Muskátli - 2018. augusztus

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

Immáron a 2017/2018-es tanév kezdetével a Muskátli a negyedik évfolyamába lépett. A világháló segítségével a Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfalujából szállnak továbbra is a jó gyermekekhez és örökgyermekekhez a szebbnél-szebb versikék, mesék, megemlékezések.

A nemesradnóti Lidike Pihenőház alkotóműhelyében ez esztendőben is Az Én Ujságom hasábjait lapozgatva kerülnek elő az értékes írások. Így a mai kor vívmányainak köszönhetően ismét elérhetőek az oly kedvelt képes gyermeklap válogatott részei itt a www.szozat.org elektronikus lapon.

A Muskátli II., II. és IV. évfolyama nyomtatva is megjelenik. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Keressetek bennünket a facebookon is https://www.facebook.com/posa.emlekere a Pósa Lajos Emlékére oldalon.

2018. augusztus / IV. évfolyam / 12. szám

 

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Pósa Lajos:

Síró-nevető szem

Cséplőgép Krenák Lajos festménye

Zúg-búg a cséplő gép,
Bús a kattogása:
De kevés az idén
Az Isten áldása!
Pedig mennyi kalászt
Ringatott a róna,
A balsors kaszája
Volt az aratója.
Nem jut mindenkinek
Kenyér elegendő,
Szomorú képeket
Rajzol a jövendő.
Szántó-vető embert
A holnap aggasztja,
Porba hullt reményét
Siratja a gazda.

Szomorúan ballag
Gyümölcsös kertjébe,
Dúsan megrakott fák
Mosolyognak eléje,
Alma, körte, barack
Majd letöri ágát,
Boldogan szemléli
Az Isten áldását.
Bánata szelídül,
Megenyhül a gondja,
Dolgos, erős kezét
Össze is kulcsolja.
Hál’adó imával
Zörgeti az eget…
Sír egyik szemével,
A másikkal nevet.


Forrás: Az Én Ujságom, XXIV. évfolyam, 35. szám (1913.augusztus 17.)

 

EMLÉKEZÉS

 

110 éve égett le Nemesradnóton a falu és Pósa Lajos szülőháza

Pósa Lajos:

Romok közt (Nemesradnót, 1908. július 13.)

Pósa Lajos szülőháza

Ebben a kis faluban,
Ahol az én bölcsőm ringott,
Ne keress most tulipánt,
Se rózsát, se rozmaringot!
Puszta lett a virágos kert:
Menta, szegfű mind hamu,
Zsálya porát hordja a szél…
Fekete rom a falu.

Ebben a kis faluban
Ne keress most fecskét, gólyát!
Piroscsőrű tűzmadár
Elűzte a csűr lakóját.
Eresz alól elűzte a
Villásfarkú madarat:
Fiókáit mentegetve
Sok lehullott, ott maradt!

Ebben a kis faluban
Otthonát hány siratgatja!
Füstös küszöb, omladék
Hány embernek feje alja!
Hajléktalan lettem én is
Őseimnek szent helyén…
Három égett vén akácfa
Meredez rám feketén!

 

Nemesradnóton 2018. augusztus 17-én emlékeznek meg a tűzvész 110. évfordulójáról. A Felvidék.ma hírportál képriporttal számol be az eseményről.
http://felvidek.ma/2018/07/egy-szomoru-evfordulonak-allit-emleket-a-szozatban-megjelent-muskatli-juliusi-szama/

 

 

IRODALOM



Lőrincz Sarolta Aranka:

Az igaz szerelem titokzatos életútja

 

gyerekszerelemViola és Frigyes egymásba karolva sétáltak az árnyas fák alatt. Augusztus volt, a nyár utolsó, de még lángolóan meleg hónapja. A lángolás azonban nemcsak az augusztusi hónap kiváltsága volt, hanem Viola és Frigyes kiváltsága is. Ez a szűnni nem akaró szeretet izzás csodálatos módon már 45 éve tartott, és nem hogy kihűlt volna, hanem egyre jobban, egyre erősebb lángolással égett bennük.
Séta közben meg-megálltak egy kicsit pihenni, hiszen már mindketten benne voltak a korban. Frigyesnek lassabban ment a mozgás, mert pár hónappal ezelőtt egy szerencsétlen esés következtében eltörte a lábát, és sokáig tartott a felépülés. Ahányszor séta közben megálltak, egymásra néztek, s a ki nem mondott szerelmi vallomásuk ott lángolt a szemükben.
- De jó, hogy megmaradtál nekem! – mondták Viola könnyes szemei.
-De jó, hogy itt vagy velem!– mondták Frigyes hálás szemei.
Mintha öröktől fogva ismerték volna egymást, mintha már születésük előtt is összetartoztak volna. Frigyes lelkének fele a Violáé volt és fordítva, Viola lelkének fele a Frigyesé.
Séta közben kezüket fogták, gyakran egymásra mosolyogtak, egymás tekintetét keresték és első, csodás találkozásukra gondoltak.
  Ahogy Viola először lépett a bankba, ahol Frigyes dolgozott, valami furcsa vibrálás volt észlelhető a levegőben. Pedig akkor Frigyesnek még eszébe sem jutott, hogy ránézzen, megnézze magának, mint a férfiak szokták a nőket végig mustrálni. Úgy számolta ki a Violának járó pénzt, hogy csak a bankjegyeket látta. Mindennap bankjegyeket számolt, és nem tudta még, mi a szerelem. Valahogy nem ért rá a nőkkel foglalkozni, úgy gondolta, hogy élete végéig agglegény marad. A számlákkal és pénzügyekkel való foglalatosság egészen kitöltötte az életét, ám egy csodálatos augusztus végi délelőttön fordulatot vett magányos legényélete.
Reggel, mielőtt borotválkozni kezdett volna, szokása szerint bekapcsolta a rádiót. A hírekben szokatlan izgalommal mondta be a bemondónő, hogy Csehszlovákiát megszállták a Varsói Szerződés tagállamai. 1968 augusztusát írt a naptár.
A bankban is erről folyt a szó, mindaddig, amíg meg nem jelent a bankigazgató. Ekkor minden tisztviselő mélyen a munkája fölé hajolt. Frigyes is belemélyedt a banki számlák és átutalások tömkelegébe, és ekkor történt a csoda. A bank szárnyas ajtaján egy barna hajú, karcsú, könnyed járású lány lépett be, először tétován, majd egyre növekvő magabiztossággal.  Odalépett Frigyes üvegablaka elé, és bársonyos hangján megszólalt. Kiejtésében egy kis idegen akcentussal, banki pénzátutalását kérte. Frigyes fel sem nézett, ahogy számolta a pénzt, csak a lány elé tolta az üvegablak alján lévő mélyedésbe. A lány megszámolta, és visszatolta Frigyes elé, hogy nem ül az összeg, a banktisztviselő úr elszámolta. Frigyes elképedt erre a pimaszságra, hogy meri valaki azt állítani, hogy ő rosszul számolt? Még egyszer megszámolta, s mivel az összeg egyezett, a papíron feltüntetett számjegyekkel, újból visszatolta a lány elé. Ekkor nézett ki az üvegablakon, és végigmérte a pimasz leányt, deréktól lefelé, majd deréktól felfelé. Ekkor találkozott a tekintetük és meghatározatlan ideig egybefonódott. Egy pillanat, egy szemvillanás, és örökre eldönttetett a két fiatal, Frigyes és Viola további sorsa. Egyszerre valami csodálatos, éteri tisztaságú érzés kerítette hatalmába mindkettőjüket. Szemükben egyszerre gyúltak ki a szerelmi lángocskák, melyek még 45 év múltán sem hunytak ki.
- Ki vagy te, tündérálom? – kérdezték Frigyes szemei a lányt.
-Én vagyok a te lelkednek a másik fele. –mondták a lány szemei.
Frigyes és Viola annyira elmerültek egymás szemlélésébe, hogy észre sem vették a maguk körül zajló világot. A bankban jöttek-mentek az emberek, de ez őket egyáltalán nem érdekelte. Mintha lecövekelt volna Viola lába és Frigyes, mintha szoborrá vált volna, a pénztár üvegablaka mögött. Végül Viola, maga sem tudta, hogyan, de szerelemtől lángolva támolygott ki a bank épületéből. Frigyes pedig szerelemtől megittasodva már nem tudta folytatni pontosságot követelő banki munkáját.
Violának és Frigyesnek hosszú volt az éjszaka, és forrón lángoló testük csak hánykolódott az ágyon. Szerették volna felgyorsítani az időt, hogy minél hamarabb másnap legyen, és újból láthassák egymást. Ezt a vágyódást azonban még önmaguknak sem merték bevallani.  
Viola volt a találékonyabb, mert másnap délelőtt újból megjelent a bankban azzal az ürüggyel, hogy pénzt szeretne váltani, csehszlovák koronát osztrák schillingre. Amikor Viola Frigyes ablaka előtt megállt, a levegő újból vibrálni kezdett körülöttük. Frigyesnek minden erejét össze kellett szednie, hogy meg tudjon szólalni. Átvette a pénzt, majd a megfelelő árfolyamban kiszámolta a kért összeget.
-Remélem, most jól számoltam– mondta, és tétova mosollyal a lányra nézett.
- Igen, most jól – válaszolta Viola és bátorítóan visszamosolygott Frigyesre. Amint benyúlt a mélyedésbe, hogy a kiszámolt pénzt elvegye, kezét tudatosan ott felejtette.
Frigyes gondolkodás nélkül megfogta a lány finom, művészi kezét, és feltette élete nagy kérdését.
- Eljönne velem ma este egy koncertre, kedves?
- Igen, örömmel –suttogta a lány és úgy érezte, mintha a szíve ki akarna ugrani a mellkasából. A találkára Frigyes autóval ment, és izgatottan várta Violát, vajon eljön-e. Amint meglátta, a közeledő lány alakját, egyszerre elfogta a vágy, hogy örökre a magáénak mondhassa. Violát is elfogta a vágy, hogy örökre a fiúé lehessen. A lány olyan volt, mint egy mesebeli tündér, aki, hipp-hopp, a semmiből csak úgy felbukkan. A fiú olyan volt, mint a mesebeli királyfi, aki hófehér paripa helyett, hófehér autón száguldoz a találkára.
A koncertből semmi sem lett, mert kettesben akartak maradni, ezért sétálni indultak az árnyas fák alatt. Az augusztusi nap kíváncsian be-bekukucskált a lombok közé, várva, hogy mikor csókolják meg egymást. Viola és Frigyes azonban sokáig csak kézen fogva csak sétáltak. Valószínűleg lesétáltak volna a földgolyóról is, ha az este árnyai nem lopakodtak volna elő, és Viola nem kezdett volna fázni kisestélyi ruhájában, amit a koncertre vett fel. Frigyes levetette zakóját és lágyan a lány vállára terítette. Keze a lány testéhez ért, önkéntelenül is magához vonta. A lány hajának illata elbódította és bátran belecsókolt. Ez volt az első csók, ami egy kicsit sután hatott, de csodálatos volt. Végül bocsánatképpen megcsókolta a lány puha, kicsi kezét. Ekkor vette észre, hogy a lány ujjai vékony, művészi ujjak. Viola zongoratanárnő volt, akit ebbe az osztrák városkába sodort az élet, vagy a sors szeszélye, azért, hogy találkozhasson élete nagy szerelmével.
Másnap, harmadnap is sétálni mentek és végigsétálták az életüket. A házasságkötésük után kilenc hónappal Viola szülni indult, és Frigyes elkísérte a szülészeti osztályra. A kisfiuk, Palika megszületése után is a közös séták töltötték ki az életüket, csakhogy már nem kettesben, hanem hármasban sétáltak.
45 év után, amikor Frigyes eltörte a lábát, Viola mindennap meglátogatta a kórházban, és tartotta benne a lelket.
- Milyen jó, hogy vagy nekem– mondták Frigyes szemei, amint meglátta Violát.
- Milyen jó, hogy megmaradtál nekem– mondták Viola szemei, amikor biztatóan Frigyesre nézett, majd kitartóan sétálni kezdett vele, hogy megerősödjön és hazavihesse. Amikor végre elérkezett a várva várt nap, Viola egy nagy plakátot festett, tele virágokkal, és ráírta: Isten hozott az otthonunkban!
Frigyes szemét elöntötték a könnyek, és hosszan átölelve tartotta Violát, majd a régi emlékre, az első, suta csókra gondolva belecsókolt a hajába, és azt suttogta: Holnap eljönnél velem egy koncertre, kedves?
Viola szemében is könnyek csillogtak, és boldogan súgta Frigyesnek: Holnap sétálni megyünk, kedves!
  Viola és Frigyes másnap újra sétálni mentek. Azóta is sétálnak mindennap, tavasszal, nyáron, ősszel és télen, de a sétájuk akkor a legszebb, amikor az augusztusi nap kíváncsian kukucskál át a zöld falombok között, vajon újra megcsókolják egymást, annyi idő után is? Viola művészi lelkében ilyenkor megszólal a muzsika, ebből dalok születnek, amelyeket megörökít és esténként művészi átéléssel előadja, a zongorán. Frigyes, Viola muzsikájától végtelenül boldog. Így sétálnak napról napra és így hallgatja Frigyes Viola zongorajátékát életük végéig, de még azon is túl, egészen az örökkévalóságig.

 

Lőrincz Sarolta Aranka:

Világ végén van egy ablak

Világ végén van egy ablak,
hogyha én azt kinyitom,
kinézek az ablakon.

Világ végén van egy ajtó,
ajtón kilincs, kinyitom,
kilépek az ajtómon.

Világ végén, selyem réten,
van egy nagy tó, benne sok,
ebihal és halporonty.

 Világ végén van egy hegy,
süveg cukor a csúcsa,
sima, mint a nyalóka.

 Világ végén van egy erdő,
ágas fákon sok madár,
meglátod, ha arra jársz!

Világ végi ablakomat
és ajtómat becsukom,
este van, hát elalszom.

Lőrincz Sarolta Aranka:

Tátika

Tátog a kis tátika,
kiáltozik egyre:
Álmos vagyok,
 csend legyen
itt van már az este!
De a tücsök nem álmos,
hegedülget vígan.
Cirr, cirr, cürr, cürr,
ropjátok csak,
amíg a nyár itt van.
Árokparton víg zene,
még a hold is lejtene,
ha a földön lenne,
így csak ámul, bámul,
nyári éjben zene szól
s a bogárnép táncol.
Elhallgatott tátika,
virág kelyhét becsukta,
nem tehetett semmit,
 tücsök úrnak zenéjére,
ide-oda ringatózva
próbált elaludni.

Lőrincz Sarolta Aranka:

Szülőföldem

Aranyos fény bukkan keleti ég alján,
újra megjött a nap, Felvidéknek táján.
Fényes nap korongja sugárkévét lövel,
szerelmes játékkal csókolja a földet,
dimbes-dombos tájat,völgyeknek hajlatát,  
réti virágoknak tarka színű szirmát.
 Az Ipoly tükrében megcsodálja képét,
aztán továbbsuhan égnek kék körívén.
 Apró falvak hátán, háztetők tetején,
szórja fénysugarát vidáman szerteszét.
Temetők sírhantján, hol ősök nyugszanak,
melengető fénnyel, elmélázva ballag.
Csendes a temető, itt a holtak laknak,
szülőföld takarja porladó csontjukat.
Távolban a hegyek kéken integetnek,
lankás oldalukon szőlők érlelődnek.
Sárga búzamezők aratásra várnak,
a megművelt földek dolgos népet látnak.
Az égnek körívén tovább ballag békén,
végigsimogatja Ipolymente népét.
Vörösen, lángolva  érkezik nyugatra,
ahol hegyek csúcsa lesz a takarója.
Jól végezte dolgát, pihenőre indul,
égi csillagoknak lámpása is felgyúl.
Ipolymente tája, te szép szülőföldem
 itt hozott világra, édesanyám engem.
Magyarul szólt hozzám, magyar mesét mondott,
életem fájára magyar szívet adott.
Szülőföldem tája ezért nekem drága
Palócok országa, szívemnek virága.
Lehet, hogy másutt gazdagabb a világ,
mégsem hagynám soha szülőföldem árván.
Akárhová mennék, mindig visszavágynék,
Ipolymenti tájra, mely földi ajándék.
Itt ringott a bölcsőm, itt élek és halok
itt zúgjanak értem kis és nagy harangok.
S ha majd elérkezik az utolsó óra,
Istennek angyala lelkemet szólítja,
testem ősök közé, kerül a sírkertbe,
drága szülőföldem fedjen be örökre.

 

 A versek, mesék itt, a Muskátliban jelentek meg először.

 

VALÓSMESE

 


A XIV. Szent Korona ünnep 2018. augusztus 5-én, Ipolybalogon

 
Szent Korona Unnep (1)

„ Ha szívünkbe kiáradt a szeretet, és Isten a szeretet, bizonnyal már Isten sétál bennünk.”
/Sz. Ágoston/

Különböző érzések, gondolatok kavarogtak bennem, amikor, augusztus 5-én, Ipolybalog, főterén álltam, szülőfalum népviseletében, hogy elmondjam saját versemet: A nemzet kenyere címűt és egy népdal dallamára átköltött énekemet. (A vers a Muskátli 2017. augusztusi számának Hónapverse volt – szerk. megj.)
„ Hazám, hazám, szép hazám, mire ítéltettél…”
Istenem, ha annak idején, 1920. június 4-én, te éltél volna, te sétáltál volna, az akkor élt európai politikusok lelkében, magyar hazánk nem lett volna elítélve, nem lett volna szétdarabolva, nem lettek volna javai elrabolva!
Szent Korona Unnep (2)Ezek a gondolatok, érzések, kavarogtak bennem, amikor a nemzeti zászlókkal, szalagos bottal, vonultunk a templom és a Kápolna domb felé, hogy keresztény katolikus szokás szerint hálaadásra, készülődjünk, Szent Koronás ünnepünkön. Közös ünnepi asztalhoz gyülekeztünk, mi, keresztény katolikusok, református keresztyén testvéreink együtt, hiszen egy tőről metszettek bennünket, a magyarság fájának gyökeréről.
Mit is jelent számunkra ez az ünnep?  Gyakran felteszik ezt a kérdést szülőfalum polgárainak, újságírók, kíváncsisággal. Van, akinek mindent, de van, akinek semmit. Van, aki örül, hogy elődeink, több évszázadon keresztül, szájhagyomány útján őrizték ezt az emléket, amikor, kicsi Árpádkori templomunkban, a szószék alatti üregben elrejtve ott pihent, a magyarság Szent Koronája. Trónviszályok, hatalomvágy söpört végig történelmünkön és ekkor került nemzeti ereklyénk a templomi szószék alatti üregbe, Mátyás király rendelete nyomán, pedig a templom tornyára.
Tudjuk, hogy aki örül, az ünnepel.  Ám azt is tudjuk, aki nem tud ünnepelni, az nem tudja mi az összetartozás. Aki nem tudja, mi az összetartozás, az nem tudja, hová tartozik. Aki nem tudja hová tartozik, annak nincsenek gyökerei. Akinek nincsenek gyökerei, az nem kap erőt a nemzeti összetartozás erejéből és így, előbb, utóbb kiszakítja a világ szele, messzire sodorva szétszórja és így elveszik a nemzet számára.
Erről a szépséges nemzeti összetartozásról beszélt az ünnepi szentmise főcelebránsa, Kozma Imre atya is, a Máltai Szeretetszolgálat alapítója, fő irányítója. A nemzet összetartozásáról, a nemzeti hűségről, amely nem zárja ki azt, hogy a körülöttünk élő nemzetekkel összefogva, mi magyarok, itt Európában, azon legyünk, hogyan erősítsük keresztény gyökereinket, közösségformáló erővé váljunk, nem más nemzetek kárára, hanem mindannyiunk javára. Ehhez a feladathoz pedig társakat kell keresnünk, olyan társakat, akik velünk egyformán gondolkodnak. Ha a szeretet vonalán indulunk, minden jóra való törekvésünk valósággá fog válni. Ünnepi szónoklatában, Koncsol László József Attila-díjas esszéíró és költő is ilyen gondolatokat közvetített a jelenlévő hallgatóság felé.
Szent Korona Unnep (3)A szentmise után Szent Korona emlékérmeket adtak át, az egyiket Paulisz Boldizsár posztumusz kapta, amelyet neje és fia vehetett át.
Ezen a szép ünnepen, immár 10-ik alkalommal énekelhettem a főtéren, mielőtt az ünnepi menet elindult volna a Kápolna dombra, hogy ott, a szentmise áldozatban hálát adjon Istennek. Hálát adjon elődeinkért, akik ezt az emléket megőrizték számunkra, de nemcsak megőrizték, hanem feladatot bíztak ránk.  Feladatunk pedig nem csak őrizni, de tovább adni az utánunk jövő nemzedékeknek, Magyar Szent Koronánk ünnepét, erősítve ezzel nemzeti hovatartozásunkat, a magyarság életgyökerét, akármilyen rosszat is hozott a történelem.
Szállt az én énekem, oda, s vissza, a múltba és a jövőbe, összekötve, ami szétszakadt, megerősítve, azt, ami meggyengült, de reménykedve, hogy egyszer minden rossz elmúlik és valósággá válik a vágy, miszerint egyszer majd minden európai politikus lelkében Isten fog sétálni s akkor senki nemzet kárára nem hoznak rossz döntéseket.
„Hazám, hazám, szép hazám, magyarok hazája, ébredj fel mély álmodból, valós igazságra!
Kárpátok szent bércein, repülj turulmadár, s vidd hírül a nemzetnek, szabad már szép hazánk!”

Lőrincz Sarolta Aranka,
fotó: Czinkóczi Tamás

 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

Pósa Lajos:

A Póliék macskája

Tűz lepte meg szélben a felvéget,
A Póliék háza is leégett.
Nem maradt más belőle, hiába!
Csak a boglyakemence padkája,
Kendermagos cicájok tanyája.

Ott dorombolt még nem is oly régen,
Mesetermő, szép, téli estéken.
Rokka pergett, megcsendült a nóta,
Feleltek rá a szomszéd fonóba,
Vidámabban kakukkolt az óra.

Hova lett a Póliék cicája?
Oda jár a kemencepadkára.
Ki-kicsalják százszor is a romból,
El-el űzi a mérges komondor:
Visszaszökik… dorombol…dorombol…
Pósa Lajos: Mit mesél a gólya?
Jaj, fiam! szomorú egy óra!
Kelep, kelep!
Úgy reszket a szívem is azóta!
Kelep, kelep!
Égő pernye szállt amott a csűrre,
Én Istenem, hogy el nem kerülte!
Kelep, kelep, kelep!

Csűr tetején tüzet fog a fészek,
Kelep, kelep!
„Édes anyám, gyere már, megégek!”
Kelep, kelep!
Kicsi gólya jajgatva kiáltoz,
Repül is már anya a fiához,
Kelep, kelep, kelep!

Füstölög is, ég is már a szárnya,
Kelep, kelep!
Édes anyja fölkapja szájába,
Kelep, kelep!
Elszáll vele aggódva, remegve,
A virágos rét fölött lebegve,
Kelep, kelep, kelep!

Jaj, mi lobban, piroslik ott távol?
Kelep, kelep!
Öreg gólya szárnya is föllángol,
Kelep, kelep!
Mint két csillag, szikrázva, lobogva
Hullnak alá egy dalos bokorba…
Kelep, kelep, kelep!

Forrás: Az Én Ujságom, XIX. évfolyam, 32. szám (1908. augusztus 2.)

 

IMÁDSÁG

 

posalajosszobor

Pósa Lajos:

Imádság

Mennyben lakó én Istenem,
Vedd füledbe dicséretem!
Téged dicsér egész világ,
Neked köszön a kis virág,
Madárka is, mikor dalol:
Magasztal a bokor alól,
Mikor a fa sóhajtozik:
Atyám, hozzád imádkozik.
Erős vihar, kis gyönge szél,
Tenger, patak hozzád beszél.
Az ég, a föld telve veled -
Dicsértessék a te neved!

Mennyben lakó én Istenem,
Könyörgök, légy mindig velem!
A te neved kiáltozom:
Légy jó Atyám, hű pásztorom!
Zárd be szívem a rossz előtt,
A jóra adj elég erőt!
Ha kél a fény napkeleten:
A te szemed rajtam legyen.
És ha leszáll napnyugaton:
Te légy, Atyám, az oltalom!
Terjeszd ki rám védő kezed -
Dicsértessék a te neved!


Forrás: Az Én Ujságom, XXIII. évfolyam, 33. szám (1912. augusztus 4.)

 

TERMÉSZET

 

Pósa Lajos:

A vásáros bogarak

 

katica1Hova mégy, hova mégy,
Katicabogárka?
- Kiskerti, nagykerti
Pünkösdi vásárra.
Gyere te is, szöcske,
Menjünk együtt ketten!
Jaj, már dobolnak a
Kis kertben, nagy kertben:
„Diridom, diridom,
Kezdődik a vásár!
Virágos sátorban
Mindenféle van már!
Hajlik a viola,
Hajlik a liliom -
Aki vesz, annak lesz,
Diridom, diridom!”
Gyűlnek, gyülekeznek
Kicsinyek meg nagyok,
Párosan, hármasan,
Ki hintón, ki gyalog.
„Tessék, kérem, tessék!
- Zümmög a méhecske. -
Tulipáncsészébe
Csurgatott mézecske.
Itt egy rózsacsupor!
Rózsamézzel teli.
Vagy a barackmézet
Tán jobban kedveli?
Van akácmézem is,
Ma szedtem a fáról,
Szép piros hajnalban
Hófehér virágról.”
Szól egy tarka lepke:
„No adjon, nem bánom!
Violapohárba,
Az az én virágom!”
Szól egy ezüst szárnyú:
„Nekem is adjon hát!
Telistele színig
Egy szegfűcsuporkát!”
„Erre, kérem, erre!
- Selyembogár szólal. -
Kinek szolgálhatok
Selyem viganóval?”
„Mutassa csak, hadd lám!
- Kiált a Katóka. -
Még egy kis kötő is
Jó lenne, ha vóna!”
„Van itt, kérem, az is!
Pruszlik is, ha tetszik!
Katóka kisasszony
Válogathat estig.”
Szitakötő szitál,
Zörög a szitája:
„Kinek van szüksége
Aranyos szitára?”
Az aranyos szitát
Hangya el-elnézi:
„Jaj de jó, hogy eljött,
Szitakötő néni!
A homokba szórva
Van egy kis kalácsom,
Mihelyt haza érek,
Mindjárt kiszitálom.”
Hálóját a légynek
A pók is kínálja...
„Tartsd meg csak magadnak!
Nincs szükségem rája!”
„No, ha nincs szükséged,
Megbánod ezt még te!
Hálómba kerülsz még,
Te kotnyeles légyje!”
Alkonyodik lassan,
Beköszön az este...
Vásáros bogarak
Szélednek is szerte.
Mennek, mendegélnek,
Kicsinyek meg nagyok,
Párosan, hármasan,
Ki hintón, ki gyalog.
Szentjánosbogárkák
Világítnak elől,
Virágok búcsúznak
Jobbfelől, balfelől.
„Jaj de jól mulattunk
A forgó hintában!
De pompás vásár volt!”
Dicsérik mindnyájan.
Nagybajszú cincérnek
Arra visz az útja,
Minden vásárosnak
A fülébe zúgja:
„Hát ez is vásár volt!
Véges-végig jártam:
Egy kis bajúszpedrőt
Sehol se találtam!”


Forrás: Az Én Ujságom, XXIII. évfolyam, 35. szám (1912. augusztus 18.)

 

Szerkesztette: Pósa Homoly Erzsó

  

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang 46TItábor magyarokogyűlése Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf