Oláh Gábor: Tóth Árpád dalol

Lágyan simuljatok, szavak, az értelemhez,
Mintha bársony vonó arany húron dalolna;
Mert akit most idézünk: dalok királya; s nem lesz
Szellemarcán mosoly, ha nem suhanva, mollba
Daloljuk át lelkünket nemes, szép szellemébe.
A robbanó szavak riasztanák talán,
S a menny kékjébe hullna andalgó testi képe,
S minket siratna ottan: a vágyak távolán.
Mert vágyak végtelen hídján suhant, dalos
Szívét kívül viselvén ruhája unt mezén.
A gúny is csak rózsát dobott rá, s angyalos
Gyűrűje fényt felelt reá lelankadó kezén.
Sok pillangó örömnek zilálta hímporát rá
A jajt tudó Természet, a nagy vigasztaló.
És képzelete bíborán, mintha csak álmodva látná:
Százszor szebb színbe tükrözött a hervatag való.

A csalogány epedő dalát akarta szóba
Tördelni és magyar szent trillát hímezni rá.
Szilaj gyötrelmek éjén lett önnön kínja Jóbja,
És úgy dalolta kínjait, mintha csak ezt mondaná:
Örüljetek, ti gyászba talpig rogyott szegények,
A fájdalom gyökerén nyílt virág a bús mosoly;
A kétségbeesés von meandert a reménynek
Gyászköntösén; a hulló könnyünk ezüst gyöngyökbe foly.
Hulló könnyét ezüstös gyöngyökbe pergeti
Halvány arcodra, századok tüzén fakult magyar,
Az ő szaván halkabb és zengőbb a nemzeti
Dörgő beszéd; csöpp tengerszem – de nagy vihart kavar
Kék tükrében a földközök mennydörgő óceánja,
S a Szépség új hazáját foglalja el neked
Ez a második Árpád… ki életét se szánja
Érted, szegény magyarság. Becsüld meg: gyermeked.

Én, mint ikertestvére az elmúlt drága Jónak:
Tőle szakadtan sírom árvult hitem dalát.
Vele már halhatatlan vízen suhan a csónak,
Szomorú szép szemével örök Napokba lát.
Mi az innenső parton, három halálba halva
Átkozzuk önmagunkat… gyilkol a vad való.
De az ő gyöngybe hulló szavát epedve hallja
Betört hitünk… Vigasztaló az édes Szólaló.

szozattv


szozat a tiszta hang Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf