Reviczky Gyula: Szerelmi epilóg

Ez az utolsó dal tehozzád;
Aztán elnémul ajkam.
Szívemet vágyak nem kínozzák;
Lemondok egy sóhajban.

Mulandó minden, ah, belátom;
Az ifjúság s a szépség.
Én meghajolt, szegény virágom,
Hervadni meddig élsz még?…

Óh, balga én, ki messze tőled
Csak árnyadat szerettem,
S a vén időnek, sietőnek
Hatalmást kinevettem!

Azóta elszállt ifjúságod;
Enyém is indul útnak.
Éltünk fájárul a virágok
Egymás után lehullnak.

Te megviselt szív, légy nyugodtan;
Meddő vágynak mi haszna!
Meghervadottan, meghaljoltan
Gondolj a szép tavaszra.

Mit ér tűnődni, sírni rajta,
Hogy a tavasz mulandó;
Hogy a szerelmes nőnek ajka,
Szépsége hervadandó!…

Isten hozzád, zord életemnek
Egyetlen rózsaszála!
Míg ajkam egy betűt rebeghet;
Jóságod lelked’ áldja.

Szállj búcsúdal, szép rímbe’ vidd meg,
Mi van sorsomban írva:
Szívem más névre nem nyílik meg,
Emmával tér a sírba.

szozattv


szozat a tiszta hang Edelsheim Gyimesi Laci könyvbem SajóPlakát 1 bevonulás szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf