Bacsányi János: Barcsai Ábrahámhoz

Szomorú a lelkem, még alig derüle
Víg napunk, már újra homályba merüle,
Iszonyú jövendő! Rémítő képzések!
Ah! Mit hoznak reánk a bús végezések,
Mit szülhetnek e sok kínos küszködések,
Tüzes villongások, dühös vérengzések?
Felébred a világ halásos álmából?
Avagy századunknak örökös csúfjára
Ledől a szabadság most emelt oltára?
Ily bizonytalanság kétes örvényében
Hányattatik elmém méltó félelmében.
Kebelembe folynak könnyeim árjai,
S önként zengni kezdnek lantomnak húrjai,

Dicsőül Orczynak lelki jóbarátja,
Kinek még gyámolát múzsát élni látja,
Őtet, ki mint hazánk egyik főreménye
S egész költő karunk vigasztaló fénye,
Úgy nékem még imént barátság angyala
S nékem atyám helyett édesatyám vala!
S ki bár elköltözött nyugalma helyére,
(Oda, honnan senki még vissza nem tére),
Élni fog itt mindég nagy neve hírében,
Élni, veled együtt, minden jók szívében!
Ó te, kit eléggé semmi nyelv nem dicsér,
S kiben legkisebb dísz a fejedelmi vér,

Barcsai, nemzetem szíves ébresztője,
Igazság, emberség hatalmas védője!
Engedd, hogy ezeknek egy hív énekese
Bánatos érzésit veled közölhesse;
Halljad, mint zengedez magános hárfája,
Tekints bátorító szemekkel reája,
S amint gyakran valál serkentő vezére,
Vidd fel ma Helikon sziklás tetejére.
Jer, kesergd velünk az ember vakságát,
Ki, megvetvén az ész mennyei világát,
Társa vesztésében keresi nagyságát,
S bűne fertelmében leli boldogságát!

szozattv


szozat a tiszta hang Mátyás nap Zétényi Csukás Ferenc szentkoronaeloadas societaslancearegis BMT meghivo email életmese pályázat 2018
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf