Jékely Zoltán: Krúdy Gyula igézése

„Aranyidők”

…Ilyen régi föld alatti zugban,
temetőből nyíló alagútban,
melyet csupán kincsásó ha bolygat,
s mély árnyéka van a lábnyomoknak,
megláthatni:
                    nemcsak ember, állat
hagy szemetet fent a napvilágnak
sávjai közt, város-téren, utcán:
maga az Idő is vetkezik tán,
hulladékká, porrá változtatja
éveinket… az Idő kacatja
halmozódik, doha és penésze
foszforeszkál itt buján tenyészve,
hogy lidércként űzze s elriassza,
ki elásott kincs után kutatna…

Az Idő is megkopik, öregszik –
a haláltól mégis megmenekszik.