Tűz Tamás költő, áldozópap

Tűz Tamás költeményei még a magyar lírát szerető olvasóközönség előtt sem igazán közismertek, „felkapottak”. Vélhető oka az, hogy egyrészt még a katolikus gimnáziumokban is csak szőrmentén foglalkoznak műveivel, másrészt a Magvető Kiadó csak 1987-ben jelentette meg első hazai verseskötetét a II. világháború óta. Bár egyes költeményeit közölték az Új Ember vagy a Vigília számaiban, még sem közismert. Magam két nagyszerű embernek, alkotónak köszönhetem, hogy számomra igencsak kedvessé vált Tűz Tamás. Elsőnek a Kaliforniában élt Zas/Szász/ Lóránt, 1956-os forradalmár, költő, szerkesztő hívta fel rá a figyelmemet, akivel a kétezres évek elejétől haláláig [2011. július 8. Mexikó] levelezést folytattam információgyűjtés céljából a nyugati emigrációban élő magyar költőkről és írókról. Hogy Zas Lóránt jó szívvel ajánlotta Tűz Tamást, garancia volt minőségi versekre, hisz Zas általában – eléggé összeférhetetlen személyisége okán – csak a baráti irodalmárok műveit dicsérte. Nekik azonban – elsősorban ideológiai és világnézeti okokból, valamint Zas már-már beteges zsidógyűlölete miatt – sok vitájuk volt, jellemző, amikor Zas a „Katolikus magyarok vasárnapja” kiadvány főszerkesztője lett, bár még rendszeresen találkoztak, de Tűz Tamás versei, még a szokásos évkönyvből is, méltatlanul kiszorultak.  A másik, az élő legenda, Dinnyés József daltulajdonos, aki – tudomásom szerint – az első és egyetlen, aki megzenésítette Tűz legikonikusabb verseit. Tűz, papi hivatása és költészetének bizonyos szempontból szokatlan témájú szövegei, a férfi és női viszony összhangjáról így nyilatkozott a költő egy rádióinterjúban: „Költeményeimnek jó része, mondhatnám: szerelmes vers. Nem abban az értelemben, amit, mondjuk a legtöbb világi, mikor elolvassa, gondol. Sokan azt szokták rá mondani: misztikus szerelem. Én még ezt sem mondanám; én megénekelem az emberi közelséget, a szeretetet, a vágyódásokat; és ezek a versek a teljes emberi létet akarják felölelni – és én ezt nem szégyellem. Én is szerethetek valakit, engem is szerethetnek, én is közeledhetek valakikhez. Hisz ez az egész papi létemnek egyik alapja: az emberi közeledés.” Legfőbb fegyvere – szerintem – a pillant telítettségének megragadása, azért a percé, amikor a képzelet létrehozza a [maga belső magmájának] lávaként kizúduló teremtményét, azt a csodát, mely képes megsejtetni valamit a világ különben oly nehezen felfogható „én és te” titkaiból. Ez a fajta remekmű ez, ami mind ritkább manapság. Tűz Tamás kivívta magának az igazi, teremtő költészet sugárkörét, amelyben kicsinek, esendőnek érzi magát, pedig amit alkot, „a tűz”, az az egyetemes magyar lírának, igazi, maradandó értéke…

*

Tűz Tamás, aki Makkó Lajos néven született Győrben, 1916. április 16-án az akkori Győr Vármegyében, és itt végezte el tanulmányit is. Elsőnek a bencések gimnáziumában tanult: „Hogy rátérjek írói pályafutásomra, meg kell vallanom, hogy kezdetben nem az irodalom vonzott leginkább.
Jó darabig azt sem tudtam, mi fán terem. Ezt a jódarabot életem első évtizedére éltem. Még meséket sem olvastam. Inkább a játék érdekelt”; „A versírásra csak serdülő koromban adtam a fejemet, amikor minden valamirevaló diák verset ír. Harmadikos gimnazista voltam, amikor meghalt egy kedves tanárunk, az ő temetésére írtam egy siratóéneket. Aztán egy dicsőítő ódát Szent Ágostonhoz. Tüstént be is küldtem őket a Zászlónkhoz, amelynek Fakadó rügyek című rovata mindenki előtt ismeretes. Nos, a szerkesztői üzenetek között hamarosan ez a sor ütötte föl a fejét: „M.L. Győr. Intenzív, mély érzések fakadnak szívedben, Fejlődj!” Ezután a lakonikus rövidségű buzdítás után nyolc évig nem írtam verset. „Egyszer ugyan még egy iskolai dolgozatban megkíséreltem jelt adni költői tehetségemnek és egy tájleírásba becsempésztem ezt a két sort:

„Száll a hó, hull a hó,
Lassan, lassan vastag lesz a takaró.”

S mi történt? Imádott magyar tanárom Schnattner Szigfrid, kíméletlenül aláhúzta piros ceruzájával ezt a gyönyörű mondatot s kijelentette, hogy egy komoly prózai dolgozatban nem illik bele ez a felelőtlen lírai észrevétel.” A gimnáziumból a Hittudományi Főiskolára került. 1939-ben szentelték katolikus pappá. A győri szeminárium tanulmányi vezetője Közi-Horváth József, aki lapokat szerkesztett, publikált s erősen politizált. Tűz bevallása szerint a három transzcendens érték, az igazság, a jóság és a szépség közül, leginkább a harmadik keltette föl érdeklődését a főiskolán. Az esztétika bűvölte el. Harmadikos teológus, 21 éves, mikor újra verseket kezd írni.„Akkor is csupán egy véletlen esemény folytán. Egy idősebb társam beinvitált cellájába s föltárta előttem titkait: a verseit. Elárulta azt is, hogy közülük már több megjelent különböző álneveken.
    Írásainak közléséhez ugyanis az elöljárók engedélyét kellett kikérni. Amíg a verseket olvasgattam, az a gondolatom támadt, hogy ilyen verseket talán én is tudnék írni.” Ekkor írja első verseit Mécs László mintájára. A szemináriumban elsősorban papköltők, Harsányi Lajos, Sík Sándor, Mécs László verseit ismerhette meg, de az igazi indíttatást Prohászka Ottokártól kapta. Új fordulatot jelentett számára Kosztolányi Dezső „Modern Költők” című versfordítás kötetének olvasása. „Ez a fordulat nem eszmei, hanem esztétikai síkon zajlott” – mondja magáról. Nagy hatással volt rá Babits Mihály. Különösen a „Pávatollak”, az „Amor Sanctus”, és az „Isteni Színjáték” fordításai. Pappá szentelése után döbbent rá, már nem kell elöljárói engedély versei közléséhez. Az aradi „Vasárnap” közli először verseit. Ekkor merészkedett el először Harsányi Lajoshoz az ismert győri papköltőhöz. Erre így emlékszik vissza: „Harsányi figyelemmel olvasta a verseket. Amikor végzett velük, rám emelte kerek szemét s ennyit mondott: Fiam, úgy látom, ön egész jól versel. Számomra ez a viszonylagos szürke mondat is egy egész világot jelentett.”

 Vízi látomás

Hó nem hull még, de már fagy ül a rögre.
A mennybolt ólomkék kárpitja föd be.
Viking hajókat építek magamnak.
A láncok lengenek, vígan csörögnek.

Hajók, habok a fény felé haladnak.
Hű társaik a surranó halaknak.
A zátonyokkal nem sokat törődnek,
orkán ül fölöttük diadalmat.

A víz feszül, a bordán forr a tajték.
Perzsel, de vonz: a nap felé szaladnék.
Pályámra tűz és csipkés pászmát hullat
s én szívem áldozom neki, ha van még.

Korall remeg, a kagylók még alusznak.
Parázsló gyöngyöt álmodnak maguknak.
A ráják fátyola a víz alatt ég.
Velem lobognak hajnalpírt az Úrnak.

Az ő javaslatára változtat nevén.

„Aztán legnagyobb csodálkozásomra kijelentette, hogy ezzel a névvel, mármint Makkó Lajos, nem lehetek híres költő, vagy csak nagyon nehezen. Tehát válasszak új, költőibb nevet. Beleegyeztem. De aznap nem tudtuk eldönteni, milyen nevet is válasszak. Elhatároztuk, hogy másnap új javaslatokkal állunk elő. Hazafelé menet a Kálvária – és Lóvonat – utca sarkán egy név lobbant agyamba: Tűz Tamás!

Pillanatok

Nem mindennapi arcok.
Mintha egy másik égitestről.

Behúzott karmok.
Gyereksírás.

Fölemelkedik az árnyék,
közelebb lép.

Madarat rajzol az égre
a hajnali villám.

Harsányi segítségével közlik verseit a Nemzeti Újságban, Életben, Képes Krónikában, Vigíliában. A máig működő Vigília munkatársaként kezdi, ami akkortájt nyugati, többnyire francia költőket mutatott be. Zilahy Lajos és Móricz Zsigmond új folyóirata a Híd második számában közli „Panaszos ének a szépséghez” című versét. Tűz Tamás a nyugat elismerését próbálta kivívni. Később is szívesen sorolta magát a Nyugat negyedik nemzedékéhez. Valójában az Illyés Gyula szerkesztette Magyar Csillag közölt tőle verseket 1944 áprilisában. Az „Ének a furcsa narancsról” vers megjelenése után a Vigília állandó munkatársa lett. Gyakran járt fel Budapestre a lap szerkesztőségi összejöveteleire a Centrál Kávéházba vagy a Károlyi-kert közelében lévő Darling Eszpresszóba. Itt találkozott Szabó Magdával, Nemes Nagy Ágnessel, Vajda Endrével, Birkás Endrével, Possonyi Lászlóval, Just Bélával, Bóka Lászlóval, Rónay Györggyel, Thurzó Gáborral, Toldalagi Pállal, Pilinszky Jánossal, Végh Györggyel, Gerézdi Rabánnal, Urbán Ernővel, Weöres Sándorral és más korabeli írókkal, Mándy Ivánra külön visszaemlékezik: „Ilyen alkalmakkor Mándy Iván, a „mándyzmus” nevű elbeszélő modor megalapítója, csöndesen elmosolyodott, amint a kis pohár ürmöst kortyolgatta s szerényen megjegyezte: Istenem, milyen üres is lehet egy költemény! Igazad van, – szóltam meggyőződéstelenül, mivel senkit sem szeretek megbántani.”
Pappá szentelés után Szomád község, Győr, majd a Komárom megyei Ágostyán voltak az állomáshelyei. Ez utóbbit különösen szerette. A falu a Vértesben helyezkedett el. Így beszél erről: „Az alattunk elterülő virágos rét volt a nyitány a hegyek koszorújához, amely ismét nyújtózott mind messzebbre és magasabbra. Hogy a díszleteket is megemlítsem: nem hiányzott a kanyargó patak sem, a partján álmodozó hórihorgas jegenyékkel, a csobogó habokon átszökkenő nyurga őzekkel, a növendék dombokon pelyhedző szőlőkkel, gyümölcsökkel, s nem utolsó sorban a vidék fölött őrködő templom sárga bóbitájával. Mindezt csak azért írom le ilyen részletesen, hogy megadjam a hátterét első verseimnek, amik ebből a tájból nőttek ki.” Hogy milyenek ezek a versek? Két verseskötet tartalmazza ezen időszak termését. Mindkettő a Vigília kiadásában jelent meg. 1941-ben Tiszta arannyal, 1943-ban Két tenger közt címmel.

Egyszerű vágyakozás

„Jobb volna írni lassú gyertya mellett
vagy künn a hegyben, hulló lomb alatt,
Hol száll a szélben suhanó lehellet,
kakukkfő, pitypang és fürge felleg,
mindig iramló, mindig egy alak,
hol lenn a lankán víg bocik legelnek,
anyjukkal tán, ki már háromszor ellett,
mindig vidám és borzas borjakat,
jobb volna írni vaskos tölgyfa mellett,
hol mint a makk,

megérett már a csönd s a főre omlott,
hol a magány kék füstként lengedez
s tompán kigyull az aggostyáni dombok
zöld tomporán végigvonul kibontott
övvel, zordan, akár egy szerzetes,
a vén idő, susognak lenn a csontok
s ruhátlanul királyok és bolondok
lebegnek el s furcsa dal zengedez,
hol ódon képre hajlanak a lombok
s ébredez

alattuk őrizvén a lomha nyájat,
Szent Vendel is, körötte görbe kos,
tinó, tehén harapdálja a tájat,
zöld meszességbe illan ember, állat,
míg csöndesen a rét füvén tapos,

hol halk színekkel festené a vásznat
Lukács, a festő, barnával a fákat,
kékkel a kék eget, s az illatos
mezőre vígan festené a nyájat,
hol csillagos

estéken csak a régi lámpa égne
s gyújtatlanul és illetlenül,
mint végtelen tőz hömpölyögne égve
jobb volna írni lassan, egyedül
fölnézni csöndben a Göncölszekérre,
hol hableány ül gyöngyszínű fehérbe
a kék csillagok gurulnak kerekül,
parttalan számok dallama zenélne
langy elemül

Keveredve az angyalok karába,
hol Rafael vezetne lassudan,
világtalant a mennybolt kék tavára,
hol angyalok suhognak és a pára
mint őselem alattuk elsuhan,
vas, kő, hegyek s a csillagok karáma
alámerül, mint távolodó gálya,
hol új tenger lobog s miként a hattyúdal,
a véges égnek halkuló határa
alázuhan.

Tagja lett a győri Kisfaludy Irodalmi Körnek és a pécsi Janus Pannonius Társaságnak. Majd 1943-ban behívták katonai szolgálatra, ahol a keleti fronton tábori lelkészi szolgálatot teljesített, majd valahol Szeged környékén, 1944 őszén, hadifogságba esett. Sok magyar honvédhez hasonlóan a Gulágra hurcolták, a Moszkvától délre eső Brjanszkban volt hadifogolytáborban. A hadifogságba esésének körülményeiről, illetve a táborban töltött időről egyelőre nincs részletes információ.[A HM. Hadtörténelmi Levéltár és Irattár válaszlevele a birtokomban] Szerepelt a Bóka László által szerkesztett, 1947-ben megjelent „Magyar mártír írók” című antológiában. Rónay György így búcsúzott elveszettnek hitt barátjától: „Különös iróniája a sorsnak, hogy háborúban pusztult el -tábori lelkész volt - ez a költő, aki a szeretet és megértés melegét hirdette s az élet szelíd látványait szerette; e költő, ki harcot legfeljebb csak önmagával akart vívni: fegyverek lármája közepette lelte halálát.[...] Lírája abba a mély dunántúli költői és katolikus hagyományba kapcsolódik, melynek legérettebb dallamait Harsányi Lajos szólaltatta meg, s melyben együtt él Berzsenyi és Kisfaludy tradíciója a pannóniai parókiák és népi katolikum hangulatával. Innét indult el Tűz Tamás, s a Két tenger közt utolsó verseiben egyre határozottabban közeledett ahhoz a misztikus lírához, melyben a lélek éjszakájától a megváltó Fény felé törekvő lélek küzdelmei tükröződnek.
Ezt az ígéretét tiporta el a háború.”

Aquinói Szent Tamás

Zenél a durva kő a néma falban
a mész fehérebb, mint a pergament,
az íródeszkán duruzsol a Dallam
s a négyszög völgyein lassan elkereng.

Ezt Szent Tamás, ki csöndben dómot épít.
Kigyúl az ész és könnyed ívbe fut.
A tornyokat fölhúzza, lám, az égig
s a rózsaablakon dereng a kék tejút.
Két ív között a Szellem és a Mérték
roppant erői néma harcra kelnek
s a zárókőn a Csillag tündököl.

A táj halvány hajóján száll a kék ég,
köröskörül ezüst olajfakertek
s szelíden néz egy hófehér ökör.

A Gulágról 1947-ben szabadult, majd különböző helyeken teljesített papi szolgálatot. Ekkortájt versei a „Magyarokban”, a „Vigíliában” és az „Új ember” katolikus hetilapban jelennek meg, ezek számát azonban a rákosista- kommunista diktatúra erősen korlátozta.
„Ülök egy sziklán és hallgatom a tengert. Nemcsak azt, amely előttem háborog szikrázó tarajú hullámaival, hanem a bennem egyre csendesedőt is. Lenyűgöző és tragikus mindkettő. Valaki – talán a „fényre segítő angyal” – kilép a vízből a bársonyos fövenyre. Ázott hajú kerub.
    Lerázza bőréről a mélybehúzó hatalmakat s átadja magát a magasból érkező sugallatoknak. Elmondjam-e neki, amit most gondolok? Végigvezessem-e azon a láthatatlan hídon, amely ettől a sziklától a bölcsőmig vezet? Meg se értené, s talán nem is érdekelné. Mégis elmondom. Nem neki, hanem a tengernek, magamnak és a csillagoknak. Fűnek, fának.” Így kezdődik Tűz Tamás önéletírása, mely az 1976-ban megjelent „Hová tűntek a szitakötők?” című kötetében található „az elszállt ifjúság nyomában” alcímmel. Ez a visszaemlékezés 1943-ig vezeti el az olvasót. Ekkor hívják be tábori lelkésznek a fiatal papot, s kerül a frontra, majd fogságba. Ha Tűz Tamás a hadifogságig írta meg önéletírását, mi is értelmezhetjük úgy, hogy addig tart első költői korszaka. [Ezt a feltevésünket támasztja alá, hogy 1978-ban megjelentetett Aranyrét utca című kötete, melyet az ifjúságnak ajánl, szintén erről a korról szól.]  A hadifogságban keletkezett Hazám című versében így ír: „A város is, ahol születtem, / halvány rajzával itt lebeg. / A régi tornyok, csöndes utcák / és halk terek.” [http://www.szozat.org/index.php/lira/tartalom/2537-tuz-tamas-hazam]

Öt kenyér, két hal

Megáldottad ruhátlanságom
nem érhet már meglepetés
fizetség nélkül távozóban
sem fog el a szent remegés

mint mikor még ártatlan voltam
s az Úr maga jóllakatott
tizenkét kosáron doboltam
találtam sok jóakarót

akkor jött öt puha kenyérrel
mint Erzsébet rózsáival
öled az arcomig sem ért fel
aranylott lenn két égi hal

akartam kedvedet keresni
csáléra állt számon a szó
orratört isten voltam – semmi
szimatoló ragadozó

vad erőmet eltékozoltam
fogjuk csak most egymás kezét
miért loholtunk élve-holtan
ölünkbe szunnyad majd az ég

Az 1956-os forradalom és szabadságharc bukása után emigrált Nyugatra. Oka, állítólagosan forradalmi verseket kerestek nála a kádáristák.  Pontos részleteket nem tudni, más források szerint rendszeresen zaklatták, ugyanakkor erre vonatkozó semmilyen adattal nem tudott szolgálni a Terror  Háza Múzeum kutatótörténésze. [a levél a birtokomban] Itt a magyarság érdekében tevékenykedett papként, költőként, irodalomszervezőként, 1966-ban kezdeményezésére jött létre az Amerikai Magyar Írók csoportja. A clevelandi Árpád Akadémia tagja volt. Verseit többek közt a clevelandi, 1894 óta kiadott, „Katolikus Magyarok Vasárnapja” folyóirat, párizsi Irodalmi Újság, a müncheni Új Látóhatár és a Nemzetőr,meg a római Katolikus Szemle közölte. Az angol-francia nyelvi közegben élő, mégis magyarul alkotó költőnek komoly nehézségekkel kellett megküzdenie; ő maga így vallott a témáról: „Kiszakadtam az éltető nyelvi közösségből. Heteken át nem hallok magyar szót, s ha hallok is, az már nem az igazi: idegen hangsúllyal, idegen szavakkal kevert. ... Fogy a szókincs, szürkül a nyelv. Nincs más mentség, mint újra és állandóan tanulni a nyelvet, olvasni rendületlenül. Kijegyezni a feledésbe menő szavakat, kifejezéseket, s mint valamikor a gimnáziumban, „bevágni a szószedetet. Fáradságos munka, de megéri”, írta a „Műhely” 1981 augusztusában. Tudatos nyelvőrzése-gazdagítása írásművészetének előnyére vált, hiszen verseiben az emelkedett költői nyelv szókincse, köznyelvi fordulatok, valamint a népnyelv és a múlt szókészletéből vett szavak – az üzenet igényének megfelelő nemes ötvözetet alkotva – egyaránt fellelhetők. Közben Tűz Tamás új, tizenharmadik verseskönyve követi az előzők rendszerét: szürrealista, avantgard versek váltakoznak hagyományos formákban írottakkal, írta róla egy kritika. Ez utóbbiakat azzal szeretné megújítani, hogy a zárt foglalatba oldottabb, levegősebb tartalmat önt, lazább, merészebb képzettársításokkal ébreszti föl az olvasó lankadó figyelmét. Szonettjei ily módon zenei alakot öltenek, csakhogy nem szonatinákká válnak, a súlyosveretű gondolatok szinte észre sem vehetők a dalszerű megoldás miatt. Eszünkbe jutnak Esti Kornél aforizmái a könnyűről és a nehézről. „Szivárvány a Niagara fölött" című ciklusa P. K. kanadai paptársához levélformában írt verseit tartalmazza. Filozófia és teológia ölelkeznek a közvetlen rímes vagy rímtelen, játékos vagy komolyhangú részletekben. A kötet nagy részét kitevő „Amoris via dolorosa” újabb lépést jelent a költő eddigi ismert és sokat elemzett „szerelmi lírájában”. Még közelebb jut a nagy titokhoz s a valóság megismerésével szeretné fölfedni a Teremtő gondolatában s az ember természetében lappangó misztériumot. „Már nem egyedül létezem” szonettfűzére a szerelem, megtermékenyülés és anyaság klasszikus mélységű himnusza. Az egész verssorozat latin címe pedig egy 15 szonettből álló „mesterszonettet” takar, amelyben a keresztút állomásait jeleníti meg a költő átvitt értelemben a szerelem fájdalmas útján.
A kanadai Torontóban és Calgaryban élt tartósan és ott szolgált magyar papként, többek közt Sajgó Szabolcs SJ. és Nemesszeghy Ervin SJ. társaságában. De több évig lakott Kaliforniában, Los Angeles [USA] és Rómában is.[1967., 1970-71.]

Dal a világvégről

szemednek iker süldő tigrise
kettős vakítású tüzes smaragd
vajon a távolból megérzi-e
a holdon általúszó darvakat

felpuffadt csillagok húsán a rőt
halál elrettentő komor jelét
és még tovább a végtelenbe nőtt
világ lassan közelgő végzetét

hogy egyszer majd az égbolt beszakad
lehet hogy későn lehet hogy hamar
mikor nem látsz már holdat darvakat
mikor a tűz a szempilládba mar

    
Magyarországon az 1970-es évektől közölték ismét verseit különböző folyóiratok, könyvben a Magvető Kiadó 1987-ben ad ki válogatást költeményeiből [Hét sóhaj a hegyen, 1987]. Lassan újra felfedezik. „Az útkeresés gyönyörű kálváriája” tartja fogva, a szenvedő, de csak az Anyag  
megismerésén keresztül létrejövő hitet. „Lassan persze megváltozik a révületben fogant szépségeszmény: egymáshoz súrlódnak a világ kaotikus voltát, széttörését reprezentáló mondatok,” írta Szakolczay Lajos a Jelenkorban, Pécsett, 1982-ben. Egyre inkább írnak róla újra itthon. „Tűz
Tamás az egyértelmű beszédnek olykor látszólag hátat fordítva próbálja megragadni izgató titkát a jelenségeknek. Nem érvel és nem magyaráz, inkább láttat és sejtet, a költői képek sugárzó erejével, a sorok, a versek muzsikájával hat érzékeinkre”, méltatta Parancs János a győri „Műhely”
egyik számában, 1982-ben. Győri címzetes kanonoknak nevezi ki1987-ben Pataky Kornél megyés püspök. „Büszke is vagyok rá, mert ezzel a győri püspök tulajdonképpen távolról nemcsak papi munkámat, hanem költői tevékenységemet is megtisztelte” , nyilatkozta a Vigíliának.
Nyugalomba vonult 1989-ben, 1991-ben Győr város díszpolgárai közé fogadta.
    A kanadai Hamiltonban hunyt el 1992. április 7-én; hamvait hazahozták, Győrben helyezték örök nyugalomra. Komáromi Judit így búcsúzott az Új Ember hetilapban, a költőbaráttól: „A kora áprilisi napfény beragyogta Toronto színeit. Virágosbolt után kezdtem nézelődni. Nárciszt áprilisért, íriszt – kissé szégyenlősen –, mert mindegyiken benne látlak. Hallottam, hogy napok óta gyengélkedsz, így délelőttöm harmóniáját meg-megzavarta a rossz előérzet, mintha valaki a Holdfény szonátába Richard Strauss Salomejánek motívumait keverné. Makko Lajos, alias Tűz Tamás, percekkel érkezésünk előtt „kezet szorított a Magasságbelivel”, ahogy versében megálmodta. Sután, kezemben csokorral, tekintetem ablakodra tévedt, s úgy tűnt, mintha elkaptam volna a pillantásod. Szürke kis tavadon, amely szórakoztatta ablaknyi világod, kanadai libák úszkáltak. Ez a kis víz titokzatos tengerszemmé nőtt világodban, a „Hattyúk tavának” nevezted. Nem tudok hazaindulni. Az Elizabeth-villa kápolnájában bámulom a színes ablakot és az oltár virágait. Ide jártál. Ki imádkozik ezentúl hűséges baráti szívvel értem, Tamás? Ki fogja buzdítani és ösztökélni a fiatal írókat, költőket? Kinek a verseit keressük izgatottan a lapokban? Befejeztetett. A fáradt ember Istenhez  vágyott – és Hozzá tért; A kápolnába besüt a délutáni nap. Elmondok egy Miatyánkot. Hajtok haza a böjti szélben, minduntalan Rád gondolva. Meghalt Makkó Lajos, de Tűz Tamás halad tovább a Via Amoris Dolorosán, orchideák, angyalok, égve felejtett álmok fáklyalángos mítoszában. Aki akar, beléphet hozzá. ”
    A fennebb említett Zas Lóránt így méltatta[a már elhunyt Tűz Tamást születésnapja alkalmából] hozzám írt levelében: „Tűz Tamás KÖLTŐ-pap volt, ebben a fontossági sorrendben. Szerette az italt és a szépasszonyokat, ennek ellenére versei repertoárjában nem szerepelt Bacchus és Szép Heléna sohasem -- ismerte a Vatikán idevonatkozó paragrafusait. Amikor először találkoztunk, éppen híveivel borozgatott a Los Angeles-i Szent István templom éttermének ebédutáni hangulatában. Bemutatásomkor megölelt és maga mellé ültetett. »Egészségedre !«-- mondta, elémtolva a teletöltött poharat. Sokat voltunk együtt, hiszen Kalifornia volt kedvenc tartózkodási helye, papokat helyettesítő és más irányú ideutazásai alatt. Vendégünk volt sokszor, Csöre [Zas Lóránt felesége, szerk.] főztjét nagyon szerette, sőt azt is, ahogy nejem autót vezetett, ugyanis Tamás nem szállt be mellénk, ha én készültem a kormánykerék mögé ülni. Azzal is megtisztelt, hogy Los Angeles-i irodalmi előadásait én szervezhettem, sőt azokat be is vezethettem legújabb megjelent kötetei ismertetésével. Ő keresztelte 1978-ban katolikussá leányunkat, és legközelebbi hozzánk látogatásakor egy gyönyörű és hosszú, saját kezűleg irt és dedikált verset tett Krisztina mellé, a bölcsőbe. Engem is többször próbált az »egyedül üdvözítő vallás«-ra áttéríteni, sőt újból összeadni Csörével katolikus rendtartás szerint –  nem sikerült. Aztán megszűntek látogatásai. Egyre jobban elhatalmasodó cukorbaja egy kanadai öregotthon falai közé kényszeríttették, ahonnan még szinte hetente kaptuk leveleit. Nem búcsúzkodott, férfiként és papként viselte sorsát, az elmúlás számára az átlényegülést jelentette. Hívő volt ízig-vérig, az én szkepticizmusom megmosolyogtatta sokszor. Ismét búcsúzom, Tamás, ahogy azt már versben is megtettem. Arra kérlek, hogy Pétertől kérd el a kulcsot, amikor én érkezem, és Te várj a kapuban majd többi, szintén eltávozott költőtársam társaságában!”[az eredeti e-levél a birtokomban]  Utolsó, immár posztumusz kötete,  „A szív jogán”, 1993-ban jelent meg, bár meg kell jegyezni, hogy számtalan költeménye könyvben nem, csak újságokban, esetleg a világhálón olvasható. Meglehetősen ritka, hogy, egy egyébként konzervatív közegben élő lírikus hatvanadik életéve táján változik meg robbanásszerűen. Tűz Tamással ez történt. Hirtelen fordulattal a legmodernebb lírának a szó és a hallgatás metszéspontján egyensúlyozó kifejezésmódjával kezdett kísérletezni. Anyanyelvként beszéli ezt a tömör, csak a kifejezés lényegére koncentráló versformát, melyben nem az érzés körülírása, hanem közvetlen bemutatása a legfontosabb.

Szkíta váll

Már-már azt hittem, elköltöztetek
s velük te is egy más világba szálltál.
Átkutattam egeket-földeket,
a kozmoszon is túljutottam már-már

A könyvtárlépcsőn mélán ácsorogtam,
tépelődtem, hogy hová is mehetett,
a kútnál is azonos időpontban
mérlegeltem a gyanús jeleket.

Már ne haragudj, minden kromoszómám
oly izgatott volt, hogy a hegygerinc
szeszélyedet utánozta a rónán
a te démoni törvényed szerint.

Vonult nyomába szemtelen kis arcod,
a meztelen kihívó szkíta váll,
mi megbír küzdelmet, halálos harcot,
s ha Isten úgy akarja, talpra áll.

Fontos kapcsolódások: Csizmadia Éva: Barátság a távolból [Levelezés Tűz Tamással 1984-1991.] Budapest, 2005., http://tuztamas.blog.hu/

Művei:

Tiszta arannyal. Versek. [ Vigília, Budapest, 1941]
Két tenger között. Versek. [Vigília, Budapest, 1942]
Nyugtalan szárnyakon. Versek. Köln, 1959. [angolul „On Restless Wings”, USA, Kalifornia, San Diego, 1966.]
A szív jogán. Válogatott versek. Calgary, Kanada, [Katolikus Hírnök ] 1959. 
Egy ország küszöbén. Versek. Los Angeles, USA, Kalifornia,  1966.  
Elraboltam Eu-t. Versek. Los Angeles, USA, Kalifornia,  1967.
Tükörben játszik a kéz. Versek. Róma, Olaszország, 1970.
Válogatott versek. Toronto, Kanada, 1972.
Harmincnapos nászút. Elbeszélések, Toronto, Kanada, 1973.
Angyal, mondd ki csak félig. Versek, cikkek, esszék. Toronto, Kanada, 1974 –
Jelen voltam. Versek. Toronto, Kanada, 1976.
Hová tűntek a szitakötők? Versek. Toronto, Kanada, 1977.
Aranyrét utca. Versek. Toronto, Kanada, 1978.
Égve felejtett álmok. Versek. Toronto-München, 1980. –
Vihar a pusztán. Regény. Toronto, 1980.
Szemünktől kék az égbolt. Versek. München, 1982.
Sosevolt hideg orchideák. Versek. München, 1983.
Leheletnyi öröklét. Versek. München, 1983.
És most mi lesz kariatida? Versek. München, 1985.
Hét sóhaj a hegyen. Válogatás verseiből, versek. Budapest, 1987.
A szív jogán. Válogatott versek. Chicago-Toronto-Budapest-Győr, 1993.

Források: A Magyar Irodalom Története 1945-75. [Budapest, Béládi Miklós – Rónay László], Magyar Katolikus Lexikon, Jakab Gábor: Tűz Tamás első költői korszaka, Komáromi Judit: Aki túllépett a halálon, [Megjelent az Új Ember újságban, 1992. május]  http://www.szozat.org/szozatarh/showpage.php?pid=362

Összeállította:-cspb-