Lippay Lajos: Buddha papjainál

Távolkeleti utazásom legszenzációsabb élményei a buddhistákhoz fűződnek, de lelkileg is igen mély hatást gyakoroltak rám Kelet hindu, párszi, taoista, konfucionista követői között. Majd minden vallásban talál az utazó valamit, ami azután szimbólumává lesz az illető vallásnak. Így találtam meg Jeruzsálemben a Siránkozások falánál a szidóság szimbólumát, a szent sziklát a mohamedánok Omár-mecsetében, a párszik Hallgatás-tornyát Bombayben, a hindu vallás szent tehenét, mint a lélekvándorlás szimbólumát, a taoista vallás szörnyű bálványisteneit, amelyek e vallás ridegségét szimbolizálják. A buddhizmusban leginkább papsága kapja meg az ember figyelmét.

    Buddhista papokkal találkoztam Ceylon-szigetétől kezdve utazásom majd összes állomásain és mindenütt találtam valami újat, ami a vallásukat és szerzetesi életüket illeti. A tapasztalatok alapján már teljes képet kaptam a buddhista boncok életéről, gondolkodásáról és helyzetéről Távol-Keleten.

    Az első élményem Ceylon-szigetén akadt Buddha papjaival. Hiszen közelebb nem is igen találhattunk valaha buddhistákat, de viszont itt a buddhista vallást a maga ősi formájában és tisztaságában találtuk meg: ezt a formát a hinayana-nak nevezik és ez az irány a déli országokban divatos, mint Ceylon-szigetén, Hátsó-India államaiban, Burmában, Sziámban, a francia Indokínában, Kambodzsában, míg a másik irány: a mahayana az északibb országokban, Kínában, Japánban. Az előbbi vallásforma csak Buddhát tekinti tisztelete tárgyául, míg a másik irány más felsőbb lényeket is iktatott be mint közbenjárókat az emberek és az istenség közé.

    Mikor hajónk Colombo kikötőjében lehorgonyzott, első kirándulásom a város buddhista templomába vezetett az előkelő üzletnegyeden keresztül, ahol mint a drágakövek és a gyöngyök hazájában, végnélkül sorakoztak a fényes üzletek. Ceylon-szigete egy nagy paradicsomi kert és maga Colombo is hatalmas pálmakert képét mutatja. Ilyen hangulatos városrész után jutottam a buddhista templomhoz. Katolikus vallású szingaléz sofőröm nem szívesen vitt el ide, arra meg teljesen lehetetlen volt rávennem, hogy mohamedán mecset előtt álljon meg velünk, katolikus utasaival.

    Az autó széles keleti kapu előtt állt meg, amely tágas kolostorudvarra vezetet. Az udvar közepén buddhista templom, előtte magas dagobe, mögötte kolostor. Az udvaron két fiatal, kopaszfejű, mezítlábas szerzetes álldogál a jellegzetes sárga tógában, amelyből a jobbkezük szabadon mozog, míg a balt a tóga elfedi. A fiatal szerzetesek „The Ceylon Observer” c. angol újságot olvasgatták. Ezen szinte meglepődtem, de ők ezt aligha vették észre, aminthogy jelenlétünkre sem sokat hederítettek. A társalgás megindítására a köszönés után megkérdeztem: vajon a templom papjai-e?

    - Igen, mi Lord Buddha papjai vagyunk – válaszolták, a Lord szót különösen hangsúlyozva és ezzel mintegy értésemre adva, hogy Buddha olyan valaki, akit meg kell tisztelnem.

    Nem akartam jóindulatukat elveszíteni, tehát tisztelettel megismételtem:

    - I am glad you are priests of Lord Buddha.

    Hibám jóvátétele, a gyors fogékonyság a jó szó iránt, még jobban megnyerte tetszésüket és most már bátran kértem őket: mutassák meg Lord Buddha templomát.

    Ez a benyomás, hogy vallásuk alapítójáról ily tisztelettel szóltak és ezt a tiszteletet megkövetelték a nem-buddhista fehér faj egyik tagjától, igen kedvezően hatott rám, bár az én bőrömre ment a rendreutasítás.

    A templomban mindenütt Buddha szobra, még a főhelyeken is. Erre kérdést intéztem a vezetőnkhöz:

    - Imádják-e Buddhát?

    - Lord Buddha nem isten, hanem az isten tanítványa – hangzott a válasz.

    - Hogy hívják akkor az istent – kérdeztem újólag.

    - Visnu az isten – válaszolta vezetőnk egy bálványszoborra mutatva, amely a sarokban állt.

    Arra a kérdésre, hogy miért nem adják akkor a főhelyet Visnunak, nem adtak választ.

    Már ebből a találkozásból is megállapíthattam a buddhizmusnak mint vallásrendszernek hiányos felépítését. Buddha a „Felvilágosított” a hinduk istenét fogadta el általánosságban, Brahmát és Sivát visszautasította. De Visnuval sem tudott mit kezdeni, mert hiszen „Kelet nagy gondolkodója” nem akart hitrendszert adni, tanítása inkább a természetes erkölcstan, az etika területén maradt. Ezért megvádolták, hogy ateista és nem ok nélkül. Bár ezek a ceyloni papok kifejezetten tiltakoztak az ellen, hogy Buddhát imádják, másutt viszont azt találtuk, hogy isteni tiszteletben részesítik, mint Kínában.

    Erről a bizonytalanságról még jobban meggyőződhettem másnap a sziget politikai fővárosában: Kandyban tett látogatásunk alkalmával.

    A Dalada Maligava, vagyis a Szent Fog temploma, ahol Buddha állítólagos fogát őrzik, a buddhista világ legszentebb zarándokhelye a szent ereklye miatt.

    A templom mellett a szerzeteseknek templomuk van, most az angol kormány jóvoltából hatalmas épületet emelnek, amelynek emeletén a templom, alatta pedig a szerzetesek cellái lesznek.

    A templommal szomszédos egyik teremben könyvszekrények állnak, egy intelligensebb kinézésű bonc foglalatoskodott ott éppen, és ami náluk teljesen szokatlan, néhány hetes szakállt viselt. Meg is kérdeztem rögtön, vajon buddhista pap-e, mert a ruhája ezt mutatja.

    Igenlő válaszára társalgást kezdtem vele és most az egész utazás után megállapíthatom, hogy ez volt a legintelligensebb buddhista pap, akivel távol-keleti utamon találkoztam. Nagyszerűen beszélt angolul, jól ismerte az angolok politikai helyzetét Keleten, rámutatott az indiai politika sötét oldalaira, de nem mondható ezért angolellenesnek sem. Sőt, amikor a hatalmas építkezésükre tereltem a szót és azt mertem kérdezni:

    - Nem az angol kormány segít ebben a nagyarányú építkezésekben?

    - You are right – válaszolta rövid gondolkodás után titokzatos mosollyal.

    Már Bombayben hallottam ismételten, hogy az angol kormány nem szívesen látja Keleten a katolikus missziók munkáját, és éppen Kandyban segíti a buddhistákat, mert e város mellett van a francia jezsuiták vezetése alatt egy Pápai Keleti Szeminárium, amely Ceylon, India, sőt Irak számára nevel szír, szír-malabár és szír-malayalam rítusú papokat.

    Jól ismerte ez a fiatal bonc a katolikus missziókat is, nem mutatott irántuk rosszindulatot, de megértettem előbbi titokzatos mosolyát, amely azt mondotta nekem:

    „Míg ti keresztény európai vallásotok tüzétől hevítve nagy áldozatokkal missziókat, szemináriumokat, iskolákat, tartotok fenn, addig a hivatalos hatalom, amely szintén európai keresztény, pénzt ad és hathatósan támogat buddhista bázis alapításában segédkezik a missziók hathatósabb munkája ellen.”

    Ennek a sajnálatos visszásságnak megállapításában nagy fájdalommal már, de igazat kellett adnom a buddhista boncnak.

    A missziókkal kapcsolatban hangoztatta, hogy mennyire becsülik Lord Jesus Christ-ot, amely nevet nagy áhítattal ejtette ki és meggyőződhettem arról a téves buddhista állításról, hogy Jézus Krisztus is egyik megtestesülése volt Buddhának ama 500 körül, amelynek szobrait a buddhista templomokban láthatjuk hosszú sorokban.

    Szívesen társalogtam volna még tovább is ezzel a széleslátókörű bonccal, aki nem hiába volt könyvtáros, de az idő rövidsége miatt még csak a könyveiről érdeklődtem. A következő keleti nyelvű könyvek között csupán angol nyelvű volt számomra hozzáférhető.

    - A buddhista szent könyvek, – magyarázta az egyik állványon áll gyűjteményre mutatva – amelyben az ókori tudomány, főleg a földrajz, történelem és a nyelvészet vívmányait is összegyűjtötték Buddha szellemi hagyatékain kívül.

    Itt tudtam meg, hogy a kínai buddhisták összes iratait legutóbb 1912-ben a japánok kiadták 1047 kötetben. Igen büszke volt erre a tényre és hatalmas alkotásra a buddhista pap, amely valóban engem is meglepett.

    - De hiszen Önök a buddhizmus hinayana ágához tartoznak, míg a kínaiak a mahayana formát követik, amelyre a taoizmus is nagy hatással volt és a buddhizmus eredeti formájából kivetkőzött – vetettem oda a megjegyzést, hogy lehűtsem a nagy lelkesedést.

    - Ez igaz, – csodálkozott a buddhista kijelentésemen – de azoknak is csak Lord Buddha az alapítójuk és az ő szobra előtt imádkoznak.

    Társalgásunk alatt egy szingaléz nénike jött a terembe és a középen oltárként szolgáló asztalra tette virágját a többi mellé, majd letérdelt és buzgón mormolta imádságát, közben megcsókolva a terem talaját. Mikor a buddhista észreveszi, hogy az imádkozó szingaléz asszonyt nézem nem kis meglepetéssel, rámutat az elégedetten távozó asszonyra és megjegyzi: „Ennek elég Buddha tisztelte, elismerése és az erkölcsi törvények betartása.” Talán ezzel a kinyilatkoztatott természetfölötti igazságok szükségességét akarta kétségbe vonni vagy pedig azok fölöslegességét hangoztatni – nem tudom, mert búcsúznom kellett útitársaim miatt a kandyi Oriental Library könyvtárosától.

    A sárgatógás buddhista papokkal utazásunk további folyamán is találkoztunk a francia indokínai gyarmatokon: Kambodzsában, amikor a híres angkori romok megtekintésére indultunk. A holdvilágos éjszaka csendjében a Saigontól Pnom-Penh-be vezető autósztrádán, amely a dzsungelbe szelte ketté, kettesével gyalogoltak, a fák alatt vagy a hidak karfáin pihentek. Leginkább fiatalok voltak és az éjszaka hűs levegőjében vonultak egyik faluból a másikba, hogy kolduló körutaikon megszerezzék kolostoruk számára a szükséges élelmet vagy pedig a néppel is foglalkozzanak, amint ismételten láttuk őket gyermekektől körülvéve egy-egy fa árnyékában. Egészen felüdítő látvány volt a sárgatógás, mezítlábas, jóltáplált, kerekarcú fiatal buddhista szerzetes a vékony, sovány kambodzsaiak mellett.

    Az Angkor közelében fekvő Siem-reap városkában szállodánk egy buddhista kolostorral szemben feküdt és szobám ablakától csak néhány méternyire álltak a faháza, amelyekben a szerzetesek egyszerű cellái voltak elhelyezve. Itt közvetlen közelről ismerhettük meg a buddhista szerzetesek kolostori életét.

    A buddhista szerzetesek főbb kötelességei, hogy nőtlenségben kell élniök, azonkívül szegénységi fogadalmat tesznek, vagyis saját maguknak kell összekoldulniok élelmüket. Erre a célra – láttam korán reggel szállodám ablakából – kettesével, hármasával a városba vonultak és a tóga alatt balkezükben rézedényt szorongattak, amely a napi élelem összekoldulására szolgál.

    Legfőbb elfoglaltságuk az imádkozás, a karima elvégzése és Buddha tanaiba való elmélyedés. Egyedül ők, a szanghák az igazi buddhisták, mert aszketikus életükkel, a szenvedélyek és vágyak megfékezésével minden földi dologtól elszakadnak, a szenvedéstől és az örömöktől egyaránt és így erényes életükkel jutnak el a Nirvánába, a teljes érzéketlenség nyugalmába, míg a világi hívők csak megközelítik a Nirvánát, de az ő kötelességük a szanghák eltartása.

    Mikor délután megérkeztünk szállodánkba, templomukból hallottuk a karima végzését, de utána még sokáig buzgólkodtak egyesek a celláikban magánájtatosságaikkal, mert órák hosszat recitálta egyik-másik monoton hangon imádságait. A többiek – leginkább fiatal gyerekek, úgy látszik, szeminaristák lehettek –, a kerítésnél kíváncsian nézegettek bennünket idegeneket, amint a szálloda teraszán étkeztünk.

    Vacsoránk végeztével átnéztünk a kolostorba, a kis biksuk nagy örömmel fogadtak bennünket, az öregebbek, úgy látszik, már nyugovóra tértek. Ki a cellájában, ki a folyosó kellemes hűvös kövén, ki az udvar egyik-másik fája alatt keresett magának éjjeli nyugalmat a nap perzselő heve után az éjszakának meglehetős forróságában. A kis szeminaristák nagy készséggel magyarázgattak volna, de senki sem értette nyelvüket. Főpapjuk, a városi prospektus szerint „His Holyness the High Priest”, ilyen késő este már nem található ébren, talán vele tudtunk volna boldogulni valamelyik idegen nyelven. A templom mellett nyitott csarnokokban a kis biksuk iskolái voltak, ott állt a fekete tábla, hogy arról írni és olvasni tanuljanak.

    Errefelé Kambodzsában és a szomszédos Sziámban is, ahová utunk vezet innen, szokásos, hogy a jobb családok gyermekeiket beadják a kolostorba és azok ott a férfikor eléréséig, mint buddhista szerzetesek működnek, tanulnak és azután tetszésükre van bízva, hogy ott maradnak vagy visszatérnek-e a világba. Ezért látunk a kolostorokban leginkább fiatal buddhistákat és csak elvétve találunk öregebbeket is. Kínában, például a hancsaui kolostorokban éppen az ellenkezőjét láttuk.

    Sziám fővárosában, Bankokban, képünk a buddhizmusról teljesebb lett: „buddhista Rómá”-nak szeretm e várost nevezni számtalan és fényes temploma miatt, amelyek valóságos műremekek. De a templomok nagy gazdagsága mellett a buddhista papság itt is megmaradt oly szegénynek, egyszerűnek, mint a siem-reapi szegényes kolostor faházaiban. A sziámi királyi palotában, amely akárhány európai fejedelem dicsőségére válnék, a király képe mellett láttuk az ország legfőbb buddhista papjának életnagyságú képét: semmi dísz, kitüntetés vagy efféle nem ragyogott rajta, hanem egyszerű sárga tógájában mezítláb hajadonfővel állt. Mégis nagy megbecsülésnek örvend, azt mondják róla, hogy európai képzettségű, széles látókörű, több idegen nyelvet beszélő tudós pap. Egyébként a királyi családnak nem egy tagja lépett be a buddhista papok közé, mint például a jelen király harmadik elődje, aki a modern és művelt Sziám megteremtője volt szintén a buddhista kolostorból lépett a királyi trónra s nemzetének egyik legnagyobb királya lett.

    Bámulatos és megkapó a buddhista papságnak ez az egyszerűsége és ezek láttára szinte megértem egy sokat utazó katolikus főpapnak szavait, aki azt mondotta: „Ha nem volnék katolikus pap, buddhista pap szeretnék lenni”.

    Bankokban láttuk a buddhizmust a maga gazdagságában, nagyszerű alkotásaiban kibontakozni. Amennyi gazdagságot, díszt, ékességet, ízlést csak a vallás szolgálatába lehet állítani, azt itt a sziámiak mind megtették hatványozott mértékben. A királyi palota házi templomának kincsei: a 60 cm-es egy darab smaragdból készült Buddha-szobor a világon ritkítja párját. A színaranyból készült szobrok életnagyságban, a drágaköveknek oly összehalmozása, amely az európai szemet is elkápráztatja.

    A templomok számát, természetesen a jelentéktelenebb szentélyekkel együtt háromszázra teszik, amelyek együttvéve a hatalmas kiterjedésű városnak egyötödét foglalják el. A templomok építészeti stílusa eredeti sziámi stílus, amely az összes keleti stílusok között talán a legtetszetősebb. Amint a múltban, ezer évvel ezelőtt, a szomszédos Kambodzsa területén a khémerek birodalmának fővárosa, Angkor volt a buddhizmusnak dicsősége, ma a sziámiak fővárosa, Bankok ragyog a buddhista világban.

    Utazásom előtt sokat olvastam a buddhista szertartásokról és azoknak hasonlóságáról a katolikus egyház szertartásaihoz. Égett bennem a vágy, hogy ily szertartásnak tanúja lehessek és ha e nélkül kellett volna távol-keletről visszatérnem, nagyon csalódottnak érzeném magamat. De ez a vágyam is teljesült és így a buddhizmusról szerzett képem itt sem hiányos.

    Sanghajból négyórás expressvonat-utazással jutottunk el Hangcsauba, a kínaiak szent városába, amely nem kevesebb templommal rendelkezik, mint a sziámiak fővárosa, de ez nem mind buddhista templom, hanem részint a taoista vallásnak is alkotásai. Itt e városban a Tiger Run Monastery-ban fordultunk meg, amely búcsújáróhely-féle egy erdőséggel borított hegyoldalon és a maga kolostor-elrendezésével, templomával bártan beillene akár katolikus búcsújáróhelynek is; amikor a kolostor udvarán keresztül a templom felé tartunk, harangok hangja üti meg fülünket. Délután lévén, rögtön a vecsernyére hívó harang jutott eszünkbe és nem is tévedtünk. Néhány pillanat múlva a szerzetesek gyülekeztek a pagodában Buddha szobra előtt, amely mintegy a főoltár helyét foglalta el. Az oltár előtt magas bőrpárnák állottak egymástól két lépés távolságra, két sorban és ezek a párnák szolgálnak a szerzeteseknek térdeplőül és ülőhelyül.

    A szerzetesek csendben vonultak be egyenként, de nem a már tőlünk ismert sárga tógában; ezek a szerzetesek a buddhizmus mahayana irányát követik és nem tudom, vajon ezért, vagy pedig a zordabb, hidegebb éghajlat miatt, másképpen vannak öltözve mint a déli vidékeken lakó kollégáik. Itt abban a sárga tógában nem lehetne kibírni, hiszen mikor Hangcsauban jártunk, havas eső esett. A szerzetesek öltönye nagyjában hasonlít a reformált bencések öltönyéhez: egy taláris, fölötte bő köpönyeg,m amelynek vállain kapucium, a jobb oldalukon az övtől rózsafüzér lóg le.

    Az egybegyülekezett szerzeteseket bárki valamelyik katolikus szerzetes-káptalannak nézhette volna. És még hozzá csupán borotvált, aszkéta, lesoványodott arccal találkoztunk.

    Mikor a káptalan együtt volt és a szerzetesek elfoglalták helyeiket a bőrpárnák mellett, fejük, aki az oltárhoz legközelebb oldalt állt, jelt adott egy gongütéssel a vecsernye megkezdésére, mire a szerzetesek kórusban mondották a karimát, míg egy fiatal szerzetes a taktust ütötte egy dobon, illetve tartotta élénken a ritmust. Jelenlétünk cseppet sem zavarta őket, szabályosan, mellük előtt összetett kézzel mondották kívülről az imát és végezték a hajlongásokat és más szertartási mozdulatokat, amelyek nekünk nem voltak újak, sőt, bámulattal ismertünk rá a katolikus szertartás hű utánzására. De még csak akkor ámultunk el igazán, mikor az ima egy részének végeztével a fejüknek kezébe láncon függő füstölőt nyújtottak, s ő tömjént szórt a tűzre és hódolattal megtömjénezte Buddha szobrát.

    Aki ezt látta, rögtön felismerte a katolikus szertartások torzképét és megértette a katolikus szerzetesek és misszionáriusok működésének hatását a még ma is nagyon tanulékony buddhizmusra, amely szívesen vesz át újabb és újabb elemeket a katolikkus szertartásokból.

    Ilyen nagy meglepetésben volt részünk az ugyancsak hangcsaui Ling Jin-kolostor hátsó pagodájában. A főoltár hátsó oldalán szörnyülködve állapítottuk meg egy 20-25 m magas domborműven Michelangelo: „Utolsó ítéleté”-nek buddhista kiadását, Buddhával a főalakkal, az elkárhozottak és az üdvözültek csoportjaival. Ugyancsak e templom másik oltárának hátát Krisztus táborhegyi megdicsőülésének képével díszítették, szintén buddhista kiadásban: Buddhával és két tanítványával helyettesítve az evangéliumi szereplőket. Sőt, a kolostor egy kisebb kápolnájában találtunk egy szobrot, amelyet ők „segítő anyá”-nak neveznek. A kereszténység hatása a buddhizmusra minden kétségen felül áll az előtt, aki szemtől-szembe állt a buddhizmus alkotásaival annak hazájában.

    Szép élményekkel távoztam a buddhista papoktól, de nagy fájdalommal is, hogy az a sok elfecsérelt erő és jóakarat hiú bálványok és nem az igaz Isten szolgálatában őrlődik fel.  

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf