Reviczky Gyula: XLI. Könyvemmel

Ha könyvem' végig olvasod,
Megismered, minő vagyok.
Hogy lelkem mennyit küzködött
A kárhozat s az üdv között.
 
Voltam sokáig kárhozott;
Napot nem értem boldogot.
Poklomban, átkos éjjelen
Csupán a múzsa járt velem.
 
Így tévelyegtem csüggedőn.
Már elhagyott végső erőm,
Midőn a legbúsabb napon
Te jöttél, mentő angyalom.
 
Csodaszép, bűvölő szemed
Feltárta nékem az eget.
És úgy kísért mint égi fény,
Én gyönyörű Beatricém!