Berzsenyi Dániel: Horváth Ádámhoz
Mely a maeoni bölcs lelkét levezette az Orkus
Tornácába, hogy ott Ithakának lássa királyát,
Lássa, ki hozza erős Achillest és Agamemnont
A feledékeny idő torkából bajnoki kürttel,
Múzsa, te Horváthod hajdan szárnyadra emelted,
Amikoron Hunyadit lantján hirdette, s az Árpád
Vére dicsőségét magyarul harsogta közöttünk.
Oh te hevítsd lelkét, hangját régóta sóhajtjuk.
Vidd el karjaidon lobogó fáklyákkal az elzárt
Régi sötétségnek titkos küszöbére, atyáink
Szentelt hamvaihoz, te fedezd fel előtte hazánknak
Hajdani héróit, kik bölcs intézetek által
A levegő kormányt csendes révpartra vezetvén,
Spártai erkölccsel s törvénnyel örökre lerakták
A magyar alkotmány bérctalpait a maradéknak.
S kik, mikor a haragos villongó Visszavonásnak
Lelke kitörte acél závárát a fene hadnak,
Mint hajdan Marathon nagy bajnoki vívtak ezerrel,
S nagy diadalmi öröm közt tértek vissza Budára,
Vagy pedig a haza szent oltárán áldoza vérek.
Mennyi nemes hamvak vagynak még néma homályba
Zárva, kiket méltán lantjára vehetne Homéros!
Múzsa! Hevítsd Horváth lelkét, ne felejtse hazáját,
Szent Kötelességét, szép híre arany koronáját.