Ölbey Irén: Az lenne szép, Gyermek-kórus, Hajnali harmat, Számvetés, Szótár

Ölbey Irén:

Az lenne szép

Utazni majd, az lenne szép,
utazni messze teveled,
megnézni Capri szigetét,
a kék barlangot. S tengerek
fölött suhanni álmatag,
a jacht, mint sirály, szállana
s arcunkba loccsanna a hab
csípős, fanyar-sós illata.
Utazni majd, az lenne jó,
megcsodálni az alkonyat
gyöngy-fellegeit Kairó
bársony egén. S a fjordokat.
Aztán Velence, Génua,
Piza ölében kötni ki,
Páduában az orgona
nyitna. Majd Nizza s Rimini
lázát ízlelni boldogan,
kortyolnánk száz varázslatot,
kóborolnánk, mint nyugtalan
regényekben a gazdagok,
megmutogatná fényesen
nekünk ez a világ magát,
kitárulnának végtelen
távolok, szigetek, csodák
s hosszúsági és délkörök.
Ez lenne szép. S igen, igen,
ráébredni, – tán a görög
partokon vagy Helsinkiben –
hogy délszaki hold, sarki nap
s fény és árny hasztalan ragyog:
a világ nekem csak te vagy
s a világ neked én vagyok.

Ölbey Irén:

Gyermek-kórus

Hallga, csobog a kis patak,
Hallga, most vadgalamb kacag.

Most az kiáltja a rigó:
tililió, tililió.

Most zúzos hócsillag zizeg,
suhog, mint a selyem-vizek.

Suhogó mély vizek alól
ezüst citera peng, dalol.

Mint órajáték, mint arany
csengettyű puhán, súlytalan

millió gyémánt balta kong.
S a szívekben megáll a gond.

Lágy üvegharang hangja cseng:
dalol az örökmécs, a csend

s Krisztus arcán dalol a nap.
Ó áldott, szent hangzuhatag,

cimbalmoznak a mennyei
szeráfoknak seregei:

a kóruson fenn száz gyerek
zeng égigérő éneket.

1935

Ölbey Irén:

Hajnali harmat

Integetnek a barna bokrok,
a napsugár olyan feloldott,
illatos, könnyű szél suhan.

Fák nyújtózkodnak arany ködben,
alattuk kék pillangó röppen,
a csendnek ezer hangja van.

Legyek harmatcsepp hűs hajnalban,
csillogj bennem és süss át rajtam,
Téged tükrözzelek, Uram.

Ölbey Irén:

Számvetés

Nagy gazdagság vagy nem dalolt
soha szegény szívemben,
csak a nap volt az enyém s csak a hold
s par rím muzsikalt bennem.
Mert akiket szerettem en,
ezerszer kifoszthattak,
így voltam mindig holt-szegény,
mégis tündöklő gazdag.
S így állok en meg nincstelen,
hétrongyos balga Lázár,
arany palástban, fényesen
a Mennyek kapujánál.

Ölbey Irén: