírja a Salgótarjáni utcai izraelita temetőben található Budapesten. (Wikipédia)