Képes Géza: Novemberi éj
Pengenek a hideg őszi esőben
kövek, tetők, fák és vascsövek.
Felmerül tapogatva a lélek, beléhasít az élet:
fázós zajokból keserű dalt szövöget.
Minden kopog, döng csobog, zörög és cseng,
hallom, szakad le a víz a csatornán.
A didergető, füstszínű éjbe kinézek,
mintha csak a halált szimatolnám.
Lesem: nem jönnek-e még a fegyveresek,
kiket a hatalom tesz könyörtelenekké –
Emberiség! Gyalázat a neved!
Szomorú az én lelkem mindörökké.
1956. november 10.
Oly sok viszály után, 1989.