Muskátli - 2017. november

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

Immáron a 2017/2018-es tanév kezdetével a Muskátli a negyedik évfolyamába lépett. A világháló segítségével a Pósa Lajos költő, szerkesztő szülőfalujából szállnak továbbra is a jó gyermekekhez és örökgyermekekhez a szebbnél-szebb versikék, mesék, megemlékezések.

A nemesradnóti Lidike Pihenőház alkotóműhelyében ez esztendőben is Az Én Ujságom hasábjait lapozgatva kerülnek elő az értékes írások. Így a mai kor vívmányainak köszönhetően ismét elérhetőek az oly kedvelt képes gyermeklap válogatott részei itt a www.szozat.org elektronikus lapon.

A Muskátli II., II. és IV. évfolyama nyomtatva is megjelenik. Megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Keressetek bennünket a facebookon is https://www.facebook.com/posa.emlekere a Pósa Lajos Emlékére oldalon.

2017. november / IV. évfolyam / 3. szám

 

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Pósa Lajos:

cinege

Száraz ágon

Hideg szél fú tarlott őszi tájon,
Cinkemadár ül egy száraz ágon.
Bánatosan néz a messzeségbe:
„Mind elszálltak napkeletre, délre!”

„Hát te, cinke, miért nem mentél el
Erdő-mező dalos seregével?
Erdő-mező nem terít már asztalt:
Szegény madár itthon mi marasztalt?”

„Mi marasztalt? Szülőföldem tája.
Itt borult rám édesanyám szárnya.
Itt altatott bölcsődalos fészkem…
Itt mosolygott rám a mennybolt kéken.

Mi marasztalt? Valami szent hála,
A szeretet ezer arany szála.
Ha kell is majd éhezni meg fázni:
Idegenbe mégse tudnék szállni!”


Forrás: Az Én Ujságom, 1911. november 5., XXII. évfolyam, 46. szám

 

EMLÉKEZÉS

 

Lőrincz Sarolta Aranka:

Emlékezés

 

halottaknapja

Díszes sírok között járok
mécsest gyújtok, égő lángot,
fényesedjen minden lélek,
hogyha vágyik Istenéhez.

Virágoknak koszorúját
helyezem a keresztfákra,
emlékezem, imát mondok,
megholtaknak nyugalmára.
 
A halottak emléknapján
a sírkertbe élők mennek,
emlékezés lángját viszik,
annak, akit úgy szerettek.

Őszi tájban virágözön
díszíti a sírok dombját,
sárgult, száraz falevelek
hirdetik már az elmúlást.

A sírokon fényes lángok,
világítnak a sötétben,
földi létnek elmúlása,
áthat majd az öröklétbe.         

A vers itt a Muskátliban jelent meg először.

 

IRODALOM



Lőrincz Sarolta Aranka:

Tündér Gitti néni

virágos kertje

 – Mesesorozat –

 

tunderamalka/3. mese/

A tündérvárosban élt egy híres tündérkertésznő, akit Gitti néninek hívtak. Olyan gyönyörű virágok nőttek a kertjében, hogy csodájára járt a tündérváros népe. Egész nap, napkeltétől napnyugtáig a kertjében szorgoskodott és a virágait ápolta, nevelte. A tündérkirálynő is hírét vette tündér Gitti néni párját ritkító virágos kertjének. Maga elé szólította Barbócát a tündérkomornát, hogy készüljön, mert tüstént indulnak tündér Gitti nénihez, virágokat fognak vásárolni a tündérpalota kertjébe.
 Gitti néni virágai is hírül vették, hogy felséges vendég érkezik, ezért mindegyik igyekezett magát még jobban kicsinosítani. A lilaakác örömében felfutott a ház falára és egyszerre nyolc virágfürtöt bontott. Erre a virágok nyolc szólamban muzsikálni kezdtek. A virágágyás közepén a kékszínű gyöngyike virág igazi kék színű gyöngyöket hullajtott a földre. A gyöngyök szerteszét gurultak és megijesztették a szarkaláb virágokat, mire azok azonnal csörögni kezdtek, mint a veszekedős szarkák. A fehér, és sárga liliomok bódító illatukkal édes álomba ringattak mindenkit, aki a közelükbe merészkedett. A császárkorona virág mindenkinek császári koronát kínált a fejére, aki csak arra járt. A tátikák egyre csak tátogtak, hogy őrájuk nem figyel senki, de tündér Gitti néni megnyugtatta őket, egyet se féljenek, tetszeni fognak a felséges tündérkirálynőnek. A tigrisliliomok is ugrásra készen várták, mikor érkezik a felséges vendég.
 Tündér Gitti néni éppen a virágoskert bejárata előtt várakozott, amikor leszállt egy csillogó- villogó repülő hintó és kiszállt gyönyörű ruhájában, a felséges tündérkirálynő, nyomában Barbóca, a tündérkomorna. Már messziről hallották tündér Gitti néni muzsikáló virágainak csodálatos zenéjét, azonnal tudták, jó helyen járnak.
  Ó, Ó, micsoda fenséges zene, micsoda pompás virágok, látom a legalkalmasabb pillanatban jöttünk!- álmélkodott és örvendezett a tündérkirálynő.
 Tündér Gitti néni nagy örömmel fogadta a fenséges látogatókat és sorban mutogatta virágait. A tündérkirálynő egyik ámulatából a másikba esett, minden zenélő virág nagyon tetszett neki. Végig mentek a kerten, éppen a lilaakáchoz értek és elámultak a virágok szépséges zenéjén, amikor majdnem kővé váltak attól, amit láttak. A gyönyörű lila színű virágfürtökön hat ronda patkány lakmározott, mit sem törődve a fenséges királyi vendégekkel.
 Ó, Ó micsoda ronda állatok!- ájuldozott a tündérkirálynő és Barbóca tündérkomorna karjaiba ájult.
 Szegény tündér Gitti nénit is az ájulás környékezte, amikor meglátta a lakmározó patkány hadat, de hirtelen elfutotta a méreg.
Hát azért ápolta, öntözte a virágait annyi sok napon keresztül, napkeltétől, napnyugtáig, hogy az utálatos patkányok lelakmározzák! Azt már nem, nem hagyja ő annyiban a dolgot!
Gyorsan befutott a házba, felkapta tündér Jocó bácsi puskáját, és célba vette a legnagyobb patkányt. Nagyot durrant a puska és a legnagyobb patkány élettelenül pottyant a földre, a többi meg visítva elfutott. A lövésre felébredt ájulásából a tündérkirálynő. Azt hitte, hogy csak álmodta az egész patkány hadat, mert már egyet sem látott belőlük. Sorra rámutatott a virágokra, amelyekből vásárolni akart és kérte tündér Gitti nénit, hogy csomagoljon belőlük, mert máris viszik a tündérpalota kertjébe, s ott majd Fikuszra, a tündérkertész gondjaira bízzák valamennyit. Tündér Gitti néni szorgalmasan csomagolt és örült, hogy jól végződött a tündérkirálynő látogatása, mégis csak érdemes volt annyit dolgoznia napkeltétől, napnyugtáig.
  Mivel a tudomására jutott, hogy a tündérkirálynő tündérbabája szereti a csengettyűszót, ezért ajándékba becsomagolt egy tő csengettyűvirágot is, amelyet egész Tündérvárosban nem lehetett kapni, csak nála.
Ó, ó ez bizony jó lesz. Betesszük a gyerekszoba ablakába, s a virágok csengettyűszavára gyorsan elalszik a tündérbaba, így aztán Dundi tündérdadus is pihenhet egy kicsit. – örvendezett a tündérkirálynő Gitti néni csengettyűvirágjának.
  A tündérkirálynő és Barbóca, a tündérkomorna, megköszönték a virágokat, elbúcsúztak Gitti nénitől, beültek a repülő hintóba, és huss, máris otthon voltak a csodálatos zenélő virágokkal együtt. Olyan gyorsan röpültek, hogy útközben a csengettyűvirágnak ideje sem maradt a csilingelésre.

***

Lőrincz Sarolta Aranka:

Misi dédpapára emlékezik

/Részlet Azalka őrangyal történeteiből/


Az őszi nappalok rövidültek, az éjszakák hosszabbodtak. A kertben már csak a krizantémok nyíltak, hogy Mindenszentek ünnepén és Halottak napján majd a sírokat díszítsék. Anya koszorúkat készített, Misi pedig adogatta a virágokat és a zöld ágakat, hogy a koszorúk mihamarabb elkészüljenek.
Hová visszük a virágos koszorúkat?- kérdezte Misi.
A dédpapa sírjára, tudod, aki akkor ment a mennyországba, amikor te születtél. Mikor dédpapa fiatal volt, kitört egy nagy háború és a harctéren nagyon sok fiatal katona meghalt. Dédpapa megsebesült, de csak a kezén, így sikerült megmenekülnie és hazajönnie a háborúból. Akik a harctéren haltak meg, azokat ott temették el, ezért az itthoni temetőben csak emlékhelyük van. Oda is viszünk virágot, gyertyát gyújtunk, emlékezünk és imádkozunk a háborúban meghalt hős katonákért.
Misi mocorgott a kisszéken, nem egészen értette, amit anya mesélt. Szerette volna látni dédpapát, ezért kikereste a fényképalbumot. Egy régi, megsárgult fényképen nagybajuszú katonaruhás fiatalembert látott, kezében érdekes, régi fegyverrel. Ez volt dédpapa.
Anya, ha megnövök nekem is ilyen nagy bajuszom lesz, mint dédpapának?- kérdezte. Anya derűsen mosolygott.
De én nem akarok háborúba menni, nem akarok megsebesülni és meghalni!- sóhajtott Misi.
Anya megsimogatta kisfia fejét.
Ne félj, neked nem kell háborúba menned, reméljük, hogy mindig béke lesz. Ezért ma este imádkozni fogunk az őrangyalodhoz, kérje a béke angyalát, őrizze meg a földet a háborútól.
Anya, a földnek is van őrangyala?- kíváncsiskodott tovább Misi.
Igen, kisfiam és mindennek, ami a földön található, erdőknek, folyóknak, hegyeknek, országoknak, városoknak, falvaknak, még a templomoknak is.
 Misi elgondolkodott azon, amit anya mondott. Felfoghatatlan volt a számára, mert sehogy sem tudta elképzelni, hogyan őrizhetik a földet az angyalok.
  Végre elérkezett az ünnep, apával és anyával közösen indultak a temetőkertbe. A koszorúkat ráhelyezték a sírokra, aztán gyertyát gyújtottak és közösen imádkoztak. Misi szerette volna egyedül meggyújtani, de apa nem engedte, azt mondta, ehhez még túl kicsi, megégeti magát. Őrangyalának, Azalkának így is őrködnie kellett, nehogy Misi ruhájába belekapjon a gyertya lángja.
Misi őrangyala, Azalka együtt örvendett a mennyországban a boldog lelkekkel és várták azokat, akik még úton voltak az égi otthon felé.

Mindenszentek ünnepén,
Angyalrajok szállnak,
Köszöntik a hősöket,
Fent a mennyországban.
Emlék napja van ilyenkor,
Sok boldog léleknek,
Együtt örvend és vigad,
Sok szabadult lélek.
Temetőkert virágai,
Őnekik pompáznak.
Gyertyák fényes égő lángja,
Emlékeket támaszt.


 

Lőrincz Sarolta Aranka:

oszŐszi csendélet

Őszi falevél,
sodorja a szél
rőtsárgán
az út szürke kövén.
Vágyódva néz
a kopár ág után,
de jaj, az búcsút int,
s nem ígér tavaszt,
sem nyarat,
csak halált.
Az út szürke kövén
rőtsárgán
 haldokol a levél
és ködös szürkeségben
siratja az ég.

***

Lőrincz Sarolta Aranka:

Tájkép

Eltűnt az ősznek tarka szép színe.
Komor zordságba dermedt a táj.
Rongyos ködfátyol libben a völgyben,
Hogy betakarja a föld csupaszát.
Út menti bokrok, piros bogyóin,
Pókhálót lenget fagyos szél keze,
 Fekete varjak csapata csap le,
A búsuló földnek megfagyott rögeire.
Erdők dombhátán, mint őrző katonák,
Zúzmarás sapkában állnak a fák.
Recsegő hangjuk az égre kiáltja,
Mondjátok hófelhők, hol van a nyár?


A mesék és a versek itt a Muskátliban jelentek meg először.

 

VALÓSMESE

 

Pósa Lajos:

A csóri csuka mája


Jó Mátyás királyról szól ez a mondóka:
Betoppant egyszer a csóri fogadóba.

Csóri fogadóban rögtön csukát rendelt,
Meghívta vendégül a tanító mestert.

Mikor feltálalták elébe a halat:
Látja, hogy hiányzik épp a legjobb falat.

Kérdi a fogadóst: „Hát a mája hol van?
Nincs annak jobb helye, mint az én gyomromban.”

„Dehogy nincs!” – gondolta a fogadós erre,
Mert a májat ő is mód nélkül szerette.

„Ez csóri csuka ám! – felelt aztán rája –
A csóri csukának pedig nincsen mája.”

Nevet a király a ravasz fogadóson!
„De furcsa szokás ez, kedves hívem, Csóron.

Nézz csak ide: ez meg palotai pálca!
Ennek pedig nincsen, ha akarom, száma.

Én a király vagyok! Szedd össze az eszed,
Mert különben, meglásd, hogy megemlegeted.”

Futott a fogadós hamar a konyhába;
Rögtön megkerült a csóri csuka mája.

Hát ugyan a mester mit gondolt felőle?
A királlyal együtt jól evett belőle.

Kacagtak, mulattak, koccintgattak rája…
A csóri csukának azóta van mája.


Forrás: Az Én Ujságom, 1909. november 7., XX. évfolyam, 45.szám

A Muskátli III. évfolyamának 2017 évi júliusi számában közöltük azt a történetet, amit Lőrinczy György örökített meg Liba címen, melyben kifejtette, hogy a bátkai libának sincsen mája. Akkor már említést tett már a csóri csuka májáról is. Mostani történetünkből már az is kiderült, hogy hová lett a csóri csuka mája.

 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

Pósa Lajos:

 

Óh, ha egyszer

Óh, ha egyszer még Petőfi
Újra megszólalna!
S fölsírna a csatatéren

Petofi

Kettétört lantja!
Oh, ha mindazt elmondaná,
Amit el nem mondhatott:
Új vér forrna ereinkben
S megmozdulna a halott.

Látjátok-e dicssugárban?
Fényt vet századokra.
Néma ajka is szebben szól,
Mint az élők kobza.
Ércszobrának hideg szívét
Villamos tűz hajtja át –
Égre emelt kézzel zengi:
„Szeressétek a hazát.”


Forrás: Az Én Ujságom, 1911. november 12., XXII. évfolyam, 47. szám

 

Petőfi Sándor:

Ha férfi vagy, légy férfi


Ha férfi vagy, légy férfi
S ne hitvány gyönge báb,
Mit kény és kedv szerint lök
A sors idébb-odább.
Félénk eb a sors, csak csahol;
A bátraktól szalad,
Kik szembe szállanak vele…
Azért ne hagyd magad!

Ha férfi vagy, légy férfi,
Erős bátor, szilárd,
Akkor, hidd, hogy sem ember,
Sem sors könnyen nem árt.
Lágy tölgyfa, mit a fergeteg
Ki képes dönteni,
De méltóságos derekát
Meg nem görbítheti.

 

Forrás: Az Én Ujságom, 1905. november 5., XVI. évfolyam, 45. szám

 

IMÁDSÁG

 

Sántha Károly:

Uram Isten…

Uram Isten, bemutatom
Én estvéli áldozatom;
Fölgerjesztem hálám tüzét,
Mely örökké csak Neked ég,
Csak Neked ég.

Szemed virraszt énfölöttem,
S angyalaid körülöttem
Tábort járva vigyáznak rám,
Én Istenem, én jó Atyám,
Én jó Atyám!

Most is, hogy az éj már közel,
Oltalmadba rejtőzöm el;
Ha én Veled: Te én velem;
S ha Te velem: ki ellenem?
Ki ellenem?

 


Forrás: Az Én Ujságom, 1904. november 13., XV. évfolyam, 46. szám

 

TERMÉSZET

 

Zöldi Márton:

Fekete rigók

 

Rostás András szűrszabómester nagyon szerette az állatokat, nevezetesen pedig a madarakat. Különösen kegyében állottak a fekete rigók, ezek a kedves, dalos, jobban mondva füttyös madarak.
Ismeretes dolog, hogy a fekete rigókat be lehet tanítani arra, hogy nótákat fütyüljenek. Természetesen, nem fütyülik végig az egész nótát, csak az elejét. De azt olyan tökéletesen megtanulják, hogy nincs ember, aki jobban elfütyülje.

feketerigó

Például vegyük ezt a régi magyar nótát: „Ezt a kerek erdőt járom én”. Nos, a feketerigó, ha kellően oktatják, jó darabot elfütyül belőle. Magam hallottam egyet az utcánkban, amelyik pontosan fütyülte: „Ezt a kerek erdőt járom…”. De az „én”-t elhagyta. Az már sok volt neki. Ezen, emlékezem, nagyon jókat mulattunk.
Rostás András, a derék szűrszabó, nagy kedvvel és nagy tudással oktatta a feketerigókat füttyszóra. Szeretet és türelem kell hozzá. Órák hosszáig kell a kalitkába zárt madárnak fütyülni egy és ugyanazt a nótát. Roppant érdekes nézni, hogy a ragyogó tollú, kis fekete madár milyen figyelmesen hallgat mesterére. Le nem veszi róla kis fénylő szemét és nem mozdul a helyéből, míg füttyszót hall.
Egyszer aztán belekezd ő is fütyülni. Eleinte hibásan, ami idegessé teszi úgy, hogy felborzolja fénylő tollazatát. Addig-addig próbálja, míg egyszer eltalálja. És attól kezdve sohasem hibázza el azt, amit tanult.
De Rostás András uram a madarakon kívül a tréfát is nagyon szerette. Legszebb tréfája kétségtelenül az volt, hogy a fekete rigókat, amelyeket kitanított a Rákóczi-induló elejének a fütyülésére, mind szabadon bocsátotta. Azok vidáman visszarepültek a gerlai erdőbe s ott fütyülték tovább a Rákóczi-indulóból azt, amit megtanultak.
De úgy hallottam egy vadásztól, hogy nemcsak azok a feketerigók fütyülték a Rákóczi-indulót, amelyeket Rostás András tanított be, hanem a többi feketerigók is eltanulták ezektől. Úgyhogy a gerlai erdőben néha húsz-harminc helyről lehetett hallani a Rákóczi-induló elejét.
-    De, - tette a vadász,- az sem lehetetlen, hogy ezek a kis fekete költöző madarak Afrikába is kivitték a híres magyar indulót s ott eltanulják tőlük a többi füttyös madarak.
Volt abban az időben Rostás Andrásnak egy Sulyok Gáspár nevű szomszédja, ki takácsmesterséget folytatott. Ez megirigyelte Rostás uramat, amiért fekete rigói oly szépen fütyülnek. Hamarosan ő is, már, mint Sulyok Gáspár, szerzett a madarásztól egy feketerigót és tanítani kezdte arra a régi, híres nótára: „Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani.”
Nem ment a dolog sehogy sem, mert Sulyoknak se szeretete, se türelme nem volt elegendő. Az első félóra után már szidta a madarat, hogy olyan nehezen tanul.
Meghallotta ezt Rostás András és elhatározta, hogy megtréfálja türelmetlen szomszédját. Neki, mármint Rostás Andrásnak volt akkoriban egy feketerigója, amely szépen fütyülte a „Szeretnék szántani”nótát. Minthogy tőszomszédja volt Sulyok Gáspárnak, megleste, mikor az este elment, átvitte titokban az ő feketerigóját és kicserélte a Sulyok Gáspáréval.
Másnap hajnalban még alig pitymallott, máris hallja a takácsmester, hogy az ő kalitkájában a feketerigó hangosan, dalosan fütyüli a „Szeretnék szántani” nótát. Örömében még a bokáját is összeütötte és mire a nap felkelt, már sorra eldicsekedett a szomszédoknak, hogy az ő feketerigója egy félóra alatt tanult meg fütyülni. Még Rostás uramhoz is beszólt rátartóan:
-    Hallgassa csak meg,- mondotta,- hogy fütyül az én madaram, pedig alighogy tanítottam.
Rostás András úgy tett, mint aki csodálkozik:
-    Tisztára csoda az ilyesmi,- mondotta,- én hetekig is elkínlódom az én rigóimmal, míg megtanulnak fütyülni.
A takács, mondom, büszke volt sikerére.
De nem sokáig, mert Rostás uram, a nagy tréfamester, másnap visszacserélte a rigókat.
Ettől kezdve hiába várta a takács, hogy az ő rigója fütyüljön. Meg se szólalt egész nap és Sulyok uram most már türelmetlenebb lett, mint volt azelőtt. Átment panaszkodni Rostás Andráshoz:
-    Nem értem,- panaszolta,- a feketerigóm egyszerre csak megnémult.
-    Ugyan?
-    Igen ám. Olyan szépen fütyült tegnapelőtt s most elállt a fütyülője egészen. Mi lehet ennek az oka, holott olyan hirtelen tanult meg?
-    Hát,- válaszolta a tréfás szűrszabó,- azt hallottam mindig, hogy amit hamar tanulunk, azt hamar is elfelejtjük… Úgy lesz az a rigónál is… Hallja csak, hogy fütyül az enyém… De én három hétnél is tovább vesződtem vele.
-    Nohát, én nem vesződöm vele,- kiáltotta a takács mérgesen.
És csakugyan még aznap szabadjára eresztette a feketerigót.


Forrás: Az Én Ujságom, 1913. november 16., XXIV. évfolyam, 48. szám

 

 

Szerkesztette: Pósa Homoly Erzsó

 

 

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf