Falu Tamás: Molnár tanár úr

Szeretett minket, mi is szerettük.
Az ő tárgya volt a történelem.
Csak ami elmúlt, azzal törődött,
Nem érdekelte a szürke jelen.

Egész övig ért fehér szakálla,
Talán, hogy a szívét takarja be.
Az osztályzatot is ide írta,
Senkit sem buktatott meg sohase.

Mikor elfáradt, nyugdíjba ment el,
S jöttek a helyébe fiatalok,
Türelmetlenül jelennek élők,
Akiknek az ajkán a múlt dadog.

Gyakorta sétált, hajlottan, görbén,
Elbámult utána az iskola.
Mint egy-egy szív sajgott minden tégla,
Érezték, hogy nem jön vissza soha.

Jöttek új fiúk, kik nem ismerték
És nem is köszöntek soha neki,
Aztán csak este jött az utcára,
Egy-egy árnyék félve kerülte ki.

Az iskolára mindig felnézett
Szomorúan nézték az ablakai,
Tudták, hogy mi az időben zsendül,
Azt nem ő fogja már tanítani.

                                   1915

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 10 11 TriaNON harangja EST attila1017 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf