Muskátli - 2018. április

Melléklet jó gyermekeknek

Immáron a 2017/2018-es tanév kezdetével a Muskátli a negyedik évfolyamába lépett. A világháló segítségével a Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfalujából szállnak továbbra is a jó gyermekekhez és örökgyermekekhez a szebbnél-szebb versikék, mesék, megemlékezések.

A nemesradnóti Lidike Pihenőház alkotóműhelyében ez esztendőben is Az Én Ujságom hasábjait lapozgatva kerülnek elő az értékes írások. Így a mai kor vívmányainak köszönhetően ismét elérhetőek az oly kedvelt képes gyermeklap válogatott részei itt a www.szozat.org elektronikus lapon.

A Muskátli II., II. és IV. évfolyama nyomtatva is megjelenik. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Keressetek bennünket a facebookon is https://www.facebook.com/posa.emlekere a Pósa Lajos Emlékére oldalon.

2018. április / IV. évfolyam / 8. szám

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

Nótás diák:

Tavaszi dal

Ereszünk alá is
Visszajött a fecske,
Beszélget anyámmal
Vígan ficseregve:
- Jó reggelt kívánok,
Fészkem őrizője!
Hazajöttem újra
Egy félesztendőre.
Drága asszonynéném,
Mi erre az újság?
Kerüli-e házukat már
A nagy szomorúság?

Édesanyám lelke
Örül a beszédnek;
Mosolygó jó kedvvel
Felel a fecskének:
- Nem kell, hogy a könnyem
Örökre hullassam,
Megsegít az Isten
Bennünket is lassan.
Több, több az örömünk
S bánatunk fogy egyre,
Tán egészen itt is hagy már
Jövő kikeletre?!

Forrás: Az Én Ujságom, 1908. április 19., XIX. évfolyam, 17. szám

A legszebb húsvét

Most hatvan esztendeje gyönyörű húsvétja volt a magyar nemzetnek. Hiszen hatvan év előtt 1848. március 15-én kiáltották ki a szabadságot és a Nagyhetet ettől a nagy naptól csak egy hónap választotta el. Éppen húsvét előtt, április 11-én szentesítette a király az 1848-iki törvényeket és április 14-én a felelős miniszterek Budapestre érkeztek, hogy átvegyék az ország kormányát. Húsvét vasárnapja ebben a nagy esztendőben április 23-án volt. A magyar nemzet ezen a napon hálás szívvel fohászkodott a templomban az Úrhoz, mert hiszen teljesülni látta legszebb vágyát: szabad volt, független volt, nagy és szép jövő nyílt meg előtte. Haj, sokan hullatták vérüket nemsokára a hazáért azok közül, akik 1848 húsvétját családjuk körében ünnepelték.
    Még szebb volt azonban a következő húsvét, az 1849-iki. A magyar honvéd hadsereg fél év óta harcolt osztrákkal, horváttal, oláhval, szerbbel. A szabadságharc 1849 nagyhetében döntő fordulathoz érkezett. Virágvasárnapja ebben az esztendőben április elsején volt, húsvét vasárnapja április 8-án. A magyar fősereg ezen a héten Gyöngyöstől eljutott Vácig s az út, melyet megtett, ezt az időszakot a magyar szabadságharcnak is nagyhetévé tette.
    Virágvasárnapján Görgei Artúr lett a magyar fősereg főparancsnokává, akivel hadvezéri éleslátásban alig mérkőzhetett akkor valaki. E napon a magyar vezérek nagyszerű haditervet állapítottak meg. Az volt a terv, hogy a magyar sereg zöme, az I., II. és III-ik hadtest megkerüli Árokszállás és Jászberény felé az osztrák sereg jobb szárnyát, hogy fölszabadítsa a fővárost és fölmentse Komáromot, melyet a német ostromolt. De, hogy ezt megtehesse, szükség volt egy vitéz csapatra, mely az ellenséget lekösse és tévútra vezesse. Ez a dicső teendő a Gáspár ezredes vezérlete alatt levő VII. hadtestnek jutott.  Ez a hős hadtest meg is felelt a beléje helyezett bizalomnak, holott pedig bizony könnyen megsemmisülhetett volna a túlnyomó ellenséggel szemben. De nemcsak, hogy nem semmisült meg, hanem mindjárt másnap, április 2-án Hatvannál megverte Schlick osztrák tábornok hadtestét. No, erre aztán a honvédsereg többi része gyönyörűen megkerülte az osztrákokat és Klapka meg Damjanich Tápió-Bicskénél megverte Jellasics ellenséges hadtestét. Ebben az ütközetben a hős honvédek oly vitézül harcoltak, hogy hősi tetteiket a krónikás alig tudta följegyezni. Ebben az ütközetben vívta meg híres párbaját Sebő huszár ezredes az óriási termetű Riedl osztrák törzsőrnaggyal és gyönyörű mérkőzés után levágta a huszár ezredes osztrák ellenfelét. Itt foglalta el egymással való nemes versengéssel a híres harmadik és kilencedik zászlóalj a Tápió hídját.
    Nagyhét szerdáján, április 5-én lovassági harc volt Hatvan körül az osztrákokkal, kiknek vezérei még csak most kezdették sejteni, hogy a magyarok megkerülik őket s Pest vagy Komárom fölszabadítására sietnek. Erről keservesen meggyőződtek nagypénteken, április 6-án, mikor Görgei döntő csapást mért Windischgrätzre, az osztrák fővezérre Isaszegnél. Ez a csata, melyben mindkét részről százezer ember vett részt, déli tizenkét órakor kezdődött és éjszaka ért véget Isaszeg elfoglalásával, Windischgrätz döntő megveretésével. Az égő Isaszeg és a lángban lobogó Királyerdő fényét a Gödöllőre hátráló osztrák seregre vetette, míg a csatatéren ezer magyar és másfélezer osztrák feküdt holtan vagy sebesülten. De bizony Gödöllőről is elmenekült sebbel-lobbal az ellenség. Másnap azt a finom villásreggelit, melyet a gödöllői kastélyban Windischgrätznek és tisztjeinek főztek, pompás jó kedvvel a magyarok költötték el.
    Nagyszombaton, április 7-én Kossuth és Görgei már a gödöllői kastélyban találkozott. Itt volt az a haditanács, melyben a magyar vezérek új, kitűnő haditervet készítettek. Azt, hogy míg a fősereg zöme Komárom fölmentésére vonul, Aulich magyar hadteste Pest körül kösse le úgy Windischgrätz figyelmét, hogy ez azt higgye, mintha a magyar fősereg állana vele szemben. Az elámított osztrák hadvezér belement a csapdába.
    Gödöllőn írta meg Kossuth e napon hadi jelentését a nemzethez, melyben ezt üzente:
    A dicsőség napjait éljük, melyből a nemes honfiak vérén vásárolt babérokkal a haza szabadsága fog fölvirágozni. Mély hálával hajoljon meg a nemzet hadserege és annak vezérei előtt. . .Előre! Ez az Allelujah! mellyel Üdvözítőnk föltámadása napját a szabadság oltára előtt üdvözöljük! Ennyit örvendetes, előzetes hírül! Késő éjjel van és én fáradtan, de gondtalan mellel abban a hálószobában hajthatom nyugalomra fejemet, melyből Windischgrätz ma reggel Isten igazságos haragja elől menekült, mi csapataink győzelmében nyilvánult ő ellenében.
    Húsvét vasárnapján a magyar főváros népe a templomokba sietett. Még nem tudta a főváros lakossága, hogy mi történt a harctéren, mert az osztrákok hazug győzelmi jelentéssel ragasztották tele a falakat. De hogy nincs minden az ellenség ínyére, mindjárt gondolta a lakosság, mert az osztrákok nagyon izgatottak voltak. Egyszerre ágyúdörgés hallatszott. . .Mi ez? Hol lövöldöznek? Az ágyúdörgés egyre erősödött, mert Cinkota és Palota közt harcolt Aulich a Schlick és Jellasics hadtestével.
    – Hiszen akkor nem igaz a sok osztrák győzelmi hír, - mondották a budapestiek boldogan, - ha a magyar oroszlán hangja már behallatszik hozzánk!
    Ej, be kedves zene volt ez az ágyúszó a főváros népe fülében! Milyen boldog húsvét volt ez! A harangok hirdették a Megváltó föltámadását, az ágyúszó a magyar nemzet föltámadását.
    Az ország más harcterén is diadal koszorúzta a Nagyhéten a magyar zászlót s bizony nemsokára bevonult a fővárosba a honvédsereg. Ilyen szép húsvétja volt akkor a magyarnak.

Zsiga bácsi

Forrás: Az Én Ujságom, 1908. április 19., XIX. évfolyam, 17. szám

Lőrincz Sarolta Aranka:

Szeleburdi

Csingi Lili születésnapja

 – Mesesorozat –

(folytatás 8. mese)

Közeledett Csingi Lili tündér királykisasszony hatodik születésnapja. A tündérkirály és tündérkirálynő nagy ünnepséget hirdetett erre a napra. A tündérpalota népe azon törte a fejét, hogyan szervezzék meg az ünnepi eseményt, milyen ajándékkal kedveskedjenek a tündér királykisasszonynak. Dundi tündérdadus és Bolombóc, a tündérbohóc összedugták a fejüket és minden percben új ötlettel álltak elő.
Én cigánykerekezni fogok, de úgy, hogy csak a hüvelykujjam érinti a földet és olyan színes léggömbökkel ajándékozom meg a tündér királykisasszonyt, mint az üveghegyek! - lelkendezett egyfolytában Bolombóc, a tündérbohóc.
Én meg csilingelő iskolatáskát adok neki, ha itthon felejti a tollát, könyvét, vagy a füzetét a táska azonnal csilingelni fog!- áradozott Dundi tündérdadus.
 A tündérkirály és királynő egy csokor gyöngyike virágot rendelt tündér Gitti néninél. Úgy gondolták, a virágok kelyhéből kiperdülő igaz gyöngyökből kalárist készítenek ajándékba a tündér királykisasszonynak. Barbóca, a tündérkomorna, Cinóber, a tündérhopmester és a tündér a három tündérudvarhölgy, Csacsonga, Locsonga és Zajonga nekiláttak a tündérpalota feldíszítéséhez. Kanalas, a tündér udvari szakács a három szoba-konyhalánnyal, Bórikával, Dórikával és Rózikával együtt, nagy sütés, főzésbe kezdtek. Durrantópukkantó, a nyalka udvari vadász egy kis őzet hozott, Ugrajtó, a tündér lovászmester pedig egy szép pónilóval akart kedveskedni Csingi Lili tündér királykisasszonynak. Alaposan lecsutakolta, feldíszítette, hogyha kedve kerekedik lovagolni a pónilovon, máris készen legyen.
Végre megérkezett a várva várt nagy nap. Szeleburdi Csingi Lili tündér királykisasszony születésnapjának reggelén, fényesebben ragyogtak az üveghegyek csúcsai, az ezüsterdő majdnem elhomályosította a kelő napot, annyira csillogott, villogott. A gyémántpatak felett színes szárnyú szitakötők csillogtatták szárnyukat, az aranyréten selyem pillangók ropták táncukat, tündérváros kertjeiben pedig, kinyíltak a szebbnél szebb tündérrózsák. Ha még csak nyíltak volna, de muzsikáltak is és csodálatosabban, mint máskor. Ezen a napon a madarak éneke volt a legcsodálatosabb. A tündérpalota népe izgalommal várta, mikor ébred már a tündér királykisasszony. Mindenki azt hitte, hogy örülni fog a gyönyörű napnak, a szebbnél szebb ajándékoknak, de nagyot tévedtek.  Morcosan ébredt, először nem akart mosakodni, aztán nem akart öltözködni. Hiába rakta eléje Dundi tündérdadus a szebbnél szebb, fodrosnál fodrosabb tündérruhákat, egyik sem tetszett neki. Csak nyafogott és minden áron vissza akart bújni az ágyába, ami még soha sem történt vele. Máskor úgy kellett visszafogni, hogy el ne szaladjon, most meg inkább lustálkodott volna.
Nahát!- mondta a tündérdadus.
Ó, ó, még ilyet!- sóhajtott a tündérkirálynő.
Azt a teremburáját neki!- mérgeskedett a tündérkirály.
Megint csak szalajtottak Bolombócért, az udvari tündérbohócért, hogy segítsen megoldani a problémát. A tündérbohóc nem is kérette magát, cigánykereket hányva pörgött be a szobába. Nini, mit hozott magával! Kezén, lábán, nyakán, derekán olyan színes léggömbök lengedeztek, mint az üveghegyek. Csingi Lili amint ezt meglátta, gyorsan kiugrott az ágyból, sietve megmosdott, megfésülködött, felvette a legszebb fodros tündér ruháját és Bolombóc elé állt. A tündérbohóc nagy nevetve leakasztotta magáról a léggömböket, átnyújtotta Csingi Lilinek, majd egy ujjával érintve a földet, pörögni kezdett maga körül, mint a pörgettyű. A tündér királykisasszony nagyot kacagott a bohóc pörgése láttán és a színes léggömbökkel ő is forogni kezdett. Hát láss csodát! A csillogó léggömbök hirtelen a magasba emelkedtek és felkapták Csingi Lili tündér királykisasszonyt is. Bolombócnak, a tündérbohócnak tátva maradt a szája a csodálkozástól.
Ó!- ájuldozott a tündérkirálynő.
Mi a manó!- ámuldozott a tündérkirály.
Segítség! Elröpül a tündér királykisasszonyunk!- visított kétségbe esetten Dundi tündérdadus, amint meglátta, Csingi Lilit a léggömbökkel a magasba emelkedni.
Hahó, repülök! – kiáltotta a magasból és a tündérpalota udvarán álmélkodó tündér udvari népségre nézett. Látta, hogy Barbóca a tündér udvari komorna, Cinóber az udvari tündérhopmester, Csacsonga, Locsonga és Zajonga a három tündér udvarhölgy a szájukat tátják a csodálkozástól. Bitéz, Mitéz és Vitéz a három udvari tündér apród pedig hirtelen a kardjához kapott nagy izgalmában. Kanalas, az udvari tündérszakács is kiszaladt a konyhából és nagy fakanállal hadonászott. Nyomában tülekedett a három szobakonyhalány Bórika, Dórika és Rózika. Durrantópukkantó, az udvari tündérvadász sem hagyta annyiban a dolgot, puskájával ki akarta durrantani a léggömböket, de nagy izgalmában egyet sem talált el. Ugrajtó az udvari lovász a táltos lovakat akarta nyergelni, hogy Csingi Lili után repüljön, de nagy sietségében nem tudta, hogy melyikre üljön.
Csingi Lili meg csak himbálódzott a léggömbökkel és nagyokat kacagott, amint letekintett a sok udvari népségre.
Hé, gyertek utánam! Nagyszerű ez a repülés!
Csakhogy a léggömbök a magasba emelték. Egyre kisebb lett a palota, egészen pici lett Bolombóc a tündérbohóc, Dundi tündérdadus, a tündérkirály és királynő, de még az álmélkodó tündér udvari népség is olyan kicsi lett, mint a legapróbb hangya népség. Csingi Lili ámulva nézett le a magasból. A szél könnyedén meghintáztatta, majd szárnyára kapva vitte, vitte át az aranyréten, át a gyémánt patakon, át az ezüsterdőn, egyre közelebb az üveghegyekhez, tündérváros határához.

***

Lőrincz Sarolta Aranka: 

Tavaszi dal
    

Meleg napsugár
sárga fénye villan,
aranyhaját szétteríti,
fagyos földet melengeti,
a tél gyorsan illan.

Dombok sapkáján
hófehér virágok,
havas foltok bundájában
melengető napsugárban
mint szerény kislányok.

Nyújtózik a föld,
ébred a természet,
kék ég nyitja nagy ablakát
 kósza szellő is furulyál,
itt a tavasz végleg.

Lőrincz Sarolta Aranka:

Tavasz az Ipolynál

Virágzó rétek közt
ezüst szalag,
az Ipoly, partján
 vékony fűzfaágak
játékos szélben
 táncot járnak
és ámulva nézik
a folyó víztükrén
tavaszi ruhájuk
 zöldes színét.
Topolyfák hegyében
nagy, kerek, ágas
 gólyafészkek ülnek,
 s a szerelmes gólyák
vígan kelepelve
násztáncukat járják.
Rétek zöld lapálya
simul a tájba,
hol kislibák tipegnek,
anyjuk után.
Pelyhesek, sárgák,
mint pitypang virága,
mely koszorút formáz
leánykák haján.
Bárányok legelnek,
nyakukon kis csengő,
fehér gyapjuk szőrén,
meleg napsugár.
Játékos szellő
 fűzfa sípon játszik,
s tavaszt kiált
a jégmadár.
 Ipolynak vize
lassan fodrozódik,
kanyarog, nem siet,
úgyis céljához ér.
Nagy Duna ága,
szerelmesen várja,
 hogy átölelve
vigye tovább
 a tenger felé.

A mesék és a versek itt a Muskátliban jelentek meg először.

Pósa Lajos jótékony zsarnoki önkénye Az Én Ujságomban

Írta: Pósa Homoly Erzsó - 2018. 03. 24., Felvidék.ma

A szerkesztő bácsi postája Az Én Ujságomban (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A Pósa Lajos Társaság Légy lámpás címmel indított előadássorozatot, melynek első előadója, a sorozatcím ötletadója, Kun Miklós Jenő budapesti Pósa-kutató volt. Pósa bácsi azt üzente mottójú előadása március 23-án a rimaszombati Csillagházban valósult meg.
Az előadó először Tompa Mihályról szólt, aki nagy kedvelője volt a virágoknak, így is ismerjük Sas Ede nyomán: a virágok költője. Pósa Lajos lapjában, Az Én Ujságomban gyakran találkozunk Tompa és Arany nevével, verseikkel. A gyermeklapban megemlékeztek a rimaszombati szoboravatásról is, amelyre Lévay József írt ünnepi ódát. „Lévaytól verset nem nagyon találunk ma az interneten, de a naplója ott van, mindenkinek javaslom, hogy olvasgassa, szenzációs” – mondta Kun Miklós Jenő, hozzátéve, hogy a legnagyobbak mellett méltán kell kezelnünk Pósa Lajost is.
A folytatásban Az Én Ujságom szerkesztőségének működését boncolgatta. Felidézte, hogy Pósa elkötelezte magát a magyar gyermekirodalom mellett. A gyerekek gyakori látogatói voltak a szerkesztőségnek, s ilyen alkalmakkor szavaltak neki.
Kun Miklós Jenő, budapesti Pósa-kutató (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Kun Miklós Jenő dokumentumriportot hozott Pósa Lajosról, melyben rámutatott szerkesztői módszereire, következetességére, humorára. Szólt a kéziratok felett kialakult vitákról is.
Pósa vizsgáló-kémlelő szemmel olvasta a kéziratokat, hogy nincs-e azokban olyan, ami a gyermekek lelkét érzékenyen érintené. Ha ilyet talált, akkor azt átalakította, a magyarság elleni hibákat javította. Gyakran kapott olyan kritikát, hogy „zsarnoki önkénnyel” nyúl az anyagokhoz. Viszont szándéka tisztaságát és nemességét mindenki érezte, így nem sértődtek meg az érzékeny írók.
Részletek hangzottak el Herman Ottóval kelt levelezéseiből is, melyet Bodnár Mónika kutatott fel, megjelent a Herman Ottó Múzeum évkönyvében és hírportálunkon is olvashatják. Ebben is találkozhatunk egy olyan zordon hangú levélváltással a Minek a’ Jónás szerencséje című elbeszéléssel kapcsolatban, melyet Pósa szerkesztői jogával élve lerövidített, s ezt Herman szóvá tette, Pósa viszont tisztázta magát, s a kis affér nem rontotta meg a barátságukat – összegezte az előadó.
Fülöp Áron Az Én Ujságomban megjelent versének módosításáról szólva elmondta, hogy a „zsarnoki önkényért” a szerző hálás lehetett. Pósa nemcsak gyerekekkel, hanem felnőttekkel is levelezett. „A szerkesztő bácsi postája” című rovatban egy levélre adott válasz sokszor százaknak is szólt.
Pósa Lajos azt üzente című előadás a Csillagházban (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A Pósa Lajos által szerkesztett lap tízezer példányban jelent meg huszonnégy évfolyamon keresztül heti rendszerességgel. Egy becsült szám szerint 15 ezer üzenet keletkezett. Egy-egy számban 10-12 üzenetet fogalmazott meg. Nyilván voltak munkatársai is. Benedek Elek, Gárdonyi Géza, Sebők Zsigmond, Móra Ferenc, Gál Mózes és Pósa Lajos felesége, Lidi mama is segítették a szerkesztő bácsit. „Nagy szimbiózisban éltek, melegszívű asszony volt. Óriási vehemenciával támogatta férjét, munkásságát és emlékét. Minden férjnek ilyen özvegyet kívánok” – jegyezte meg az előadó találóan Pósa Lajosné Andrássy Lídiáról.
Az esten Gyurán Ágnes, a Pósa Lajos Társaság alelnöke Reményik Sándor Lámpagyújtogató című versével fejezte ki a Légy lámpás című előadássorozatuk célkitűzését. Góbis Réka, a Tompa Mihály Református Gimnázium diákja Pósa Lajos: A virágok költője és Lévay József: A szobor beszél című versét szavalta, úgyszintén az iskola tanulója, Kováčik Valéria pedig Fülöp Áron: Brekeke úr és Kurutty néne c. verses meséjét adta elő. A közreműködőknek Pósa Judit, a társaság elnöke köszönte meg a szereplést, a közönségnek pedig a részvételt azzal a zárszóval: „Ne feledjék, olvassunk Pósát!”
A felolvasott szerkesztői üzenetekből kitűnt, hogy Pósa Lajos a nemes tartalomra, a nemzetek egymás iránti tiszteletére, a bajtársiasságra, a felebaráti szeretetre, az anyanyelv-, a haza- és a szülői szeretet fontosságára, az esztétikai szépségre hívta fel a figyelmet.

     Forrás: http://felvidek.ma/2018/03/posa-lajos-jotekony-zsarnoki-onkenye-az-en-ujsagomban/

 

Pósa Lajos:

Mit ketyeg az óra?

Álomhozó éjjel
Úgy elhallgatom az
Óra ketyegését,
Mintha csak hallanám,
Mintha csak érezném
A szívem verését.

Mit ketyeg az óra
Álomba ringató,
Csöndesen éjszakákon?
„Iramlik az idő,
Hull a rózsalevél,
Az élet csak álom.

Az élet csak álom:
Egyiknek rövidebb,
A másiknak hosszabb.
Ki tudja, hallod-e
Koporsót rengető
Ketyegésem holnap?

Úgy éld át suhanó,
Rövid életedet,
Szép, jót álmodva,
Hogy egy szerető kéz
Virágot ültessen
Könnylepte sírodra.”

Forrás: Az Én Ujságom, 1909. április 25.., XX évfolyam, 17. szám

A szerkesztő bácsi postája

*  Látod: tízszer is elolvastad már Az Én Ujságomnak megőrzött s szépen bekötött hét kötetét és mindig találtál benne mulattatásodra, okulásodra szolgáló olvasnivalót. Nagyon okosan teszed, ha ezután is megőrzöd az ujságodat s félévenként takarosan bekötteted. (Riedt Elzinek, AÉU, 1909. május 2.)
 
*  Igaz, a közmondás így szól: a jó pap holtig tanul. De azt jelenti ez a közmondás, hogy minden embernek holtig kell tanulni, ha valamit igazán akar tudni, s ha nem akar utolsó ember maradni barátai, ismerősei, embertársai között. (Gál Erzsike és Gyula részére, AÉU, 1909. április 11.)

*  Egy hét óta tömérdek levél érkezett hozzám boldog húsvéti ünnepeket kívánó szeretettel. Én is boldog húsvéti ünnepeket kívánok mindnyájatoknak. Ragyogó tavaszi napfény, illatos bokréta, piros tojás mosolyogjon rátok. Öntözködjetek szépen, kedvesen, permetezzen a rózsavíz, dalos kedvetek csengjen-bongjon széles e hazában szeretteitek örömére. (Kedves olvasóinak, AÉU, 1910. március 27.)

Pósa bácsi:

Tavaszi madárének

Kikelet, kikelet,
Mosolygó, ragyogó…
Nincs bilincs, nincs bilincs,
Szabad már a folyó.
Csörgedez, csobog már
A kis ér, a patak,
Zümmögnek, zummognak,
Zúgnak a bogarak.
Süt a nap, süt a nap,
Sugaras a világ,
Kivirít, kivirít
A virág, a virág.
Gingalló-bimballó,
Illan a pillangó.

Istennek, Istennek
Dicséret, dicsőség!
Szebb itthon, szebb itthon
Erdőség, mezőség!
Itt borult bölcsőnkre
A levél, a levél,
Legszebbet a szél is
Itt beszél, itt beszél.
Süt a nap, süt a nap,
Sugaras a világ,
Kivirít, kivirít
A virág, a virág.
Gingalló-bimballó,
Illan a pillangó.

Forrás: Az Én Ujságom, 1905. Április 9. , XVI. évfolyam, 15. szám

Garády Viktor: A szalonka

Amikor az erdő nyirkos tisztásain langyos tavaszi fuvallat suhan végig s a korhadt falevelek között kidugja sárgás virágját a kankalin, az ághegyek fölött gyors surranással megjelent a mi kedves hosszúcsőrű madarunk: az erdei szalonka.
Rendesen alkonyatkor, az esthajnali csillaggal érkezik. Néha egymaga, néha többedmagával. És ekkor úgy rémlenek, mint valami tovasuhanó árnyékok. Oly nyílsebesen repülnek el fölöttünk, hogy legtöbbször csupán csicsergő hangjuk árulja el érkezésüket.
Nem is látjuk őket, amikor nagy hirtelen lecsapnak és valami sűrű bokor tövéhez bújnak. Oda lapulnak a földhöz s a fonnyadt falevelek közé illeszkednek. És mivelhogy köntösük színe szakasztott olyan, mint a száraz falevélé, észre sem vesszük őket.
Ha leszáll az esthomály: a szalonka nagy óvatosan fölkerekedik és eledel után lát. Ilyenkor nagy segítségére van neki az ő hosszú csőre. Néha egész éjjel a korhadt falevelek közt turkál.
A nedves földet szereti, mert hosszú csőrét könnyű szerrel bedughatja a puha talajba, hogy az ott rejtőzködő férget, bogarat és egyéb apróbb állatkát hatalmába ejtse. Legkedvesebb eledele a földi giliszta, amit ritka ügyességgel tud kiszedni a földből.
Alighogy hajnalodni kezd, a szalonka kapja magát és gyorsan visszatér búvóhelyére. Munka után édes a nyugalom. A mi kedves hosszúcsőrű kis jószágunk is ezt tartja. És csakhamar pihenőre tér. Szótlanul tölti az egész nappalt, nehogy magára terelje az ellenség figyelmét. Mintha tudná, hogy bezzeg sokan törnek az ő élete ellen. És ezek között leginkább az ember, aki ízletes húsa miatt lépten-nyomon üldözi.
Az erdei szalonka rendesen március közepe táján érkezik hozzánk és szeptember vége felé búcsúzik el tőlünk. Amikor is melegebb vidékre vándorol.
Érkezése mindig az időjárástól függ. Ha enyhe az idő, korábban állít be hozzánk. Ha pedig tartós a tél, a szalonka elmarad és megvárja, amíg melegebbre fordul az idő.
A szalonka a tavaszt és a nyarat nálunk tölti. Az erdő az ő birodalma. A fészkét is odarakja, ahol legsűrűbb az erdő, ahol legtöbb a bokor. Valami bokrot szemel ki és gazzal borított tövében, a földön száraz levelekből, fűszálakból építi meg fészkét.
Tarka pelyhes fiókáit nagyon szereti. Hogyne szeretné őket, amikor olyan édesek! Bolyhos buksi fejük, okosan fénylő nagy szemük és hosszú csőrük oly kedvesen festenek a fészekben, hogy szinte öröm bennük gyönyörködni.
Az öreg, mint valami gondos anya, folyton ápolgatja és dédelgeti őket. És ha kicsit fölcseperedtek, nagy odaadással hol az egyiket, hol a másikat tanítgatja.
Megmutatja, hogy miképpen kell hosszú csőrüket használni és a gilisztát a puha földből előszedni. Az apró csemeték persze hűen követik az anyjuk példáját és csakhamar elsajátítják az eledelszerzés minden csínját-bínját.
Hát még milyen szépen oktatja csemetéit az anya, hogy kell hasznát venni a szárnyuknak. Előbb egyik ágról a másikra repül. Később már nagyobb távolságra szánja rá magát. Átszáll a szomszéd fára. Persze ilyenkor nem egyszer megesek, hogy az ügyetlen kis szalonkát egyszer csak elhagyja az ereje és lepottyan a földre.
No de ekkor ott terem nála gyorsan a gondos anya és addig-addig nógatja, bátorítja, istápolja, amíg az újra fel nem száll a fára. Azonban ilyenkor néha az is megesik, hogy maga az anya viszi fel apró csemetéjét a fára. Még pedig akként, hogy hosszú csőrével és nyakával a melléhez szorítja, vagy egyszerűen belekapaszkodik lábával a csöppség testébe és úgy repül föl vele. Ezt pedig különösen akkor cselekszi meg, ha attól tart, hogy valami veszedelem fenyegeti az ő kedves csemetéjét.

Forrás: Az Én Ujságom, 1912. április 28.., XXIII. évfolyam, 19. szám