Dalmady Győző: A magyar nóta

Hogy is volt csak az a nóta?
Óh, húzzátok, húzzátok még!
Ne ezt, ne ezt… azt a búsat!
Szebbet annál sohse hallék.

Sír a lelkem, mikor hallom,
Oly ismerős minden hangja!
Hajh, ez az a százados bú,
Mely a magyart el nem hagyja.

Óh, húzzátok! a gyönyörtől
Úgy is részeg már a lelkem,
Vigadok is, kesergek is,
Az érzés oly nevezhetlen.

Szól a nóta, azt gondolom,
Drága gyöngyök hullanak rám,
Drága gyöngyök sokasága…
Pedig könnytől ázik orcám.

Mennyi fény és gyász egyszerre!
A nagy napok felcsillognak.
Sohse voltam ilyen gazdag,
Sohse voltam elhagyottabb.

Tudja Isten, mi szorítja
Egyszerre a szívem össze:
Elég, elég… hagyjátok el,
Az a nóta meg ne ölje.