Pósa Lajos: A nagy temető, Ha nagyon feszítjük…, Mikor imádkoztok

Pósa Lajos:

A nagy temető

Mikor lecsendesül az élet
Álomhozó, napoltó alkonyon:
Hullámdalát a vén Dunánál
Elandalodva hallgatom.
Miért is zúg oly szomorúan?
Miért is olyan mormoló?
Tán a sok elvonult viharnak,
Tán a sokat küzdött magyarnak
Örök siralmát sírja a folyó?

Hol annyi sír, mint itt minálunk?
Sírt hordoz itt hegy, völgy, erdő, mező!
E vér-, e könnyáztatta ország
Egy óriás nagy temető.
Valami mély, hosszú sóhajtás
Száll át a csendes éjszakán,
Fák levelén, ringó kalászon,
Bérc tetején, tart pusztaságon…
Az a sok sír sóhajtozik talán!

Ha jártok a domboldalon, hol
Vadrózsa nyitja bársony szirmait;
S rátok mosolyg virágszemével
A rét, berek, liget, csalit:
Reményt fakasszanak s jövendőt
Szülőföldünk virágai…
Tudjátok-e: mik e virágok?
Élet… szabadság… édes álmok:
A porladó ősöknek álmai.

Pósa Lajos:

Ha nagyon feszítjük…

Ha nagyon feszítjük,
Elpattan a húr is:
Ne bántsd a szívemet,
Tele van az úgy is!

Hiába csitítom,
Hiába altatom,
Meg-megszólal benne
A síró fájdalom.

Te vagy az oka, hogy
Gyötör a búbánat,
Csalfa kis angyalom,
Meghalok utánad.

/később megzenésítette Dolinay Gusztáv/

Pósa Lajos:

Mikor imádkoztok

Mikor imádkoztok
Kezeteket összetéve:
A Hazát ne feledjétek,
Küldjetek egy fohászt érte!
Szívetekben honszerelem
Égjen, mint a tűz, lobogva –
Foglaljátok a Hazát
Mindennapi imátokba!

Drága föld ez nékünk,
A kenyeret tejjel-mézzel
Ezer éve öntözzük már
Hulló könnyel, honfivérrel.
Ezer éve, hogy a zászlót
Föltűztük a Kárpátokra –
Foglaljátok a Hazát
Mindennapi imátokba!