Túrmezei Erzsébet: Első szolgálat

Attól kezdve, hogy az iskolában naphosszat nyitva maradhatnak az ablakok, a tanító bácsi el lehet készülve rá, hogy a növendékei nem figyelnek úgy, mint télen. Télen csak akkor volt baj, ha hópihék táncoltak künt a szélben. De tavasszal! Tavasszal se szeri, se száma a figyelni akaró, jámbor iskolásgyerekek kísértésének. Például elkezd a rigó fütyülni, és például behozza a szél a virágok illatát, és előfordul, hogy beröpül egy eltévedt lepke. És a napsugár ragyog a kertre, a fára, a bokorra, az erdőre, mezőre. És nehezebben megy az egyszeregy, mint máskor, mert a kis szívekből titkos sóhajok törnek föl: „De jó lenne már a réten kergetőzni, labdát rúgni, virágot szedni!”

    Az a jó, hogy a tanító bácsi olyan megértő. Engedi csodálni a betévedt lepkéket, s amikor tele van az osztály az udvaron virágzó akácok édes illatával, még sokkal nehezebben ad ötötst, mint máskor. Tudja, mi az, amikor a tárt ablakon át üzeneteket küld a tavasz, a nyár, az édes szabadság.

    Bodzás Misi nagy fekete szeme is de sokszor a kinti fákra téved! Neki még jó, mert olyan az esze, mint a beretva, s akkor is meg tudja mondani, miről beszélt a tanító bácsi, amikor öt perce nézi, hogyan szaladt fel az akácfára a fekete cica. S amíg a többiek akadozva, nagy lélegzetvételekkel felelik a leckét, Misi haditerveket sző az édes nyárra, mint egy előrelátó hadvezér. Eltervezi a pandúrjátékot az erdőn, a várostromot a kis szigeten… Fekete szeme ragyog, arca kipirul. Ó, édes szabadság! De ha a tanító bácsi megszólal: „Folytasd Bodzás Misi” – a mi fiúnk nem ijed meg, folytatja szépen. Azzal a ritka tehetséggel áldotta meg Isten, hogy egyszerre többfelé is tud figyelni.

    Mindenki sajnálhatja, aki a vizsgát nem hallgatta végig. Az öreg Balog János bácsi akkorákat bólogatott, amikor Misi felelt, pedig nincsenek is atyafiságban, s igen okos ember, esztendőkig ő volt a bíró. Bodzás Andrásné meg, Misi édesanyja, egyre a szemét törülgette, ha számolt a fia, ha olvasott, ha a Felvidék hegyeiről beszélt. S a könnyein nem csodálkozott senki. A többi asszony is elő-elővette loppal a keszkenőjét. Mindenki tudta, hogy Bodzás Mihály, a kis Misi édesapja nincs már az élők sorában.

    Bodzásné szeretettel simogatja Misi fekete haját, amikor a gyerek hozzásimulva elibe teszi a csupa egyes bizonyítványt. A kis Bözsi, Jancsi, Ilonka bámészan nézik, minek örül úgy édesanya. Nekik is meg kell magyarázni, hogy a papírra oda van írva, milyen derék az ő Misi bátyjuk. Akkor aztán ők is örülnek és látni akarják a bizonyítványt. Nézik öregesen, mintha ismernék a betűket. Van öröm Bodzáséknál. amikor este elfekteti, megimádkoztatja Bodzásné a négy gyereket, és sorra csókolja őket, nekifog a konyhán lámpafény mellett a levélírásnak, hadd tudja meg nagyapa is, hogy ember lesz az unokájából.

    Misi még nem alszik. Végiggondolja a nagy napot, és édes nyári tervek rajzanak a fejében. Hallja, amint nyílik a konyhaajtó, s a szomszédasszony, a módos Szappanos Balázsné köszönt be. Csendesen beszélgetnek, de az ember füle furcsa jószág: ha róla van szó, a legcsendesebb beszédet is megérti. A konyhán pedig Misiről folyik a szó. Az csak a bevezetés, hogy az egész falu beszéli, lesz még ebből a gyerekből valami, mert olyan az esz, mint a tűz. Bodzásné felel. Misi olyannak hallja a hangját, mint az esti harangszó. Hallja, hogy Isten ajándéka minden, s hogy édesanyja egyre azon kéri Istent, őrizze meg az ő okos nagyfiát a rossztól, a rátartiságtól, a kevélységtől.

    Aztán másra terelődik a szó: a szomszédasszony tehenére. Hogy őrizőt akar melléje fogadni, s Misire esett a választása. Elsorolja, mi lenne a dolga, mi a fizetség. Misi felkönyököl az ágyban és kigyullad az arca. Ó, mi lesz a gyönyörű nyárból! Odaláncolják a legelőre? Isten veled, édes szabadság! Feszülten várja, mit felel az édesanyja. Csend van. Úgy látszik, gondolkozik. Aztán szól. Mint az esti harangszó:

    - Köszönöm, kedves szomszédasszony, hogy a kisfiamra gondolt. Megbecsült vele. Jó segítség lenne most, amikor az ember – itt elcsuklik egy kicsit a hangja – nincsen velünk. De tudom, mennyire szereti a gyerek a szabadságot. Hadd legyen meg ez a jutalma a jó munka után! Én meg csak küszködöm valahogy. Rosszul is mondom: hiszem, hogy megsegít az Isten!

    De amint kimondja ezt az utolsó szót, két izmos gyerekkar fonódik a nyaka köré.

    - Édesanyám, én nagyon szeretnék… Adjon Isten, Szappanos néni, meghallottam, hogy fel akar fogadni kispásztornak… nagy örömmel elvállalnám a hivatalt, ha rám bízza. Édesanyám, ugye, elereszt?

    - Ha te úgy szeretnél legeltetni, fiacskám, nekem nincs ellene szavam – mosolyog az édesanya.

    És Misi fekete szeme ragyog az örömtől. Úgy érzi, édesapja rámosolyog az égből nagy fiára, aki dolgozni, segíteni akar, amikor szabad lehetne, mint a madár. S a Megváltó is áldó szemmel nézi, hogy Bodzás Misi támasza lesz az édesanyjának.

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 10 11 TriaNON harangja EST attila1017 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf