Falu Tamás: Szeptember
Ha még egyszer elmehetnék
Tiveletek, kis leventék!
Boldog arccal hóba, hőbe,
A hátamra táska nőne,
Szívem sima tábla volna,
Mit nem sírt be könnyes spongya,
S rá nem vendégképpen szállna
Sárga ősznek sárga álma…
Ki ülhet most vén padomban,
Szívem helyén mily szív dobban,
Kit ölel most padom karja,
Kinek vállát simogatja,
Szíve lapját kinek tárja,
Hogy egy nevet véssen rája,
S kinek sóhajtását szívja,
Hogy örökre visszahívja?
Mily jó lenne benne ülni,
Álmok szent padján hevülni,
Délibábok után futni,
Mindent hinni, mit se tudni,
Sohse venni, mindig adni,
Mindörökre ott maradni,
Csak egy nevet vésni, vésni…
És az életről lekésni!
1912. szeptember 4.