Babits Mihály: Ady Endrének
A rég elavult verset, melyet kedvetlen órában az ismeretlen Adynak írtam, ajánlom ma a bajtársnak és jóbarátnak.
1.
Hajdan, mint bajnok társa mellett,
melletted mentem harc elé:
neked egyfelé győzni kellett,
nekem harcolni kétfelé.
Győztél, s a harc új harcot ellett.
Visszáját untig meglelé,
s harccal a szívem úgy betellett:
alélva kérdem: több jön-é?
Ó, te rég ismert ismeretlen,
ki mellé csúful emlegettek,
kinek nem tudtam lenni társa,
de egy anyánk volt: Magyarország:
Mégis vérek vagyunk mi ketten,
bár ellentétek, együtt egyek,
harcom a harcod folytatása,
s testvérül szólok íme hozzád:
2.
Kit nem értek, kit sohse láttam,
ki mellé csúful emlegettek,
ki vagy, bár nem szeretsz, barátom,
jobb, mint sokan, akik szerettek;
halld, már a hangom alig hallszik,
mint lámpa, melyet elfeledtek,
egyedül és lassan kialszik,
s a koncert egy hanggal fakóbb,
s egy színnel némább lesz a rajz itt,
hol együtt voltunk hallhatók:
megint álomba hull Magyarhon?
Szólnak már a titkos altatók.
Még egyedül te állsz parton,
éjig a bukó napba nézve,
s hogy jő mögötted, nő az alkony
hátad mögött, nem veszed észre:
Ébresztő ébredj, vagy kivárod,
míg a hazug hold megigézne?
Neked kell mindent megcsinálnod,
azt is ám, amit én akartam:
te kiállod! (Én már kiállok.)
Én már elhallgatok zavartan.
Nem értek hangos lenni. Téged
meghallanak. (Én már meghaltam.)
És kincsemet hagyom tenéked:
elődöm voltál, légy utódom:
az üszköt, ami bennem égett,
máglyádra vetve elhúzódom.
3.
Nem, amit mondtam, fájdalom volt,
Nem! Nem! Bűn volt, amit beszéltem,
mikor a szívem arra gondolt,
hogy szálljon el a dalom a szélben:
amit zengtem, örökre zengetem,
és nem halhatok meg, ha éltem.
Nem értek néma lenni. Nem, nem!
S szavam pelyhét nem vethetem
idegen ajk sodrába. Ennen
törvényem lenni végzetem…
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
s míg képet oltáromra vágni,
avagy színnel igézni bírok,
idegen kép nem fogja látni
hajolását acél nyakamnak,
s csak oly istent fogok imádni,
akit én alkotok magamnak.