Szilágyi Géza: Temetés után

Mikoron a szegényt temették,
– Csókolt, ölelt, hajh, nemrég –
Akik szereték a társok’:
Mind eljövének a lányuk.

Nem volt koszorú a koporsón,
Csak egyszerűen, olcsón,
Temeték a kéjleányt el,
Nem szónokolt a páter…

Ledarálta unalmas imáját,
– Az ilyest hamar csinálják –
Megemlegetett pár szentet.
A leányok oszt tovamentek.

Egyikük sóhajtozott még:
„Helyedbe’ hogyha volnék!
s nem kellene magam
Kifestenem untalan!”

A másik mondta rekedten:
„Temetést sosem szerettem.
Mért jöttem is el, minek?
Hisz már mindegy Micinek?”

Valaki tréfálva kérdezte:
„Mi lesz vacsoránk az éjre?
Jertek sétálni kicsit,
Ez az étvágyon segít…”

De egy ásított: „Mi hasznom,
Ha megszid otthon az asszony?
Talán inkább hazamennék:
Már vár a szalónban a vendég!”

Igen: áldozatit már várja
Az unott kéj kínos igája…
Némán előre sietnek,
Leterül zord árnya az estnek…

Holt vizeken, 1903.

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf