Sinka István: Ahol a költő élt
Valami halk, szent áhítat
az, ami itt
a csendben ragyogva tovaleng,
és metszett kancsóból fényt itat
a szívemmel… A fák is úgy
állanak a
kék reggelben, mint hű, jó tanúk,
akik még látták a költőt, mint parasztfiút,
ha erre ment… S a porba lent,
ahova csak nézek,
szinte-szinte látom ragyogó nevének
betűit a föld felett….
Köröttem idők és ágak rengenek –
alattuk némán, hangtalan lépek
s hallom: szent magyar lanton
halhatatlan, örök balladák zenélnek.
Nagyszalonta.