Nyirő József: A székely pásztor karácsonya
A falu visszazökkent a régi kerékvágásba. Még nagyobb lett a gond, mert közeledett a karácsony.
Nagyhétre az idő is elszomorodott. Vastag, szürke felhők gomolyogtak a házak tetején, és nappal sem akart kivirradni. Fáradt hó pilinkézett egész nap és délután négy órakor már sötétedett.
- Szomorú karácsonyunk lesz az idén, – mondogatták az emberek. – Amennyire lehet, mégis meg kellene adni a módját a Jézus születésének.
Pénteken a vén pásztor is leereszkedett a havasról és este bezörgetett a pap kapuján. Havas fenyőfát hozott a hátán.
- Hol jár ilyen későn? – lepődött meg a pap.
- Az ünnep miatt be kell, hogy jöjjek – rázta le magáról a havat Álózi bá. – Legalább egy szál gyertyácskát gyújtanom kéne a szent estén. Gondoltam, ha már erre járok, legalább benézek a tiszteletes úrhoz is, s hogy üres kézzel ne jöjjek, ezt a fenyőcskét lecsapám a lábáról, hogy legyen a gyermekeknek karácsonyfájuk.
- Köszönöm, de az én gyermekeim messze vannak.
- Nem tesz az semmit! – mosolygott a vén székely. – Azért csak díszítse fel, s gyújtsa meg a tiszteletes úr, éppen, mintha itthon vónának. Ugyanolyan ereje van.
- Úgy lesz, Álózi bácsi, – ígérte a pap és arra gondolt, hogy mennyi természetes finomság szorult ebbe a félvad havasi emberbe. Nehéz életében jól esett ez a néhány meleg szó is. A havasi ember a maga nyugalmával, tiszta, egyszerű lelkének, zamatos szavának illatával egészen betöltöte a házat. Melegséget, bizalmat és erőt árasztott. Jól esett a papnak, hogy vele van. Ott fogta éccakára is. Megkínálta száraz étellel és elbeszélgettek.
Az öreg másnap lábat csinált a karácsonyfának, fát vágott az ünnepekre, ellátta a házat.
Öreg délután összepakolta az átalvetőt és készülődött.
- Én ejsze elmegyek haza!
A pap marasztalta:
- Tudja mit, Álózi bácsi? Ne menjen sehova! Legyen az én vendégem az ünnepeken!
- Nem lehet az, – ijedt meg az ember. – A karácsony csak úgy karácsony, ha az ember otthon tölti. Erre a napra még a vad is hazahúzódik a vackára… Mi lenne a szent estével, ha nem otthon tölteném? Ne es mondjon nekem effélit a tiszteletes úr!
- Osztán mit csnál a szent estén egyedül? – kíváncsiskodott a pap.
- Ezt a gyertyácskát meggyújtom és elimádkozgatok, elénekelgetek mellette… A két kutyám nézi… Jó tüzet teszek, nem csinálok semmit, csak várjuk a Jézust… Hideg házzal, zárt ajtóval nem várhatom!… Ezt bé kell hogy lássa a tiszteletes úr is!… Az idén éjféli misét is csinálunk a favágó emberekkel…
- Mit csinálnak – lepődött meg a pap?
- Éjféli misét!
- Hát azt hogy kell katolikus pap nélkül?
- Nekünk nem kell ahhoz pap… Van odakünn a Bórvíz oldalában egy nagy barlang. Ebbe a barlangba jászojt csináltunk s megjádzuk a Jézus születésit éppenúgy, ahogy meg vagyon írva a szent könyvekben…
A pap bámult.
- Aztán hogy jócodják meg a Jézus születésit?
Az öreg restelkedett az együgyűsége miatt, de azért elmondotta.
- Azt úgy, hogy Ülkei Rózsinak az idén fia született. Ez jó lesz Jézuskának, az anya már megvan… Az öreg Márton bácsi lesz szent József… A jászoj mellé felhajtunk néhány ökröt, félcsorda juhot, hogy Jézusra lehöljenek, – ahogy az ének mondja: „Ökör, szamár reája lehölvén…” Hát így valahogy!… Erről én semmiletteképpen nem maradhatok el! Ne es tartóztasson a tiszteletes úr!
A pap megrendülve elgondolkozott.
- Hát akkor csak menjen Álózi bácsi!
A havasi ember szinte mohón kapta fel az összekötözött átalvetőt és boldogan vágott neki a havasnak. Sietett, hogy idejében ott legyen, amikor megjócodják Jézus születésit…
