A lietavai csoda
– Mednyánszky László elbeszélése nyomán –
A Sajó menti győzelem után már semmitől sem féltek a tatárok. Dzsingisz kán, a fővezérük négy sereget formált belőlük, és ezeket a világ négy tája felé elküldte, hogy Magyarországot teljesen elpusztítsák.
A virágzó országból néhány nap alatt üres pusztaság lett. A tatárok elhamvasztották a városokat és a falvakat, rabszíjra fűzték a férfiakat és az asszonyokat, meggyilkolták az öregeket és a gyerekeket.
A Duna bal partján néhány falu mégis békességben élt, mert a tatárok a folyón és az erdős hegyeken nem tudtak átkelni. De télen, amikor a Duna befagyott, ezekre a falvakra is sor került. Ekkor támadták meg a tatárok Lietava községet is.
A falusiakat nem lepték meg, mert a figyelők előre jelentették:
- Fussatok, fussatok, itt a tatár!
Futott is mindenki, amerre a szeme látott. A munkabíró férfiak és asszonyok az erdőbe menekültek, az öregek és a gyerekek a templomban kerestek oltalmat. Ott volt a templom nyolcvanesztendős papja is, aki egyre vigasztalta, bátorította az ijedt híveket.
Nagy kiáltozással, hatalmas ostorpattogtatással érkeztek a tatárok a faluba. Minden házba benéztek, mert ki akarták hajtani az embereket, s hát sehol egy élő lelket sem találtak. Ezen annyira feldühödtek, hogy a falut porrá égették. Ezután rátaláltak azokra, akik a templomban rejtőztek el. Döngetni kezdték a templom ajtaját, de betörni nem tudták, mert az ajtót gerendákkal és kövekkel jól megerősítették a menekülők.
Ekkor az öreg pap kiszólt egy nyíláson:
- Kegyelmezzetek az öregeknek és gyerekeknek! Irgalmazzatok nekünk, akkor bebocsátunk a templomba!
A ravasz tatárok, akik nem akartak az ajtózárral kínlódni, mindent megígértek.
Erre a menekülők kinyitották a templom ajtaját.
Ez kellett csak a tatároknak! Vérszomjasan berohantak a templomba, mindenkit kifosztottak, még a ruhát is letépték az öregekről, s végül az oltárt meggyalázták. Ezután ostorral támadtak a menekülőkre: kikergették őket a templom előtti térre. Ott azt mondták nekik:
- Aki hitét megtagadja, az életét megtarthatja.
Erre az öreg pap azt mondta:
- Mindnyájan készen állunk arra, hogy hitünkért mártírhalált szenvedjünk!
Ettől még jobban megdühödtek a tatárok. Mindenkit felhajtottak egy közeli hegy tetejére, s azalatt a csapat másik része a hegy alatt karókat szúrt a földbe, mert oda akarták letaszítani a szerencsétleneket. Mindjárt elsőnek a papot választották.
- Hadd lássuk, segít-e rajtad a te istened!
A pap térdre hullott és imádkozott. De a durva tatárok megragadták, felhurcolták a tetőre és letaszították a mélységbe.
Milyen rémület fogta el a tatárokat, amikor a pap nem zuhant le, hanem mintha egy láthatatlan kéz ragadta volna meg, eltűnt a szemük elől. Ettől úgy megijedtek, hogy lóra kaptak, és mindjárt elvágtattak onnan, mint a szélvész.
A bátor öreg papot egy sűrű bozót tartotta fel. Ezt a bozótot a tetőről nem lehetett látni, ezért a tatárok azt hitték, hogy csoda történt.
A pap nemsokára magához tért ájulásából, segítségért kiáltott, hívei pedig rudakkal és kötelekkel a bozótból kiszabadították. Így menekült meg a lietavai pap, és ennek a csodálatos menekülésnek sokáig megünnepelték az évfordulóját. Mutogatták a templomban azt a képet is, amely a tatárdúlás és a menekülés jeleneteit ábrázolta.
