Tömörkény István: A Mitlátsz kutya és Kucsora Mihály
Kisebb szőlőben kapást szokás tartani. Ez ugyanaz az ember, akit más vidéken vincellérnek neveznek. Nappal munkás, vezetője a napszámosoknak, éjjel pedig csősz, aki őrzi a szőlőt. Éjszaka a tanya udvarán alszik, és puskával a kezében többször bejárja a földet.
De nagyobb szőlőnél már ezt a kétféle mesterséget nem bírja el egy ember válla. Vagy a nappali munkája lesz hiányos, vagy az éjszakai őrzés. Már nagyobb szőlőre csősz kell, akinek más hivatala nincsen, mint hogy vigyáz a vagyonra. Őrzi szigorú figyelemmel, lopni nem enged, legfeljebb magának lop egy kis csőszszőlőt, amit azután elfélkézkalmárkodik, ez azonban nem baj, mert a nyomtató lónak sem szokás bekötni a száját, továbbá sóra, paprikára, apróra, csöprőre neki is szüksége van igazság szerint. Éjjel-nappal járja a határt, s mikor az olykori szőlőmunkák ideje elmúlik, szép simára gereblyézi a szőlőutakat, hogy azoknak a homokján az idegen lábnyomot megismerje. A cipős lábnyomról még azt is meg tudja mondani, hogy a városból, a gazda családja köréből ki érkezett ki a tanyába.
A kapás a tanyaudvarban lakik, s tart kutyát. Néha kettőt, de hármat is, azonban azok láncon vannak. Míg a csősz bent lakik egy kis házban, a szőlő gyomrában, s nem szeretik, ha kutyát tart. Mert a csősz nem tartja kötve a kutyát, hanem az mint szabad állat, vele jár az útjain. De a szabad kutya nem jó a szőlőben, mert nagyon szereti az érő gyümölcsöt, és lelegeli a szüret hasznát. Pedig nyilvánvaló, hogy elég, ha a csősz lop, de ne még a kutyája is.
A szabályok azonban itt sincsenek kivétel nélkül, Kucsora Mihály például igen alkalmas csősz, egymagáról való özvegyember, így nem sokat fogyaszt. De a szeme hibás, nem lát vele messzire, ennélfogva szüksége van egy másikra, akinek rendes a szeme. Ez a kutya. Ezt a kutyát úgy hívják, hogy Mitlátsz. Éppen azért hívják így, mert ő a Kucsora Mihály szeme. Mihály teljes egyetértésben él Mitlátsszal.
Történt, hogy nagyon sok ringlótaszilva termett. De olyan sok, hogy csuda. Az ilyen úri nevű szilva csak a városban kel el, be kell hát vinni, de sebesen, mert a túlságos édességtől hamar megromlik. Még Kucsora Mihálynak is be kellett menni egy kocsi ringlótával a városba, nagy hirtelenséggel. A zűrzavarban elfeledték Mitlátszt megkötni, ennélfogva az éjféli induláskor Mitlátsz vele ment a kocsival. Ezt csak virradat táján vette észre Kucsora, amikor már nem lehetett visszazavarni a kutyát. Mitlátsz pedig a városi nagy kavarodásban elmaradt a kocsi alól, elveszett, eltűnt.
Mihály búsan és elszomorodva tárt haza. Elveszett a szeme. Mi lesz most már vele? Elcsapják, alighanem lecsapják, s jóreggelét neki. Mert honnan szerezzen még egy olyan kutyát, amelyik így kiértette volna magát a hivatalában, mint Mitlátsz?
Mihály várt még egy napot. Mitlátsz nem tért vissza. Várt még egy másik napot is. De a kutya másnap sem tárt haza. Harmadnapja már odaforgatta sorsát az elméjében, hogy bemegy a városba, s ott tűvé tesz Mitlátszért mindent, és ki is doboltatja Mitlátszot.
De ez nagy vállalkozás a messzi tanyák emberének.
Előbb tehát a régi módhoz folyamodott.
Tudvalevő ugyanis, hogy valamely elveszett tárgyról rostapergetéssel szokás megtudni, hogy merrefelé veszett el, mely tájra lopták le. De a rostapergetés csak ennyit tud mondani. Az elveszett holmit nem adja vissza.
Hanem van más mód is. Azonban ez nem vonatkozik mindenféle holmira, hanem csak ésszel élő, eleven teremtésre. Ez a kerékagyon keresztül való kiáltás.
Kucsora Mihály kivette abból a kocsiból, amely alól Mitlátsz a városi utazás alkalmával elveszett, a bal hátsó kereket. Bevitte a konyhába, ott két kézzel feltartotta maga elébe, a konyhakémény kürtője felé. A hívó kiáltásnak ez a módja. Másként nem érvényes.
Most azután, így tartván föl a kereket, a kerékagyba, vagyishogy az agynak a lyukába, amelybe a kocsitengely beleszolgál, s amely a közönséges beszédben végiglyuknak neveztetik, szívszorongva és bánatos lélekkel belekiáltott:
- Hol vagy, Mitlátsz? Gyere elő, Mitlátsz! A gazdád hív, Mitlátsz! Én, Kucsora Mihály mint gazdád szólítalak az egy élő Isten nevében, hogy gyere elő! Ne hagyj el, Mitlátsz! Gyere elő, Mitlátsz!
Mitlátsz még aznap este, lesoványodva bár, de megjelent a csőszházban. Nagy a valószínűsége annak a föltevésnek, hogy alighanem a végiglyukba való dudálás nélkül is megjelent volna, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy Mihály szent félelemmel tolta vissza a kocsitengelyre a kerékagyat.
