Legifj. Szász Károly: Levél kedvesemhez

Bár messze mentem, szívem nem feled,
Vágyam nem nyugszik, – szólnom kell veled,
Hisz úgy tetszik, van már száz éve is tán,
Hogy ajkamat ajkadról elszakítám.
Mért is van az, hogy míg együtt lehettünk,
Oly gyorsan szálltak a napok felettünk,
Míg most az órák oly lassan haladnak,
Mint sűrű őszi légben lomha darvak.
Szólok veled, – s majd válaszodra várva,
Jobban telik az óra, egy a másra.
A daru is gyorsan lebbenti szárnyát,
Ha át a légen szólni hallja párját.

Gondolsz-e rám? Jut-é eszedbe még
Az a ragyogó, fényes, tiszta ég,
Mely ránk vetette csillag-szemeit,
Bíztatva némán, hogy majd megsegít.
Óh, öröm addig itt e földön élni,
Amíg az égben van hitünk remélni.

Azért hát vígan! Szép arcod tavaszát
S bú nehéz könnyűi ne hervasszák.
A lánysereg, ha indul játszani,
Te se kívánj komolynak látszani,
Hívó szavukra készséggel hajolj,
Eredj közéjük, mosolyogj, dalolj!

Majd járd be a kert utait, ahol
Együtt sétáltam veled annyiszor.
Talán már puszta minden, – óh, de lásd,
Miért siratnád ott a hervadást?
Inkább csak bíztasd szívecskédet azzal,
Hogy minden újra éled új tavasszal:
Dal újra csendül, fán a lomb kizöldül,
Hű kedvesed is megtér messze földrül.
S egy szép napnak mosolygó reggelén
Menyasszonyomként léphetsz majd elém.
Karomba fűzöd karodat, s megyünk.
Nem lesz hosszú a nászkíséretünk,
Csak az, ki minket igazán szeret,
Jöjjön velünk, – s az nem sok, úgy lehet.

A kis templomnak átlépvén küszöbjén,
S lelkünk érzésit hő imába öntvén,
Az ünnepélyes, komoly esküszóban
Szívem szíveddel halkan összedobban.
Mit akkor mondok, azt már most is érzem:
«Szeretlek híven, s véled megelégszem.»

Az Isten házából, ha majd kijöttünk,
Meglásd, hogy minden más leend körülöttünk.
Hogy miért, – egymástól nem kell kérdenünk,
Könnyű lesz akkor azt megértenünk.

S aztán, – mint egykor édes hű anyánk,
Ölébe zár majd drága kis tanyánk.
Kicsiny hajlék lesz, egyszerű, szegényes,
De minden zuga mégis tiszta, fényes,
Hogy mint az arcot a tükör üvegje,
Boldogságunknak képét visszaverje.
Keblemre vonlak, s szívem szent hevében
Csak annyit mondok: «Édes feleségem!»
S te boldogan szólsz, bár halkan ugyan,
Reám hajolva: «Édes jó uram!»
Óh, félek is, súlyával összetör
Egy pillanatban annyi kéj s gyönyör!

Így egy a másra múlik majd napunk,
Csókkal fekszünk le s csókkal virradunk.
A pajkos Ámor egy kuckóba bújva,
Boldogságunknak ő lesz hű tanúja.

S ha beköszönt a munka ideje,
Boldogságunk csak nőni fog vele.
Nekem nagyon könnyű lesz a dolog,
Hisz érted küzdve csak rád gondolok.
S munkád te is örömmel végzed.
Legyen is áldott dolgos kis kezed,
Mely ágyamat majd puhára veti,
S arcom verejtékét törölgeti.
A pihenés is édes lesz nagyon
Kezed kezemben, ajkam ajkadon…

Az óra üt és én fölrezzenek…
A csillagok sápadni kezdenek
Az éjszakában, és egy gyönge, halvány
Fénycsík gyullad ki az égbolt alján.
Közelg a hajnal, érzem hűs lehét,
Mely a gomolygó párát űzve szét,
A napsugárnak utat így egyenget.
…Leejtem tollam, s némán elmerengek.

Te alszol most, szép ajkadon mosoly,
Talán mert éppen arról álmodol,
Amiről én e hosszú éjszakán –
Tanúm e levél – ébren álmodám…

A hajnal jő s álmomban megzavar   
Végezzük hát e levelet hamar,
Hadd olvasom csak még egyszer keresztül.
Átalfutom, s leejtem a kezembül.
Óh, édes álom, mondd, hová levél,
Hisz nem ad vissza e sivár levél!
Hisz ebben semmi sincsen abból,
Mit képzetem előmbe rajzol;
A lángból, a mely szívemet hevíti,
A vágyból, a mely lelkemet repíti,
A szenvedélyből, mely erembe’ zúg,
Nincs egy szemer, – e szó itt mind hazúg.
Az érzésből, mely lelkemből kitört,
Csak egy csomó betű lett, semmi több!

Álmunk, – ébredvén, – mért hogy így vesz el?
Irigy hajnal, miért is érkezel
Mutatni, hogy mit álmaimban éltem,
Mily színtelenné vált e kis levélben.

De ha elűzted álmomat, maradj,
S e kis levélbe életet te adj
Ömöljék rá verőfényed derűje,
Hogy fényt leheljen mindenik betűje;
Hulljon reá sugárid pora,
Hogy hadd ragyogjon mindenik sora,
S így az, mit én oly hévvel, mélyen érzék,
De nem tudá hevítni tollam ércét,
S élet nélkül hagyá e sok betűt,
Hadd nyerjen újra fényt, mosolyt, derűt!

S te kedvesem, kit kínzó vágy epeszt,
Olvasd mosolyogva és örömmel ezt.
S mit e levélben elmondtam neked:
Reményeidnek adjon életet!

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf