Takáts Gyula: Somogyi tavasz

Megnyílt a szántások porhanyó agyagja,
s kerek kis útjait giliszták csapatja
nyálazva készíti jól csúszó simára,
s testüktől csiklandik a gyökerek szára,
amint érdes bőrük kékszínű gyűrűje
remegve vonaglik a gyökér-sűrűbe.

A dombok bányáját langyos szellő fűti.
Penészes homokját sárgára üdíti,
s hol a horhók széle beomlik az útra,
az akác gyökere, mintha légbe futna.
S a megindult agyag, mint egy barna medve
dübörögve fordul ki a meredekre.

Puskás őr sem védi már az erdők fáját.
Tilosra nem feni a szegény baltáját.
Megeredt forrásra fut az őzek lába,
kristályvíz csörgedez a völgyek árkába.
Már a vadkan orrát gyantaszeg csikálja,
araszos agyarát bükkfákon próbálja.

A hamis déli szél, mint kocsis ostora
a kemencék füstjét északra sodorja…
S már vedlik a kotlós a konyha-szegletbe,
nyúl inal kölykezni a fűzfás berekbe!
És a duzzadt patak, kiöntésre készen
halait szépíti tavaszi medrében.