Czóbel Minka: Magány
Tépett felhők, fekete erdő,
És semmi más, és semmi más
A nagy világ fényes zajáról,
Küzdelméről nincs híradás.
Éveken át egymásra száradt,
Százszor gondolt gondolatok,
Régen álmodott ósdi álmok
Töltik be az éjjelt, s napot.
Elavult rémek tömkelegje
Lepi el sötétség falát.
Hogy kúsznak, jönnek önfeledve,
Szivárognak a falon át.
Egy percre: villám káprázatja,
Százezer ajk sóhaja kél – – –
Dehogy! csak sűrű fenyők közt
Sivítva zúg a déli szél.
Sötétség, csend! jobb így! Borulj rám
Fekete erdő. – Fellegek
Fedjétek el mit véres fényben
A rémes távol rejteget.