Németh László: Csokonai és a botanika

Néhány éve az irodalmi megújhodás korától akartam írni s Csokonait tettem meg vezetőmmé: mutassa meg ő, mit olvasott ezeknek az éveknek a művelt literátora. Ha lett volna pénze rá, milyen könyveket tartott volna ott a könyvespolcán, melyiket kezeügyében s melyiket a sarokban. Az én könyvemből nem lett semmi, de a Csokonai képzelt könyvtárának katalógusa még itt van a jegyzeteim közt. Bizonyára hiányos jegyzék, hiszen csak azt vettem belé, ami Csokonai verseibe, jegyzeteibe, tanulmányaiba is belekerült. Így is tiszteletreméltó lajstrom: hét nyelv klasszikusai és apró divatosai közt természettudományi, esztétikai, történelmi munkák sora. A fél kezem ujjain megszámlálhatnám azokat a mai magyarokat, akik ennyi féle mezőn hajtották át a kíváncsiságukat!

    A különös még sem az, hogy Csokonai ennyit összeolvasott, tanult, hanem, hogy ezt a lajstromot pusztán a műveiből össze lehetett állítani. Amit olvasott, az írásaiba is bele került. Kedvenc költőit vagy fordítgatta, vagy egy elkapott motívumokat próbálta ki a maga nyelvén, a tudományos műveket pedig jegyzeteiben idézgette, olykor verset is írt a méltánylásukra. Alig van magyar költő, akinek a műveibe annyi ismert, adta, kultúra-elem szívódott volna bele, mint az övébe. A lexikonok százada után egy költő, akinek a verseiben lexikonok rejtőzködnek. Egyik verse így kezdődik:

Minden munkák között azok a szótárok
Melyeknek szélesen kiterjed határok.

    Bizonyára voltak költőink, akiknek a műveltsége alaposabb, emésztettebb volt, mint az övé, de akinek a műveiből az olvasottság ennyire kiáltana, alig.

    Mi ennek a magyarázata? A hatásoknak az a részege volna ő, akinek irodalomtörténeteink feltüntetik? a kultúra kleptomániása, aki nem bír ellenállni a szép képek, érdekes adatok, művészi fogások ingerének? Vagy még rosszabb. Szép lélek, akinek meg-meg kell csillantania, amit olvasott? Csokonai és szép lélek: mit szólna ehhez Kölcsey? Az ember el sem hiszi, hogy Vitéz maga is szép léleknek nevezte magát. Miért esik oly távol ez a költő, aki annyira kínálkozó prédája a filológiának, minden sznobságtól? Miért szabad ennek a költőnek ennyi olvasottságot föltálalnia, anélkül, hogy rossz ízét éreznők? Majdnem egyre megy, hogy a természetről vagy az olvasmányairól ír: nála a kultúra is a természet képeskönyvévé válik, aminthogy „természete” mögött is egy alapos enciklopédista ismeret tömege lappang. Az adatok rögzítésében van az ő csodája: abban a bűvös enyvben, amellyel a holt ismeretet is úgy ragasztja a verseibe, de még a legtárgyilagosabb jegyzetébe is, hogy egy lesz képzelete virágai közt. Mi ez a bűvös enyv? Csokonai, a botanikus felelhet meg rája.

    A thológiától a verstanig s az esztétikától a medicináig akárhány tudományba ízlelt is bele Vitéz Mihály, próbálj egyetlen egy tudományágat választani, úgy hogy az jellemezze is őt s habozás nélkül a botanika felé fordulsz. A botanika ebben a korban nem csak friss, virágzó ismeret, amely alig néhány évtizede temette el nagy törvényhozóját, de világjárvány is, amely még a debreceni homokon is olyan hódolókat foghatott, mint a tudós Veszprémi két veje Földi János és Diószegi Sámuel s az igen nagy költő Fazekas Mihály. Ha csakugyan lehet Debreceni körről beszélni, hát az a botanika tudósainak és dilettánsainak a köre volt: poétáké és füvészeké, ami körülbelül egyet is jelentett abban a korban mint azt Csokonai lírája s a legszebb magyar nyelvemlékek egyike: a Debreceni füvészkönyv is bizonyítja.

    Amióta Rousseau a svájci üldözések elől menekülve, a biennei tó szigetén a botanikában temetkezett el múltja s a fenyegető téboly elől, a botanikus irodalomnak megvolt a klasszikusa, olyan klasszikus, aki körülbelül meg is magyarázza ennek a járványnak az eredetét. Vagy véletlen talán, hogy a tizennyolcadik század nagy forradalmára egy zenei szótárral vett részt az enciklopédista munkában s a természettudományok közül épp a botanika vált szenvedélyévé? Rousseau nemcsak irodalmi, de majdnem szervezeti forradalma is az emberiségnek: az érzékiség és érzelmesség anarchikus elemei szabadulnak ki a gondolkodás logikai kényszere alól s a botanika lesz az a kétnyelvű tudomány, amely a tizennyolcadik század enciklopédista érdeklődését a legkönnyebben játssza át az elszabadult gyöngédség lírai mámorába.

    Csokonait Földi kapatta rá a füvészetre, de ismerte a külföld nagy rendszerezőit is. Hogy mennyire haladt előre a tudományban, azt az Anakreoni dalok néhány jegyzetéből gyaníthatjuk. Furcsa jegyzetek, amelyekben még magyarázni kell, mi a kankalin; az ismeretlen jázmint akkor ajánlgatja a debreceni hajadonoknak s Szenczi Molnár Alberttől kéri kölcsön a lomb szót, hogy a leveles gallyat a latin frons-t, a száraz ággal szemben jelölni tudja. Az ember ül-hül, hogy miféle botanikai és filológiai feladványok lapultak meg e ma már mindennapinak tűnő verssorok redőiben. Csokonai ezekben az apró problémákban sosem dönt találomra. Szakember ő, aki a tudományára hallgat. De nemcsak e botanikus nyelvészkedésekből tűnik ki a hozzáértése, sokkal inkább abból a figyelemből, amellyel a növényeket képeiben felhasználja, értékelgeti. A klasszikus mitológiák nagy ismerője új, gyöngédebb mitológiát hordott a szívében: a növényekét. Apró istenek és istennők ezek a növényecskék, épp úgy kikerül belőlük egy Olimpusra való, mint a mitológia isteneiből. Sőt, mintha a Csokonai görög istenei is e növények ambróziás öléből fölkerekedett Zefirek közt járnának-kelnének: botanikával fertőzött az ő Olimusuk is. Jellemük van itt a növényeknek s mennyivel finomabban árnyalt jellemük, mint az allegorikus virágmesék virágainak. Egy-egy melléjük ragasztott jelző világít, mint egy görög epiteton. Miért lettek a magányossághoz hold belengte bükkfái szőke bikfák s Endymion királynéja miért épp nárcisz pálcával int hallgatást. Ha Berzsenyi szerint „Nem szül gyáva nyulat Nubia párduca”, Csokonai ezt a maga kényelmesebb modorában így írja meg:    

Mint Jupiternek chaoni törzsöke,
Mely cserfamakkal széltibe tengeté
A vad világot s e bereknek
Századokig vala zöld királya.

Ámbár kiszárad, még se hal el, hanem
Késő fiában újra feléledez
S szent magva porhanyós egerfát
Nem terem és henye hanga bokrot… stb.

    Melyik költő állította a cserfa ellen a porhanyós egerfát s ki nevezte henyének a hanga-bokrot? Azt, hogy a nemes csak kevélyebben tartja magát, ha a csőcselék gúnyolja, az ő botanikus képzelete így fejezi ki:    

Látd, a magános berki homály alól
Míg a babérszál halkkal emelkedik,
A nyári gyanták durrogási
Szent tetején magasabbra rázzák.

    Már-már a kép zavar határán s mégis milyen gyönyörű, ha sikerül végiggondolnod.

    Ismerete ez a költő a növényeket és szerette őket, mint szelíd rokonait. A botanika nála is, mint Rousseau-nál ürügy a kedvesebb növényélet előtti áradozásra. A párolt érzékiség járványa ez a botanika-mámor, amelyet Európa annyi kortárs írójában megtalálsz. Rousseau érzékisége lázasabb, kamaszosabb, Csokonaié érettebb, férfiasabb. Rousseau-nak titkos kedvesei a növények, Csokonainak húgai: enyeleg, tréfálkozik velük, szavak gyöngéd ujjaival cirógatja. Van-e meghatóbb, mint e beteg, lerongyolódott, vándorköltő, aki meghal, anélkül, hogy művelt nyomtatásban látta volna, de barátok híján annyi szép szót vesztegetett húgaira – a növényekre.

    A botanikus: gyűjtő és Csokonai a nagy gyűjtők közül való. Érzelmes gyüjtő, akinek minden új varietás új simogatás ürügye. S nem marad-e egy kicsit botanikus akkor is, amikor a népnyelv és hagyomány szavait préseli bele versei herbáriumába; botanikus a mitológiai alakok, szép versformák s történelmi furcsaságok gyűjtésében is. Az ő költőlexikona óriási fűvészkönyv, ahol a növénycsaládok közt az Istenek és szavak családjai, a költőgéniuszok, sőt még a Schulzer esztétikája is helyet kapnak. Csokonainál az ismeret, sőt az adatgyűjtés is a szétáradó világszeretet eszköze. Ez a világszeretet veszi el az ő adatai lexikon-ízét. Ez a tárgyat kereső gyöngédség az enyv, amely a legemésztetlenebbnek tűnő kultúraelemet is beragasztja a képzelet teremtményei közé. Egy virág, Apolló egyik mellékneve, vagy egy harmadrendű olasz poéta: mindent méltónak talál az ő mindent megszépítő herberiumára.

    Valószínűleg hamis enciklopédista, de bizonyára igaz költő! A kíváncsiság nála nem az értelem szomjúsága, inkább a szív adakozó kedve. Édes s nyugati kortársainál érettebb érzelmességgel átitatott líra az övé. Tömörebb, őszintébb, emelkedettebb költőink vannak, de van-e kedvesebb? Időnként át-át kell engednem szívemen az ő szomorkás édes nyájasságát, mint ahogy tavasszal meg-megveszek egy növényhatározót s újra nekivágok a budai hegyeknek, hogy most már aztán igazán megtanulom a botanikát. Azonban sem a botanikát nem tanulhattam meg, sem a Csokonai édes szigetén, e virág-Citherén, nem sikerült kunyhót építenem.

szozattv


szozat a tiszta hang Edelsheim Gyimesi Laci könyvbem SajóPlakát 1 bevonulás szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf