Legifj. Szász Károly: Az én múzsám, Őszi gondok, Rodostói képek

Legifj. Szász Károly:

Az én múzsám

Az én múzsám kíváncsi fruska ám,
– Hisz az asszonynép mind ilyen talán, –
Amíg én írok, s dalra dal repül,
Ő csöndesen hátam mögé kerül,
S írásomba mosolyogva kandikál,
Én nem vagyok nagy költő, annyi áll,
S ha verseimben mégis tán lehet
Találni egy-egy jobb helyet,
Egy kis sugárt, egy kis derűt,
Néhány arannyal írt betűt,
Vagy szívig ható meleget,
Az érdem egyém nem lehet.
Azt a friss fényt nem tollam írja,
Csak úgy esik az a papírra,
Amint múzsám – vagy jobban mondva
Feleségem – fölém hajolva,
S a versecskének lesve végét,
Szemét a papíron felejti,
És a szép szemnek tiszta fényét,
Friss sugarát – mind oda ejti!


Legifj. Szász Károly:

Őszi gondok

Uralmad’ ősz, hát újra kezded…
A napok gyorsan fogynak,
Hanem a gondjaim meg bezzeg
Megnőnek, gyarapodnak.

Zajong körültünk kisded népünk,
Hideg az orruk, dideregnek…
Az anyjuk és én összenézünk:
Felöltő kell a gyerekeknek!

S no amire majd azt felöltik,
Ruha is kell ám, ahhoz illő,
És jó, hogy az eszembe ötlik
– Csekélység bár – hat pár cipellő.

Sipkát, boát, rá rojtot, bojtot, –
Mindent be kell szerezni.
Felforgatunk tucatnyi boltot –
Ez is kell még, – meg ez, ni!

Az egy szem lánynak, gondos anyja
Valami kedves kalapot gusztál…
Tárcám utolsó szép aranyja
Te is milyen hamar elúsztál!

Zsebünk s lelkünk terhét leadtuk –
No gyerekek, vígan előre!
…A mi felöltőnk – ugye anyjuk –
Mint tavaly is – marad jövőre!


Legifj. Szász Károly:

Rodostói képek

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Keletről tiszta fényben, mosolygva kél a nap,
Sugári a tengernek tükrére hullanak.
E fényes nagy tükörbe – mely nem hazud soha –
Bízvást büszkén tekinthet Rodostó városa.

A városhoz közel már, a tengeren amott
Vitorlás gálya úszik, tördelve a habot.
Embernek a hajóban nem hallani szavát,
A lánc csörög csak, amint mozdul a sok lapát.

Végében a hajónak áll egy sötét alak.
Gazdag hajának fürti vállára omlanak,
De mint a nemes ércben egy-egy ezüst fonál,
A barna fürt közt itt-ott fehér szál bujdogál.

Keletnek – merre mennek – hátat fordítva áll.
Tekintete – sirályként – északnyugatra száll.
Tekintete minkéntha lelkét röpítené,
A távol ködbe’ sejtett magyar határ felé.

Magyar határ!… E szó kél titkon szívébe’ tán,
S tükrözik fájdalommal sötét arculatán.
E fájdalom őszíté meg tán a szög hajat,
Ez hajtá s görnyeszté meg a széles vállakat…

A fejedelmi alak most megmozdul helyén…
Mert fejedelem – ha nincs is korona a fején,
Király – habár a vállát palást nem is fedi,
Uralkodó – országa ha nincsen is neki!

Fényesb a koronánál fején a glória,
Mit – sorsa bárhogy fordul, nem veszthet el soha,
S ha, mit övének mondhat, nincs egy tenyérnyi rög,
Hatalma híveinek szívén nagy és örök!

A Rodostónak tartó gályában aki áll,
S északnak néz: Rákóczi, a bujdosó király.
És közelében Mikes, ülvén a kis padon,
Hű szívvel szívéhez is legközelebb vagyon.

Rákóczi nagyot akart, s nagyot bukott szegény…
De mit akartál Mikes, te ifjú kis legény?
Rajzottak-é lelkedben dicsőség álmai?
Akartál-é te sasként magasba szállani?

S midőn a szent szabadság haldoklott vérezőn,
S megásták néma sírját a majtényi mezőn –
Vajon a szívet tépő, emésztő honfibú
Hajtott-e téged is ki hazádból, jó fiú?

Nem. A te ifjú lelked nem álmodott nagyot, –
Csak bámulád – elérni nem vágytál a napot.
Rákóczi hírét hallván, az volt vágyad csupán,
Hogy fegyverhordozóként ott élhess udvarán.

És fegyverét hordozván, szívét is megnyeréd,
Te lettél körülötte a legkedvesb cseléd.
Cseléd: de nem akinek ez bér után neve,
De ami a magyarnak szerette gyermeke.

Rákóczi mellett voltál, míg napja ragyogott,
A vér patakja tőle el nem választhatott,
S hogy napja lehanyatlott s lőn sorsa bujdosás –
Hű fegyvernök, a tiéd hogyan lehetne más?

És elhagyád hazádat, hol minden úgy maraszt,
El Zágon szép virányit, s fölöttük a tavaszt,
Elhagytad, nem habozva – örökre, úgy lehet –
Mivel nagyon szeretted kedves fejedelmedet!…
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Orránál a hajónak tűrődik habra hab,
Feszíti a lapátot a nyolcvan gályarab,
S nem szűnvén a verejték arcukról omlani,
Közelb s közelbre jőnek Rodostó tornyai.

Sajkákra, rab legénység, a part felé evezz!
Rodostó, büszke város, most méltán az lehetsz.
Fényesb, vendéged annál nem volt és nem leszen,
Mint aki falaid közt ím szállást most veszen.

A fejedelmi csónak első, mely partot ér,
Hajlong előtte mélyen három kontyos vezér.
Csótáros mén a parton tüsszög, gazdára vár –
A fejedelem hozzá lép s nyomban nyeregbe száll.

Mikes is lóra pattan. Nagy lassan megy lova…
Így fog haladni itt már az élet is tova.
Számára itt letéve van nagy rakás kenyér,
El nem mozdulhat innen, míg az véget nem ér…

Bercsényi is nyomon jő, s a többi sorra mind,
A nép az érkezőket az utcán várja kint,
S meghajtja minden ozmán némán fejét, a tart…
…Törökhon így fogadja a hontalan magyart!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Ébresztő dobszó hangzik Rákóczi udvarán,
Serkenve a cselédség, ugornak mind a hány.
Harsány parancsszavával – melyet mindenki les –
Most élén, majd nyomában a szolgáknak Mikes.

Misére szól a dob majd. A fejedelem kilép,
Azt el nem hagyja reggel, se este, semmiképp.
Vigasza földiekben ha immár nem lehet:
A vallás vigaszában keres enyhületet.

Jó Mikes Kelemen is hallgatja a misét.
S ki soha senkinek se, még álmában se vét,
Buzgón könyörg az Úrhoz – ki testben is jelen –
Hogy az ő szent kezéből föloldozást vegyen.

Légy nyugodt, jó fiú te, az Isten megbocsát,
Tisztán megy lelked egykor a más világba át.
Nem pusztulás – diadal lesz néked a halál:
Ki mind a két Uradhoz oly hű s igaz valál!

…A szertartásnak vége. A fejedelem komoly,
Tekintete nyugodt bár, ajkán nem kél mosoly
Hogy a sors őt leverte – azt könnyen viseli,
De az igaz ügy bukta szünetlen fáj neki.

Mikes mosolygó arcán búbánat árnya nincs.
Az ő derült kedélye – most tetszik meg – mi kincs.
Az Istennel békén van – s itt van fejdelmivel,
Boldogságát fokozni nem is lehet mivel!…

Vagy amivel lehetne, kéznél van, lám az is.
Mily édesen tekint rá Zsuzsó, a kis hamis.
Zsuzsó, a fejedelmi vadász leánya, ki
Hamar megáll Mikessel egy-két szót váltani.

Egy-két rövidke szóra, oh, gyakran meg-megáll,
Mosolygva mint a napfény, üdén, mint rózsaszál,
S amíg a lány s az ifjú egymás szemébe néz,
– A szó az ajkon elhal, kézben pihenve kéz.

Oh első szerelemnek fényes tavaszkora,
Mikor még a virágnak nem szállt el hímpora,
Mikor még minden ágról, minden bokor alól
Szerelmetes madárkák boldog danája szól!

A többi bujdosónak az élet mit se ér, –
Az ő reményeikre rászállott már a dér.
Borzongva érezik mind, hogy nem soká havaz…
– Csupán az ifjú párnak szívébe’ nyíl tavasz!…

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Kürtszó riad. Vadászni indul Rákóczi most.
Pórázon a legények hozzák a sok csahost.
A fejedelem Mikessel sebes lovon repül,
Mögöttük a vadászok, – a falka jó elül.

Szőlők s gyapotföldek közt hosszan vezet az út,
Azon át a vadásznép hímes mezőre jut.
A falka játszott eddig, – itt dolga már komoly,
Felugrik számtalan nyúl, és rebben sok fogoly.

Hajtásra éhes ebnek a szélvész sem sebes,
– Ez már a nyúl nyomában, – az még nyomot keres.
Vidám vadász-hajótól visszhangzik a határ,
És ím, egy nagy csapat nyúl szíjjakra fűzve már.

…Mit hajdanában űztél, hatalmasb vad vala!
Oh, hogy letűnt csatáid szép fényes csillaga!
Késő kor lantosának – a szívem fáj nekem
Nyulak nyomába’ látni téged, hős fejedelem!…

Tán ő is erre gondol. Kürttel megállj-t fuvat,
Fordítja vissza menten a tajtékos lovat.
Vágtat haza – és szóra nem nyílnak ajkai…
– Rodostón így telének Rákóczi napjai…
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf