Vályi Nagy Géza: Kócsag
Tóparti trónon halkan csobbanó hab
Tükrén merengve áll a néma kócsag…
Áll s vizsga szemmel néz a messzi tájra:
Sötét vizeknek hófehér királya…
Ékes nyakát búsongva nyújtogatja:
Szűz tisztaságnak szeplőtlen lovagja…
Testét sugárzó díszköntös takarja:
Halálra szánt: bús, ritka, úri fajta…
Vonagló lelke húrjain keresztül
Egy fájó sejtés, borzongás rezdül:
Pusztul a nád, sás rejtelmes világa,
Jövendő sorsát érzi, tudja, látja…
Pusztul a láp és közeleg az óra,
És búg a kákakórus siratója…
Tóparti trónon: … Lágyan csillanó hab
Tükrét vigyázva áll a néma kócsag…
Dacos fejét a végtelenbe fúrja:
Magyar szépségek utolsó tanúja.
1935