Tompa László: Bús csillagom

Én kedvesem, ma bizony bús csillag a föld
S rossz rajta az élet, amely lehetne jó is!
De rendjét, lásd, az emberek összezavarták
És rendbe szedni megint már csak csoda tudná!

Helyüket mi is ezért nem leljük itt –
Rázkódik minden, – nyers, vak erők sodornak,
S egy nyájas percért akár elepedhetsz –
Csak hajsza van itt, fullasztó rohanás!
Ím: a körutak, hol, – mint filmszalagok –
Autók sorai folynak tova folyvást,
S esténkint fényreklámok ismétlik,
Döbbenetes bizonyossággal: mely paszta a legjobb,
De arra nem tud egyik sem egy kis igét,
Hogy mi tehetné újra az életedet,
A mindnyájunkét: életté, embereivé –
Hogy az örömnek újból örülni lehessen?

Ehelyett, igen, óh, forr sok agykohó –
S amíg a szelídek megváltásra várnak,
Jön holnap a hír, hogy: meg-, megszületett
Ó, nem a Gyermek –: egy újabbfajta gáz!
Még több milliót, még alattomosabban ölő.
Vagy jön a hír –s ez még a jobbik eset –
Hogy New Yorkban újabb házcsoda épül,
Mindenkinél magasabbra tíz emelettel –
Ez ma csak tízzel, holnap más tizenöttel,
S mind fennebb így, fel, egyre a csillagok felé!
Míg árva szívünk lenn vérzik megtaposva –
Óh, szép, igen, – én is ezt vallom – az emberi küzdés
A szirénasikongás, a gépkalapácsok
Ütemes döngése, – az isteni ősdac,
Mely makacsul folyvást önsorsa fölébe kerülne!
De hát kerül-e csakugyan? Nézz, nézz körül és lásd
A gép, s haszon egyformán szánalmas rabjait.
E prédára leső, megbújt szemeket –
E fojtogatásra görbült ujjakat –
S jön, hogy szökj innen, – akár, ha halálra zúzódva!

És mégse – megállj! Van még egyéb is itt!
Lásd, ugyancsak most India pusztáin Ghandi jár.
Homlokán egy eszme világol, mutatja,
Az utat híveinek, s ők mennek utána –
Vagy nézz északra! – Kietlen sarki világ…
S most mégis nem csap-e meg titokzatos meleg?
Látván egy pontot, amint a jég felett köröz –
Amundsen – ő jött egy társát felkutatni –
S jég közt vesz el ő is, embertelenül…
És van még más is: a párisi orvos –
Szérumait próbálva, önmagát oltja be.
És meghal – rászántan – az emberiségért!

E bús kor hősei ők mind, – gyér mécsek az éjben –
De egy itt, más ott, szanaszét mind több jelenik meg,
Több, s több kicsi láng, míg fényük egybeverődik,
S ráfénylik a jókra, kik akkor látni fognak.
S meglátván egymást, hogy: vannak, s mily sokaságban.
Örömre gyúlnak, s egyszerre az éjből, a mélyből
– Mint katakombákból – felzendül a lélek,
A rég elalélt, s zeng mind hatalmasabban –
Szárnyal, s a szárnyain új csodanapfény –
Mely immár mindig is itt marad a földön –
S lesz újra öröm és lesz a jóság a földön!    –

S majd elhat le mindez a régi pihenőkhöz is –
(Mert sok pihen akkor már, aki még ma vívódik)
S ahol csak porlad egymásért, verdesett szív,
Melyet a sors vert, örülni nem hagyott,
Ott is öröm lesz mindenütt, mert ezután ők
Egymásra gondolva, csak mosolyognak,
S a mosolyukból egy csodás tavaszéjszaka
– Míg minden berek zeng: egyszerre kihajt
S bár messzeségen kelljen is áthajolni,
(Mi akkor messzeség?) egymás felé hajol,
S összeölelkezik két kápolnavirág –

szozattv


szozat a tiszta hang vers2020a A3 wass albert est plakat 2019SZENTKORONA iroszov konyvtar 11 26 attila20191214 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf