Muskátli - 2018. június

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

Immáron a 2017/2018-es tanév kezdetével a Muskátli a negyedik évfolyamába lépett. A világháló segítségével a Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfalujából szállnak továbbra is a jó gyermekekhez és örökgyermekekhez a szebbnél-szebb versikék, mesék, megemlékezések.

A nemesradnóti Lidike Pihenőház alkotóműhelyében ez esztendőben is Az Én Ujságom hasábjait lapozgatva kerülnek elő az értékes írások. Így a mai kor vívmányainak köszönhetően ismét elérhetőek az oly kedvelt képes gyermeklap válogatott részei itt a www.szozat.org elektronikus lapon.

A Muskátli II., II. és IV. évfolyama nyomtatva is megjelenik. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Keressetek bennünket a facebookon is https://www.facebook.com/posa.emlekere a Pósa Lajos Emlékére oldalon.

2018. június / IV. évfolyam / 10. szám

 

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Pósa Lajos:

Harangszó

harang

Messzire hallatszó
Ájtatos harangszó
Hívogatva kondul…
Bezengi az utcát,
A mezőt, a pusztát
A sugár toronybul.

Apraja meg nagyja
Dolgát abbahagyja,
S a templomba mennek:
Áldoznak mindnyájan
Énekben, imába
Az igaz Istennek.

Hívogasd, harangszó,
Messzire hallatszó,
A hívó sereget:
Hiszen Ő a jóság,
Az örök valóság,
Az örök szeretet.

Eredj te is, lányom,
Nagy beteg anyádért
Búsongó virágom,
Az Isten házába!
Küldd Hozzá imádat:
Mentse meg anyádat!
Nem küldöd hiába!


Forrás: Az Én Ujságom, 1909. június 27. , XX. évfolyam, 26. szám

Így imádkozzunk e hónapban a magyar nemzetért, a magyar szóért, a magyarsággal közösséget vállalókért, s a trianoni sebek begyógyításáért.

 

EMLÉKEZÉS

 

Pósa bácsi: Filléres könyvtár

filléres

Kedves gyermekeim! Tudom, örültök annak, amit most mondok. Olyan kedves könyvek jelentek meg számotokra, hogy ha elolvassátok, azt fogjátok mondani: bárcsak még tovább tartott volna!
Nincs is jobb egy jó könyvnél! Azok a nyomtatott fekete betűk, mint a sugarak, világosságot terjesztenek: művelik a szíveteket, lelketeket; gyönyörködtetnek is, tanítanak is.
Az Én Ujságom derék kiadói, Singer és Wolfner bácsik, mindig találnak ki valamit, ami a gyerekeknek javára válik. Ők mondták nekem, hogy gyűjtsem össze a legszebb elbeszéléseket, regéket, mondákat, színdarabokat, verseket, történelmi elbeszéléséket. Összegyűjtöttem egyszerre tizennégy könyvre valót. Ez a tizennégy könyv „Filléres könyvtár” cím alatt most jelent meg hazai festők rajzaival.  (…)
A „Filléres könyvtár” minden kötete 50 fillérbe kerül. Kapható Singer és Wolfneréknél és minden könyvkereskedésben. Vizsgálati jutalomkönyvnek alkalmasabb nincs a „Filléres könyvtár”-nál.
Aki a jó könyveket szereti, vegye meg a „Filléres könyvtár” egyes köteteit; s ha teheti, szerezze meg az egészet. A „Filléres könyvtár”-ból minden esztendőben tizenkét kötet fog megjelenni, vagyis minden hónapban egy kötet. Ára postai bérmentes küldéssel 12 kötetre 3 frt, 6 kötetre 1 frt 50 kr.    

Forrás: Az Én Ujságom, 1895. június 16., VI. évfolyam, 25. Szám

A könyv az emberiség egyik legnagyobb értéke, Európában és a világon számos fesztivál, ünnep keretében ünneplik a könyvet az emberek. Magyarországon Supka Géza javasolta 1927-ben Miskolctapolcán, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyletének közgyűlésén, hogy Magyarországon is kellene szervezni egy könyves ünnepet, amikor az igazi irodalom és az igazi írók kivonulnak ingujjban a közterekre.
Az ünnepi könyvhét egyedülálló magyar kulturális rendezvénysorozat, évről évre töretlen sikerrel és népszerűséggel, immár nyolc évtizede. A könyvfesztivál megtartását a Literatura irodalmi folyóirat főszerkesztője, Supka Géza javasolta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) 1927-ben az akkor június 5-re eső pünkösd vasárnapján Miskolcon tartott évi közgyűlésén.
Az ő kezdeményezésére tartották meg az MKKE szervezésében az első ünnepi könyvhetet 1929. május 12. és május 20. között. A rendezvényhez 2001-től kapcsolódnak a gyermekkönyvnapok. Az érdeklődőket a hagyományos programok mellett kísérőprogramok is várják, vagyis az aktuális könyvújdonságok, kulturális programok, dedikálások mellett, beszélgetések és zenei előadások is.
Az ünnepi könyvhét székhelye Budapest, de egyre több nagyváros kapcsolódik a könyvfesztiválhoz (Székesfehérvár, Miskolc, Nagykőrös, Pécs, Sopron, Szeged, Szolnok, Veszprém, Békéscsaba, Balatonfüred, Gödöllő, Dunaújváros, Kaposvár, Debrecen, Újbuda stb.), az érdeklődők tehát az ország bármely pontján részt vehetnek a fesztiválon. A budapesti helyszínek közül a Vörösmarty tér és környéke a legfontosabb, de a Ráday utcában, az Óbudai Társaskör és a Centrális Galériában is várják az érdeklődőket. (Forrás: Wikipedia)
Budapesten 2018. június 7-11. között immár 89. alkalommal kerül megrendezésre az Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe.
Bemutatásra kerül a Trianon arcai c. könyv is.

 

Trianon arcai – naplók,

visszaemlékezések, levelek

Írta:  Cservenka Judit,  - 2018.06.04., Felvidék.ma


Legnagyobb 20. századi nemzeti tragédiánk, Trianon irodalma eddig sem volt csekély, s várható, hogy a századik évfordulóhoz közeledve újabb és újabb történelmi szakmunkák és szépirodalmi művek (remélhetőleg a diktatúrák idején indexre kerültek újbóli kiadásai is) látnak napvilágot. A napokban megjelent Trianon arcai című kötet egyik említett kategóriához sem sorolható, mert korabeli naplók, visszaemlékezések, levelek bőséges és változatos gyűjteményét veheti kézbe az olvasó.
trianon alairasaA ma élő nemzedékek, ha ismerik is a tényeket: egykori földrajzi, közigazgatási határokat, elnevezéseket, népességi és gazdasági adatokat, hajdani tudományos és művelődési intézmények hosszú sorát, – tételezzük fel, hogy egyre inkább megismerik ezt a hatalmas veszteséget – azt az érzelmi megrázkódtatást, amelyet a száz évvel ezelőtti magyarságnak át kellett élnie, csak az akkori jelenben papírra vetett sorok idézhetik fel. A kötet írásai „…az egyes ember szemszögéből tárják elénk a múltat. A megélt történelmet közvetítik, annak minden szubjektivitásával és sokszínűségével együtt” – olvashatjuk a szerkesztők: Kunt Gergely, L.Balogh Béni és Schmidt Anikó előszavában.
A sokszínűségre valló szerkesztői törekvés abban is megnyilvánul, hogy Trianon arcai közül a nyerteseké is felvillan, közvetlenül is, de még inkább közvetve, amikor a magyar területeket megszálló katonaság, vagy a helyi közigazgatási intézményeket elfoglaló új hivatalnokok viselkedéséről szólnak a feljegyzések. Hol volt még a diktátum aláírása, még a megszövegezése sem, amikor 1918 decemberében a Baranyát, s benne Pécs! városát is megszálló szerb katonaság parancsnoka már túszokat szedetett a város vezetői és legtekintélyesebb polgárai közül, akiknek személyükkel kellett felelniük a közrendért – tudjuk meg Visy László volt főispán naplójából.
Páldi Vilmos nyitrai tanító arról panaszkodott 1918 decemberében, hogy „a tollas kalapú cseh légionáriusok vandál módon viselkedtek a magyarul beszélőkkel szemben. …iskolába jövő vagy onnan távozó tanulóink kezéből a cseh katonák kiragadták a magyar tankönyveket s összetépték. Vagy a magyarul beszélő gyerekeket kegyetlenül elverték.”
Páldi Vilmos lánya a háború végén fejezte be a szabadkai tanítóképző harmadik évfolyamát, s a szerb megszállás kezdetekor menekült haza Nyitrára. Onnan viszont a cseh megszállás miatt Budapestre akart jutni, hogy továbbra is magyarul folytathassa tanulmányait. 1919-ben hosszas útlevél és poggyász vizsgálat után engedték fel Páldi Vilmost és lányát a Párkány-Esztergom közti hídra, ahol őket durván szidalmazó katonák között, rögtönzött deszkapallókon kezdték meg az átkelést, ugyanis a csehszlovák katonaság a híd első ívét addigra felrobbantotta.
Ugyancsak még 1918 decemberében történt: „Kassán kisérteties csend uralkodott – írta Faragó Ödön színházigazgató – ebben a csendben ütemes, nehéz kopogások hallatszanak, mintha vascsizmás lábak ütnék az utca kövezetét… Rendbe szedve énekelnek, közben taktusra kiabálják: „raz-dva”, soha nem hallott szláv dal. Álom? Valóság?…Az év utolsó napján a csehszlovák hadsereg két tisztje keresett fel, látogatásuk, viselkedésük a legudvariasabb formákat öltötte, de finoman értésemre adták, hogy ez már nem Magyarország, itt már minden a csehszlovákoké.”
Keserves küzdelem következett – rengeteg megaláztatás és megalkuvás árán – a kassai magyar színjátszás megmaradásáért, és a társulat megélhetéséért. Például Lehár Pacsirta operettjének bemutatóján a csárdás-jelenetben szereplő nők pártájáról le kellett venni a piros-fehér-zöld szalagot, aztán már darabokat is le kellett venni a műsorról, miközben egyre többször foglalták le a színházat szlovák és cseh műkedvelők előadásai számára. Végül a 20-as évek derekán Faragó Ödön feleségével, Biller Irén színésznővel átköltözött Magyarországra.
Kassa elfoglalását idézi Barlay János katonatiszt is, aki az olasz frontról érkezett vissza állomáshelyére, hogy a zavaros, átmeneti időben a Vörös Hadseregként újraszerveződő magyar katonasággal próbálják a cseh hadsereget megállítani. Miután ismét elfoglalták a várost a csehek, a magukat magyarnak valló tiszteket Trencsénbe internálták. Barlay, az erdőhivatalnál kapott munkát, onnan tartóztatták le és szállították az illavai börtönbe összeesküvés vádjával. Egy idő múlva szabadon engedték, és kiutasították családjával együtt. 1921-től élt Magyarországon, mind a négy gyermeke felsőfokú végzettséget szerzett. Közülük a legismertebb Barlay Ö. Szabolcs ciszterci szerzetes, aki több évet ült börtönben államellenes tevékenység vádjával, ma a Professzorok Batthyány Körének tagja, reneszánsz-kutató, akadémikus.
Barlay János visszaemlékezését egyik ma is élő rokona: Hargita Árpádné dr. Miklós Ágnes közgazdász bocsátotta több más családtag levelezésével együtt a könyv szerkesztőinek rendelkezésére. Ő maga egyike volt annak a négy magyar köztisztviselőnek, aki 1989-től a magyar EU-tagsághoz vezető tárgyalási folyamatokban részt vett. Ezt a munkát azért tartotta fontosnak, mert arra a családi szétszakítottságra, amelyet Trianon okozott, csak az Egyesült Európában látta a megoldást. Ők Felvidéken, Erdélyben és főként Bácskában éltek, ami elég gyakori volt Trianon előtt, de a könyv más szereplőinek sorsában is érzékelhetjük, hogy milyen tágasságot és otthonosságot jelenthetett polgárainak 1918-ig a történelmi Magyarország. Például a Zólyom vármegyei Garamberzencén elmagyarosodott osztrák családból született Krenner Miklós, aki Kolozsváron végezte az egyetemet, aradi tanárként jegyezte fel a román bevonulás eseményeit, majd Spectator írói néven vált ismertté a két háború közti erdélyi magyar közéletben.
Nemcsak a magyarok érezték jobban magukat a királyi Magyarországon, kiderül a könyv számos részletéből. A tót ifjúsági körök 1918 decemberében kelt nyilatkozata tiltakozik a cseh megszállás ellen. „Ünnepélyesen kijelentjük, hogy a tót nemzet nem látja zsarnokait a magyar népben, mellyel testvéri egyetértésben élt ezer esztendő óta, csupán a régi kormány és Ausztria volt mindnyájunk elnyomója” – olvasható az Ipolyberzencén kelt levélben, melynek címzettje a magyar miniszterelnök. Szepes vármegye főispánja pedig Jászi Oszkár nemzetiségi miniszternek írt arról, hogy a megyében alakult nemzeti tanácsok nem kívánják Szepes elszakadását Magyarországtól.
Az Eperjesen megalakult Keleti Tót Tanács táviratban adta tudtára, hogy ők nyelvükben és kultúrájukban függetlenek a nyugati tótoktól, és tiltakoznak azok gyámkodása ellen. Hasonlóképpen megosztottak voltak ebben az időben a rutének is valamint a vendek, akiknek egy része a délszláv államhoz való csatlakozást, a másik a Magyarországnál maradást szorgalmazta.
De mindez még 1918 őszén-telén jellemezte a helyzetet, amikor még bizonytalannak tűntek a határok, és sok területen átmenetinek az idegen hatalom. A könyv utolsó fejezete azonban már a Párizs környéki békekonferenciára utazó magyar delegáció egyik tagjának, a fiatal diplomata Barkóczy Györgynek édesapjához írt leveleiből idéz: „Magyarországon keresztülutaztunkban minden vasúti állomáson emberek százai fogadtak bennünket zászlókkal, táblákkal, mind a haza ezeréves határaira emlékeztették a békedelegációt; minden szó, ami elhangzott, minden könny, ami kicsordult – pedig sok öreget, fiatalt láttunk sírni minden pályaudvaron – Magyarország területi integritásának szólt. A hídon túl is magyarok laknak – volt a felírása egy egyszerű kis táblának Komáromban. Hat rövid szó, de benne annyi keserűség,… Mindenhol Apponyihoz intézett üdvözlőbeszédek – a legszebb, a legfájóbb talán a nyugat-nagymagyarországi németeké, akik már másnak odaítélve, nem tudnak elszakadni Magyarország kebeléről. Apponyi felel rájuk, komoly, keresetlen szavakban – felzendül a Hymnus, az emberek sírnak, a vonat robog tovább a szomorú, honfiak reményeit megcsaló béke felé.”

 

 

IRODALOM



Lőrincz Sarolta Aranka:

Szeleburdi Csingi Lili

és Kótyomfitty az iskolában

 – Mesesorozat –

 

tunderamalka(folytatás 10. mese)

Csingi Lili születésnapi ünnepsége véget ért. A tündérpalota népe alaposan kimulatta magát. Bolombóc, a tündérbohóc nagyon kifáradt a sok pörgésbe, ezért elnyújtózott a tündérpalota rózsalugasában és átadta magát a szundikálásnak. Dundi tündérdadus hiába kiáltozott utána, hogy jöjjön elő a maradék habos tortára, még a fülét sem mozdította.
Az ünnepség után megkezdődött a szorgos hétköznap. Barbóca, a tündérkomorna Cinóberrel, a tündér hoppmesterrel, már kora reggel, a számlákat egyeztette, mennyibe került Csingi Lili születésnapi ünnepsége. Ezzel a feladattal a tündérkirály és királynő bízta meg őket.
A három tündér udvarhölgy, Csacsonga, Locsonga és Zajonga, egymást túlkiabálva szedegették le a tündérpalota születésnapi díszeit. Ebben a három tündér apród, Bitéz, Mitéz és Vitéz is segített nekik.
Kanalas a tündér szakács, a három szoba-konyhalánnyal Bórikával, Dórikával és Rózikával újból a főzéshez és sütéshez fogott, mert a születésnapi ünnepségen minden finomság elfogyott. Ugrajtó főlovászmester az istállót takarította, míg Durrantópukkantó a puskáit tisztogatta. Fikusz, a tündérkertész sem tétlenkedett, a virágágyásait gyomtalanította, kapálgatta szorgalmasan.
Amikor Dundi tündér dadus, Bolombóc tündérbohócba nem tudott lelket verni, eszébe jutott Csingi Lili és az iskola. Ránézett a tündérpalota órájára és összecsapta a két kezét. Uram, teremtőm, Csingi Lili elkésik az iskolából! Azonnal keltegetni kezdte. Ébresztő, hétalvó, iskolába kell menni!
 Csingi Lili álmosan dörzsölni kezdte a szemét. Meglátta az ágya mellett az új iskolatáskáját, ami azonnal csilingelni kezdett. Ekkor jutott eszébe, hogy este elfelejtette beletenni a tolltartóját. Gyorsan kiugrott az ágyból és keresni kezdte. Benézett az ágy alá, de ott nem volt, a szekrényében sem, de még a virágos polcon sem. Vajon hová tehette tegnap a nagy dínom- dánom közepette?
 Végül Dundi tündérdadus találta meg, a sok szétszórt ajándék között. Végre, a varázs tolltartó az iskolatáska mélyére került, a csilingelés nyomban elhallgatott. Csingi Lili megnyugodott, hogy tündérpapája és tündérmamája ebből semmit sem vett észre és így nem kapott szidást, hogy mindjárt az első iskolanapon feledékeny volt.     
A tündérpalota udvarán útra készen állt a repülő hintó. Csingi Lili gyorsan megitta a kakaóját, bekapott egy pudingos kiflit, hátára vette csoda iskolatáskáját és máris repült a tündér iskolába.
Ahogy odaért látta, hogy a tündér iskola nem is olyan egyszerű iskola, kacsalábon forgó volt az a javából. Száz tornyán száz szélkakas forgott, száz ablaka százfelé nézett, nagy kapuja sarkig tárva és várta a sok tündér nebulót.
Jöttek is sorra, majdnem mindegyik repülő hintóval. Ahogy beléptek az iskola kapuján, egy láthatatlan fényjelző hirtelen lefényképezte mindegyiket és beírta a nevüket az iskola számítógépébe.
A kacsalábon forgó iskola nagy terme úgy csillogott, mint az üveghegyek, ez pedig nagyon tetszett minden tündér gyereknek.
Amikor már mindenki megérkezett, egyszer csak megjelent az iskola főoktató tündére és így szólt hozzájuk: Kedves tündérgyerekek, örülök, hogy hiánytalanul mind itt vagytok, remélem, szerettek majd a tündér iskolába járni. Rajtatok múlik, hogy mennyi tündértudást fogtok összegyűjteni. Most pedig mindenki foglalja el a helyét a saját tündér osztályában!
Az osztályok ajtaja fölött egy- egy hangszóró volt és név szerint szólított minden tündér gyereket. Csingi Lili is hallotta a nevét, ezért bement az első osztályba. Az osztály csodaszép volt.  Színes képek voltak a falakra rakva és egy nagy fehér tábla állt az osztály közepén. Aki eléje állt, annak máris ki volt írva a neve és a tábla azt is jelezte, hogy mit tud, ismeri e már a betűket, számokat, tud e olvasni és számolni. Hát bizony ezek az elsős tündér gyerekek még nem sokat tudtak, ezért a tündér osztályfőnöknő mindegyiknek megsimogatta a buksi fejét, és azt mondta: Egyet se búsuljatok, év végére sok tündér tudománnyal lesz tele a fejetek!
Csingi Lili tündér királykisasszony senkit sem ismert a sok tündér gyerek közül. Nézelődött ide-oda, hátha talál egy barátnőnek valót, de már minden tündérkislánynak volt barátnője. Egyszer csak megakadt a szeme egy sovány, szeplős, foghíjas tündér fiún. Ez a fiú mindig mozgásban volt, egy percig sem tudott nyugton ülni a padban. Akármikor felugrott és kiszaladt a tündér osztályból, úgy hogy a tündéroktatónak utána kellett futnia, hogy visszahozza. Egy pár percig nyugodtan ült, majd megint kitalált valamit, amiért megint csak rá kellett figyelni. Elvette a mellette ülő tündér gyerek iskolatáskáját és csúszkálni kezdett vele a padlón. Aztán húzogatni kezdte az előtte ülő tündér lány haját, majd cipője orrával dübörögni kezdett. Aztán beleszólt a tündértanító néni magyarázatába. Egyre kibírhatatlanabbá vált, a tanító néni nem tudta mit kezdjen vele. Szerencsére megszólalt a csengő és mindenki mehetett ki a tündér iskola udvarára játszani.
  Csingi Lili kíváncsian nézegette a fiút. Egészen közel ment hozzá, hátha barátságot köt majd vele. Elővette a tízóraiját, a cini- minit, amit a tündérdadus csomagolt be neki. Odafordult a fiúhoz és jó szívvel megkínálta.
 Vegyél belőle!
 A fiú belemarkolt és teletömte vele a száját.
Hogy hívnak?- kezdte a barátkozást Csingi Lili.
Kótyomfitty - mondta teli szájjal, a szeplős tündér fiú és közben tovább keresgélt a cini- minis zacskóban.
Én, Csingi Lili vagyok, a szeleburdi tündér királykisasszony. - és barátságosan nézett Kótyomfittyre.
Nahát, én azt hittem, csak én vagyok szeleburdi! Tündérmamám és a tündérpapám is így szoktak szólítani: Gyere ide te kis szeleburdi Kótyomfitty!  
Milyen érdekes, mind a ketten szeleburdik vagyunk! Akarsz a barátom lenni? - kérdezte Csingi Lili, közben mélyen belenézett Kótyomfitty kék szemébe.
Lehet róla szó!- vonta meg a vállát a szeplős tündérfiú.
Látom neked is kiesett a fogad, mint nekem, így mind a ketten csorba fogúak vagyunk. – jelentette ki Kótyomfitty elégedetten. Ő is alaposan megnézte Csingi Lilit és megállapította, hogy tetszik neki ez a szeleburdi tündérleány.
 Csingi Lili máris eldöntötte, hogy Kótyomfitty lesz az iskolai barátja.
Tudod mit Kótyomfitty, most ebben a tündér évben tanuljunk együtt, és ha év végére sok tündértudást gyűjtöttünk, meghívlak vakációzni tündér király papám palotájába. Majd meglátod, milyen jól fogjuk érezni magunkat!
Kótyomfitty erre a meghívásra csak hümmögött, mert éppen a tízóraijába harapott, egy nagy karéj, kolbászos kenyérbe és tudta, teli szájjal nem illik beszélni.
Ekkor hirtelen megszólalt a szünet végét jelző csengő. Az elsős tündérgyerekek egymást lökdösve, taposva tódultak be az osztályba. Csingi Lili és Kótyomfitty egymásra néztek, aztán kézen fogva, utolsónak léptek be a tündér gyerekek első osztályába. Már tudták, örökre barátok lettek.

***

 

Lőrincz Sarolta Aranka:

Június 4-én angyal állt a hídon

Angyal állt a csonka hídon,
 napsugárral játszott.
Duna vizén ezüstösen
csillogtak hullámok.
 Felkiáltott a csonka híd:
 Angyal, láttál te már ilyet?
 Egy nemzetet kötnék össze,
 de még azt sem lehet!
Némán állt az angyal,
 csonka hídnak ágán,
 nézte Duna hömpölygését,
sok hajót a hátán.
Duna partján, jobboldalon
 szlovák zászló lengett,
baloldalon magyar zászló
nagy búsan merengett.
Évek jöttek, el is mentek,
új híd állt a Duna felett,
a két partot jó erősen fogta.
Egyik lába magyar honban,
másik Felvidéknek földjén,
karcsú teste zölden ívelt,
Dunának víztükrén.
Folyam parti kövek között
 hullámok csobbantak,
háborúnak gyötrelméről,
 hontalanság félelméről,
regéket locsogtak.
Júniusnak fénye játszott
égen, vízen, parton,
amikor az ezüst angyal
megjelent a hídon.
Nézte Duna mindkét partját,
Esztergomot, Párkányt,
s a két parton összefogta
a búsongó magyaroknak
trianoni gyászát.

 

Lőrincz Sarolta Aranka:

Trianoni reményharangok

Elindultam vándorútra,
Elindultam reményekkel megrakottan,
Talán az én szép hazámat megtalálom
Trianonban.
Hosszú úton mentem, mentem,
Odaérve nem találtam egy élőt sem,
Akik az én szép hazámat felkoncolták,
Trianonban.
Trianoni szép palota üres terme
Ásítozott, csak a lelkek ültek benne,
Akik az én szép hazámat elorozták
Trianonban.
Tépték, marták, szétszabdalták,
Gyűlölettel meggyalázták, széttaposták,
Magyar vérét a nemzetnek mind megitták
Trianonban.
Minden évben elindulok júniusban,
Hej, a hosszú vándorúton magam vagyok,
Fájó szívvel, bús lélekkel úgy ballagok
 Trianonba.
Reménykedem, bizakodom, egyre jobban,
Meggyógyult már az én hazám,
Talán él is, és csak rám vár
Trianonban.
Zúgjatok hát trianoni nagy harangok,
Gonosz lelkek Trianonból pucoljatok!
Tisztuljon meg a szépséges kis palota,
Trianonban.
Innen is zúg, onnan is zúg egy-egy harang,
Meg nem hallja, csak az, kinek bús szíve van.
Kis templomok harangjai konduljatok
 Magyarhonban!
Fáj a lelkem, búsong, búsong a hazáért,
Szétszakított Magyar hazám rettenetes,
Golgotai, egetverő fájdalmáért,
 Magyarhonban.
Elindulok vándorútra, elindulok,
Égre nézek, s a szivárvány reám ragyog.
Reményeim harangjai útravalót ti adjatok
Magyarhonban.


A mesék és a versek itt a Muskátliban jelentek meg először.

 

VALÓSMESE

 


Görbe Márk mesél

a Feszty Szalonról 

 
görbe1

Görbe Márk a Pósa Lajos Társaság meghívására érkezett Rimaszombatba (Fotó: Bene Judit)

Görbe Márk művészettörténész kutatási területe Feszty Árpád élete és művészete, Rimaszombatban azonban nem a festő alkotásairól tartott előadást, hanem a barátairól.

A rimaszombati Pósa Lajos Társaság május 15-i programja a Légy lámpás! előadássorozat első évadának harmadik része volt.

Márk először egy képzeletbeli utazásra invitált a Feszty-korabeli Budapesten. A Deák tértől a Bajza utcai Feszty-villa felé haladva először a sarkon álló Andrássy út 3. szám alatti bérház tűnik szemünkbe. Az egykori Fonciére Biztosító Társaság palotáját Feszty Adolf tervezte, Feszty Árpád építész bátyja, akinek nevéhez a Terror Háza épülete (Andrássy út 60) és a bánhidai templom is kötődik. Az Opera előtt megállva, megállapíthatjuk, hogy maga az Operaház is kincseket rejt, ugyanis a büféterem falképsorozatát Feszty Árpád festette 1883-1884-ben, s ez volt az a műve, amely először tette nevét széles körben ismertté.

görbe2

Feszty palota in VÚ 1894.I.7. Erdélyi Mór (Fotó: Görbe Márk archívuma)

Ezen épülettel szemben a Drexler-palota kávézójában is gyakran megfordult a művész, Pósa Lajos valamint más barátai társaságában. Az egykori Terézvárosi Kaszinó épületének dísztermében, a Lotz-teremben nemcsak Lotz Károly falképeit tekinthetjük meg, hanem Feszty Árpád másik fennmaradt falképciklusát is. Az Oktogonnál továbbhaladva a régi Műcsarnokot érjük el, melyben egykor Feszty Árpád első képei kerültek kiállításra. A Kodály körönd után már nem bérházak, hanem családi villák sorakoznak, így a Bajza utca sarkán Bujovszky Lilla színésznőé, aki tagja volt a Feszty-szalonnak.

A Bajza utcában volt a velencei reneszánsz stílusban épült Feszty-palota is, melynek szalonja a 19. század egyik legjelentősebb kulturális közössége volt. Az épületet a festő másik, ugyancsak építész testvére, Gyula tervezte, aki egyébként Budapesten számos bérházat, a Felvidéken több középületet is alkotott, sőt a Magyarok bejövetele épülete is az ő koncepciója szerint került kivitelezésre.

A Feszty-szalonban tartózkodó vendégekről mindössze egy fénykép maradt fenn 1899-ből, viszont a szalon történetéről annál több információval rendelkezünk. Árpád gyerekkorában szülei házában nagy vendégeskedések voltak, ez az emlék is élhetett benne, amikor Budapesten megteremtette saját szalonját.

görbe3

Feszty Árpád, 1883 vége Méray-Horváth Károly – Magyar Szalon 1897. 146-152. (Fotó: Görbe Márk archívuma)

Feszty Árpád a Komáromi járásban, Ógyallán született, ahol a falu számos nemesi családjának kúriája volt. Feszty Árpád édesapja, Rehrenbeck Szilveszter 1861-ben vásárolt itt kúriát, s ez lett a központja a megyeszerte híres vendéglátásoknak. Szilveszter kocsmárosból lett nagybirtokos, a vendégfogadás a szívügyének számított. Segítője, felesége, Feszty Árpád édesanyja, Linzmayer Jozefa volt. Az apa, magyar érzelmei hangsúlyozására, a Szilveszter becézett alakjából, a Veszti bácsiból alakította ki önkényesen a Feszty nevet. Ferenc József 1887-ben jutalmazta a közéleti munkásságát nemesi ranggal és a martosi előnévvel. Ógyalla sokat köszönhet Szilveszternek, ő létesített itt iskolát, postát, a vallásos életet is nagyban pártolta, templomépítkezéseket szintén finanszírozott.

A kastélyt a legkisebb fia, Feszty Béla örökölte, aki azt mai tornyos formájára alakította az 1900-as évek elején. A testvérek közül Adolf és Gyula, mint már említettük, építészek lettek. Lajos Esterházy Miklós gróf jószágkormányzója volt Tatán. István a lósportban jeleskedett, katonatiszt lett, végül egy szerelmi viszonya miatt öngyilkosságot követett el. Adolfnak és feleségének, Bach Lilinek egy lánya született: Feszty Margit, aki árván maradt, s Feszty Árpád fogadta be a Bajza utcai otthonukba. A festő barátja és a Feszty-szalon neves tagja, Gárdonyi Géza titokban szerelmes lett Margitba, de kosarat kapott. Margit 1910-ben férjhez ment és ettől kezdve Gárdonyi már nem látogatta Fesztyéket.

Árpád legidősebb nővére Ilona volt, aki egy szerelmi csalódása miatt dacból ment férjhez dr. Jávor Béla orvoshoz. Ilona barátnője volt Ferenczi Ida, aki később Erzsébet királyné udvarhölgyeként különféle pletykákat szállított a császári udvarból. Ilona örökbefogadott fia, Jávor Jenő magaviselete miatt nagy problémát jelentett a családban, ezért pénzt adtak neki és elküldték Amerikába. Ilona zavart idegállapota miatt végül főbe lőtte magát.

görbe4

1888.VIII. 7. Fiume Feszty Árpád esküvői csoportképe – F. Gyula, Lajos, Adolf, István, Árpád, ül- F. Béla, F. Lajosné, Jókai Mór, Jókai Róza (Fotó: Feszty Masa-Ijjas Antal archívuma)

Feszty Árpád még gyermekkorában, a házukhoz bejáratos Palinay György festőművész révén szerette meg a festészetet. Szomszédjuk, Konkoly-Thege Miklós a meteorológiai és földtani intézet elnöke, Ógyalla egyik nagybirtokosa volt, ő építette meg az orszég akkor legkorszerűbbnek számító csillagvizsgálóját. Ő győzte meg Szilvesztert is, hogy egy ilyen tehetséget, mint a fia, nem szabad hagyni elkallódni és érdemes finanszírozni festészeti tanulmányait. Árpád Mészöly Géza műtermében tanult, a tájképfestészet alapjait pedig egy Carl Kubinszky nevű lengyel festő segítségével sajátította el.

Árpád pályafutásának alakulásában fontos szerepet játszott a szépségéről híres Baranyai Helén, özv. Tahyné., akinek lányával Elizzel – Árpád lánytestvérei, Ilona és Gabriella barátkoztak. Az ő révükön került Árpád és Gyulai Pál barátságba, ugyanis a Margit-szigetet bérelő Tahynénál mindketten mindennapos vendégek voltak. A fiatal festőt aztán az idős író mutatta be Ipolyi Arnold püspöknek, aki a Képzőművészeti Társulat elnökeként nagy befolyással bírt a művészi körökben. Általa ismerkedett össze Feszty Ligeti Antallal is, aki a Magyar Nemzeti Múzeum Képtárának volt a kezelője, neki volt egy csinos, Margit nevű lánya, akinek Árpád csapta a szelet.

A festőt valószínűleg Ligeti ajánlotta be a Pulszky-szalonba, mely az 1870-es évektől az 1880-as évek elejéig működött. A vendéglátó Pulszky Ferenc a Nemzeti Múzeum igazgatója volt, nála gyűltek össze a szellemi elitnek azon tagjai is, akik később Fesztyt segítették a történelmi festményeivel kapcsolatos kutatásaiban.

Egy másik helyre is bejáratos volt Feszty – a Wohl-szalonba, mely Budapest első jelentős irodalmi szalonjának számított. Létrehozói, a Wohl-nővérek: Janka és Stefánia sohasem mentek férjhez, egyéb jövedelem híján újságszerkesztésből éltek, például a Magyar Bazár szalon- és sportrovatát vezették. Jankának nagyon jó nyelvérzéke volt, a saját műveit ő maga fordította angol, német és francia nyelvre is.

görbe5

1885 körül Feszty,Jászai,Fáy Szeréna in Kozocsa Sándor – Jászai Mari levelei 1944. IV. képtábla (Fotó: Görbe Márk archívuma)

Ennek a szalonnak a tagja volt Árpád nagy szerelme, Jászai Mari színésznő is, akivel viszonyuk közel tíz évig tartott. A szakításkor Jászai Mari visszakérte és elégette a leveleiket. Nemcsak szerelmi kapcsolat volt köztük, hanem művészi is. Az ember tragédiájában Jászai játszotta Évát és Árpád tervezte a jelmezeit. 1885-ben pedig, amikor a régi, Kerepesi úti Nemzeti Színház falképeit festette, akkor a múzsája is ő volt, de Jászai arcképe szerepel a Terézvárosi Kaszinó Lotz-termében is. Ugyanis az itt látható allegorikus alakokat Feszty akkori szalonbeli barátairól mintázta. Az ácsmester például a festő maga. Jókai Mór is megfordult időnként a Wohl-szalonban. Nevelt lánya (aki valójában felesége előző kapcsolatából származó unokája volt), Róza vonzónak találta Árpádot.

Árpád Jókai Rózával (aki állítólag Andrássy Gyula törvénytelen lánya volt) 1888-ban kötött házasságot Fiumében. Jászai Mari fegyverrel fenyegette féltékenységből Rózát, ezért az esküvőre külföldön, szűk körben került sor. Róza korábban létrehozott már egy szalont, melynek az volt a célja, hogy Jókai Mór kultuszát megerősítse, ugyanis Laborfalvi Róza, Jókai felesége nem vezetett vendéglátásra alkalmas háztartást, így az író emberileg elszigetelődött. Jókai és Laborfalvi több mint 30 évig élt együtt, ezüstlakodalmuk 1873-ban volt, és mikor 1886-ban elhunyt az asszony, Jókai magányos lett. Jókai Róza a Jókai-szalonnal akarta kimozdítani Jókait a magányából. Ide is járt már Feszty és a házasságuk után ennek folytatásaként létrehozták a Feszty-szalont.

A Bajza utcai Feszty-házat velencei gótikus paloták mintájára építették, homlokzatán a családi címerek látszanak. A Feszty-szalonban Árpád a saját művészbarátait szórakoztatta, Róza a feleségeikről gondoskodott a fogadások alatt, Jókai Mór pedig képviselő révén neves politikusokat hívott ebbe a társaságba. A földszinten helyezkedtek el a szalonok és Feszty hatalmas műterme. Az emeleten kapott helyet Jókai Mór dolgozószobája, ide jártak az író barátai szombatonként tarokkozni.

A Bajza utcai palotában állítólag megfordult Rudolf trónörökös is. A tarokkpartnerek közé tartozott Tisza Kálmán miniszterelnök, Szilágyi Dezső, igazságügyi miniszter, Mikszáth Kálmán, aki nemcsak író volt, hanem a képviselőház rendes tagja, valamint Podmaniczky Frigyes, a Budapest építéséért és szépítéséért felelős Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke.

görbe6

Feszty Árpád műterme in Új idők 1896. II. évf. 15. sz. 340. o (Fotó: Görbe Márk archívuma)

Feszty népszerűségét a Magyarok bejövetele körkép elkészülte hatalmassá növelte, így nem csoda, hogy számos festőművész is felkereste a szalont. 1886-ban látogatta meg őket Munkácsy Mihály, de báró Mednyánszky László, Újváry Ignác, illetve Vágó Pál is gyakran megfordult itt. Árpád az írók-költők közül barátságot ápolt például Gárdonyi Gézával és Bródy Sándorral, akinek a festő könyvillusztrációkat is készített. Pósa Lajos szintén rendszeres látogatója volt a Feszty-szalonnak és Feszty Árpád is eljárt hozzá – az Orient Szállóban működő Pósa-asztalhoz, mely az akkori Magyarország legnagyobb és leghíresebb ilyen jellegű társasága volt.

A Pósa-asztal alapszabályai közé tartozott, hogy az asztalnál nem lehetett politizálni, tósztot mondani és az asztal tetején táncolni. Feszty elment barátjához, annak szülőfalujába, Nemesradnótra is. Pósa Lajos ezt a Boglyafedés című versében örökítette meg. A kis trónörökös, Feszty Masa 1896-os érkezése is versírásra ösztönözte Pósát – Aranyvirág címmel jelent meg költeménye erről az örömteli eseményről.

Feszty barátai közé tartozott még Dankó Pista és Lányi Géza is, akik roma származásuk ellenére teljes jogú tagjai voltak a társaságnak és a legnépszerűbb tagok közé tartoztak. Egymást is megbecsülték, Dankó Lányit a cimbalmosok fáraójának titulálta, Lányi pedig csináltatott társának egy aranyozott rézkoronát (bár ez általában zálogházban volt).
A Feszty-szalon mellett Árpád életében fontos helynek számított a szülőfaluja, Ógyalla melletti kis tanyája, Kingyesen.

görbe7

Görbe Márk művészettörténész (Fotó: Bene Judit)

Ezt a mocsarakkal körülvett, eldugott kis helyen lévő parasztházat Tündértanyának is nevezték varázslatos fekvése miatt. Árpád ide szeretett elvonulni, ha kikapcsolódásra, pihenésre, nyugalomra volt szüksége. A körkép megfestése után is heteket töltött ott. 1894-től barátai is többször meglátogatták itt, erről részletesen ír Gárdonyi Géza Kingyes című novellájában. Bársony István is vadászott itt, a Levelesi-tó környékén.

A kingyesi parasztházban berendezett műteremben a többi barát is fel-felvésett pár emléksort a tetőt tartó gerendákba. Ezeket ma Ópusztaszeren őrzik kegyelettel, Feszty Árpád főművének, a Magyarok bejövetele körképnek az épületében.

Lejegyezte: Pósa Homoly Erzsó

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=sZpSr_QSDP0
           http://felvidek.ma/2018/06/gorbe-mark-mesel-a-feszty-szalonrol/

 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

Andrássy Gyuláné grófné:

Krasznahorka büszke vára…

 

Krasznahorka büszke vára,
Ráborul az éj homálya,
Tornyok ormán az őszi szél
Elmúlt dicsőségről regél.
Rákóczinak dicső kora
Nem jő vissza többé soha.

Harcosai rég pihennek
Bujdosó fejedelemnek.
A toronyból késő este
Tárogató nem sír messze…
Olyan kihalt, olyan árva
Krasznahorka büszke vára.

Forrás: Az Én Ujságom, 1910. június 5., XXI. évfolyam, 24. szám

 

krssznahorkaMikszáth Kálmán után:

Krasznahorka

 

Tótul azt jelenti: „gyönyörű erdőcske”, hanem ez a név nem illik rá, mert egy mészkősziklás hegyen áll, mely éppen nem tűri meg a fát, hanem kopáron fehérlik a messze vidéknek.
A vár keletkezését így mesélik kukoricahántás közben a gömörmegyei öregek:
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag juhász ezen a tájon, de olyan gazdag volt, hogy nem tudott az aranyaival mit csinálni.
A gazdagsága onnan lett, hogy mikor egyszer a nyáját legeltette a Somhegyen, nagy rakás aranyat talált és egy követ. Hazavitte az aranyakat, a követ pedig odaadta a gyerekeinek, hogy játszadozzanak vele.
Később észreveszi, hogy a kő világít éjjel.
- Hm, ez jó lesz, - gondolta -, legalább nem kell fáklyát égetni! S elvette a követ a gyerekektől. A követ azonban meglátta egy izmaelita nála s meg akarta tőle venni. Száz dénárt ígért érte.
- Nem adom a követ a pénzért, mert pénzem van, hanem odaadom egy borjas tehénért.
Az izmaelita elhozta a tehenet, de a juhász gyermekei nagyon szerették a követ, hát így szólott:
- Nem adom oda a követ a tehénért sem.
- Hát tudod mit, - mondta az izmaelita, - egy egész gulyát adok érte.
Szeget ütött most a juhásznak a fejébe ez az ígéret. S miután ezentúl minduntalan kérték, csalogatták tőle a követ a környéken lakó bérlők és még messze földről is jöttek e végből hozzá: belátta, hogy a követ nem tarthatja tovább magánál, mert még baj lehet belőle, hanem hát ha már így van, elviszi ajándékba magának a királynak.
Ült pedig a trónon IV. Béla.
Ehhez ment a juhász s átadta neki a követ, hogy jó lesz vele játszani a királyi gyerekeknek. Béla király megörült a kőnek, mert gyémánt volt s olyan nagy darab, hogy ki se lehetett mondani az értékét.
Nagy tisztességgel látta el a juhászt, s tetszésére bízta, hogy kérjen tőle valamit.
- Csak azt engedd meg, királyom, hogy hét juhaklot építhessek magamnak a földedre.
No ugyan ezt a csekélységet miért tagadta volna meg a király a szegény juhásztól. Haza ment a juhász, s hét várat épített a talált pénzen: Tornát, Cseszneket, Berzétét, Sólyomkőt, Pelsőcöt, Szádvárt és Krasznahorkát. Tudom, megörült neki a király, mert bizony szükség volt rájuk nemsokára.
A juhászt Bebeknek hívták, s nevével sokszor sok századon át találkoztunk a történelemben. IV. Béla óta egész Feredinándig mindig a Bebek családé volt Krasznahorka. A Bebekek utéb Andrássy Péter uram parancsnokolt benne. Jó Rákóczi Ferenc kurucainak tárogatója is föl-föl sírt a vár tornyából. Még mai napig is az Andrássyaké a lakható vár.


Forrás: Az Én Ujságom, 1910. június 5., XXI. évfolyam, 24. szám

 

IMÁDSÁG

 

posalajosszobor

Pósa Lajos:

A szántóvető imádsága

Égnek-földnek ura,
Hű gondviselője,
Őrző szemed fényét
Függeszd a mezőre!

Jóságosan nézted
Verejtékem gyöngyét,
Mikor hasgattam a
Föld barna göröngyét.

Jóságosan nézted,
Mikor bevetettem,
Áldó két kezedet
Kitártad felettem.

Megóvtad a vetést
Zsendülő korában,
Érő gabonámat
Elringattad lágyan.

Óvd meg, Atyám, óvd meg,
Mint arany kalászt is!
Vedd számba kegyesen
Legkisebb szálát is!

Fogd meg a viharnak
Csapkodó ostorát,
Jégontó felhőknek
Fekete táborát!

Két kezem munkáját
Ne tapossa sárba,
Hulló verejtékem
Ne hullott hiába!

Úgy félek egednek
Mennydörgő szavától!
Oh ne vedd ki a kész
Kenyeret a szánkból!

Égnek-földnek ura,
Hű gondviselője,
Őrző szemed fényét
Függeszd a mezőre!


Forrás: Az Én Ujságom, 1901. június 23., XII. évfolyam, 26. szám

 

TERMÉSZET

 

Egri György:

Az esztendő négy gyermeke

 

4évszak

Az esztendőnek négy gyermeke volt. A gyermekeket így hívták:
Tavasz – bús szívnek vigasz.
Nyár – arany kaput tár.
Ősz – beszámol a csősz.
Tél – szegény ettől fél.
A gyermekek aranyszívű testvérek voltak. Kimondhatatlanul szerették egymást. Sorsuk mégis úgy szétvetette őket, hogy sohasem láthatták egymást. Bolyongtak, vándoroltak a földnek minden táján. Egymás nyomán haladtak széltén-hosszán. Mikor azonban egy-egy újabb határra léptek: az utóbb érkező már nem találta ott az előbb haladót. Hiába késett az egyik, hiába sietett a másik.
Nagy szomorúságukban egyszer hogyan, hogyan nem azon egy pillanatban gondoltak ugyanegyet. Odafordultak a Föld nemtőjéhez.
- Segít a bajunkon jóságos nemtő! Eszközöld ki nekünk, hogy találkozhassunk végre! Hadd érezzük a viszontlátás édes örömét! Hadd öleljük meg egymást testvéri szeretettel!
A Föld nemtője rászánta magát. Kieszközölte, hogy a testvérek meglátogathassák egymást. Csakhogy micsoda galiba támadt ebből! Legelőbb is a Nyár látogatta meg a Telet. A Tél erre a nagy alkalomra csillogó díszbe borította jégvirágos, hópillangós kertjét. Zúzmara lombot lehelt a fákra. Magára öltötte legfehérebb hermelin palástját; úgy várta kitárt karokkal rég látott, édes testvérét.
Megérkezik a Nyár. Lángpiros az arca, napsugár a karja. Átöleli forrón a reá várakozót…
Hát, Uramteremtőm! Abban a pillanatban elájult a Tél… Fakóra válik kertjének dísze, pompája… Rongyokba szakad fehér hermelin palástja… Két szeme könnye zúgó pataknak árad… Bizony a fehér bundájú medvéknek kellett közrekapniok; akik, hogy életét mentsék: sietve-sietve bele a jégmezők tájéra. Szerencsére baját ott kiheverte; kihevervén, el is felejtette. Akkor szedte-vedte magát, hogy visszaadja a látogatást testvérének, a Nyárnak.
A Nyár szintén ki akart tenni magáért a várvavárt ünnep alkalmára. Színes virágok illatos csokrait hintette szét a rétek zöld bársony szőnyegén. Zengő dalokat szólaltatott meg az árnyas berkek rezgő bokraiban. Magára öltötte délibábos szivárványköntősét; úgy várta az érkezőt kitárt két kezével.
Megérkezik a Tél, havas arcával jégcsapos karjával. Csikorogva öleli testvérét magához…
Hát, Uramteremtőm! Abban a percben megdermed a Nyár… Avarrá hervad a rétek virágos pompája… Köddé szürkül a délibábos szivárványköntös… A zengő dalokat hordozó szellő didergő sóhajtásra válik… Bizony a könnyű szárnyú fecskéknek kellett összefogniuk; akik a haldokló Nyarat cikázó röpüléssel vitték a tűzfolyók forrásaihoz… Ott lábadozott talpra, hosszú gondozás után…
Míg ezek történetek, meglátogatta az Ősz a Tavaszt; a Tavasz az Őszt.
Noha a két testvér természete már közelebb állt egymáshoz: az ő találkozásukban is kevés volt az öröm.
Az Ősz megsárgította a Tavasz üde zöldjét. Költözködésre rebbentette megijedt madárkáit, akik még alighogy elkészültek újon rakott puha fészkükkel.
A Tavasz meg éppen ellenkező változást csinált. Késő bimbózásra serkentette az álomra hunyó rügyecskéket. Maradásra áltatta a vándorútra indult madárkákat, akikre bizony zordon ínség fordult a csalóka vendég távozása után…
Nem jól van így a sor! – sóhajtoztak szomorúan az esztendő gyermekei. – Keblünk tele van szeretettel egymás iránt: ártalmat hozunk egymásra mégis a találkozásunkkal. – Abba hagyták a látogatást.
Sok, sok időn át tűrték az egyedülvalóságot. De aztán megint csak elfogta a nagy vágy, hogy újra találkozhassanak. Tűnődésükben megint azon egy pillanatban gondoltak ugyanegyet. Hanem most már a Világ nemtőjéhez fordulat, aki maga volt a mindenség Ura.
- Segíts a bajunkon, mindenség Ura! Eszközöld ki nekünk, hogy még egyszer viszontlássuk egymást! S engedd, hogy örömünk is legyen a viszontlátásban…
A Világ jóságos Ura meghallgatta a szerető testvérek kérését. Jobban teljesítette szívük vágyát, mint ahogy remélni merték. Alkalmas helyeket jelölt ki nekik a Földön, ahol bármikor találkozhassanak, s ahol mindenkor örömet leljenek a viszontlátásban.
Szeretnéd látni ezt a csodát?
Nézd meg a földnek felhőbe nyúló óriási bérceit! Hányszor van ott együtt az esztendőnek négy boldog gyermeke!
A hegy lábánál ujjon a délibábos szivárványköntösű Nyár.
A hegy derekán mosolyog az édes arcú Tavasz, az aranyhajú Ősz.
A hegy tetején pedig ott tündöklik a hókoronájú Tél, s örvendő elégedettséggel kerekíti magára hermelin palástját.

 


Forrás: Az Én Ujságom, 1910. június 12., XXI. évfolyam, 25. szám

 

Szerkesztette: Pósa Homoly Erzsó

  

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang Hungarovox 12 19 jankocsm archiregnum1209 sztkorona MINI szentmihálynap kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf