Vida József: Bő szüret

Kurtafalvi szőlőhegyen
Szüretelés nagyban megyen,
Azaz, hogy csak menne nagyba,
Ha nem hagyták volna abba.
Hajaha!
Most jő még csak a java!

Megkezdették, annyi igaz,
Ebben volna egy kis vigasz,
Folytatták is, amint illik,
Ha vón szőlő tudniillik.
Hajaha!
Most jő még csak a java!

Üres a tő, gyéren hajta,
S ami kicsi volt is rajta,
Leolvasták azt régóta,
Kit a madár, kit a róka.
Hajaha!
Most jő még csak a java!

Csak három fürt maradt rajta,
Az is holmi veszett fajta,
Olyan kemény, oly savanyú
Csupán nyulat lőni való.
Hajaha!
Most jő még csak a java!

Egy a papé lett belőle,
Ki majd beteggé lett tőle,
Másik jutott a kántornak;
Könnyei még most is folynak.
Hajaha!
Most jő még csak a java!

Présbe került a harmadik,
S szorították három napig.
De csak nem jött annak leve,
Hanem a prés megrepede.
Hajaha!
Így maradt el a java!

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf