Mátyás király és a cseh favágó

– Cseh népmonda nyomán –

Amikor Mátyás király Hradistye városát ostromolta, vártalanul erős felmentő sereg támadta meg. Ekkor a védők is vérszemet kaptak, kirohantak a falak mögül, és a magyar sereg két tűz közé került.

    Amikor a magyarok látták a veszedelmet, futásnak eredtek. Futott maga a király is, futás közben egyedül maradt, mint az ujjam: egy szál katona sem kísérte.

    Mátyás király rossz szűrt szerzett, azt vette fényes ruhája fölé, hogy fel ne ismerjék. Az éjszakát a Királyhegy alatt egy erdőben töltötte: puszta föld volt az ágya, csillagos ég a takarója.

    Másnap a király egy cseh favágóval találkozott, az megsajnálta, és elvezette kunyhójába, amely Brod község szélén állott.

    Útközben a favágó egyre vigasztalta a királyt, akit szegény vándorlegénynek nézett, de azt is mondogatta, hogy a felesége bizony nem szíveli az ingyenvendéget.

    Amikor beléptek, az asszony vasvillaszemmel nézett a vándorra, s még vacsorálni sem hívta.

    Ezt nagyon restellte a favágó, és hogy a vendég ne értse, csehül mondta az asszonynak:

    - Tégy még egy kanállal, had jusson a kopasznak is!

    Mátyás erre elmosolyodott, mert csehül is jól értett, de nem árulta el magát.

    Hiába nógatta a gazda, nem ült az asztalhoz, csak nézett szomorúan a hamvadó tűzbe.

    Most már az asszony is megsajnálta, nem is küldte a padlásra, hogy ott aludjon, hanem a szobában vetett neki ágyat – maga meg az urával a konyhában maradt.

    Mátyás király éjszakára elbúcsúzik, beteszik a szoba ajtaját, s attól fogva egy pisszenést sem lehetett hallani.

    Elcsodálkozik ezen a favágó felesége, és beles az ajtó hasadékán, vajon mit csinál ez a szomorú vándorlegény. Hát látja, hogy a vendég a rongyos szűrt levetette, s most fényes ruhában, drága aranyövvel a derekán, drágaköves kereszttel a nyakában ott áll a szobában, és egy könyvből olvas.

    - Szent Isten! Ez valami nagy úr lehet – súgta oda az urának.

    Belesett a favágó is, és megcsóválta a fejét.

    - Ez bizony valami nagy úr lehet, és te még azt a kis borsót is elsajnáltad tőle!

    Sokáig nem tudtak elaludni, mind azon töprengtek, hogyan engeszteljék ki ezt a nagy urat.

    Amikor az asszony újra belesett az ajtó hasadékán, a vendég már aludt: fejét a karjára bocsátotta, úgy aludt az asztal mellett, és előtte tövig égett a gyertya.

    Alig hajnalodott, az öregek már talpon voltak, és azon tanakodtak, hogyan tegyék jóvá a mulasztásukat.

    De a vendég jókedvűen lépett ki a szobából, jó reggelt kívánt, kezet adott, és azt mondta a favágónak:

    - Tudod-e, öregem, hogy a házad a király szállása volt? Én Mátyás vagyok, a te urad és királyod. Jól éreztem itt magamat, és még egy kis ideig nálatok, maradok. De most siess a főbíróhoz, és mondd meg neki, hogy Mátyás parancsára jöjjön ide azonnal.

    A szegény favágó azt sem tudta, melyik lábára álljon. Hogy az ő vendége maga a király! Szent Isten, hogy bánt vele tegnap az asszony!

    De már indult is, mert a király sürgős üzenettel küldte a főbíróhoz.

    A főbíró gazdag cserzővarga volt, aki a szegénynek még köszönését sem fogadta. Nagy munkában volt: javában emelgette ki a bőröket a cserzőkádból.

    Mondta neki a favágó:

    - Főbíró úr, Mátyás király azt parancsolja, hogy jöjjön azonnal a házamhoz, mert ott pihen őfelsége.

    - Megbolondultál, öreg? Mondd meg annak a királynak, aki a te házadban pihen, hogy munkában vagyok, nem mehetek. De ha idejön, szívesen látom.

    Azzal nagyot kacagott a főbíró, és tovább emelgette a bőröket.

    A szegény favágó se élt, se halt, úgy támolygott haza az üzenettel. Mi lesz, ha megharagszik a király? Úgy őgyelgett saját kunyhója körül, mintha idegenben járna: nem mert belépni.

    De Mátyás király meglátta a favágót, intett neki, és behívta.

    Mit tehetett a favágó? Elmondta nagy kínnal, hogy mit üzent a főbíró.

    De már erre Mátyás is megharagudott, és azt mondta a favágónak:

    - Mondd meg a főbírónak, jöjjön azonnal, mert különben nagy baj lesz!

    Amikor a favágó ismét bekopogott a főbíró kapuján, más mindenfelé száguldoztak a huszárok, és keresték Mátyás királyt.

    Most már megszeppent a főbíró: hátha igazat mondott a favágó? Mégis itt lenne a király?

    Amikor a főbíró látta, hogy a favágó ismét a kapuban áll, mindjárt tudta, hány hét a világ. Rögtön indulni akart, alig tudott az asszony egy rossz köpönyeget ráteríteni, azon mocskosan futott a királyhoz.

    Ezalatt híre futott a városban, hogy Mátyás király Brodba érkezett. A tanács urai díszes öltözetben megjelentek a királynál, ott tisztelegtek a favágó kunyhója előtt.

    Ekkor Mátyás király elrendelte, hogy tüstént új főbírót válasszanak, és többet cserzővargát a főbírói székbe ültetni ne merészeljenek.

    A tanácsurak pedig eskü alatt megfogadták, hogy a király parancsát teljesítik.

    Ezután Mátyás király a tanácsot elbocsátotta, és a favágóhoz fordult.

    - Ide hallgass öreg! Ti engem mint szegény vándorlót befogadtatok, ezért nektek jutalom jár. Kívánj bármit, mindjárt teljesítem.

    Összenézett a két öreg, és mondták közös akarattal:

    - Nekünk gyermekünk nincsen, mi már holtig elkínlódunk, ahogy eddig éltünk.

    - Nem addig van az – mondta a király, – Mátyás mindenkor megjutalmazza azokat, akik megérdemlik. Mit kívántok?

    - Ezt a kis földet kérjük itt a ház körül – mutatott a földre az öregasszony.

    - Ha már földünk lesz, nem fizessünk érte adót – tette hozzá az öreg.

    - Jól van, meglesz – mondta a király. – Nesze ráadásul még egy marék arany, ennek még hasznát látjátok a gazdaságban.

    Mátyás király mindjárt adománylevelet írtatott a birtokról, aztán búcsút vett az öregektől.